Critical Miss

Gyászmeló

2009. november 11. 07:15 - Critmiss

Tegnap volt szerencsém belefutni egy riportba az RTL-en, ahol elég sok időt szenteltek annak, hogy az emberek szerint egy nő nem gyászolta kellőképpen a férjét. Ekkor jutott eszembe, hogy pont nemrég olvastam cikket, ami a gyásszal kapcsolatos elképzeléseinket módosíthatja egy kicsit.

Egy Bonnano nevű professzor a Columbia Egyetemről úgy gondolta, hogy a gyászról alkotott elképzeléseink, melyek alapvetően Freud - saját bevallása szerint is - spekulatív tanaiból indultak ki, pontatlanok, és ideje lenne jobban rájuk nézni. Már csak azért is, mert a gyász hét stádiumát meghatározó Kubler-Ross páros Elisabeth Kübler-Ross igazából olyan esetek alapján alakította ki az elméletet, ahol a vizsgálati alanyokkal közölték, hogy meg fognak halni. Az igazi gyászt csak később húzták rá a kitalált struktúrára.

Bonnano 15 évig kutatta a témát elég mélyrehatóan, és arra jutott, hogy három jellemző gyászolási mintázat van: az egyik, amikor valaki összeomlik, majd lassan jobban érzi magát. A másik, amikor valaki sosem jön ki a gödörből teljesen. (Ez nagyon-nagyon ritka). A harmadik pedig, amikor eleinte nagyon rosszul van valaki, majd egész gyorsan vissza tud térni a normál kerékvágásba. A prof szerint a legtöbb ember ebbe a táborba tartozik.

Ezeknek a lazább gyászolóknak van néhány közös tulajdonsága: például sokan arról számolnak be, hogy még mindig érzik a kapcsolatot az elhunythoz, és beszélnek is hozzá például. Ez Bonnano szerint jó stratégia, viszont fontos, hogy mikor kezdődik: nem jó, ha túl korán, de az sem, ha túl későn következik be. Az sem jó, ha valaki megtartja a szeretett személy tárgyait, például érintetlenül hagyja a szobáját - ezt mondjuk eddig is tudtuk.

Egy másik jellegzetessége ennek a gyászolótípusnak, hogy tud mosolyogni, sőt nevetni, ha emberek között van. Ez a gyógyulási folyamatot már csak azért is felgyorsítja, mert a mosolygós gyászolóknak szívesebben segítenek, míg aki szomorú, az taszítja az embereket.

Némileg ellentmond ennek a kijelentésnek a kutatás egyik legfontosabb eredménye, miszerint az embereket a környezete kényszeríti a gyászolásra. Persze jót akarnak, mert azt gondolják, hogy ha nem mész végig időben a gyászon, később dupla erővel rádtör. Ezzel szemben a kutató szerint ami lelkierőnek tűnik, az az is. Így ha valakit arra kényszerítenek, hogy sokszor gondoljon visza a fájdalmára, ezzel annak az erősödését idézik elő. A másik gond, hogy a társadalom szerint beszélni is kell a gyászról, ami szintén csak a fájdalmat növeli és fixálja sokakban.

A gyász tehát teljesen egyéni. A gyászoló környezete annyit tehet, hogy bárhogyan is történjen a folyamat, támogatják őt. Ha beszélni akar róla, akkor meghallgatják, ha inkább elmenne moziba, akkor elkísérik.

Remélem, hogy ez így van.

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr141516718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2009.11.11. 10:31:41

a gyászt valahol mindig is egy önző dolognak tartottam. temetésen sem sírtam még soha, talán mert felfogtam, hogy a hallottnak már nem fáj, sőt, igazából örülni kéne a feloldozásáért. a könnyek sokkal inkább saját magunk miatt fakadnak - rosszabb esetben a társadalmi elvárás miatt.

Critmiss 2009.11.11. 10:49:50

Nem hiszem el. Pont ma kaptam egy halálhírt. Többet nem írok ilyesmiről, az biztos.

Mindenesetre szerintem két dolog nagyon fontos. Az egyik, hogy milyen volt az utolsó találkozás az illetővel - tiszta-e a lelkiismereted -, másrészt, hogy sikerült-e elbúcsúzni.

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2009.11.11. 11:45:00

Érdekes poszt, és nehéz téma.
Egy javítás: Elisabeth Kübler-Ross nem "páros", egy ember: hu.wikipedia.org/wiki/Elisabeth_K%C3%BCbler-Ross

2009.11.11. 11:58:25

@fritz kraft: Ne haragudj hogy megkérdezem, de veszítettél már el egyáltalán valakit, aki nagyon, de nagyon fontos volt neked?

gonoszkisterroristadughagyma 2009.11.11. 12:07:39

Kedves ZAZI, ez egy baromság, már bocs. Legalább annyi fáradtságot vehettél volna, hogy fél órát utánajársz a témának, hogy valami értelmes post legyen.
Szégyelld magad. És töröld a post-ot!

Critmiss 2009.11.11. 12:19:28

@bellajazz: Jajajajj, elnézést, régen tanultam már ilyesmit, és nem néztem rendesen utána. Javítottam!

Dee_ 2009.11.11. 12:38:15

@fritz kraft: Az is a gyászhoz tartozik, ha közlik veled minden ok nélkül, hogy holnaptól ne gyere dolgozni, ki vagy rúgva. Az is ha kiderül, leégett a házad, vagy kiraboltak, és minden értéked, emléktárgyad oda. Sokan ezeket ugyanúgy élik meg, mintha egy szerettüket vesztenék el, és átlendülni ezeken gyászmunkát kíván. Alkati kérdés, kit melyik és mennyire rendít meg.

mószer aranka brigád 2009.11.11. 12:43:23

@fritz kraft: az apám, és a férjem temetésen sem sírtam, kisírtam otthon magam, és már elfogytak a könnyek. hónapokig nem tudtam utána sírni.
akkor kezdtem el úgy érezni, hogy gyógyulok, amikor meglettek az elveszett könnyek.
de nagy marhaságot beszélsz.
valószínűleg még nem veszítettél el senkit, aki igazán fontos volt.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2009.11.11. 12:52:33

1: "valaki összeomlik, majd lassan jobban érzi magát"
2...
3: "harmadik pedig, amikor eleinte nagyon rosszul van valaki, majd egész gyorsan vissza tud térni a normál kerékvágásba"
.. Mi a lényegi különbség a kettő között ?

legegyszerűbb alapesetek lehetnek idő szerint:
-eleinte rosszul viseli, késöbb is rosszul
-eleinte jól viseli, késöbb rosszul
-eleinte rosszul és késöbb jól
és persze a 4. eset ami lehet (2*2 eset itt)
-eleinte jól és késöbb is jól

amúgy van 1 jó könyv a témában:
(ott is megvan ez a 4 es bontás)
James W Pennebaker könyve.

gorillka 2009.11.11. 12:57:30

én is úgy érzem, hogy nem jó a cikk. Ajánlom olvasmánynak Elisabeth Kübler-Ross magyarul is fellelhető műveit, kezdésnek talán a Halál és a hozzávezető út-at.
És mint ahogy Dee_ is írta a gyászmunka nem csak halálozáshoz kapcsolódik.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2009.11.11. 13:00:41

A könyvben írnak 1 kutatásról, amit
Camille Wortman & Roxane Silver végeztek.
köv-őre jutottak:
4 féle megküzdési stílus van:
1.
a traumatizált személyek közül csaknem minden második ember egyáltalán nem él meg intenzív
szorongást,depressziót v gyászt a veszteség után.
.és ez az időben nem változik.
-- AKA majdnem 50% ról beszélünk --
azaz az emberek csaknem fele pszichológiailag ekkor is egészséges marad.

2. az emberek 18%-a került a krónikus gyászolókéba ....

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2009.11.11. 13:05:13

a 3. az emberek 30%-ára:
akik kzvetlenül trauma után tönkrementek, depressziósakká váltak, egyénenként változó időtartamok után visszatértek eredeti lelkoiállapotuk szintjére.
és a
4. csoport:
a késleltetett gyászolók -
akik, kezdetben tartotték magukat és késöbb
pontosabban több, mint egy év után összeomlottak.
.. ez a legkisebb csoport :
kevesebb mint 2% ...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2009.11.11. 13:07:56

bocs a hibákért ..

a könyv címe :
James W Pennebaker: Rejtett érzelmeink, valódi önmagunk
a fenti kutatás leírása
a 2005ös könyv 105.old-án van.

Critmiss 2009.11.11. 13:14:30

@szorokin: Köszi szépen a kiegészítéseket!

Az első kérdésedre a válasz az, hogy átlagosnak azt érzékeljük, hogy valaki irtózatosan összeomlik a gyászhírre, majd nagyon lassan kikecmereg az állapotból. A kutató által megállapított harmadik csoporthoz képest az a különbség, hogy ők rosszul érzik magukat, sírdogálnak, meg amit kell, de elég hamar, gyorsan rendbejönnek.

hiperaktív 2009.11.11. 14:45:48

A szó szoros értelmében vett gyász (tehát a szakítást, munka elvesztését...stb most nem nézem) nemcsak alkat, de vallási beállítottság kérdése is.

Indiában örömünnep a temetés nevetéssel, tánccal azért, mert örülnek, hogy az elhunyt egy magasabb létformába távozott, egy élettel közelebb került a nirvánához.

A körforgást tanító vallások (természetvallásokban főleg az indiánok, bennszülöttek, wiccák - tehát a "pogányok" és "boszorkányok" esetében) mindegyikére jellemző az elfogadó hozzáállás, kivéve a kereszténységben, ahol azt tanítják, hogy van ez az egy életed és sem előtte, sem utána nem volt és nem is lesz semmi. A temetésen valójában nem is a halottat siratjuk, hanem magunkat. Férjem nagybátyjának a temetésén az özvegy hangosan jajveszékelt és azt hajtogatta, hogy "mi lesz most VELEM nélküle".

Az sem mindegy, hogy milyen körülmények között halt meg valaki. Egy nagyon öreg valaki, rákos vagy más halálos beteg esetén van lehetőség a felkészülésre (persze így is fáj az elvesztés), a hozzátartozók tudják, hogy szerettüknek nincs sok hátra.
Nyáron vesztettünk el egy családi barátot, aki hasnyálmirigyrákban szenvedett. Ez a kór bizonyítottan gyógyíthatatlan, kemóval is csak az élet meghosszabítására van lehetőség. Két hónapunk volt arra, hogy felkészüljünk a halálára. Sikerült. Nagyon érdekes volt számomra az, hogy egy hétfői napon bekerült az elfekvőbe és kedden este eljött hozzám a lelke elbúcsúzni. Éreztem, tudtam, hogy mindenkit körbejár és elköszön, készül a nagy útra. Három nappal később, pénteken este halt meg fizikailag ......... és engem nem ért váratlanul. Mikor hívtak telefonon, és mondták a hírt csak annyit válaszoltam: "Tudom. Lélekben már kedden elment".

Más a helyzet hirtelen bekövetkező, fiatalokat érintő halálnál. Teljesen egyedi ez is. Egy iskolatársam halt meg autóbalesetben 21 évesen. Mikor meghallottam a hírt azt mondtam: élt ő dupla annyit is az a 21 év alatt, olyan nehéz élete volt szegénynek. Oka volt a korai halálának, mégha nem is ismerjük ezt az okot. El kell fogadni.

Hatvanas nagynéném meg pont az ellenkezője: mikor meghalt a férje, a rövid otthon depizés után elkezdett "élni". Eljárogatott, új fiatalos ruhákat vett...stb. Aztán kijózanodott ebből, rájött hogy ő nem fiatalodott vissza és nekem adta a cuccokat :P De neki ez az életigenlés kellett a gyász feldolgozásához. Most jól van és olyan életvidám, hogy bárki megirigyelhetné.

hiperaktív 2009.11.11. 14:52:28

Bocs a hosszúért, de a példákkal csak azt szerettem volna bemutatni, hogy teljesen egyedi a gyász feldolgozása, ami az egyéni személyes alkat mellett függ a társadalmi és vallási ráhatástól is.

Eszembe jutott még egy: nagyapám a felesége (nagymamám) temetésén viccekkel szórakoztatta a gyásznépet a szertartás kezdete előtt :) Kapott pár rosszalló pillantást és felháborodott sugdolózást a hátába, de én vele nevettem...... mert NEKI erre volt szüksége.

Critmiss 2009.11.11. 16:35:33

@hiperaktív: Imádom az ilyen hozzászólásokat! :)
süti beállítások módosítása