Critical Miss


Szily Laci Párizsban

2010. december 13. 07:09 - Critmiss

November 18-tól 21-ig Párizsban volt a legkoncentráltabb a fotóval foglalkozó népesség a Paris Photo miatt. A világ legjelentősebb fotóvásárának mérlege ebben az évben 38 ezer látogató volt, 120 kiállító galéria 25 országból, több mint ezer művész munkái.

Izgalmas volt, a képek nézegetése közben lehetett találgatni, hogy vajon ki lehet gyűjtő és ki egyszerű nézelődő. Néhány igazi amerikai gazdag fickó diskurálását ki lehetett szúrni, de persze a legtöbben rejtve maradtak az avatatlan szemek elől. A képek teljesen vegyesek voltak, hiszen a rengeteg galériának más-más profilja van: voltak kortárs és vintage fotók, igazából minden, ami ma forog a piacon.

2010-ben Kelet-Közép Európa volt a fókusztéma, ami nagyon jó lehetőség lehetett volna az itteni galériáknak és művészeiknek. Úgy láttam azonban, hogy ezt leginkább elszalasztani sikerült. Kívülálló vagyok, csak a kommunikációs szakmához értek, de azt azért érzékeltem, hogy ezek a standok a nagy, elismert galériákhoz képest sokkal nehezebb utat választottak az érvényesülésre - teljesen feleslegesen. Távolról nézve nem túl izgalmas, nehezebben értelmezhető dolgokat tettek ki többségében, ahelyett, hogy odacsalogatták volna magukhoz a potenciális vevőket és az érdeklődőket. Márpedig a cél elvileg az eladás és nem egy képzőművészeti tárlat létrehozása lett volna.

A dolog logikája pedig teljesen egyszerű: szép, nagy, lehetőleg színes képek kellenek ide, és főként portrék. (Ezt az aukciókon is meg lehet figyelni, az ilyesmi a legkelendőbb.) Olyan képek kellenek, amik magukra vonják a figyelmet, közelebb kell menni hozzájuk. Utána már tényleg csak egy lépés, hogy az érdeklődők megnézzék a kitett albumokat, katalógusokat és elkezdődjön a beszélgetés.

A másik fontos dolog a nagyítások minősége, a keretezés, vagy akár az üveg is. Ebben sem jeleskedtünk, de ennek egyértelműen technikai akadályai is vannak: itthon például egyszerűen nem hozzák azt a minőséget a nyomdák, ami a Paris Photón teljesen alapvetőnek számít.

Rég voltam ilyen szakmai vásáron, nagyon izgalmas volt. Nézzétek meg a videón, miket láttam. Beletettem néhány, a neten terjedő és széles körben is ismert új képet, és a szemfülesek észrevehetik Viviane Sassent, sőt Szily Lacit is - igaz, őt csak egy fotón.

Hogy kicsoda Viviane Sassen? A munkáit ebben a videóban megnézheted:

 

 

Szólj hozzá!

Je Suis Belle Showroom

2010. november 04. 07:02 - Critmiss

Körülbelül egy éve teljesen rákattantam a Je Suis Belle-re, viszont nem bánom, mert olyan ruhákkal lettem gazdagabb szépen lassan, amik amellett, hogy többségükben nagyon egyszerűek, első pillantásra feltűnnek, mert különlegesek.

A most aktuális kollekció az eddigi kedvencem, bár az előző őszi-téli anyag is kiemelkedő volt - csak akkor még nem volt egy vasam sem. :D Mindenesetre nem vagyok egyedül a rajongásommal, nagy sikere van az új anyagnak.

Nemrég alkalman nyílt elmenni a kollekcióhoz kapcsolódó private sale-re, ahol alaposabban is körülnézhettem a showroomban. Az ilyen típusú eseményekről azt kell tudni, hogy - legalábbis a Je Suis Belle-nél - ilyenkor személyre szólóan meghívnak potenciális és meglévő vevőket, és részletekbe menően ismertetik velük a kollekció létrejöttének hátterét, megmutatják az inspirációs táblát, és a ruhák próbálgatása közben frissítőkkel kínálják őket. Nem utolsósorban pedig kisebb ajándékokat adnak, így ebben az esetben egy-egy karkötőt és egy lookbookot.

Ennek az elemeit láthatjátok az ott készült videóban:

(Új technikát használtam, még kicsit szokni kell :)

Készítettem egy teljesen felhasználóbarát villáminterjút is, aminek a kérdéseit Kiss Tibi, a tervezőpáros egyik tagja válaszolta meg. Íme:

Mióta vagytok a Párisi udvarban?
2008 ősze óta dolgozunk itt.

Milyen megosztásban végzitek a munkátokat?
A tervezés és a kreatív munka teljesen közös, de az elmúlt évek alatt elosztottuk a céggel járó egyéb feladatokat.
 
Mennyire lojálisak hozzátok a vevőitek? Sok igazi Je Suis Belle rajongó van?

Egyre több. Mindent megteszünk, hogy vevőink maximálisan elégedettek legyenek és mindig találjanak pár új kedvenc darabot.

A külföldi közönség hogyan reagál a kollekcióitokra?
Nagyon izgalmasnak találják munkáinkat és mindig nagy a lelkesedés, ha találkoznak velünk. Sokat dolgozunk rajta, hogy eljuthassunk a megfelelő emberekhez, akik valódi segítséget jelenthetnek.

Tudatosan kommunikáltok? Van stratégia abban, hol és hogyan vagytok jelen?
Igen, van. Eddig nem volt maximálisan kifejlesztett, de az elmúlt pár hónapban átalakulóban van a kommunikációnk és új stratégiát szeretnénk felépíteni. Az viszont, hogy hol jelenünk meg, egyre tudatosabb.
 
Mi adta a kezdő lökést a kollekció kialakításához?
Általában az anyagok adják az első impulzusokat. Sokszor elég egy vidéki hétvége, vagy egy utazás, hogy összeálljon a kép és helyére kerüljenek az információk és a tapasztalatok.

Meglepett titeket a kollekció kiemelkedően pozitív fogadtatása?
Igen. :) De nagyon örülünk neki!

Jelenleg min dolgoztok?
Mostanában a karácsonyi meglepetéseket készítjük elő.

 

A kollekciót itt tudjátok megnézni.

Szólj hozzá!

Tök egyszerű kampányötlet

2009. október 09. 07:09 - Critmiss

Az előző héten szórta tele valaki a médiát a túl hangos mp3-lejátszók témájával, ami közeláll a szívemhez - én is mindig próbálom lebeszélni a környezetemet az állandó iPod-hallgatásról.

Ennek kapcsán jutott eszembe egy kampányelem, ami teljesen egyszerű, kivitelezése nem igényel túl sok ráfordítást, de valószínűleg elgondolkodtatja az embereket. Csak annyi a lényege, hogy meg kell mutatni nekik, hogy milyen, ha valaki rosszul hall. Ezt elég könnyű előidézni, például előadásokon, koncerteken, konferenciákon, vagy akár a tévében.

Mégpedig úgy, hogy a koncert/előadás/műsor stb. úgy kezdődik el, hogy alig lehet hallani belőle valamit. Amikor már morgolódik a közönség, egyszerre csak normálra veszik a hangerőt, vagy fanfárok kezdenek süvölteni és kék majmok ugranak elő - mindegy, a forgatókönyv szerint a ki nem hangosított delikvens bocsánatot kér, és elmondja, hogy látjátok, ez vár mindenkit, aki állandóan mp3-mat hallgat, elnézést, de ez a téma fontos nekünk és most folytassuk a műsort.

A kreatív megvalósítás persze ennél lehetne jóval fantáziadúsabb is, ez most csak az alapötlet. Higgyétek el, elképesztő nyomasztó, ha nem hallani semmit (mint most a Pecha Kuchán), ezért aztán talán tényleg működne is ez a fogás.

2 komment

Webkettes nyomásgyakorlás

2009. szeptember 14. 07:57 - Critmiss

Bocsánat, nem fogok webkettes evangélista stílusban írni arról, hogy ma már minden magára valamit is adó márkának oda kell figyelnie a neten róla folyó párbeszédre és a felhasználók véleményére, mert máskülönben lehúzhatja a redőnyt (bár egyébként egyetértek). Egyszerűen csak ismertetek egy jó kis cikket, amiben leírnak pár olyan esetet, ahol a userek kifogásai megértő fülekre találtak. Oké?

Szóval az egyik legnagyobb, vállalat ellen irányuló userkampányt egy újságíró indította az egyik leginkább utált telekomos cég, a Comcast gyenge szolgáltatásaival kapcsolatos kifogások gyűjtésére. A site a ComcastMustDie címet viselte, ide küldhette be mindenki az élményeit. A cég egy idő után bekapcsolódott az oldalon folyó párbeszédbe és igyekezett kezelni az észrevételeket. És bár továbbra sem lépett elő a népszerűségi listán, az mindenképp szimpatikus volt, hogy próbált valahogyan javítani a helyzeten. Ezért aztán egy idő után nem is volt már szükség ilyen vehemens hangvételre, így a site címét is lecserélték egy szelídebben hangzóra: ez ma már Customer-Circus.com.

A cikkben említenek még néhány esetet: az egyik legnépszerűbb blogger, a dooce szerzője a mosógépével nem volt megelégedve. Mivel nem igazán törődtek a problémáival, egy idő után megkérdezte az ügyfélszolgálatostól, hogy mit szólna ahhoz, ha megírná az élményeit a Twitteren, ahol több mint egy millió követője van? Az illető nem tudta, ez mit jelent, és annyiban hagyta a dolgot. Ennek lett az eredménye egy felszólítás tőle a Twitteren arra, hogy soha ne vegyen senki maytag mosógépet. Már másnap felvette vele a cég a kapcsolatot, de a konkurens Bosch is, aki ingyen gépet ajánlott fel neki. (Ezt egyébként a blogger elfogadta, de egy non-profit szervezetnek adta.)

Természetesen ők még a szerencsésebb kivételezettek közé tartoznak, azért egy száz, ezer fős follower táborral nem igazán lehet a cégeket meghatni. Persze még a nagyok is pofára esnek néha és a mai napig előfordul, hogy nem reagálnak a webkettes méltatlankodásukra.

A cikkben két fontos kijelentés van: az egyik, hogy egy ötperces beszélgetés a hőzöngő felhasználóval egycsapásra hívekké teszi őket, a másik pedig, hogy a net kibontakozása nem járt együtt a telefonos ügyfélszolgálatok fejlődésével. Emiatt sajnos csak akkor értesülnek a cégek arról, hogy valaki elszúrt náluk valamit, ha a user veszi a fáradságot és jó hangosan odamond egyet.

Ide is be lehetne szűrni valamilyen evangélista szöveget, de szerintem értitek a mondanivalót. :)

3 komment

Kinyomtál?!

2009. április 09. 07:42 - Critmiss

Kicsit kapcsolódik a hétfői posztomhoz, hogy nemrég felmerült egy beszélgetésben a hívó fél "kinyomásának" udvariatlansága. Én azt az álláspontot képviselem, hogy nincs annál zavaróbb, ha alkalmatlan pillanatban telefonálok és ezt nemcsak érzem, hanem éreztetik is velem. Ilyenkor mindig azt kérdezem, hogy "miért vette akkor fel?". Szóval ebből kiindulva inkább nem veszem fel ilyenkor a telefont.

Ezzel viszont egyáltalán nem értettek egyet a beszélgetőpartnereim, mert ők azt mondták, hogy az ilyen esetek a szemükben olyan kirívóak, hogy ha nem is örökre, de nagyon sokáig megjegyzik őket.

Hogy teljes legyen a kép, hozzá kell tenni mindehhez, hogy az asztalnál jelenlevők közül csak én jöttem a versenyszférából, a többiek a kultúra terén aktívak.

Szóval most én leszek a woodoo-baba. Kattintsatok arra az opcióra, amit szerintetek nekem tennem kell, ha valaki alkalmatlan időpontban hív. Persze nem fogok változtatni a gyakorlaton, de kíváncsi vagyok a véleményetekre. :) 

3 komment

Ha hirdetőket szeretnél

2009. április 08. 07:22 - Critmiss

Drága, drága sales-es kollega!

Ezerrel dolgozol azon, hogy új hirdetőket szerezz a munkahelyednek, ami lehet rádió/site/TV stb. Kicsit pánikban is vagy, mert most megcsappantak a büdzsék - ki tudja, mikor lesz ennek vége.

Ehhez képest ugyanolyan szr médiaajánlatot teszel közzé és csak többszöri rákérdezésre küldesz hallgatottsági/látogatottsági/olvasottsági adatokat.

Változtass ezen. Most.

És még valami! Ne nekem kelljen összeadogatni, hogy mi mennyibe kerül. Írj le végösszeget (már ha nem moduláris a cucc). Ez egyébként nem csak rád vonatkozik. Ritka, hogy rendes árajánlatot kapok, ami elég érthetetlen, ha valaki abból él, hogy ilyeneket gyárt éveken keresztül.

Köszönöm.

7 komment

A név ereje

2008. december 05. 07:43 - Critmiss

Elég amerikaiasnak, erőltetettnek tűnhet, de ha jól alkalmazzák, akkor üt: ez pedig a beszélgetőpartnerünk néven nevezése. Úgy jutott eszembe, hogy a portás a nevemet mondva köszönt el tőlem, ami teljesen meglepett: wow, létezem!

A metódust először egy praktizáló orvosnál láttam a gyakorlatban működni. A buliban, ahol megismerkedtünk, rögtön feltűnt, hogy egyrészt már a bemutatkozásnál nagyon odafigyelt, hogy legalább a keresztnév meglegyen, másrészt ezután már mindenkit a nevén szólított meg, sőt többször is beleszőtte az éppen érintett illető nevét a mondatba. Zseniális. Mindenkit rögtön kenyérre kent, azt mondanom sem kell.

És ezzel az odafigyeléssel nemcsak, hogy egy gesztust tett mindenki felé, hanem rögtön azt kezdted el megpróbálni felidézni/kitalálni, hogy őt hogy hívják. Azóta is emlékszem, pedig többet nem láttam.

Szóval egy-egy ilyen gesztus nemcsak, hogy irtó udvarias, de jelenlétet is teremt: biztos, hogy megjegyeznek, ha ezt sikerül normálisan kivitelezni.

Evidensnek tűnik, de a tapasztalat alapján egyáltalán nem az.

6 komment

Nyílt levél a bloggerekhez

2008. október 16. 06:49 - Critmiss

Drága bloggertársaim!

Ha nevezhetlek így titeket. Én itt dolgozom ezerrel, ti minden valószínűség szerint ott töltekeztek információval és szendviccsel, meg névjegykártyákkal az Internet Hungary-n a Balaton morajlásával a fületekben. Ezzel nincs is baj, csak közben információéhség van itt, Budapesten. Kattintok ide, kattintok oda – semmi. Még azoktól sem, akik már beharangozták és mondták, hogy elmennek és milyen jó. 

Miről maradtam le? Van valami szuperblog, ernyőként vetülve rá az eseményre, csak én nem tudok róla? Vagy most annyira érdekes az egész, hogy mindenki csak kapkodja a fejét és emészti az újabbnál újabb információkat?

Mi történt? Miért nem írtok? Vagy ha fogtok is, miért csak két nap után?

9 komment

Ne csapd le, csacsi!

2008. augusztus 09. 07:15 - Critmiss

Sokat dolgozom, sokat telefonálok. Ezzel gondolom sokan vannak így rajtam kívül. Az amerikai filmekkel ellentétben azonban általában el szoktunk köszönni egymástól a beszélgetések végeztével, ezért megdöbbent, amikor valaki csakúgy „kinyom”.

De ez nagyon ritka, az esetek egy százalékában fordul elő. Ezért még rosszabbul érint, amikor ugyan elköszönnek, de azt a bizonyos udvariassági egy másodpercet meg sem várva lecsapják a telefont. Hogy azt én mennyire utálom! Én mindig kínosan ügyelek rá, hogy finoman tegyem vissza a telefont, nehogy szétszakadjon a beszélgetőpartnerem dobhártyája, és mert nem szeretném, ha úgy érezné/megtudná, hogy a hátam közepére sem kívánom, meg egyébként is sok-a-dolgom-fontos-ember-vagyok-hagyjál-békén.

Szerintem a telefoncsapkodás olyan árulkodó jel, mint egy ernyedt kézfogás, vagy ha valakinek nincs elmentett kedvence a Flickr-en. Az ilyet – én mondom – lehetőleg kerülni kell.

Szólj hozzá!

Imázs és CSR - ezúttal a médiumok esetében

2008. július 07. 07:27 - Critmiss

Már régóta érlelődött bennem a gondolat arról, hogy a médiumoknak jobban oda kellene figyelniük az imázsukra. Az rendben van, hogy a főszerkesztőnek pontosan az a dolga, hogy a kijelölt szemléletet, irányvonalakat és minőséget fenntartsa az adott médiumnál, én azonban úgy érzem, hogy azért ez kevés.

A bulvárban és a női médiumok esetében érezhetően használják az imázsteremtés eszközeit, amiben a különböző akciók, események és a felvállalt témák a leginkább használt eszközök (pl. női esélyegyenlőség a Marie Claire-nél, családon belüli erőszak témájának gyakori tárgyalása, stb.). Ezek az eszközök a leghatékonyabbak egy médium esetében.

Éppen ezért az utóbbi időben egyre többször tettem fel magamban a kérdést, hogy miért nincs a legtöbb médiumnak CSR-tevékenysége? Hiszen médiumként abban az igen kedvező helyzetben vannak, hogy felületet adhatnak az általuk kiválasztott fontos ügyeknek, és nagyon hatékonyan használhatják egy markáns, plasztikus imázs kialakításához. Hiszen a téma, amivel egy médium foglalkozik, illetve nem foglalkozik, rengeteg mindent elárul róla. Ezt nem használni pedig bűn.

És egyébként is: kicsit fura, hogy nagyvállalatok milliókat ölnek bele egy-egy ügybe, a médiumok meg néha-néha kegyet gyakorolnak, és röviden beszámolnak róla. Csak akkor számíthat egy társadalmi kérdés támogatásra egy szerkesztő vagy újságíró részéről, ha van valamilyen személyes érintettsége, vagy éppen aktuálissá vált a dolog, többnyire politikai fejlemények miatt. Ez azért valljuk be, közel sem ideális.

Nagyon fura egybeesés volt, amikor hasonló következtetésre jutott néhány médium és megalakították a médiauniót. (Oké, gondolom unták már az állandó nyüstölést is a különböző pr-esektől.) Ez nekem egyelőre nagyon tetszik, és nagyon pozitív kezdeményezésnek tartom.  Azonban nem tudom eldönteni, mire lehet majd számítani a tagságot alkotó médiumoknál:

1.    Elképzelhető, hogy érzékenyebbek lesznek az ilyen témákra, és más CSR-t is beengednek, ami jelenleg nem annyira jellemző, mert eléggé utálják.
2.    Van azonban egy olyan lehetőség is, hogy az évente egy felvállalt témával úgy fogják érezni, hogy megtették, amit lehetett és ami elvárható, és erre hivatkozva vissza fognak utasítani minden ilyen megkeresést. Vagy legalábbis továbbra is tűzzel-vassal irtják a CSR-t.

Nem azt mondom, hogy kritikátlanul be kell engedni minden ilyesmit a drága médiafelületekre, de azért nem kellene élből elutasítani az ilyen ügyeket. Én remélem, hogy ennek a médiauniónak köszönhetően tudatosabbak lesznek a médiumok, jobban odafigyelnek majd arra, hogy mit képviselnek, és több ilyen témát is felvállalnak. Ezáltal pedig az arculatkérdés tetemes részét is letudják.

Nekünk pedig jó lesz, mert nem csak elvétve, és nem csak nagyobb társadalmi témákról fogunk olvasni.
 

(btw: a médiaunió szlogenje, hogy: "A társadalmi tudatformálásért" vajon mit takar? Tudatmódosító szereket nyomatnak, odatesznek egy kis ópiáttal, vagy mi?)

Szólj hozzá!

Retrómarketing

2008. május 20. 07:38 - Critmiss

Volt keleti blokkbeli országként nem lehet számunkra nagy meglepetés a régvolt márkák újraélesztése, ez megy a volt NDK-tól kezdve mindenhol: nálunk például virágzik a Tisza, a Balaton szelet, a Pilóta keksz, a Sport szelet, a Piroska szörp, a Dianás cukor, a németeknél a Vita-Cola, a Trabant és Nina Hagen. Sok – elsősorban szociológiai tanulmány készül erről az “osztalgiáról”.

Most egy olyan cikket találtam, ami USA-beli cégekről szól, akik a forgalomból mára kivont régi nagy márkák újraélesztésén dolgoznak. Rendszerint a márkanévvel és a receptekkel rendelkeznek, az újraélesztés során pedig gyártót és forgalmazót kell keresniük, tehát teljesen az elejétől kell beindítani az árut.

Vagyis éppen ez az, hogy nem az elejétől. Sok-sok millió dollárt már nem kell elkölteniük, nem kell megküzdeniük a névismertségért, mert a népességnek még nagy része emlékszik a névre, a szlogenekre, akár a termék szagára is.

Így nem kell mást tenniük, mint leporolni, kicsit újszerűen megdesign-olni a terméket, a mai igényekhez alkalmazkodó variációkat gyártani (samponnál például külön-külön minden hajtípusra) és szinte kész is.

Viszont figyelni kell arra is, hogy új fogyasztókra tegyenek szert a fiatalabb generációk tagjai között. Nem ajánlatos emiatt arra építeni a kommunikációban, hogy milyen régi egy márka. Utalni sem érdemes rá. Nagyon nehéz lehet a helyes egyensúly megtalálása, hogy a régi fogyasztók is emlékezzenek a korábbi “márkaélményeikre”, de az újak is tudjanak azonosulni vele.

A cikkben volt egy érdekes rész. Kivételesen értelmesnek tűnő kutatók kísérleteik során arra jutottak, hogy az emberek gyakran olyan dolgokra vélnek emlékezni, amelyek meg sem történtek. Például sokan szilárdan állították, hogy gyerekkorukban kezet ráztak Tapsi Hapsival Disneylandben, pedig ő nem is Disney figura volt. A régi márkák újraélesztésekor ez hatalmas előnyt is teremthet: mivel az emberek csak nagyon homályosan emlékeznek, az emlékeik és az adott márkáról alkotott képük simán befolyásolható.

The brand equity has value on its own, but it can be grafted onto something newer and, perhaps, more innovative. “Consumers remember the kind of high-level essence of the brand,” he says. “They tend to forget the product specifics.”
Így például az amerikaiaknál a Brim nevű kávét mindenki ismeri, de többségük már elfelejtette, hogy ez koffeinmentes kávé volt. Csupán a névre építve viszont egy teljes normál kávészortimentet ki lehet alakítani.

Hogy miért van tehát értelme régi márkákkal bajlódni? Többnyire a már említett spórolási lehetőség miatt.

És azért van esély arra, hogy sikerül őket újraéleszteni, mert annak ellenére, hogy megaakvizíciók és hatalmas márkák korát éljük, és a termelékenység a minden, addig a vásárlók azt szeretik, ha egyéni igényeiknek megfelelően választhatnak egy végtelen kínálatból. Vagy legalábbis megvan ez az érzésük. Ebbe pedig tényleg minden belefér, így az olyan márkák is, amik ugyan nem annyira nagyok, nem annyira modernek, de mivel generációk óta részét képezik az életünknek, sokkal szívesebben vásárolunk belőlük. Kicsit olyan, mintha a sarki fűszereshez mennél le a szupermarket helyett. Persze ez illúzió, de mégis.


56 komment