Critical Miss

A világ legolvasottabb bloggere kínai

2010. március 16. 07:53 - Critmiss

Ez végül is senkit nem lephet meg, hiszen a kínai internethasználók száma elképesztő iramban nő, és egy ekkora ország könnyedén kitermel többmilliós olvasottsági adatokat. Éppen ezért a világ legolvasottabb blogjának 300 milliós látogatottsága (amit nem pontosított a New York Times, de valószínűleg az eddigi összes látogató számát jelenti) érthetőnek tűnik.

A blogot egy 28 éves sikeres könyvszerző és autóversenyző, Han Han írja 2006 óta. Népszerűségének oka lehet, hogy szókimondó, emellett okos, ezenkívül sokakat érdeklő problémákról ír. Erőteljesen támadja a kormányt és a tisztviselőket, látszólag kertelés nélkül.

A vele kapcsolatban nyilatkozók azonban úgy látják, hogy azért teheti meg mindezt úgy, hogy csak néhány posztját “harmonizálják”, azaz cenzúrázzák, mert egyrészt a celebstátusza megvédi, másrészt pedig a legfontosabb politikai témákat kerüli. Nem nevez néven senkit, és nem megy el a problémák gyökeréig, azaz az egypárti diktatúra témájáig.

További előnyös tényező, hogy anyagilag független. 14 sikeres könyve volt, menő autóversenyző, így nem kell attól tartania, mint a legtöbb bloggernek, hogy mi történik vele, ha elveszti az állását. Persze azért őt is eléri a kormány keze: az egyik tervezett magazinját nem engedik kiadni, mert egy cikkben felsorolják a feketelistás színészeket.

Mostanában amár komolyabb társadalmi problémák érdeklik: a kortárs kultúra siralmas állapota, a növekvő nacionalizmus, és a hihetetlenül magas ingatlanárak.

Szerinte az utóbbit a helyi hivatalnokok generálják, hiszen annak adják el a telkeket, akik a legtöbbet kínálják érte, így felpumpálhatják a gazdasági növekedés számait. Mindennek az eredménye, hogy a fiatal feltörekvő középosztály halálra dolgozza magát, hogy ki tudja fizetni a lakást, közben folyamatos létbizonytalanságban él. Így aztán senkinek nincs már késztetése és energiája a közügyekkel foglalkozni – legalábbis így látja Han Han.
 

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr391841217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konyvelomo 2010.03.16. 13:48:03

Nem nehéz bármiben is legnek lenni Kínával/kínaiakkal a hátad mögött.

Pláne, ha a Párt is támogat :D

Önjáró Talajgyalu 2010.03.16. 13:52:53

"Mindennek az eredménye, hogy a fiatal feltörekvő középosztály halálra dolgozza magát, hogy ki tudja fizetni a lakást, közben folyamatos létbizonytalanságban él. Így aztán senkinek nincs már késztetése és energiája a közügyekkel foglalkozni"

Ezt akár Magyarországról is írhatta volna. Csak nekünk az arcunkba hazudják a demokráciát. Nem biztos, hogy jobban járunk vele.

DArchAngel 2010.03.16. 13:55:22

Ha a jelenlegi ütemben halad a kínaiak fogyása és magányossá válása, akkor pár tíz év múlva még csúnya meglepetések is lehetnek.

nézz · http://www.ejatekok.com/ 2010.03.16. 13:57:21

MI a blogjának a neve??? Már ha olvasgatni szeretnénk :)

Critmiss 2010.03.16. 14:12:53

@nézz: Látod ez egy jó kérdés, ráadásul a New York Times újságírójának sem jutott eszébe egy árva linket elhelyezni. A rivális blogger posztjából pedig nem tudtam kiolvasni. :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.16. 14:26:33

A kategóriájában az elmúlt héten a világ legnépszerűbb videója pedig magyar. :)

thrill 2010.03.16. 14:29:51

Nagyon bonyolultan, de megtaláltam. Van egy "új" mágikus weboldal, Google a neve. Be kell gépelni a "han" (kétszer - nagyon fontos!) és a "blog" szavakat. Enter leütése után dobta az alábbi szupertitkos linket:
en.wikipedia.org/wiki/Han_Han
Volt ott még más is, de az már annyira titkos, hogy nem merem belinkelni.
(sok sikert egy intenzív kínai tanfolyamon)

OmegA404 (törölt) 2010.03.16. 14:49:57

Lassan a kinai lesz a Net alapnyelve.
Nem kéne sűrgősen nekifeküdni a biflázásnak?

aáb · http://azsiaport.hu 2010.03.16. 14:54:28

Itt a link: blog.sina.com.cn/twocold
Kedvenem a "Han Feng jó káder" c. poszt :)

Takacsi 2010.03.16. 15:24:27

hmm, hogy is van??

" Az optimista angolul tanul. A pesszimista kínaiul. A realista lőni"

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.16. 16:01:41

Van kétmilliárd kínai úgyhogy ez azért erős csalás amit véghezvisznek....:D:D:D Én a napi 1-2 százzal elvok:D:D:D

Zz_ 2010.03.16. 20:40:09

Ezt most olvastam, nagyon jó!

"车队为我准备的翼豹STI赛车也非常好开,一开如故。在发布会上我非常有信心,还特地先感谢国家,后感谢父母,并且表示信春哥。比赛的当天,我从第一个弯就开始全速推进,结果在9公里处居然切到了一块冰块后翻车了。这是近两年的拉力赛中我个人犯下的非常少见的失误"

Bár néhol azért vitatkoznék vele

titkosgyilkos 2010.03.16. 20:52:32

@Zz_ 2010.03.16. 20:40:09

Ez elviselhetetlenül modoros.

Critmiss 2010.03.16. 21:31:46

@titkosgyilkos: Jó-jó, de ha eltekintünk a pökhendiségétől, végül is igaza van.
süti beállítások módosítása