Critical Miss

Nagy népi logójáték

2011. június 07. 07:28 - Critmiss

A Slate egyik szerzője a hírleveléhez szeretett volna logót készíttetni, de lehetőleg kevés pénzből. Ehhez a Crowdspringet próbálta ki, ami egy olyan site, ahol az általad adott briefre szabadúszó designerek beküldhetik az ötleteiket. Neked csak ki kell választanod, hogy melyik tetszik legjobban és azért kell fizetned. 

Az értékelésbe bevont az újságíró nagy designgurukat és a Slate designrészlegének munkatársait is. A megbízásra egy hét alatt 32 munkával jelentkezett 22 designer. Nagy részüket azonnal, könnyedén ki lehetett zárni, a shortlist darabjai közötti válogatás már nehezebb volt - legalábbis a megbízó számára.

A felkért szakértőknek viszont egyik munka sem tetszett igazán, mert eléggé standardizáltak voltak vagy ha volt is bennük ötlet, a kivitelezéssel akadtak gondok. Az utolsó körben egyébként egy moldovai, egy bolgár tervező és egy meg nem határozott nemzetiségű nő designja maradt bent. (Az utóbbi később egy másik projekthez használta fel az ide készített tervet és nyert is vele 400 dollárt.)

Ha azt nézzük, hogy sokan ingyen dolgoznak ezeken a briefeken és nagy eséllyel nem kapnak a végén semmit, kicsit kizsákmányolásnak tűnhet az egész, de azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy sokak számára nyújthat jövedelemkiegészítést és nagyon jó gyakorlási lehetőséget. Komolyabb megbízásokat azonban nem ilyen platformokon érdemes elvégeztetni, legalábbis akkor, ha nem akarunk a Nordsee szlogenpályázatához hasonlóan amatőr dologba belekeveredni.

A győztes munka egyébként ez volt: 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr962955806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása