Critical Miss

Tök egyszerű kampányötlet

2009. október 09. 07:09 - Critmiss

Az előző héten szórta tele valaki a médiát a túl hangos mp3-lejátszók témájával, ami közeláll a szívemhez - én is mindig próbálom lebeszélni a környezetemet az állandó iPod-hallgatásról.

Ennek kapcsán jutott eszembe egy kampányelem, ami teljesen egyszerű, kivitelezése nem igényel túl sok ráfordítást, de valószínűleg elgondolkodtatja az embereket. Csak annyi a lényege, hogy meg kell mutatni nekik, hogy milyen, ha valaki rosszul hall. Ezt elég könnyű előidézni, például előadásokon, koncerteken, konferenciákon, vagy akár a tévében.

Mégpedig úgy, hogy a koncert/előadás/műsor stb. úgy kezdődik el, hogy alig lehet hallani belőle valamit. Amikor már morgolódik a közönség, egyszerre csak normálra veszik a hangerőt, vagy fanfárok kezdenek süvölteni és kék majmok ugranak elő - mindegy, a forgatókönyv szerint a ki nem hangosított delikvens bocsánatot kér, és elmondja, hogy látjátok, ez vár mindenkit, aki állandóan mp3-mat hallgat, elnézést, de ez a téma fontos nekünk és most folytassuk a műsort.

A kreatív megvalósítás persze ennél lehetne jóval fantáziadúsabb is, ez most csak az alapötlet. Higgyétek el, elképesztő nyomasztó, ha nem hallani semmit (mint most a Pecha Kuchán), ezért aztán talán tényleg működne is ez a fogás.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr771436954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HTamas · http://drhorvathtamas.com/ 2009.10.09. 10:26:43

Annak idején (15 éve?) szinte évente adták a tévében az Éretlenek című francia vígjátékot, ami arról szólt, hogy egy komplett osztály sosem tudott leérettségizni, mindig buktak. Ott volt egy szegény nagyothalló tanár szívatása is: órán egyszercsak elkezdtek tátogni a diákok, meg hoztak gumivonalzót, ami leejtve nem adott hangot, stb. és a tanár azt hitte, elromlott a hallókészüléke. Teljesen felhangosította a készüléket, mire valaki beleordított a fülébe, ha jól emlékszem. A beleordítós részt leszámítva lehetne valami ilyen vírusvideót csinálni, már nekem is eszembe jutott. Meg szakmába is vág.

Critmiss 2009.10.09. 10:31:45

@HTamas: Tényleg. :) Ha majd terjeszkedtek, érdemes lesz ilyesmin is gondolkozni.

Egyébként pár éve volt a Hallás éve, de én úgy érzékeltem, hogy sajnos nem igazán sikerült kiaknázni a lehetőségeket.