Más magyarázatot nem tudok arra kitalálni, hogy mennyit képes késni a magyar. Olyan úrias tempóban élünk, mintha nem lenne a világon semmi dolgunk, minthogy lecsöngessünk Jean-nak.

Kérdem én, miért jó, ha a korábban itt már megénekelt hat órára meghirdetett Ízakadémia csak fél órával később kezdődik meg, mert pontban hatkor csak négyen voltunk ott a kb tizenötből? Vagy vegyük a Fashion Video Festival partiját: fél kilenctől kell érkezni, de majdnem tíz óra van, mire bárki kinyitja a száját a mikrofonba?

Miért nem normális az, ha valaki pontos? Komolyan nem értem. Ha késni akarok, simán be tudok iktatni egy rossz villamosra szállást vagy egy hajmosást, úgy is legfeljebb öt percet tudok ráhúzni, ennél több egyszerűen nem megy.

Alkotmányba kellene foglalni a késés eltörlését. A nemzet gazdasága szerintem pikk-pakk felépülne.

Ahogy láttam, millió poszt született már a témában, dehát teljesen elkerülhetetlen a dolog, mert fontos élményt ad. A Culinaris Ízakadémiájáról van szó, ami a magamfajta, a konyhát csak a nevéről ismerő és nem igazán gasztrosznob ember számára maga volt a Disneyland.

Kicsit fáztam tőle, hiszen azt már látatlanban is lehet tudni, hogy az ilyen helyeken idegenekkel összeeresztve kell valaminek nagyon örülni, de mivel aztán tényleg nagyon érdekes a dolog és tényleg nagyon örülsz, az idegenek sem zavarnak különösebben.

A program elnevezése Francia konyha III. volt, a következő fogásokkal:

• Pirított vargánya borjúvesével, zelleres almasalátával
• Galambesszencia szezonzöldségekkel
• Marhanyelv savanyú káposztával, paszternák pürével
• Mont d’or sajt viola burgonyával
• Baba au rhum friss gyümölcsökkel

OMFG.

Nem szeretem a leveseket, de ezen az estén a galambesszencia volt a legjobb, és érdekes módon még a marhanyelv is ízlett, csak azért súlyosbított az élményen a nagyon furán ízesített savanyú káposzta. Kínáltak az ételekhez bort is (Vylian Bogyólé 2010, Bussay Esküvé 2008), amik igazság szerint annyira nem voltak kiemelkedőek, bár jól kiegészítették a fogásokat.

A dologban nemcsak az volt a jó, hogy iszonyú finom dolgokat lehetett enni, hanem még az olyan, alapjáraton érdektelen antitálentumok számára is izgalmas volt, mint én. Érdekes volt élőben látni a fűszerek arányát például, ez nekem nem megy egyáltalán. És fontos volt, hogy ezeket a fura húsfajtákat jó szakács által készítve ettük első alkalommal. Így bár nem valószínű, hogy mondjuk valaha is marhanyelvet vagy borjúvesét fogok rendelni, azért ha mégis szembejön, már nem fogok idegenkedni tőle.

Az is nagyon tetszett, hogy akik előadtak, teljesen bele vannak bolondulva a munkájukba és az ételek, a főzés iránti lelkesedésük átragad a vendégekre is, akik aztán még órákig az este fogásairól beszélnek.

Szóval akármennyire is úri mulatság ez, elhatároztuk, hogy negyedévente egyszer elmegyünk, amíg meg nem unjuk.


 

Körülbelül egy éve teljesen rákattantam a Je Suis Belle-re, viszont nem bánom, mert olyan ruhákkal lettem gazdagabb szépen lassan, amik amellett, hogy többségükben nagyon egyszerűek, első pillantásra feltűnnek, mert különlegesek.

A most aktuális kollekció az eddigi kedvencem, bár az előző őszi-téli anyag is kiemelkedő volt - csak akkor még nem volt egy vasam sem. :D Mindenesetre nem vagyok egyedül a rajongásommal, nagy sikere van az új anyagnak.

Nemrég alkalman nyílt elmenni a kollekcióhoz kapcsolódó private sale-re, ahol alaposabban is körülnézhettem a showroomban. Az ilyen típusú eseményekről azt kell tudni, hogy - legalábbis a Je Suis Belle-nél - ilyenkor személyre szólóan meghívnak potenciális és meglévő vevőket, és részletekbe menően ismertetik velük a kollekció létrejöttének hátterét, megmutatják az inspirációs táblát, és a ruhák próbálgatása közben frissítőkkel kínálják őket. Nem utolsósorban pedig kisebb ajándékokat adnak, így ebben az esetben egy-egy karkötőt és egy lookbookot.

Ennek az elemeit láthatjátok az ott készült videóban:

(Új technikát használtam, még kicsit szokni kell :)

Készítettem egy teljesen felhasználóbarát villáminterjút is, aminek a kérdéseit Kiss Tibi, a tervezőpáros egyik tagja válaszolta meg. Íme:

Mióta vagytok a Párisi udvarban?
2008 ősze óta dolgozunk itt.

Milyen megosztásban végzitek a munkátokat?
A tervezés és a kreatív munka teljesen közös, de az elmúlt évek alatt elosztottuk a céggel járó egyéb feladatokat.
 
Mennyire lojálisak hozzátok a vevőitek? Sok igazi Je Suis Belle rajongó van?
Egyre több. Mindent megteszünk, hogy vevőink maximálisan elégedettek legyenek és mindig találjanak pár új kedvenc darabot.

A külföldi közönség hogyan reagál a kollekcióitokra?
Nagyon izgalmasnak találják munkáinkat és mindig nagy a lelkesedés, ha találkoznak velünk. Sokat dolgozunk rajta, hogy eljuthassunk a megfelelő emberekhez, akik valódi segítséget jelenthetnek.

Tudatosan kommunikáltok? Van stratégia abban, hol és hogyan vagytok jelen?
Igen, van. Eddig nem volt maximálisan kifejlesztett, de az elmúlt pár hónapban átalakulóban van a kommunikációnk és új stratégiát szeretnénk felépíteni. Az viszont, hogy hol jelenünk meg, egyre tudatosabb.
 
Mi adta a kezdő lökést a kollekció kialakításához?
Általában az anyagok adják az első impulzusokat. Sokszor elég egy vidéki hétvége, vagy egy utazás, hogy összeálljon a kép és helyére kerüljenek az információk és a tapasztalatok.

Meglepett titeket a kollekció kiemelkedően pozitív fogadtatása?
Igen. :) De nagyon örülünk neki!

Jelenleg min dolgoztok?
Mostanában a karácsonyi meglepetéseket készítjük elő.

A kollekciót itt tudjátok megnézni.

Még korábban beharangoztam itt a hülyerobot versenyt, amit a Trafóban rendeztek meg vasárnap este. Ahogyan azt sejteni lehetett, tényleg nagyon vicces dolog kerekedett belőle, érdekes módon főként a magyar versenyzőknek köszönhetően. Eleve, ki más készíthetett volna borsót falrahányó robotot?

Emlékeztetőül: a pontozás során három fő szempontot vett figyelembe a zsűri. Teljesen haszontalannak, viccesnek és robotszerűnek kellett lennie az elkészült produktumoknak. Ez többségében sikerült is, bár például az egyik kedvencem, a Kis hercegből ismert, dobozban menekülő bárány az élet és az egymás közötti kapcsolatok alapkérdéseit vetette fel, így nem kaphatott túl sok pontot, hiszen fontos funkciója lett.

A másik kedvenceim a didergő robotok voltak, akiket a hatás kedvéért egy hűtőgépbe installálva mutattak meg nekünk. A győztes csapat két jó projektet is indított, az egyik volt a végül díjazott macskanyalogató robot, ami mindent tudott, csak épp macskát nyalni nem, a másik pedig az említett borsóhányó.

Készítettem videót is, de mivel nem vagyok elég pofátlan, inkább csak jelzésértékű lett az eredmény:

Nézzétek meg viszont ezt a rövid kis szösszenetet, ahol a Bacarobo alapítója mutatja be saját kreálmányát. Ezen a hangszeren egyébként eljátszotta a Magyar Népmesék intróját is.

Klassz volt, legyen ilyen minden vasárnap este.