Critical Miss

Ötlet szemléletformáláshoz

2008. június 27. 11:11 - Critmiss

Egyre több lány érzi egyre korábbi életszakaszokban úgy, hogy kövér, és nagyon korán kezdenek fogyókúrába. Nem új a probléma, már én is átoksújtotta kisdiák voltam, és az nem tegnap volt. Sosem leszünk elégedettek, ami nem is csoda annak fényében, hogy az a kevés tökéletes csaj, aki köztünk szaladgál, néha megjelenik, és szénné égeti a pasasok agysejtjeit. Bónuszként meg ugye ott vannak a magazinok és az ő szénné photoshopolt képeik.

A harc teljesen egyenlőtlen, és tudjuk is, de meggyőződésem, hogy sosem tudatosul bennünk igazán.

Az ötletem egy olyan "kurzus", aminek a lényege, hogy a hétköznapi emberek (nők és férfiak egyaránt) élőben, közelről láthassanak modelleket. Nézzék meg, hány centivel hosszabb végtagokon oszlik el ugyanakkora súly, kérdezzék meg, mennyit esznek egy nap, aztán még azt is megnézhetik, hogyan készül egy-egy kép és mire jó az airbrushing. De mondom, ami fontos lenne, az az, hogy szemtől szemben találkozzanak a modellekkel.

Csak így elolvasva ez nem tűnik túl hatékonynak, de aki legalább már egyszer látott modellt élőben, tudni fogja, miről beszélek. Szerintem életreszóló és meghatározó élmény lenne egy-egy ilyen találkozás.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr29529755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.