Critical Miss


Szily Laci Párizsban

2010. december 13. 07:09 - Critmiss

November 18-tól 21-ig Párizsban volt a legkoncentráltabb a fotóval foglalkozó népesség a Paris Photo miatt. A világ legjelentősebb fotóvásárának mérlege ebben az évben 38 ezer látogató volt, 120 kiállító galéria 25 országból, több mint ezer művész munkái.

Izgalmas volt, a képek nézegetése közben lehetett találgatni, hogy vajon ki lehet gyűjtő és ki egyszerű nézelődő. Néhány igazi amerikai gazdag fickó diskurálását ki lehetett szúrni, de persze a legtöbben rejtve maradtak az avatatlan szemek elől. A képek teljesen vegyesek voltak, hiszen a rengeteg galériának más-más profilja van: voltak kortárs és vintage fotók, igazából minden, ami ma forog a piacon.

2010-ben Kelet-Közép Európa volt a fókusztéma, ami nagyon jó lehetőség lehetett volna az itteni galériáknak és művészeiknek. Úgy láttam azonban, hogy ezt leginkább elszalasztani sikerült. Kívülálló vagyok, csak a kommunikációs szakmához értek, de azt azért érzékeltem, hogy ezek a standok a nagy, elismert galériákhoz képest sokkal nehezebb utat választottak az érvényesülésre - teljesen feleslegesen. Távolról nézve nem túl izgalmas, nehezebben értelmezhető dolgokat tettek ki többségében, ahelyett, hogy odacsalogatták volna magukhoz a potenciális vevőket és az érdeklődőket. Márpedig a cél elvileg az eladás és nem egy képzőművészeti tárlat létrehozása lett volna.

A dolog logikája pedig teljesen egyszerű: szép, nagy, lehetőleg színes képek kellenek ide, és főként portrék. (Ezt az aukciókon is meg lehet figyelni, az ilyesmi a legkelendőbb.) Olyan képek kellenek, amik magukra vonják a figyelmet, közelebb kell menni hozzájuk. Utána már tényleg csak egy lépés, hogy az érdeklődők megnézzék a kitett albumokat, katalógusokat és elkezdődjön a beszélgetés.

A másik fontos dolog a nagyítások minősége, a keretezés, vagy akár az üveg is. Ebben sem jeleskedtünk, de ennek egyértelműen technikai akadályai is vannak: itthon például egyszerűen nem hozzák azt a minőséget a nyomdák, ami a Paris Photón teljesen alapvetőnek számít.

Rég voltam ilyen szakmai vásáron, nagyon izgalmas volt. Nézzétek meg a videón, miket láttam. Beletettem néhány, a neten terjedő és széles körben is ismert új képet, és a szemfülesek észrevehetik Viviane Sassent, sőt Szily Lacit is - igaz, őt csak egy fotón.

Hogy kicsoda Viviane Sassen? A munkáit ebben a videóban megnézheted:

 

 

Szólj hozzá!

Afrika legszebb arca

2010. július 02. 07:45 - Critmiss

Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy fotóalbumot, amit még Martin Parr, minden kortárs fotósok egyik atyja is az egyik legjobbnak nevezett. Ez pedig a holland Viviane Sassen Flamboya c. könyve, ami lényegében olyan, mint egy festményalbum. Elképesztő, egyszerű szépség, gyönyörű válogatás. Élőben az igazi, de itt egy videó is, csak nektek:

 

És hogy némi magyar vonatkozást is becsempésszünk, a fotós készített egy sorozatot egy 2009-es POP magazinba Rajzák Kingával:

Itt láthatjátok az egész sorozatot is.

A képeket Viviane Sassentől és a Fashion Gone Rouge-ról cápáztam.

2 komment

Ötlet: Képszippantó

2010. június 14. 07:34 - Critmiss

Mostanában több olyan eset fordult elő, ahol a posztomhoz szívesen mellékeltem volna egy fotóslideshow-t. Persze lehet lopkodni, és mondjuk leszedni, majd feltenni a kiválasztott képeket a Flickr-re és társaira, de ez nem túl kóser, ráadásul körülményes.

Ezért jutott eszembe, milyen jó lenne egy olyan "képszippantó" cucc, ami a képek eredeti helyéről szippantja össze a képeket egy slideshow-ba, forrásmegjelölést, élő linkeket generálva. Az egészet mások is beágyazhatnák utána, hogy terjedjen az ige.

Szerintem nagyon szuper lenne, az más kérdés, hogy megvalósítható-e, illetve mennyi munkával és milyen ellenszéllel.

2 komment
Címkék: blog fotó ötlet