Critical Miss

Az olasz kulturális miniszter nem érti a kortárs művészetet

2008. augusztus 20. 07:14 - Critmiss

Ezt ő maga vallotta be, mondván, hogy igazából ő is csak úgy tesz, mintha tudná, miről van szó, valójában azonban fogalma sincs az egészről és nem találja a kortárs művekben a szépséget.

Leszólt egy japán építészt, Arata Isozakit is, aki a Firenzei Uffizi galéria új loggiáját tervezte meg, mert szerinte a 16. századi eredeti után az sokkolni fogja a látogatókat.

Nem kellett sokat várni a reakciókra, többek közt a Velencei Biennálé főkurátora, Francesco Bonami is visszaszólt, bár nem hiszem, hogy nagy hatásfokkal.

Sandro Bondi azonban nem az egyedüli tuskó az olasz parlamentben (mily meglepő). Berlusconi egy Milánóba szánt felhőkarcolóra mondta, hogy borzasztó, és hogy ki kellene egyenesíteni. Erre az amerikai építész, Daniel Libeskind azt válaszolta, hogy a fasiszta Olaszországban volt jellemző, hogy mindent, ami nem volt egyenes, vagy a rendszernek tetsző, perverznek nyilvánítottak.

Róma polgármestere is beszólt egy amerikai építésznek, Richard Meiernek, mert az általa tervezett épület nem illik a régi római emlékek közé és ha lenne rá pénz, lebontatná.

Nemtom, én inkább nem élnék Olaszországban. A szélhámos politikusnál már csak a buta és szélhámos politikus a rosszabb.
 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr59620154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucatnev 2008.08.20. 08:26:28

Így van. Ugynakkor a nyelv gyönyörű, de ez mellékszál.
süti beállítások módosítása