Critical Miss


Hiszti

2010. április 07. 07:42 - Critmiss

Nem aktuális most különösebben, de azért zavar, hogy ha egy nő feszült és ideges, vagy akár csak erőteljesebben képviseli a véleményét vagy érdekeit, akkor az egy hisztigép. Ha viszont egy férfi tesz ezt, akkor szimplán határozott.

3 komment

Akcentussal bevágódni

2010. március 31. 07:16 - Critmiss

Imádom a brit akcentust, de az amerikaiban is van olyan, aminél szebbet nem nagyon tudnék mondani (pl. a new york-i). Azt is szeretem, ahogy a franciák próbálkoznak az angollal. Ezzel sokan így vannak, úgyhogy csak idő kérdése volt egy olyan társkereső site, az I love your accent elindítása, ahol a különböző nemzetiségekhez tartozó userek kereshetnek maguknak párt az általuk preferált akcentusnak és persze sztereotípiáknak megfelelően.

Szerintem nagyon jó az ötlet, aranyosan kezdetleges a kivitelezés, és ha valaki nagyon magányos és nagyon el szeretne húzni az országából, ezt neki találták ki.

2 komment

A világ legolvasottabb bloggere kínai

2010. március 16. 07:53 - Critmiss

Ez végül is senkit nem lephet meg, hiszen a kínai internethasználók száma elképesztő iramban nő, és egy ekkora ország könnyedén kitermel többmilliós olvasottsági adatokat. Éppen ezért a világ legolvasottabb blogjának 300 milliós látogatottsága (amit nem pontosított a New York Times, de valószínűleg az eddigi összes látogató számát jelenti) érthetőnek tűnik.

A blogot egy 28 éves sikeres könyvszerző és autóversenyző, Han Han írja 2006 óta. Népszerűségének oka lehet, hogy szókimondó, emellett okos, ezenkívül sokakat érdeklő problémákról ír. Erőteljesen támadja a kormányt és a tisztviselőket, látszólag kertelés nélkül.

A vele kapcsolatban nyilatkozók azonban úgy látják, hogy azért teheti meg mindezt úgy, hogy csak néhány posztját “harmonizálják”, azaz cenzúrázzák, mert egyrészt a celebstátusza megvédi, másrészt pedig a legfontosabb politikai témákat kerüli. Nem nevez néven senkit, és nem megy el a problémák gyökeréig, azaz az egypárti diktatúra témájáig.

További előnyös tényező, hogy anyagilag független. 14 sikeres könyve volt, menő autóversenyző, így nem kell attól tartania, mint a legtöbb bloggernek, hogy mi történik vele, ha elveszti az állását. Persze azért őt is eléri a kormány keze: az egyik tervezett magazinját nem engedik kiadni, mert egy cikkben felsorolják a feketelistás színészeket.

Mostanában amár komolyabb társadalmi problémák érdeklik: a kortárs kultúra siralmas állapota, a növekvő nacionalizmus, és a hihetetlenül magas ingatlanárak.

Szerinte az utóbbit a helyi hivatalnokok generálják, hiszen annak adják el a telkeket, akik a legtöbbet kínálják érte, így felpumpálhatják a gazdasági növekedés számait. Mindennek az eredménye, hogy a fiatal feltörekvő középosztály halálra dolgozza magát, hogy ki tudja fizetni a lakást, közben folyamatos létbizonytalanságban él. Így aztán senkinek nincs már késztetése és energiája a közügyekkel foglalkozni – legalábbis így látja Han Han.
 

18 komment

Ne énekelj Sinatrát, ha kedves az életed

2010. február 22. 07:46 - Critmiss

Régi, azaz bitlisz a sztori, ezért bocsánat azoktól, akik már ismerték korábban. A lényeg, hogy a Fülöp-Szigeteken nem szabad Sinatrától a My Wayt énekelni, mert jó eséllyel kinyírnak, esetleg megvernek. Ez már olyan sok emberrel előfordult, hogy el is nevezték a jelenséget My Way-gyilkosságoknak.

Hogy pontosan hány ilyen eset történt, nem tudják megbecsülni, az okával kapcsolatban is csak spekulálni lehet. Az biztos, hogy gyakran a hamis éneklés és a közönség nevetgélése generálja a konfliktust. A problémát talán az okozza, hogy a dalt mindenki ismeri és mindeki véleményt is formál vele kapcsolatban. Az is lehet, hogy egyszerűen csak a nagy számok törvénye érvényesül: sokat éneklik, ezért fordul elő, hogy az erőszakos cselekmények pont ehhez a számhoz kötődnek.

Bármi is legyen az oka, az óvatosabbak inkább meg sem kockáztatják a dolgot, és lemondanak a dalról. Az sem árt, ha a gúnyos pillantásokat megspórolja az ember.

Kérdés: Budapesten egyébként hol vannak jó karaoke-bárok? Olyanok, ahol egy-egy kisebb társaság is elkülönülhet.

 

16 komment

Clay szerint a usability

2010. február 16. 07:02 - Critmiss

Szerelmem, Clay Shirky legutóbb a usability témájában mondott nagyokat. Annak kapcsán kérdezték meg, hogy az MSN letesztelte a felületeit, és bár örömükre jobban teljesítettek ebből a szempontból a riválisoknál, azt vették észre, hogy a felhasználók nincsenek annyian, amennyit szeretnének.

Clay azt vetette fel ezzel kapcsolatban, hogy elképzelhető: a userek nem ezeket a feladatokat akarták elvégezni, hanem csak muszáj volt nekik, és itt látszik, hogy a használhatóság és a hasznosság közötti szakadék meglehetősen nagy.

Ezzel kapcsolatban állította párhuzamba a nagybetűs Munkát a kisbetűs munkával. Szerinte a Munka az, amikor a főnököd mond neked valamit, te meg végrehajtod, mert fizet érte. A munka viszont, amit csak önmagáért csinálsz. Az Encyclopedia Britannica írója Munkát végez, míg a Wikipédiáé munkát. A Munka viszi előre a gazdaságot, a munka viszont az internetet. A Munka felhőkarcolókat épít, míg a munka félmillió fan-fiction változatot ír a Harry Potterből.

Clay Shirky szerint az elmúlt 25 év tesztelési gyakorlata a Munkára vonatkozik, a munkára viszont nem. A usability kérdéseknek nem arra kellene vonatkoznia, hogy a felhasználók el tudják-e végezni a feladatot, hanem arra, hogy egyáltalán akarják-e? Meg kell érteni a felhasználók motivációit.

Teljesen furán hangzik ez az egész, de van benne valami. Persze a usability teszteket is végeztetők biztosan a fejüket fogják ettől, hiszen a felhasználási mintázatok alapján pontosan a motivációkat szeretnék megérteni és mit dumál bele az egészbe egy bölcsész. Ennek ellenére azért érdemes lehet a fentieken elgondolkozni.

Lehet, hogy lassan kellene egy Shirky címke.

2 komment

Ki miért nem ad?

2010. január 06. 07:39 - Critmiss

A Social Media Today tette be egy bejegyzés linkjét, ahol sorra veszik, általában miért nem adakoznak az emberek non-profit szervezeteknek. Az okok (egy-egy példával):

- Nincs beazonosítható "áldozat".

- Túl nagy a földrajzi távolság.

- Nem látható, hogy valóban számítani fog a segítség. (Ha összejön a lélegeztetőgép, azzal x számú gyerek életét menthetjük meg)

- Elmosódik a felelősség, nem érzékelhető az adakozó számára a helye a sztoriban. (Lélegeztetőgépes esetben: megmenthet x gyereket)

- Nem látható, hogy mások is segítenek, és mindenki kiveszi a részét az ügyből. (Eddig ennyien és ennyien adakoztak)

- A pénzcentrikusság. Nem a szükséges összeget, hanem magát az ügyet kell hangsúlyozni. (Egy lélegeztetőgép kell)

Ti miért nem adakoztok? Én az egyszerűséget szoktam hiányolni. Ha például lehetne Paypallel fizetni, ahogyan a Csoma szobájánál, simán, rendszeresen adakoznék.

Egyébként pedig az időmet adnám, csak az a baj, hogy elért engem is a tipikus civil betegség, és kitaláltam egy saját ügyet, amit más szervezetekkel eddig még nem tudtam megvalósítani. Addig marad a Bloggerunió. :)

4 komment
Címkék: civil társadalom

A leglopottabb könyvek

2009. december 23. 07:00 - Critmiss

Egy újságíró körbekérdezett sok könyvesboltban, hogy megtudja, mely könyveket lopják el leggyakrabban. Talán nem meglepő módon a Bibliát, még onnan is, ahol egyébként ingyen osztogatják.

Szeretik még Martin Amist, Charles Bukowskit, Jack Kerouac-et, de Paul Austert is. Van olyan könyvesbolt, ahol ezek el vannak zárva, mert annyira népszerű lopási célpontok. Néha megpróbálják visszavinni őket a korábbi helyükre, de például az Amis könyveket rögtön vissza kell tenni.

Leggyakrabban férfiak lopnak, néha csak az érzés miatt.

Az olvasott, azaz valóban használt könyveknek egyébként csak a 40 százalékát vásárolják, ebből 28 százalék új. A többi lopott, elajándékozott, vagy kölcsönvett.

15 komment

Átkos kézírás

2009. december 22. 07:09 - Critmiss

Sosem szerettem kézzel írni, mert sosem ment igazán, már iskolás koromban elkezdtem lázadozni és szabálytalanul kanyarítottam a betűket, aztán ez már olyan radikálissá vált, hogy én magam sem tudom néha elolvasni, mit írok. Ezért gépelek inkább, amikor csak tehetem.

Egy professzor írt erről egy cikket, mondván, hogy a kézírásnak vége lesz, de jó is ez így. Rengetegen tiltakoztak emiatt, teljesen kikelve magukból, mert úgy gondolják, hogy a (szép) kézírás az intelligencia, a műveltség alapvető kelléke.

Van is ilyen jelenség a pedagógiában, a kézírás-hatás: ha egy gyerek nem ír szépen, azt butábbnak tartják a tanárok és rosszabb jegyeket adnak neki. Pedig az íráskép szépsége egyáltalán nem áll összefüggésben az intelligenciával, eleve nem egy természetes dolog.

Én alig várom, hogy számítógépekkel és digitális betűkkel keljünk-feküdjünk. Ti még ragaszkodtok a kézírásos kivagyisághoz és a könyvespolc-csekkoláshoz hasonló írás szkenneléshez?

6 komment

Tényleg, miért is táncolunk?

2009. december 21. 07:58 - Critmiss

Egy nagyon cuki brit tudóst találtam, aki azt kutatja, miért táncolunk, és egyáltalán mit gondolunk erről. 13,700 ember válaszait értékelte ki a saját magáról készült videóhoz kapcsolódva. (2:30 és 3:30 körül a legviccesebb), és a következő eredményekre jutott:

- a lányok 16 éves koruk előtt többnyire azért táncolnak, mert élvezik

- mikor már komolyabbá válik a helyzet és a tánc már a párválasztási folyamat egyik eleme lesz, drasztikusan csökken az önbizalmuk és már nem szórakoztatja őket annyira

- ez az önbizalom aztán a tinédzserévek után egészen 35 éves korig egyenletesen nő, és újra a kikapcsolódás a fő kulcs

- 55 éves korban viszont újra nagyot esik az örömérzet

- a férfiaknál tinédzserkortól egészen a középkorúságig nő az önbizalom, aztán stagnál, majd 65 előtt újra kirobban, valószínűleg azért, mert a nők már nem annyira öntudatosak ilyenkor.

A professzor egyébként azt mondta, hogy meglepő módon az emberek többsége jó táncosnak gondolja magát, sőt a kortársainál jobbnak.

A nők párválasztási szokásaival kapcsolatban pedig kiemelte, hogy a klassz testű nők a klassz testű férfiakat kedvelik és választják is ki, míg a kevésbé szerencsés alkatoknak mindegyik pasi jónak tűnik.

A táncstílust illetően a nők a közepes teret "bemozgó" , komplex mozdulatokat végző táncosokat szeretik, viszont a kis, egyszerű mozdulatokkal táncoló férfiakat nőiesnek látják.

Szilveszteri bulinál tessék ezt figyelembe venni.

5 komment

Ügyes könyválcák BKV-záshoz

2009. december 08. 07:05 - Critmiss

Az egyik legzavaróbb dolog a tömegközlekedésben a hangoskodó, figyelmetlen (és kora reggel alkoholszagú) utazóközönségen kívül az állandó kukkolás. Megnézik, mi van rajtad, mi van a táskádban, és természetesen, hogy mit olvasol. Egy korábbi posztomban is írtam, hogy egy nő konkrétan megkérdezte, hogy jó-e a könyvem, mert a címe alapján biztos izgalmas lehet. (WTF?)

Az ilyen esetek elkerülésére szolgál ez a nem új, de ebben a formában nagyon esztétikus megoldás: natúr borító, rajta jó nagyban egy-egy klasszikus címe, hogy ne kérdezzen senki semmit, és nyugiban lehessen ponyvát vagy bármit olvasni, ami jólesik. Nem lenne rossz egy ilyen magazinokhoz, mondjuk Newsweek, Wired vagy Times borítóval.

 

Szólj hozzá!

Futballszurkolók feleségei, vigyázzatok!

2009. november 30. 07:47 - Critmiss

A Hálaadás napjához időzítve jelent meg egy 1995-től 2006-ig tartó kutatás értékelése, mely szerint az amerikai futball meccseit követően nő a családon belüli erőszak eseteinek száma. Valószínű, hogy az történik ilyenkor, hogy veszít a kedvenc csapat, és ott ereszti ki a gőzt a szurkoló, ahol a legkönnyebb - vagyis a hozzátartozóin.

A kutatásban azt figyelték meg - és ezek nem lesznek túl meglepő információk -, hogy az esetek száma akkor ugrik meg igazán, amikor nem várt vereség következik be, és növeli a csalódottságot, ha két ősellenség között történt a mérkőzés. Pechszériában levő gyengébb csapatok annyira nem hatják meg a szurkolókat.

Érdekesség még, hogy ilyenkor valószínűsíthetően csökken a köztörvényes bűncselekmények száma. Ugyanez történik, ha valamilyen durva thriller vagy horrofilm premierje meg a mozikban: a Hannibál vagy a Sikoly 2 szintén lenyugtatta az utcákat annak idején. Ennek az oka egyszerűen az, hogy pár órára bűnözők/agresszorok is lefoglalják magukat.

A szezonban egyébként vasárnaponként 8 százalékkal megugrik az erőszakos esetek száma a meccseket követő órákban. Az egyórás kezdést követően 3-tól hatig, a négyórás kezdésnél pedig hattól kilencig tart a veszélyes időszak.

Persze azt nem mondhatjuk, hogy a családon belüli erőszakért a foci futball tehető felelőssé, hiszen általában már meglévő konfliktusok érik el a gyújtópontot ilyenkor. Ezzel természetesen kezdeni kell valamit, csak épp nem tudjuk, mi legyen az.

A családon belüli erőszakhoz kapcsolódóan idéztek egy kutatót, aki szerint ahogy egyre magasabb a női fél keresete, egyrész úgy lesz ő is öntudatosabb, és hajlamosabb inkább kilépni az erőszakos férfival való kapcsolatából, másrészt a férfiak is érzékelik, hogy rossz lenne egy keresőt elveszíteni a háztartásból - ezért jobban meggondolják, engednek-e az agressziójuknak.

Ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok, mert szerintem egy agresszív állatot nem fog visszatartani a felesége/barátnője jó keresete, sőt.

10 komment

Olcsó esküvő jó drágán

2009. november 25. 07:14 - Critmiss

Megnéztétek már a TV-ben is reklámozott Nagy Nap site-ját? Én igen, sőt letöltöttem a katalógusát is. A lényeg, hogy 100 pár esküdhet egyszerre Gödöllőn kétmillió forintért. Elvileg egy ilyen volumenű dolog több mint ötmillió lenne, de így tömegesítve megspórolható az összeg fele.

Úgy egyébként meg minden más is: intimitás, családi hangulat, a saját kis esküvői hülyeségeink - minden.

Biztosan poén, és emlékezetes egy ilyen, és akár még barátokat is lehet szerezni az ünnep alatt, de arra talán jobb módszer a partikra, házibulikba járás.

Ráadásul az a kétmillió forint is irtó sok, bár biztos sokan költenek ennyit erre. Kíváncsi vagyok, milyen emberek fognak ebben résztvenni, és hogy mennyire lesz nehéz megtölteni a százas keretet. A szükséges száz ember mondjuk meglesz, csak valószínűleg hatalmas árengedményekkel. Izgi lenne, ha valamelyik kedvezményes pár véletlenül kikotyogná az őket körülvevő kétmilliósoknak, hogy az összeg töredékéért vannak ott. A Fókuszba így már tutira bekerülnének.

2 komment
Címkék: társadalom fura

Gyászmeló

2009. november 11. 07:15 - Critmiss

Tegnap volt szerencsém belefutni egy riportba az RTL-en, ahol elég sok időt szenteltek annak, hogy az emberek szerint egy nő nem gyászolta kellőképpen a férjét. Ekkor jutott eszembe, hogy pont nemrég olvastam cikket, ami a gyásszal kapcsolatos elképzeléseinket módosíthatja egy kicsit.

Egy Bonnano nevű professzor a Columbia Egyetemről úgy gondolta, hogy a gyászról alkotott elképzeléseink, melyek alapvetően Freud - saját bevallása szerint is - spekulatív tanaiból indultak ki, pontatlanok, és ideje lenne jobban rájuk nézni. Már csak azért is, mert a gyász hét stádiumát meghatározó Kubler-Ross páros Elisabeth Kübler-Ross igazából olyan esetek alapján alakította ki az elméletet, ahol a vizsgálati alanyokkal közölték, hogy meg fognak halni. Az igazi gyászt csak később húzták rá a kitalált struktúrára.

Bonnano 15 évig kutatta a témát elég mélyrehatóan, és arra jutott, hogy három jellemző gyászolási mintázat van: az egyik, amikor valaki összeomlik, majd lassan jobban érzi magát. A másik, amikor valaki sosem jön ki a gödörből teljesen. (Ez nagyon-nagyon ritka). A harmadik pedig, amikor eleinte nagyon rosszul van valaki, majd egész gyorsan vissza tud térni a normál kerékvágásba. A prof szerint a legtöbb ember ebbe a táborba tartozik.

Ezeknek a lazább gyászolóknak van néhány közös tulajdonsága: például sokan arról számolnak be, hogy még mindig érzik a kapcsolatot az elhunythoz, és beszélnek is hozzá például. Ez Bonnano szerint jó stratégia, viszont fontos, hogy mikor kezdődik: nem jó, ha túl korán, de az sem, ha túl későn következik be. Az sem jó, ha valaki megtartja a szeretett személy tárgyait, például érintetlenül hagyja a szobáját - ezt mondjuk eddig is tudtuk.

Egy másik jellegzetessége ennek a gyászolótípusnak, hogy tud mosolyogni, sőt nevetni, ha emberek között van. Ez a gyógyulási folyamatot már csak azért is felgyorsítja, mert a mosolygós gyászolóknak szívesebben segítenek, míg aki szomorú, az taszítja az embereket.

Némileg ellentmond ennek a kijelentésnek a kutatás egyik legfontosabb eredménye, miszerint az embereket a környezete kényszeríti a gyászolásra. Persze jót akarnak, mert azt gondolják, hogy ha nem mész végig időben a gyászon, később dupla erővel rádtör. Ezzel szemben a kutató szerint ami lelkierőnek tűnik, az az is. Így ha valakit arra kényszerítenek, hogy sokszor gondoljon visza a fájdalmára, ezzel annak az erősödését idézik elő. A másik gond, hogy a társadalom szerint beszélni is kell a gyászról, ami szintén csak a fájdalmat növeli és fixálja sokakban.

A gyász tehát teljesen egyéni. A gyászoló környezete annyit tehet, hogy bárhogyan is történjen a folyamat, támogatják őt. Ha beszélni akar róla, akkor meghallgatják, ha inkább elmenne moziba, akkor elkísérik.

Remélem, hogy ez így van.

17 komment

A macskás hölgyek - mítosz és valóság

2009. november 09. 07:06 - Critmiss

Egy amerikai városban illegálissá nyilvánították a háromnál több macska tartását, mert egy idős hölgy 15 macskája garázdálkodott a környéken. Ő azonban zöldfülű kezdő volt ahhoz az asszonyhoz képest, akitől 488 macskát kellett elvenni.

Több kutató utánajárt a macskás hölgy jelenségnek, először 1981-ben, majd 1999-ben. Az első alkalommal azt tárták fel, hogy az állathordákat kialakító személyek 70 százaléka egyedülálló nő, akik többnyire macskákat és kutyákat halmoznak fel, de előfordul, hogy mondjuk nyulakat vagy lovakat gyűjtenek. Valamennyien izoláltak a társadalomtól, de ez nem az oka, hanem az eredménye a fura állattartási szokásoknak.

A 99-es kutatás hasonló következtetésekre jutott: több mint a fele az állattulajdonosoknak idős ember volt, ráadásul az otthonukat - az ágyukat is - mocsok, állati ürülék borította. Legtöbbjük nem ismeri el, hogy segítségre szorul, és azt állítja, hogy különleges módon kommunikál a macskáival vagy kutyáival. Ezzel szemben az a valóság, hogy sok állat pusztul el ilyen körülmények között. A 488 macskás háztartásban például 200 döglött állatot találtak.

Ezeknek az embereknek a nagy része be tud számolni múltbéli bántalmazásról, és lényegében addikcíóként is értelmezhető az állatgyűjtésük. Emiatt nem tudni, hogy mi a megoldás ezekre a helyzetekre, mert amint újra lehetősége van a macskás hölgyeknek, elkezdik gyűjteni az állatokat.

Persze azért nem kell utálni a macskás néniket, inkább csak figyelni kell, hogy minden rendben van-e velük és a macskáikkal. Az utóbbiaknak ha nem fényes a szőre és a szeme, illetve nem nedves az orra, akkor baj van, és tessék cselekedni!

3 komment

Tippek "nagy" emberektől

2009. október 27. 07:30 - Critmiss

Egyre jobban érdekel, ki hogyan motiválja magát, intézi el az ügyeit, honnan merít inspirációt, stb. Ezért örültem a Slate összeállításának, ahol befutott embereket kérdeztek meg arról, hogyan intézik az életüket.

Van, akit az önostorozás motivál (Judd Apatow rendező), más mindent az utolsó pillanatra halogat (Elisabeth Banks színésznő), van, aki csak rendben és tisztaságban tud dolgozni, ezért munka előtt kitakarít (Carrie Brownstein zenész).

Arianna Huffington (gondolom, amikor már nem halad) lefekszik aludni, Curtis Sittenfield író pedig radikális módszereket vet be: csak és kizárólag az a dokumentum van nála nyitva, amin dolgozik. Ha tisztázni kellene egy bizonytalan pontot, akkor azt feljegyzi magának, és később, egy kifejezetten erre szánt időpontban megnézi a neten. Ezenkívül ha nem dolgozik vagy netezik, kikapcsolja a számítógépet, hogy ne legyen túl nagy a kísértés és ne üljön vissza mindenféle csip-csup indokkal és vesszen el a szokásos site-körökben. Kiemelte még, hogy megtanult nemet mondani, ami gondolom a népszerű, ismert emberek esetében lehet releváns.

Ugyanezt, vagy hasonló szempontokat emelt ki egy nagy szervezet vezetője, és New York állam korábbi kormányzója is. Ez utóbbi azért hozzátette a fontos dolgokról szóló politikusszöveghez, hogy három kávé azért jól jön.

Most nem linkelem be mindegyik embert ahogy terveztem, mert az egész bejegyzés elúszott és elvesztettem a motivációmat. :D

Nektek mi segít?

 

2 komment

Hogyan lép a sajtó kapcsolatba a terroristákkal?

2009. október 12. 07:19 - Critmiss

Nagyon egyszerűen: felhívják őket mobilon. Kicsit részletesebben: mindegyik terrorszervezetnek megvannak a módszerei arra, hogy a híreiket tudassák a sajtóval. A leginkább médiatudatos egységeknek saját szóvivőik is vannak, ilyen például a Talibán, amely kettővel rendelkezik, eggyel keleten, eggyel pedig nyugaton. Ezek a szóvivők küldik ki a sajtóközleményeket, rajta a mobilszámukkal.

A szóvivők alkalmazása egyébként mindkét oldal számára kockázatos: az újságírókat gyakran elrabolják (ráadásul a beszélgetőpartnernél tutira van fegyver), a szóvivőket pedig bebörtönözhetik, ami már előfordult egyszer, és azóta feszültebb is lett a viszony.

Az Al-Kaidát a legnehezebb elérni, főleg, mert 2003 óta nincs szóvivőjük. (Az utolsó Irakba menekült.) De nem kell félteni őket: az as-Shahab Productions nevű vállalatuk gondoskodik arról, hogy elterjedjenek a videóik, a vezetőkkel készült interjúik, vagy a feltörekvő dzsihádistákról forgatott dokumentumfilmjeik. Közvetlen interjúkat általában nem adnak, de néha kivételt tesznek.

A leginkább természetesen az internetet használják a terroristák a híreik terítésére. Ha például az Al-Kaida készített egy videót, az erről szóló infót először a dzsihádista webfórumokon hinti el, majd fel is teszi a linket, és a terjesztőjére, az Al-Fajr Media Centerre bízza, hogy folytassa a munkát más fórumokon és P2P hálózatokon. A Talibán a saját honlapjára posztolja az új videókat, sajtóközleményeket.

A Hamász és a Hezbollah inkább politikai csoportosulásként kommunikál: felhasználóbarát honlapjuk van, állandó szóvivőjük, és rendszeresen tartanak sajtókonferenciát.

Szólj hozzá!

Érdekes kattanás

2009. szeptember 28. 07:13 - Critmiss

Az USÁ-ban nagy divatja van a fémdetektorozásnak, mint ahogyan minden hasonló TV Shopos sztorinak. Az viszont furcsa, hogy erre akár még a Slate újságírója, egy nő (!) is rá tudott kattanni.

Ő volt az.

Az egész úgy kezdődött, hogy a hétéves kislányuk egy reklám hatására fémdetektort kért szülinapjára, a szülők pedig megörültek, hogy ilyen eredeti ötletekkel jön elő a gyerek, úgyhogy rögtön keresgélni is kezdtek.

A nagy adásvétel előtt még kikérdezték az eladót, aki mondta nekik, hogy a gyerek nagyon meg fogja unni, szóval arra ne számítsanak, hogy játszani fog vele. Azt is elmondta nekik, hogy ő maga még semmit nem talált. Ez azonban nem tántorította el az odaadó szülőket, úgyhogy a vásárlás mellett döntöttek.

Az eladónak igaza lett: a gyerek elég hamar inkább a játszótér felé vette volna az irányt. Történetünk hőse, az anyuka viszont mindenképp szeretett volna találni valamit, mert elvileg régi polgárháborús területen laktak és nagyon reménykedett abban, hogy lesz zsákmány.

Nos, nem lett, emiatt viszont teljesen bepörgött a nő, és a legfurább szituációkban is elővette a gépet, őrületbe kergetve ezzel a férjét és a lányát. Muszáj volt megoldást találni a helyzetre, és szerencsére sikerült is. Elmentek a sógornőjéhez, aki elvileg egy egykori kalóz birtokán lakott. Nagy nehezen, némi segítséggel találtak is pár üveget és porcelánt, úgyhogy végre mindenki felsóhajthatott, és kidobhatták a cuccot a francba, aminek a lányuk örült a legjobban.

Nehéz, de azért el lehet képzelni, hogy egy középosztálybeli amerikai egy ennyire ciki dologra rá tud kattanni. Szerintem én is simán áldozatul estem volna, pontosan ezért tartózkodom a legtöbb addiktív dologtól - az internet esetében mondjuk nem jártam sikerrel. :)

És ti hogy álltok az addikciókkal? Szavazás!

1 komment

Kötelező olvasmányok - menjenek vagy maradjanak?

2009. szeptember 04. 07:42 - Critmiss

Amikor olvastam, hogy egyes helyeken a tanárok megengedik a diákoknak, hogy saját maguk állítsák össze az olvasólistájukat, zsigerből rávágtam, hogy nem értek egyet.

Azonban belegondolva: iskolai éveim nagy részében elképesztő kínszenvedés volt átrágnom magam a kötelező olvasmányokon, mert nem láttam értelmüket, nem volt közük hozzám és heveny undort váltottak ki belőlem. Ez viszont nem jelentette azt, hogy nem szerettem olvasni, ráadásul azt sem, hogy csak lányregényeket vettem volna elő.

Egyszerűen nem értettem, miért jó, ha depressziós sztorikat kell olvasnom buta fiúgyerekekről, lásd Kincskereső kisködmön, Légy jó mindhalálig, Pál utcai fiúk, Tüskevár. Brrrrr! A Tüskevárat konkrétan az anyukám olvasta el helyettem, a kisködmönös fiút utáltam azért, mert irigy, a Légy jó mindhaláligban halálosan idegesített a fiú kisebbrendűségi komplexusa és hogy mindenáron magázódni akart, a Pál utcai fiúk meg konkrétan hülyék voltak.

Nem sok maradt, tényleg olyan borzalmas könyveket kellett elolvasnunk. Később a középiskolában már valamivel jobb lett a helyzet, de akkor is inkább házon kívül kerestem a napi irodalmi betevőt.

Szóval belegondolva: igen, legyen nagy szabadsága a gyerekeknek az olvasólistájuk összeálításában, beletéve néhány kötelező elemet, de nem túlterhelve a listát régi beidegződések miatt ottragadt, korszerűtlen könyvekkel.

7 komment

Nem válunk írástudatlanná

2009. szeptember 03. 07:30 - Critmiss

... Ezt már két korábbi posztomban Clay Shirky is elmondta, most egy stanfordi professzor is megerősítette: összegyűjtött a diákjaitól minden írásbeli megnyilatkozást az egyetemi esszéktől az e-mailekig, blogposztokig és elemezte azokat.

Ő teljesen be van lelkesedve, szerinte ami az íráskultúránkat illeti, az ókori görögöknél tapasztalható robbanás előtt állunk. Még ha én ebből gyököt is vonnék, abban van valami, amikor azt mondja, hogy főként az amerikai ember még életében nem írt (és olvasott) annyit, mint most az internetnek köszönhetően. Ezen a véleményen van Shirky is egyébként.

A változás annyi, hogy a fiatalok számára fontos, hogy szóljon valakinek a szöveg, legyen valamilyen célja. A céltalan rugódzást nem értik és értékelik, mást tartanak jó írásnak. Az pedig, hogy mindent átitat az SMS-nyelv, meg elönt minket a smiley, nem igaz.

Sok új infó nem volt a cikkben, de érdemes elolvasni, mert mindig jó látni, ha valaki nem kultúrpesszimista.

2 komment

Buli Beijingben - na jó, Pekingben

2009. augusztus 27. 07:05 - Critmiss

Kínában hat IKEA van, de nem keresik éppen agyon magukat az ottani üzleten a svédek, mert a kínaiak - legalábbis Beijingben Pekingben - egyfajta szórakoztató központként használják a boltot. Itt most nem arra kell gondolni, amit mi csinálunk, ha beszabadulunk a helyre: a kínaiak konkrétan szabadidős programot kreálnak az ikeázásból, mégpedig úgy, hogy kiöltöznek, aztán simán ott alszanak a matracokon és a kanapékon, visznek olvasnivalót, meg kabalaállatkákat a gyereknek.

Van, aki fotóháttérnek használja a helyet (csinos barátnőhöz vagy érettségi fotóhoz egy egész osztály részvételével), van aki a berendezett szobákat fényképezi, hogy inspirációt merítsen belőlük, és természetesen van, aki az egyes bútorokat másolja le.

Azt mondják, hogy modernek akarnak lenni, és az IKEA ilyen. Vásárolni nem feltétlenül akarnának, mert ugyanolyan dolgokat olcsóbban is megszerezhetnek, de egyébként tetszik nekik az egész. További előny, hogy nem zavarják el őket onnan, vagy éppen az, hogy utántölthetők az üdítők.

Az LA Times újságírója beszélt egy házaspárral, akik gyerekekkel felpakolva egy egész délutános programot kreáltak aznapra: először egy kis evés-ivás a büfében, aztán alvás, majd közös fényképek készítése, utána vacsora, ugyanitt.

A gondok egyébként az étteremben tetőznek: egyszerűen irtó sokan vannak az egész nap, állandó harc dúl a helyekért.

Az IKEA vezetősége nem boldog, de eleve azért mentek el Kínáig, mert reménykednek a középosztály megerősödésében. Abban bíznak, hogy mint annak idején a Carrefour-nál, a kezdeti nézelődést követően végre elkezdenek az emberek vásárolni.

Idővel csak összejön.

5 komment

Vigyetek el innen - kiegészített ajánló

2009. augusztus 20. 07:54 - Critmiss

Annyira meglepődtem, hogy egy amerikai site-on lényegében irodalmi riportra bukkantam, hogy meg kell osztanom veletek.

Szóval az úgy volt, hogy a Slate újságírója elment egy Altar nevű városba, Mexikóba. Ez a nyolcezres kis település az egyik legfontosabb emigráns-gyűjtőhely, ahol már a kereskedelem és a napi időbeosztás is ahhoz igazodik, hogy mikor és hogyan lehet lelépni az USÁ-ba. A boltokban például a sivatagon való átkeléshez szükséges szerszámok, ételek és italok várják a vevőket, az utcákat pedig fejvadászok járják új ügyfeleket keresve, hogy aztán lepasszolják őket a sivatagi átkelést vezetőknek.

Mindenki várakozik: a fejvadászok az újakra, a reménybeli emigránsok az átkelés megfelelő időpontjára vagy éppen a szükséges pénzre.

Sokan nem járnak sikerrel, nekik segítenek az olyan helyek, ahol ételt kaphatnak és ingyen megszállhatnak. Az egyik ilyen szervezet vezetője minden jelentkezővel egyenként elbeszélget. Csak olyanok maradhatnak ugyanis éjszakára, akik tényleg sikertelen akcióból tértek vissza és nem ittak alkoholt. Ezt az elvet nem is annyira könnyű érvényesíteni, mert sokan bepróbálkoznak, természetesen fejvadászok is.

Érdemes elolvasni, elég szépen megírt darab, és fotók is vannak hozzá. Ehhez a fülledt meleghez is pont illik.

Kieg: a cikk további darabokkal bővül, itt a következő és itt az azutáni.

Szólj hozzá!

Amikor tényleg nem jó, ha dokumentálsz

2009. augusztus 10. 07:16 - Critmiss

Korábban írtam arról, hogy én inkább dokumentálom az életemet, mint élem, mert rájöttem, hogy például tinédzserkoromból öt kép van rólam és slusszpassz. A mostanában készült képeket mindig megtartom magamnak, és videózni is csak nyilvános helyeken és programokon szoktam, de azért már ez is egy kicsit az etikus-nem etikus határán mozog, mert nem kérdezem meg az embereket, hogy beleegyeznek-e a szereplésbe. Ezt mondjuk a tévések sem feltétlenül szokták megtenni, ha vágóképre vadásznak.

Mindenesetre addig biztosan nem mennék el, hogy egy házibuliról videót vagy fotókat posztoljak. Ezzel azonban sokan nem így vannak: csak nézzünk körül a Facebookon, ahol sajnos a legtöbb esetben úgy is belenézhetsz valakinek a fotóalbumába, hogy egyébként letiltotta a profilját. De elég egy lájkolás vagy komment egy közös ismerős által és mindent megtudhatok a vasárnap esti ivászatról. Elvileg dolgoznak az ügyön, és lesznek még szigorúbb előírások, addig viszont tényleg túl sokat megtudhatunk ismerőseink ismerősi köréről.

Ez az egész már olyan méreteket öltött az USÁ-ban, hogy a party-k házigazdái a meghívóban, vagy ott a helyszínen megkérik a vendégeket, hogy ne fényképezzenek, blogoljanak, tweeteljenek az eseményről. Egyes nyilvános helyeken is előfordul már az ilyesmi, ami például egy stand-up comedy esetében teljesen érthető.

A New York Times újságírója szerint mivel az emberek nem érzik a határokat, az egyes események szervezőinek a felelőssége, hogy felhívja a figyelmüket a közösségimédia-mentességre. Valószínűleg mi is el fogunk ide jutn, úgyhogy előzetesen is vegyük ezt egy alapvetésnek.

10 komment

A munkásember cikizése - ciki

2009. július 31. 07:11 - Critmiss

Mikor még kölyökképpel rohangásztunk a világban (pontosabban kocsmáról kocsmára), meg voltunk győződve arról, hogy mi nem. Mi aztán nem leszünk hétköznapiak, unalmasak, nem leszünk irodai munkások. Még tán gyerekünk sem lesz, aki szörnyülködjön rajtunk.

Ahogy aztán telik az idő, betagozódunk szépen és ki-ki lehetőségeihez, preferenciáihoz és vérmérsékletéhez mérten - jobb esetben - elkezd dolgozni, és azt veszi észre, hogy ha nem is látványos, ijesztő módon, azért kezdi érteni a fölnőttek frusztráltságát, fáradtságát és aggodalmait.

A munkamunkamunkamunka aztán nemcsak jókedvét és humorérzékét őröli fel, de a fogyasztás terén korábban megmutatkozó "kreativitását" is. Már nem partizásra, meg rákenrollra megy el a pénz, hanem konyhabútorra meg törlesztőrészletre.

Unalmas, mi? Az.

Ennek ellenére mérhetetlenül bosszant az általában a szabadúszók, művészpalánták és újgazdagok felől érkező lesajnálás és figyelmetlenség.

Mintha én attól kevesebb lennék, hogy egy túlóra irányában rugalmas munkahelyen dolgozom és igen, hétközben nem tudok elmenni hajnalig bulizni, sőt nem tudok többórás ebédszünetet sem beiktatni és nem tudom elintézni napközben eztmegazt, találkozni meg pláne nem, és pénteken leginkább pihennék.

A munka után a nap fennmaradó részében nem váltom meg a világot, nincsenek hihetetlenül izgalmas hobbijaim, nem feltétlenül vannak magvas gondolataim a kínai designról (ami egyébként nagy eséllyel a Te szakmád, és bár érdekes, azért itt hívnám fel a figyelmed, hogy én sem terhellek órákig a pr aktuális kérdéseivel) és képzeld, még nem jártam abban az étteremben, ahol elképesztő jó a carpaccio, de kicsit akadozik a kiszolgálás.

Itt nemcsak rólam van szó. Tessék megbecsülni a Marikákat, Teriket és Jánosokat, ne nevezzük őket agyatlannak csak azért, mert azt az életet élik, ami nekik jutott és amire még van kapacitásuk, ne csak nekünk legyenek jogaink velük szemben, és legyünk szívesek nem arról regélni, milyen klassz volt egész délelőtt a Gerlóczyban/Bambiban/otthon egy újságot lapozgatva kávézni. Aztán meg mindezt "végre kipihenni, valahol vidéken".

Köszönöm.

8 komment

Okosabbá kell válnunk

2009. július 29. 07:39 - Critmiss

Irtó jó és irtó hosszú írást találtam arról, hogyan fogunk túlélni: az eszünkkel, ahogy mindig is. A cikk elejét is érdemes elolvasni, de pár görgetés után jön az a rész, ahol az információs overkillről és a fragmentált figyelemről van szó.

Erről például azt mondja a cikk szerzője, Jamais Cascio (Clay Shirky-hez hasonlóan), hogy egyszerűen csak oldschool információfeldolgozási módszereink vannak és ez majd fejlődni fog, mert fejlődnie kell - nem lesz ugyanis kevesebb infó és nem lesz lassabb az áramlása sem. 

Aztán jönnek a különböző fejlődési lehetőségek részletei. A szerző szerint például az elég buta elképzelés, hogy majd az agyunkba épített chipekkel fogjuk felturbózni magunkat - ki bízná rá az agyát olyan gyártókra, akik mondjuk a telefonját vagy a számítógépét állítják elő? Ráadásul amint beépítik, már el is van avulva és majd lehet szégyenkezni a vintage cucc miatt a menőbb agychipesek előtt.

Lesznek viszont agydopping-szerek, meg a fókuszálást, döntéshozást elősegítő szimulációs alkalmazások. Ezek többek között olyan cuccok, amik figyelik a döntéseidet és a viselkedésedet egyfajta fókuszasszisztensként, és egy idő után alig feltűnően beavatkoznak, illetve átláthatóvá teszik az információkat.

Például a Twitteren azokat a csiripeket, amik valószínűsíthetően kevésbé érdekelnek majd téged, elhalványítják, sőt aztán el is tüntetik, míg ami viszont fontos lehet, azt kiemelik. Szóval elég high-tech lesz a világ, bár azoknak, akik benne fognak élni, annyira nem lesz izgi. Ami intellektuálisan érdekes lesz így előre tekintve, az az, hogy az egyes kultúrák milyen megoldásokat fognak használni és melyikre mondják majd, hogy elítélik.

Nagyon sok okos szempont és kijelentés van még a cikkben, ezt még kinyomtatni is érdemes. Hajrá! 

2 komment
süti beállítások módosítása