Nem éppen nekünk, mikrotámogatóknak, hanem a jelentősebb összegeket adományozó embereknek szólnak leginkább az Economist, illetve a szerzője által értékelt három könyv intelmei, de azért érdemes átnézni, mi az, amire egyébként minden jótékonykodónak figyelnie kellene.

Warren Buffet szerint pénzt csinálni sokkal könnyebb, mint hatékonyan adományozni. Ennek oka az lehet, hogy míg az ember üzletel, a legalacsonyabban lógó gyümölcsöket próbálja learatni, míg azonban jótékonykodik, éppenhogy komplex és nehezen megoldható problémák kerülnek előtérbe. Jó esetben. Gyakori ugyanis, hogy az adományozók a szívük után mennek, és nem igazán gondolkoznak nagyobb összefüggésekben.

Ez még nem is nagy gond, hanem sokkal inkább azzal van a baj, hogy nem ügyelnek arra, hogy a nyújtott támogatás valódi segítséget jelentsen, valóban hatékony legyen. Éppen ezért fontos lenne, hogy olyan viszonyrendszert alakítsanak ki, amelyben lehetőség nyílik a kritikus pontok megnevezésére is, még ha nem is esik jól a negatívumokat meghallgatni.

A cikk szerzője az egyik könyvből két jótanácsot emelt ki: az egyik, hogy a legjobb támogatási mód a lobbitevékenység, a másik pedig az, hogy többször kellene a jótékonykodóknak együtt dolgozniuk. Ezenkívül fontos lenne, hogy mérhető célokat tűzzenek ki maguk elé és aztán járjanak is utána, hogy azok megvalósultak-e. Csak így lehet növelni az adományozás és az adományozott sikerét.

Én teljesen megértem, hogy az emberek leginkább olyan dolgokat támogatnak, ami közel áll a szívükhöz. Már többször belefutottam én is olyan témákba, amik ugyan értelmesek és fontosak voltak (tűcsere-program, kiskutyák segítése, tolmácsolás külföldi őrizetbe vetteknek) de mivel nekem a nők és a leányanyák a legfontosabbak, nem igazán tudtam magam bennük aktivizálni. A másik észrevételem, hogy az együttműködés nemcsak a jótékonykodók esetében lenne fontos: gyakran érzem úgy, hogy nincs szükség ennyire sok (kb. 60 ezer) non-profit szervezetre, és csak azért van ennyi, mert nagyon sok szervezet alapítója nem akar másokkal együttműködni. Ezen is érdemes lenne javítani.

Barack Obama úgy döntött, hogy véget vet a sokévtizedes gyakorlatnak, miszerint a fontosabb elnöki beszédeket újra eljátsszák a fotósoknak. Az ok nem egészen világos, ahogyan azt sem lehet látni, hogy hogyan fogják helyettesíteni ezt a megoldást. Az ugyanis valószínűleg nem járható út, hogy élesben fotózhassanak a riporterek, mert az megzavarhatja az aktuális elnököt. (Jezebel)

A titkosszolgálatnak is van Twitter accountja. Ez úgy lett nyilvánvaló mindenki számára, hogy egyszercsak azt tweetelte egy kolléga: "Had to monitor Fox for a story. Can't. Deal. With. The. Blathering." Valószínűleg azt hitte, hogy a magánprofilját használja, bár már ez is pillanatnyi elmezavarra utal, hiszen egy ilyen munkahelyen egy ilyen információ minimum titkos. Mindenesetre kavarodott ebből egy kisebb botrány, az illető pedig már nem gondozza a "cég" Twitter profilját. (Jezebel)

Mázli és profizmus, ha találkozik: egy közös ismerősön keresztül talált rá Natalie Portman a Ballet Beautiful nevű fitness terem vezetőjére, és kérte fel arra, hogy alakítsa át a testét. A nő, Mary Helen Bowers természetesen kapva kapott az alkalmon, viszont nem akarta feladni a stúdiót, így online folytatta az ügyfélkör építését: iChaten kezdte el tartani az órákat, és persze utána videósorozatokat kezdett készíteni. A filmet követően ötezerszeres növekedést könyvelhetett el a klienseket illetően, és még egész jól bírja a terhelést. Természetesen készül egy könyv és még további módszereket talál ki arra, hogy fenntartsa a balett iránti érdeklődést. Mert - és ezt jól látja -, a film hatása csak egy ideig tart, ezért biztosítani kell a vállalkozás jövőjét. Nagyon ügyes. (CNN Money)

Nem tűnik nagy újdonságnak, de miért is hagyták volna abba a téma kutatását: ha egy szempár szegeződik ránk, sokkal jobban viselkedünk. Egy kísérlet azt mutatta, hogy kétszer többen eltakarítottak maguk után a konyhában, ha egy arcot ábrázoló poszter volt a falon. Egy korábbi kísérlet egyébként hasonló eredménnyel járt, ott a friss mosószer illat volt ösztönző hatással az emberekre. Elliot Aronson "Társas lény" c. könyvéből pedig azt is tudhatjuk, hogy ha kiteszünk egy tükröt a közös helyiségekbe, sokkal kevesebb ideig pletykálnak a kollegák. Magic! (Scientific American)

Egy német kurátor szerint a nyugat-európai művészeti szcéna azért van csendben Ai Weiwei eltűnésével kapcsolatban, mert kényelmetlenül érinti őket az, hogy sokkal jelentősebb, mint amilyenek ők valaha is lesznek. Mittomén. Az viszont igaz lehet, hogy nem elég hangos a tiltakozás. Hol van Bono? (Der Spiegel)

A könyvkiadás is rájött arra az alaptételre, amit a magazin- és általában a printmédia-kiadók már régóta mondogatnak: a bevételt a minőségi tartalom és a kivitelezés biztosíthatja hosszabb távon. Ez a könyvek esetében elképesztően magas árakat is jelent, de egyes kiadásokat olyan extrákkal szerelnek fel, mint mondjuk egy Jeff Koons miniszobor. Elvileg vannak ilyenekre is vevők. (The Inquirer)

Ahogy megérkezett a jobb idő, rögtön betévedt hozzánk is egy szúnyog, ezért azonnal a konyhába vettem az irányt, hogy megelőzzem az inváziót. Hogy hogyan? Tavaly még nem írtam meg, mert tartósan tesztelni szerettem volna a dolgot, de úgy tűnik, hogy bevált, ezért nektek is leírom: ecetes vízzel.

Ezt kell az ablakokra és az ajtófélfára felvinni, párhetente. A legjobb, ha vesztek egy vízpermetezőt kifejezetten ecetes víz tartására (a konyhában nagyon jól jön, több célra is felhasználható), így ha véletlenül bepofátlankodik a lakásba egy állat, rögtön akcióba léphettek. Ezenkívül egyszerűbb is, mint mondjuk szivaccsal szerencsétlenkedni.

A higítást illetően nem tudok pontos tippet adni, de amennyire érzékeltem, az nem árt, ha nem túl híg a keverék. Egy-két órán keresztül elképzelhető, hogy érezhető lesz az ecet szaga, de utána már csak a szúnyogok fognak szenvedni tőle.

Azóta, hogy nemrég befújtam a kereteket, nem találkoztam szúnyoggal, remélem, nem is nagyon fogok. Próbáljátok ki, ha nyugodtan szeretnétek aludni!

A Businessweek hosszú cikket szentelt a közösségimédia-lufinak elsősorban arra koncentrálva, hogy míg a techlufik általában hátrahagynak valamit, amit az utókor hasznosítani tud, addig a közösségi média bukása után nem marad semmi.

Egy másik fontos, fejcsóválós kijelentés, hogy a mai zsenik azon fáradoznak, hogy átkattintásokat, konverziót generáljanak, ahelyett, hogy fontosabb dolgokon járatnák az eszüket. Ezt konkrétan Mark Zuckerberg egyik első és nagyon fontos alkalmazottja, Jeff Hammerbacher mondta a cikkben, aki elkezdte és professzionális szintre emelte a Facebooknál az adatbányászatot.

Az eredeti feladata az volt, hogy megvizsgálja, hogy egyes egyetemeken miért sikeres a Facebook és másoknál miért nem, illetve hogy mik a különbségek a fiatalabb és az idősebb diákok között. Forradalmi dolgokat művelt, mégis arra jutott az ezzel töltött évek során, hogy szerinte mindez pocsékolás. Mondta ezt, miután a Wall Streeten dolgozott ki algoritmusokat vétel-eladás jelzések leadására a Facebookos megbízást megelőzően. Minimum érdekes világlátásra utal ez.

Ma egy olyan cégen dolgozik, ami megkönnyíti az adatok értelmezését a különböző iparágakban. Ez a dolog egyébként már olyan szinten tart, hogy van olyan cég, akik a gének, szervek és más testi folyamatok egymásra hatását értelmezi az adatok alapján és esélyt látnak arra, hogy nem a biológusok, hanem az adatbányászok fognak megoldani fontos egészségügyi problémákat. 

A cikk írója szerint tehát Hammerbachernek igaza van, amikor kortársai képességeinek elherdálása miatt kesereg és szerinte más, értelmesebb dolgokra is lehetne használni a megszerzett tudást. Viszont az nem jut eszébe, hogy az adatbányászat fejlődésének egyik fontos területe a közösségi média - éppen Hammerbacher erre a példa -, tehát ha lufi is az egész, a cikk egyik fő kijelentése semmissé válik. Ugyanis ha mindennek vége szakad, még akkor is ott vannak az adatok értelmezésére vonatkozó ismeretek, amiket hasznosíthat majd az utókor. 

De mindegy, csak azt akartam mondani, hogy szerintem ez a kesergés az elkallódó tehetségekről hülyeség.

Van Amerikában egy fitnessterem-lánc, a Planet Fitness, ami arról híres, hogy szigorúan leszabályozza a Gyúrós Gyuszikat. Azokat a kis izomcsomókat, akik hangosan nyögnek, dobálják a soktízkilós súlyokat és kakaskodnak.

Nos, ilyet a Planet Fitnessben nem lehet: vannak gyakorlatok, amiket nem szabad elvégezni, tilos a nyögés, a súlyok dobálása, a látványos nyújtás, az izzadságban úszás, saját magad videózása és egyáltalán minden, ami nem azt a célt szolgálja, hogy hatékonyan gyúrj. Még riasztókészülék is van, ami jelez, ha túl hangosan nyögött valaki.

Ezenkívül nem alkalmaznak személyi trénert és sok helyen nincsenek nagy súlyok. Fura, mi? A gyúróstársadalom természetesen ki van akadva és folyamatosan kampányolnak a lánc ellen.

Bár nagyon drasztikus és durva némelyik módszer, azért tetszik ez a koncepció. A fitness termekben ugyanis általában pont a gyúrós fickókat utálom a legjobban, akiket ráadásul a helyek 99 százalékában összeeresztenek az aerobosokkal. (Kivéve a Life 1 Wellnesst a Corvinnál, de oda ne menjetek, mert már így is túl sokan vannak, értem?)

A Planet Fitness tavaly ősszel indította kampányát, ebből láthattok itt egy darabot. A Gyúrós Gyuszi egyébként azt mondja a videóban: "I pick things up and put them down".

A zsírleszívás nem túl hatékony: egy éven belül visszajön minden, amitől megszabadultál, csak éppen máshol. Ez persze lehet jó hír annak, aki már annyira gyűlöli a csípőjén ragadt halmokat, hogy neki mindegy, ha a vállára vagy a tricepszére megy fel ugyanannyi zsír, mint amennyit leszedtek. Tuti sokan vannak ilyenek. (Jezebel)

Elsőre nagyon fontosnak tűnő cikk a kulturális mindenevők eltűnéséről: a végére viszont kiderül, hogy egyszerűen annyi történik, hogy az emberek már nem feltétlenül élőben, hanem az interneten vagy neadjisten TV-n, rádión és könyveken keresztül táplálják az agyukat új impulzusokkal. Egyszerűen az eredeti felvetés az, ami már idejétmúlt, de úgy látszik, szeretnek hozzá ragaszkodni a szakértők. Annyiból érdemes mégis a cikk, hogy leírja, milyen mértékben csökkent a kiállításokra, koncertekre járók száma, és hogy milyen különbség van a mindenevők és a highbrow műélvezők között. Szerintük. (Miller-McCune)

A gyermeküket egyedül nevelő nők többször randiznak, mint gyermektelen társaik - legalábbis a Match.com kutatása alapján. Ha esetleg valakit ez tartott volna vissza a gyermekvállalástól. :) (Jezebel)

Korábbi hír, de hátha még nem találkoztatok vele: egy kutatás szerint a legharmonikusabb családi életet a két lánygyermek garantálja, míg a legrosszabb a négy lányból álló kombináció. A második helyen a fiú-lány páros áll, míg harmadik helyen jön a két fiú. A fiú-lány páros fő előnye a megkérdezett szülők válaszából leszűrve, hogy nem igazán vesznek össze a játékaikon, mert más dolgok érdeklik őket. Ez később probléma is lehet, de kisgyerekkorban előny. (Telegraph)

Salman Rushdie filmsorozatot fog írni a Showtime-nak The Next People címmel. Ez a hálózat készíti a Dextert, a Californicationt vagy a Tudorokat, szóval valószínűleg nem lesz rossz a végeredmény. Kortárs amerikai sztori, a leírás alapján valami egzisztenciális téma lesz. (The Independent)

Ha nem akarsz kövérnek tűnni a TV képernyőjén, hajolj előre 15 fokkal. Az okot én így fordítom le: nem lesz pistikefejed. Ezt eredményezi az is egyébként, ha engeded magad alulról fotózni/kamerázni. Ha valaki így tesz, akkor garantáltan rosszat akar neked és ideje újraértékelni a kapcsolatotokat. (Jezebel)

A Baba brand átmentése az új időkbe szerintem az egyik legjobban sikerült akció volt: nemcsak az idősebb korosztályok, de még a kortársaim is ismerhették. Az újonnan érkezőknek meg valószínűleg szimpatikus ez az egyszerű elemekkel operáló márka, ami kicsit emlékeztet a Pöttyösre, csak nem megenni kell, hanem magunkra kenni.

Látható, hogy az évek során szépen lassan növekedett a "Baba" márkajelzésű termékpaletta, a legújabbak a kézápoló krémek. Okosan csinálják, ráadásul végig a testápolás témakörén belül maradnak a bővítés során, amivel még el lehet szórakozni akár egy évtizedig is.

Annak ellenére, hogy én magam is abban hiszek, hogy egy cégnek egyetlen dolgot kell csinálnia, de azt jól, mégsem tűnik rossz ötletnek egy nagyobb ugrás a Baba részéről, kicsit más területekre. 

Természetesen leginkább a babacuccokra gondolok: babaruháktól a babaápolási- és szállítási eszközökön át egészen a bababútorokig tényleg minden beleférne. Ezzel a névvel annyira könnyű lenne érvényesülni és nem is kellene annyit költeni a márkaépítésre! Persze az új termékek megfelelő minőségben való előállítása és minden, ami ezzel jár, egy hatalmas lépés lenne a cég számára, nem vagyon naiv. Az viszont biztos, hogy ha az alapok meglennének, nem okozna sok fejtörést a Baba számára, hogyan szerezzen vevőket.

Ti vennétek például Baba márkájú babakocsit?

Sokan nem mernek elmenni divattervezők showroomjaiba, mert zavarba jönnek attól, hogy testközelből láthatják nemcsak a ruhákat, hanem magukat a tervezőket is, és még beszélgetni is kell velük. (Ez egyébként egy külön posztot is megérne.) 

Teljesen megértem őket, a mai napig van olyan tervező, akihez nem mernék elmenni, bár már kezdenek csökkeni ezek a gátlások. Erre buzdítanék mindenkit, aki érdeklődik a Je Suis Belle ruhái iránt is, mert ma és holnap nyitott showroomot tartanak, tehát teljesen szabadon, bejelentkezés nélkül fel lehet menni hozzájuk. Ők egyébként a nagyon kedves kategória, náluk nem kell feszengeni. Íme a részletek: 

Nem kutakodok különösebben Kínával kapcsolatos hírek után, de azt a távolból is lehet sejteni, hogy a nagy gazdasági fellendülésük egy kamu. Míg fontos részletek ki nem derülnek, addig az elemzők is megszedhetik magukat, de kérdés, hogy meddig áltathatja magát a világ.

A Dateline című műsor stábja felkeresett két olyan várost Kínában, ahol többmillió lakás épült és épül még fel, és az egyikükben a világ legnagyobb bevásárlóközpontja is megtalálható - tök üresen. Legfeljebb a karbantartók és a közterületisek fordulnak meg errefelé. Az épületek meg már mállanak szét.

Ennek a helyzetnek az oka, hogy a kínai kormány mindenáron növelni akarja a GDP-t, amire leginkább a folyamatos építkezés a módszere. Az árakat meg persze jó magasan tartják, ami klasszul mutat a papírokon, viszont így az ingatlanok megfizethetetlenek a népesség döntő része számára. Ismerős lehet ez nekünk is a belvárosban üresen tátongó, egyébként kiváló adottságú üzlethelyiségeknek köszönhetően.

A megkérdezett szakértő elmondta, hogy becslései szerint legalább 64 millió ilyen üresen álló lakás van most Kína-szerte és hogy akkora ingatlanbuborék fúvódik éppen, amekkorát még nem láttunk. Szerinte az amerikai ingatlanpiaci válságnál jóval nagyobb gondokkal kell majd szembenéznünk.

Szuper, nem?

Érdemes megnézni a riportot, még ha az eleje kicsit lassan is indul be. A riporter ráadásul annyira lassan beszél, hogy simán le lehetne adni az anyagot nyelviskolákban.