Critical Miss


Kínos koppintás - frissítve!

2011. február 21. 07:48 - Critmiss

Nagy gourmet-k számára már biztosan régóta ismert a tény, és még tutira vannak egyéb infóik is, az én figyelmemet viszont csak nemrég hívták fel arra, hogy Michelin-csillagos büszkeségünk, a Costes igen erősen nyúlja a New York-i csúcséttermet, a Per sét.

Webdesignban mindenképpen, de egyúttal nyugodtan mondhatjuk, hogy kommunikációban is, legalábbis ami az ott található tartalmat jelenti. Vessünk egy pillantást a nyitóoldalakra:

Per se

Costes

 

Ez már első pillantásra is nagyon kínos, de ha botor módon továbbkattingatunk, újabb kellemetlen perceket szerezhetünk magunknak. Nem vagyok kőből, szóval csak a bemutatkozó menüpontot mutatom meg még nektek mindkét site esetében:

Per se

Costes

Ez kicsit erős azért, nem? Nehéz megérteni, hogy ha ennyi energiát feccölnek a tulajdonosok egy színvonalas étterem létrehozásába és fenntartásába, miért nem próbálkoztak meg eredeti gondolatokkal vagy legalább egy saját elképzeléseken alapuló honlappal? Pláne, ha amit koppintottak, minden józan megfontolás mellett is borzalmas.

Olcsójános húzás, egyáltalán nem elegáns és inkább rombolja, mint építi a Costes nevét. Kár érte.

Update: ahogy az utolsó kommentek között láthatjátok, a Costes reagált a posztra. A fenti borzalom, azaz a honlap a korábbi ügyvezetőhöz kötődik, az új csapat viszont már december óta dolgozik a megújításán. Nagyon-nagyon remélem, hogy sikerrel járnak és a honlap is olyan színvonalas lesz, mint maga az étterem.

60 komment

Médiahiéna

2010. augusztus 13. 07:32 - Critmiss

Lehet, hogy hallottatok már erről a sztoriról, mindenesetre annyira példátlanul szemét eljárásról szól, hogy gondoltam, itt is megörökítem. Történt ugyanis, hogy világosság gyúlt egy ügyvéd, Steve Gibson (igazából egy nagy jogászcég CEO-ja) agyában és rájött, hogyan mentse meg a nyomtatott sajtót. A módszere végtelenül egyszerű: mindenkit be kell perelni, aki egy lap cikkét engedély nélkül újraközli, legyen szó újságról vagy egy mezei blogról.

Első ügyfele a Las Vegas Review Journal, és feltehetőleg már vagy nyolcvan pert indítottak el. Ráadásul mivel meglehetősen bejött az üzlet, ez a szám csak növekedni fog, már csak azért is, mert a lapot kiadó vállalat a többi kiadványánál is elkezdi majd ezt az eljárást alkalmazni.

A Wired erről írott cikkében felidézi, hogy a zenei és filmes kiadók akciói is nagyon hasonló elven alapultak, csak ott a "sikerre" azért volt nagyobb esély, mert általában már egyetlen felhasználó esetében is szerzői jogsértések sorát lehetett felróni. Ezzel szemben a magazinos ügyeskedő mindig csak egy-egy üggyel kapcsolatban indít pert, ami jócskán megnehezíti a dolgot, mert nagy erőforrásokat igényel. Egyébként meg azt is érdemes megemlíteni, hogy a zenei jogi ördög, a RIAA tevékenykedése 64 millió dollárba került, ezzel szemben 1,6 millió dollárt tudtak csak bevasalni.

A beperelt site-ok közül egyébként megkérdeztek kettőt. Az egyik, egy egyszerű, többuseres kerékpáros hírsite kiadója inkább peren kívüli megegyezést fontolgat, mert még így is olcsóbban jön ki, mint normál perköltséggel, míg a másik arra hivatkozik, hogy egy jogszabály értelmében az ügyvédnek előzetesen felszólítást kellett volna küldenie. Mivel ezt elmulasztották, az alperes esélyt lát arra, hogy a médiahiéna nem fog sikerrel járni.

És csak hogy tudjátok, kit kell a legközelebbi internetes mémben valamilyen megalázó helyzetbe photoshopozni, itt egy kép róla:

 

Szólj hozzá!

Érezd magad otthon, bameg

2010. június 19. 07:03 - Critmiss

Sokáig érleltem magamban a dolgot, mert azt gondoltam, hogy ez csak a rám jellemző "bocs, hogy élek" neurotizmus irigységgel megspékelve, de rájöttem, hogy ennél azért több van ebben.

Hogy miben? Hát abban, hogy utálom, amikor valaki nagyon otthonérzi magát nyilvános helyeken. Leginkább az öltözőkben szembetűnő ez a típus, aki kényelmesen jár-kel meztelenül, kenegeti magát, hajat szárít, sminkel, és közben természetesen beszélget. Mindezt persze jó ráérősen, szóval mondhatni nagybetűsen használja a várost.

Derék, tényleg. De basszus közben foglalja a helyet másoktól!!! Mert ezek nem ám csak paroláznak, hanem míg elmennek zuhanyozni, meg mittomén mit csinálni, az összes cuccukat ott hagyják szétterítve, mintha tényleg otthon lennének. (Tegnap készítettem lesifotót is, de sajnos értékelhetetlen lett.)

Mindenesetre főleg csúcsidőben tényleg nagy élmény, és úgy döntöttem, hogy igenis halálosan zavaró, ha valaki mások rovására érzi jól magát. Az ilyenek kábé a hangszórózós tisztelt utazóközönségnek felelnek meg a villamoson. Én szóltam!

 

7 komment

Kínos Centrál-süti

2009. október 22. 07:51 - Critmiss

Nagyon jó dolgom van, ez nem vitás. Az egyik este macaront kaptam a vacsorához, a Centrálból. Hogy mit rejtett a doboz, az szavakkal kifejezhetetlen, és nem pozitív értelemben. Hadd mutassam meg:

A képen az első két próbaharapás utáni állapot látható. Már első ránézésre is lagzis sütinek tűnik, de az íze.... konkrétan penészes volt. Penészes ételt meg egyáltalán nem szabad fogyasztani, árusítani pláne. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy száraz, üreges borzalom van macaronként eladva egy elvileg neves helyen, mondjuk szerencsére nem drágán.

Ahhoz képest, hogy fél napja a macaronra vártam, és ez lett belőle... nagyot csalódtam. Szóval sose vegyetek ilyesmit a Centrálban, sőt mióta magyaros lett a menü, szerintem mást se.

Míg nem lesz itthon rendes macaron (azért tippeknek örülnék), addig is lakjunk jól ennek a gyönyörűségnek a látványával:

40 komment

Hogyan Ne adjunk interjút

2009. augusztus 05. 07:04 - Critmiss

Az itt is többször emlegetett Sartorialist című street fashion blog szerzője, Scott Schuman kiadott egy könyvet, aminek kapcsán elég sok interjút ad mostanában. Az egyik legtöbbször idézett szereplése egy a kanadai, egyébként nagyon színvonalas The Globe and Mail-nek adott beszélgetés volt.

Természetesen nem a magvas gondolatai, hanem a félrecsúszott poénkodása lett a hírvivő. Ugyanis azt kezdte el egy idő után feszegetni az interjú során, hogy ő mennyire jó az ágyban. Egy kiragadott részlet:

I'm pretty good at the sex. And pretty good at picture taking. That's about it. Garance (egy másik fashion blogger - a szerk.) is pretty happy. And the hotel-room neighbours are pretty pissed. You can write that; that's totally fine with me.

Ahol aztán mindez még fokozódik:

Tell me more about how skinny I am. Do you think I look better with short hair or long? You can tell me about my butt. What do you think? It's nice, right?

Elképesztő ámokfutás, nem igaz? Több eset lehetséges: elképzelhető, hogy már irtózatosan fáradt volt a pasas, aztán az is lehet, hogy az újságíró tűnt neki butának, plusz nem mérte fel a Globe and Mail jelentőségét és amikor egyeztették a végleges interjút, el sem olvasta azt. Persze simán az is lehet, hogy Scott Schuman egy seggfej.

Mit lehet tenni az ilyen esetek megelőzésére? Alkalmazni kell egy pr-est. :) Egy olyat, aki kiharcolja, hogy bár az interjúalany elképesztő nagy ásznak gondolja magát, ne maradhassanak ilyen részletek a végleges cikkben. Scott Schuman esetében ugyanis nagyon fontos, hogy megmaradjon a divatnak elkötelezett, naphosszat az utcát járó és a még épp csak látható divattrendekre vadászó elegáns úriember képe az emberekben. Még kicsit rá is lehetett volna játszani erre, hogy az illúzió tovább erősödjön.

Persze simán lehet, hogy a könyvkiadó kommunikációs osztálya gondolta azt, hogy milyen jó lesz majd megmutatni a pasas "emberi oldalát". Nos, ha így volt, akkor ezzel hatalmas hibát követtek el és innen üzenem, hogy javasolt lenne újragondolni az egészet, míg nem késő.

Ugyanis ahogy a kommentekből is látszik, hogy ez az illetlen kitárulkozás többeket is elriasztott. Egy példa:

Can some PR "handler" please help this poor sole before he runs his life into the gutter by bragging about how "so many people recognize him on the street” and his pathetic sex life that seems to rock the hotel room next door!!! That’s is so petty and lame! Sorry but this type of guy can’t be an aspiration to anyone. Before we heard this man open his mouth, we used to like his blog.

Nagyon sokan nagyon sokáig azt gondolják, hogy a pr-hez nem kell érteni, mert csak józan paraszti ész és esetleg gyerekszoba kell hozzá. Az ilyen esetek is mutatják, hogy a legkisebb banánhéjon is nagyot lehet csúszni és nagy rombolást vihetünk véghez, ha nincs, aki elkapjon. Eleve kell egy külső szem, ami rögtön kiszúrja a problémás pontokat - saját magunk általában nem tudjuk az ilyen helyzeteket egyedül kezelni.

Remélem, Schumann könyvkiadója rögtön kezelte a kérdést és több ilyen méretes baromságot nem kell már olvasnunk. Mindenesetre pár elkötelezett rajongóval szegényebbek lettek, pedig csak jobban oda kellett volna figyelni.

 

5 komment

A munkásember cikizése - ciki

2009. július 31. 07:11 - Critmiss

Mikor még kölyökképpel rohangásztunk a világban (pontosabban kocsmáról kocsmára), meg voltunk győződve arról, hogy mi nem. Mi aztán nem leszünk hétköznapiak, unalmasak, nem leszünk irodai munkások. Még tán gyerekünk sem lesz, aki szörnyülködjön rajtunk.

Ahogy aztán telik az idő, betagozódunk szépen és ki-ki lehetőségeihez, preferenciáihoz és vérmérsékletéhez mérten - jobb esetben - elkezd dolgozni, és azt veszi észre, hogy ha nem is látványos, ijesztő módon, azért kezdi érteni a fölnőttek frusztráltságát, fáradtságát és aggodalmait.

A munkamunkamunkamunka aztán nemcsak jókedvét és humorérzékét őröli fel, de a fogyasztás terén korábban megmutatkozó "kreativitását" is. Már nem partizásra, meg rákenrollra megy el a pénz, hanem konyhabútorra meg törlesztőrészletre.

Unalmas, mi? Az.

Ennek ellenére mérhetetlenül bosszant az általában a szabadúszók, művészpalánták és újgazdagok felől érkező lesajnálás és figyelmetlenség.

Mintha én attól kevesebb lennék, hogy egy túlóra irányában rugalmas munkahelyen dolgozom és igen, hétközben nem tudok elmenni hajnalig bulizni, sőt nem tudok többórás ebédszünetet sem beiktatni és nem tudom elintézni napközben eztmegazt, találkozni meg pláne nem, és pénteken leginkább pihennék.

A munka után a nap fennmaradó részében nem váltom meg a világot, nincsenek hihetetlenül izgalmas hobbijaim, nem feltétlenül vannak magvas gondolataim a kínai designról (ami egyébként nagy eséllyel a Te szakmád, és bár érdekes, azért itt hívnám fel a figyelmed, hogy én sem terhellek órákig a pr aktuális kérdéseivel) és képzeld, még nem jártam abban az étteremben, ahol elképesztő jó a carpaccio, de kicsit akadozik a kiszolgálás.

Itt nemcsak rólam van szó. Tessék megbecsülni a Marikákat, Teriket és Jánosokat, ne nevezzük őket agyatlannak csak azért, mert azt az életet élik, ami nekik jutott és amire még van kapacitásuk, ne csak nekünk legyenek jogaink velük szemben, és legyünk szívesek nem arról regélni, milyen klassz volt egész délelőtt a Gerlóczyban/Bambiban/otthon egy újságot lapozgatva kávézni. Aztán meg mindezt "végre kipihenni, valahol vidéken".

Köszönöm.

8 komment

Hát kösz

2009. március 27. 07:03 - Critmiss

Kognitív disszonanciába kerültem: feloldhatatlan helyzetbe hozott ez az új McDonald's szendvics, az M. Ugyanis nézzétek csak, milyen szlogennel subheadline-nal (!!!) hirdetik:

Megismétlem a gyengébb szeműek kedvéért: "Színtiszta, zamatos marhahússal."

Ezek szerint eddig nem is rendes marhahúst ettem, hanem valamilyen katyvaszt. Marhahúst - valamivel. Azzal még ki tudnék egyezni, hogy ez kicsit jobb, mert mondjuk megmasszírozzák a bocikat, míg a mezőn legelésznek és sörrel itatják őket, de ezzel a szlogennel vajon mit akartak?

Nem változtat a dolgon, hogy aztán odaírják, hogy kiváló minőségű marhahús van benne.

Én rögtön kényelmetlenül éreztem magam, mert arra gondoltam, hogy nem vagyok normális, hogy szemetet zabálok. Emiatt én lehet, hogy mostmár sokkal kevesebbszer fogok sajtburgerezni, sőt.

Mindenesetre lehet, hogy ez a kampány magasan pozicionálta az új terméket, de hogy a régieket teljesen a mélybe rántotta ezzel a szlogennel subheadline-nal (!!!!), az is tuti. Ezért én ezt egy hatalmas nagy FAIL-re értékelem.

14 komment

525x butább

2009. február 05. 07:03 - Critmiss

Mindig érdeklődéssel nézem a reklámokat. Megnézem a tévében, az utcán, szinte az összes kiadványban, szórólapon, mindenen. A Pesti Estet például csak ezért veszem el. Tök sokat lehet belőle tanulni, még úgy is, hogy nem ez a szakmám.

Szóval a jó ötleteket nagyon tudom díjazni, ami nem új dolog, az addict ugye erre épít. Kifejezetten tetszett például valamelyik Penelope Cruz-os L'Oreal reklámban az a fősor vagy mi (majd javítson ki valaki lécci), hogy "Mindenki erről beszél!". Szerintem teljesen passzol.

Az egyik legújabb szempillaspirál kampány Eva Longoriával viszont annyira gáz, hogy nem tudok szó nélkül elmenni mellette.

"12x látványosabb" pillák?!

"12x látványosabb" pillák?!!!

"12x..." Most komolyan?

Ezt hogy tudták kitalálni? Valaki benyögte egy brainstormingon, az oké. De hogy az tovább és tovább gyűrűzött egészen az ügyfél globálfszom marketingigazgatójáig és még ott is elfogadták... egészen elképesztő.

Mert mióta van a látványosságnak mérőszáma? És ha annak van, akkor van a grandiózusságnak is? Mérni lehet akkor a melegszívűséget és a jóságot, vagy negatív tartományokban a fukarságot és a csökönyösséget is? És a butaságot? Ha azt lehet mérni, akkor biztosan nagyon rossz adat jön ki erre a reklámra.

Nem is feltétlenül az a baj, hogy teljes baromság az egyik fő üzenet, hanem hogy tényleg azt gondolták, hogy a nők ezt minden további nélkül be fogják kajálni. Hogy ezt érdemlik. Na igen, és itt változik meg kicsit a fő szlogen értelme: "Mert megérdemlem". Most azt kell mondanom, hogy nem. Ezt nem.

 

5 komment

A kormányszóvivő a nézettség oltárán

2009. február 01. 14:14 - Critmiss

Amikor megláttam Budai Bernadett rosszullétének hírét az Index címlapján, rögtön kattintottam, mert kíváncsi voltam, hogy feltettek-e valamilyen videót vagy fényképet. Na nem azért, mert annyira meg akartam nézni, hanem mert nagyon érdekelt, hogy hogyan kezelik a témát.

Megkönnyebbültem, amikor nem találtam beillesztve semmit. Persze azért nem állták meg: rövid időn belül már címlapon láthattuk, ahogy Gyurcsány Ferenc a karjában tartja a kormányszóvivőt (az MTI-nek köszönhetően).

Nemsokkal azután odakapcsoltunk a Hír TV Híradójára (ezt tesszük, ha kell egy kis adrenalin). Egy kisebb összegben fogadtam volna rá, hogy ők majd kihagyják a beszámolóból a jelenetet: valamiért azt gondoltam, hogy majd azzal fognak protestálni, hogy ők ugyan nem járulnak hozzá Gyurcsány Ferenc személyes pozitív imázsának építéséhez, meg ehhez hasonló (egyébként) hülyeségek. Hát sajnos csalódnom kellett.

Körülnéztem a neten, már mindenhol körbejárt a hír, de csak nagyon kevesen voltak korrektek, köztük volt például a Hírszerző, mely csupán egy rövidhírt szánt a dologra. (Hát ez nem jött össze végül)

Egyébként az MSZP pártoldala sem állt a helyzet magaslatán, mert ők maguk is feltettek képeket az esetről, ami nagy hiba volt.

Szerintem minden korrekt sajtóorgánumnak maximum említés szintjén, szűkszavúan kellett volna foglalkoznia a témával, mindenféle fotó és mozgókép nélkül. Etikátlan valakit úgy megmutatni nyilvánosan, hogy nem, vagy nem teljesen van öntudatánál.

Shame on you.

266 komment

Igassságtalanság

2008. december 26. 21:53 - Critmiss

Szomorúan tudatom mindenkivel, hogy az általam is örömmel használt és ide többször bemásolt Mixwit befejezte működését, mert gondolom kényszerítették őket rá.

A Youtube-on is látható durva változások alapján a jogvédők nyomulnak ezerrel.
 
Értem én, miért történik mindez (na jó, úgy nagy vonalakban), de nem hiszem, hogy ezzel egyértelműen szolgálják az előadók érdekeit.

R.I.P.
 

(Helyettesítési tippek, valaki?)

Szólj hozzá!
Címkék: negatív

Megváltozott tévénézési szokások

2008. december 18. 07:23 - Critmiss

Szégyenkezve vettem észre még régebben, hogy a kereskedelmi tévék megváltoztatták a tévénézési szokásaimat. Ugyanis ha végre elkapok egy jó filmet valamelyik közszolgálatin, amit véletlenül nem éjjel egykor, jobb esetben tizenegykor kezdenek el leadni, akkor egy idő után azt veszem észre, hogy várom már a szünetet és azon filózom, hogy bakker most hogy menjek ki a konyhába? Például.

Őrület. Régebben gond nélkül végigültem/tünk többórás filmeket, odafigyeltünk, koncentráltunk ahogy kellett, most meg nyomaszt, hogy nincs megállás. Ez azért elég durva szerintem.

Persze nemcsak a kereskedelmi tévék a hibásak, hanem például a DVD-nézés elterjedése (bármikor leállíthatod), meg internetfreakeknél a netezés maga (fragmentált figyelem). Mindenesetre elgondolkoztató ez a változás, és nem tudom, hogy van-e visszaút.
  

2 komment

Amikor nem kéne a jótanács

2008. október 28. 07:34 - Critmiss

Kinek szimpatikus, kinek nem - én az utóbbiak körébe tartozom -, Gwyneth Paltrow a recesszió közepén indított egy site-ot a hihetetlen béna Goop néven. Mondanom sem kell, mire asszociálnak ezzel kapcsolatban a legtöbben.

A lényeg, hogy ez a hiperarisztorkratikus, világéletében elkényeztetett nő elmondja a hétköznapi halandóknak, hogyan lehetnek olyan kiegyensúlyozottak és szépek, mint ő.

Az első néhány jótanácsról lemaradtam, de kíváncsi voltam, milyen mondanivalója van mindenki kedvenc érzékeny könyvtárosnőjének. Én eddig egy olyan hírlevelet kaptam (mert valójában ezen keresztül juthatunk csak el a mannához), amiben ő Szőkesége vallási vezetőket, filozófusokat és egy pszichológust kérdezett meg arról, hogyan viszonyuljon pesszimista barátjához, és hogyan segítsen neki, és  egy olyat, amiben recepteket küldött. (Ez utóbbinak egyébkén a Jezebel stábja utánajárt és kiszámolta, hogy mennyibe is kerül az egyik fogás elkészítése: 43.40 fontba, azaz kábé 15 ezer forintba. Cool.)

E rettenet kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon hogyan zajlottak az előkészületek? Hogyan igazolták egymás és önmaguk előtt az oldal készítői, hogy ennek most nemhogy létjogosultsága van, hanem egyenesen elengedhetetlenül szükséges Gwyneth Paltrow személyes pozitív imázsa és a rajongókkal való kapcsolattartás erősítéséhez?

Egyetlen érthető magyarázatot tudok ennek az oldalnak a létezésére: már megvoltak az élő szerződések a különböző ruhamárkákkal és egyéb partnerekkel. Az ínséges időkben egyébként is nehezebb bevételt termelni, illetve ellensúlyozni a különböző befektetésekben jelentkező veszteségeket, még a végén nem lesz miből Louboutint venni. Szóval bele kellett vágni, úgyhogy elindult ez a cucc, amin keresztül G. P. maradéktalanul eljátssza minden hitelességét és az iránta érzett rokonszenvet. Enjoy it, babe!

 

Szólj hozzá!

Sorsok a sorok között

2008. október 03. 07:02 - Critmiss

Egész szépen vált el egymástól a Tesco és a Hammer reklámügynökség, eltekintve most attól, hogy a pályázatban résztvevő Tescós munkatárs, aki korábban a McCann Ericksonnál dolgozott, hogy-hogy nem a McCann mellett döntött. Vagy legalábbis biztos, hogy ráhatással volt a végeredményre.

A Hammer ügyvezetője tök normálisan kommunikálta a helyzetet: “„A veszteséget a magunk részéről igyekszünk erénnyé kovácsolni.Tisztában vagyunk vele, hogy gyakorlatilag mindenre képesek vagyunk, amire egy korszerű áruházlánc marketingjének szüksége lehet, ezért némileg kisebb létszámmal, de felszabadultabb kreativitással, változatlan szakmai erényekkel, egyedi piaci ismeretekkel igyekszünk a hazai retail szakmán belül értékesíteni a tudásunkat”

Tudom, hogy egy nagyobb ügyfél elvesztése többnyire elbocsátásokkal jár, de azért sajnálom. Nem jó ezt így, egy mondatban elejtve látni.
 

Szólj hozzá!

Termékelhelyezés a végsőkig

2008. szeptember 23. 07:36 - Critmiss

Néha nagyon jó, hogy kis csóró, fejletlen, periferiális szöszök vagyunk a világban. Például ezért nem utálnak minket a terroristák, ezért nyomathatnak a filmszakokon frissen végzettek játékfilmeket, vagy éppen ezért nem kell olyan dalszövegeket hallgatnunk, amikbe pénzért írnak bele márkákat.

Bizony, eljött ennek is az ideje, természetesen az USA-ban. Végülis mondhatjuk, hogy a lényegében mobiltelefon-gyártók által szponzorált popvideó-piac után ez egy természetes újabb közeg, de azért mégis ijesztő. Mindenesetre még nem annyira elterjedt, bár elképzelhető, hogy fű alatt ez tényleg utat talál a gyakorlatba.

Azt sem bírnám, ha kiderülne egy jó könyvről, hogy csak azért keni Ben Gay-jel magát a főszereplő, mert meg van szponzorálva. Az ilyesmi sajnos már a küszöbön van, mert nagyon nyitottak rá a hirdetők, és a legdurvább, hogy főként kistiniknek, tehát kábé 12 éveseknek írt lányregényekben kísérleteznek ezzel.

Nem túl biztató a helyzet, én inkább nem gondolok bele, milyen lesz márkák ellen hadakozó anyának lenni. Pontosítok: etikátlan márkastratégiák ellen harcoló anyának lenni.
 

8 komment

Szakmagyalázás

2008. szeptember 10. 07:31 - Critmiss

Megjelent egy cikk a Kreatív Online-on és majd a Kreatívban is fog arról, hogy a pr-esnek kell-e hazudnia? Egy PR Week által szervezett konferencián ugyanis egy nagy fejes kijelentette, hogy ez elkerülhetetlen. Ráadásul amikor szerencsétlen pr-es „sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja" az állításokat, akkor mindenki beismerést neszel.

A Kreatív mostanában utánamegy a dolgoknak, ezért megkérdezett pár hazai „gurut", náluk ez hogyan működik. Addig nincs is baj, amíg elmondják, hogy az ügyfél, pláne ha tőzsdei cég, gyakran információk visszatartására, sőt, már részben elavult információk terjesztésére utasítja őket. Ilyesmi elképzelhető például akkor, ha kommunikációs kényszer van a nagy médiaérdeklődés miatt, és a vállalat szeretné kézben tartani a témát, mielőtt totális baromságok és spekulációk terjednek el, viszont a háttérben már folynak egyeztetések, amik viszont még nincsenek lezárva. Nagy kaland. Dolgozó emberek vagyunk, lenyeljük. Az újságíró is így tesz, hiszen mindenki jóhiszeműen járt el.

A probléma viszont ott kezdődik, amikor ezek a „guruk" arról adomáznak, hogy jahát ők használnak vattaembereket  (értsd: sajtótájékoztatókra beültetnek olyan embereket, akik nem újságírók, hogy úgy tűnjön, sokan vannak), meg hamis névjegykártyákat készítenek a sajtóregisztrációkhoz, mer' ha hüje a zügyfél, akkor azt kapja, amit megérdemel.

Tényleg, Balázs? Vattaemberek hátán másztatok fel az állítólagos piacvezetői helyre? Ezek után nem kéne lemásznotok onnan és esetleg bocsánatot kérni a szakma többi, korrekt módon dolgozó szereplőjétől? Mert bár nem úgy tűnhet - pláne ezek után - , de ez egy szakma, amit lehet jól és korrekt módon is művelni. Ha hülye az ügyfél, meg kell mondani neki. Be kell vállalni azt is, hogy fancsali képpel azt mondja „drágám, úgy érzem, elbeszélünk egymás mellett", és lelép. Keressen az ilyen másik ügynökséget. Nem éri meg az elpazarolt erőforrásokat és idegileg kimerülő munkatársakat. Persze ez nálatok biztosan nem így van, amit nagyon sajnálok.

A Szőnyeg alatt alcímben foglalt rész egyébként hülyeség, vagy legalábbis nem igazán illik ebbe a cikkbe. De gondolom, ha már annyit dolgozott rajta az újságíró, nem volt szíve kivágni. Igaz, hogy a tények politikailag korrekt megfogalmazása nem a legegyenesebb út, viszont az is könnyen belátható, hogy nem akar az ember rögtön hülyeségekkel a Blikk címlapjára kerülni. Kényszerleszállás és kényszerleszállás között óriási különbségek vannak, ezért ha az sikeres, azaz minden gond nélkül történt, miért ne neveznénk technikai leszállásnak? És miért külön izgalmas az az újságíró számára, hogy a szóvivők egyeztetnek egymás között? Miért ne tennék? Járassák le magukat, tolják át a válaszadást egymásra, mondjanak félinformációkat, amikben maguk sem biztosak? Azzal, hogy egyeztetnek, az újságírót is megkímélik, hiszen így nem kell mindenkit felhívniuk.

Sajnos azonban itt nem az újságíróval volt a gond, hanem sokkal inkább a magát pr-esnek nevező „gurunak". Én azt szeretném, ha a következő Kreatívba írna egy bocsánatkérő levelet, melyben leírja, hogy ők és csakis ők használnak vattaembereket és hogy kizárólag saját magukra értette a statiszták által írt blogok és hamis névjegykártyák esetét. Ez a minimum.

9 komment

Hetyke ingyenélők

2008. szeptember 02. 07:32 - Critmiss

Két dologra mondják gyakran büszkén a zemberek, hogy elvből vagy lehetőleg nem fizetnek értük: az egyik a Sziget, a másik a BKV. Szokás mindkettőt lefitymálni, és arra hivatkozni, hogy nem olyan a színvonal, meg túl drága, stb.

Nézzük a Szigetet: ha belegondolok, egyszer az életben nem volt olyan alkalom, hogy azt mondta volna rá akár csak egyvalaki (rajtam kívül), hogy megéri az árát a napijegy például. Amióta az eszemet tudom (kábé tíz éve), mindig túl drága volt a Sziget, nem léptek fel elég nagy sztárok, nem volt elég WC, túl nagy volt a por, meg amit el lehet képzelni.

Az persze már nem fordul meg az egyszerűfejűek agyában, hogy azért a pénzért mi mindent kapnak: a háttérszolgáltatások színvonala például folyamatosan javul. Nekem idén csak egyszer kellett várnom a mosdó előtt, rögtön kaptam kaját is, és ha akartam volna, akkor vehettem volna zöldség-gyümölcsöt. Lehet, hogy ez utóbbi megszokott már, én asszem két éve voltam ezelőtt utoljára, szóval nem tudom. De lehetne még sorolni. És egyébként aki az előadókért megy a Szigetre az egy lúzer, de mindegy.

Visszatérve: ami furcsa, hogy nem ám csak a csórók mondták ebben az évben sem, hogy csak akkor mennek ki, ha ingyébe’ kapnak jegyet, nem ám. Hozzám hasonló szinten élő, azaz feltörekvő, viszonylag jó keresettel rendelkező kis kezdők és középhaladók is. Ki érti ezt? Mintha a Sziget egy augusztus huszadikai népünnepély lenne, ami alanyi jogon jár.

Ez vonatkozik a BKV-ra is. Lehetőleg legyen ingyen, és persze legyen tökéletes. Nem tudom, én azóta totál értékelem, mióta eltöltöttem egy kis időt külföldön. Ugyanis – kedves honfitársaim, meg fogtok lepődni -, vannak nagyvárosok, ahol az éjszakai busz majdhogynem ismeretlen fogalom. Pláne ilyen gyakorisággal és ilyen sűrű hálózattal. És meg fogtok lepődni azon is, hogy máshol ugyanilyen mocskosak a közlekedési eszközök, ráadásul például Párizsban vagy Berlinben minden egyes metrón ott vannak a kéregetők.

Persze mindenen lehet és kell javítani. Fontos, hogy figyeljünk arra, hogy megkapjuk a szolgáltatást, amiért fizettünk és ne forduljanak elő jogtalanságok. De azért ne hagyjuk már figyelmen kívül, hogy emberek százai dolgoznak azért, hogy a kis csip-csup ügyeinket el tudjuk intézni, vagy hogy önfeledten szétigyuk magunkat.

Ez pedig pénzbe kerül. És ha felnőttként akarunk magunkra gondolni, akkor fizessünk a kiválasztott szolgáltatásért. Ha meg nem akarjuk megtenni, akkor ne vegyük igénybe. Vagy-vagy. Nem is-is. Pláne nem nagy arccal.
 

2 komment

Az üzleti információmenedzser tusol

2008. augusztus 25. 07:26 - Critmiss

Reklámblokk, szokásos tusfürdőreklám, most éppen a luxus élménye a kulcsszó, a márka: Dove. A csomagoláson és az animált folyadékon kívül egy modell térül-fordul a kamera előtt, közben megy a szöveg a fantasztikus tusolásról. Ami viszont furcsa, hogy oda van biggyesztve a képernyő aljára, hogy Yasmine, üzleti információmenedzser.

Hű.

Azért az elég erős, hogy a megcélzott sikerorientált, igényes fiatal nőket ennyire sikerült hülyének nézni.

És egyébként is: miből gondolták, hogy ez így, ebben a formában tényleg működni fog? Csak mert ki van írva egy menő foglalkozás neve? Miért nem szól hozzánk Yasmine? Ahhoz ő már túlságosan üzleti információmenedzser? Bakker.

2 komment

Az olasz kulturális miniszter nem érti a kortárs művészetet

2008. augusztus 20. 07:14 - Critmiss

Ezt ő maga vallotta be, mondván, hogy igazából ő is csak úgy tesz, mintha tudná, miről van szó, valójában azonban fogalma sincs az egészről és nem találja a kortárs művekben a szépséget.

Leszólt egy japán építészt, Arata Isozakit is, aki a Firenzei Uffizi galéria új loggiáját tervezte meg, mert szerinte a 16. századi eredeti után az sokkolni fogja a látogatókat.

Nem kellett sokat várni a reakciókra, többek közt a Velencei Biennálé főkurátora, Francesco Bonami is visszaszólt, bár nem hiszem, hogy nagy hatásfokkal.

Sandro Bondi azonban nem az egyedüli tuskó az olasz parlamentben (mily meglepő). Berlusconi egy Milánóba szánt felhőkarcolóra mondta, hogy borzasztó, és hogy ki kellene egyenesíteni. Erre az amerikai építész, Daniel Libeskind azt válaszolta, hogy a fasiszta Olaszországban volt jellemző, hogy mindent, ami nem volt egyenes, vagy a rendszernek tetsző, perverznek nyilvánítottak.

Róma polgármestere is beszólt egy amerikai építésznek, Richard Meiernek, mert az általa tervezett épület nem illik a régi római emlékek közé és ha lenne rá pénz, lebontatná.

Nemtom, én inkább nem élnék Olaszországban. A szélhámos politikusnál már csak a buta és szélhámos politikus a rosszabb.
 

1 komment

Ó, buta fiú

2008. augusztus 04. 07:48 - Critmiss

Péntek este az MTV Swungot használtam háttérzajnak, amikor egy hihetetlen, gigantikus baromság ütötte meg a fülemet: Alex, a műsorvezető engedte ki a száján, hogy “És még mondják, hogy nincs női emancipáció, amikor csak jól kell kinézni, klassz csajnak kell lenni és bármit elérhetsz.”

Egy hajszál választott el attól, hogy betelefonáljak, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem strapálom magam. Pedig kíváncsi lettem volna rá, hogy a srác tényleg így gondolja-e, vagy csak a beszélgetés hevében, mondjuk azért, mert épp a téma és a jó hangulat megkívánta, kiengedte a száján.

Hiszen műsorvezetőként gyakran feszíthet a kényszer, hogy szépen kanyaríts egy értelmes (értsd: nyelvtanilag helyesen felépített) és frappánsnak tűnő mondatot még a következő zenei blokk vagy reklám előtt.  Szóval nem hibáztatom teljes mértékben (persze csak ha nem gondolta komolyan), annyit azonban szeretnék elmondani, hogy:

  1. Bazmeg.
  2. A fent idézett kijelentés – ha igaznak fogjuk fel, hogy a nők a klassz külsővel valóban előrébb tudnak jutni (úgy en bloc) – pontosan azt mutatja, hogy még kurva messze az emancipáció, hiszen nem emberként, netán jó munkaerőként, hanem még mindig egy két lábon járó női nemi szervként érhetünk csak el valamit.
  3. A helyzet sajnos az, hogy ha szépek vagyunk, ha nem, még mindig több tíz százalékkal kevesebbet keresünk ugyanabban a munkakörben, már ha egyáltalán elérjük: tudod, üvegplafon-effektus.
  4. Másrészt a normálisabbja egyáltalán nem örül neki, ha nem a professzionalitását, hanem a külsejét becsülik. Csak szólok.
78 komment

Hogyan NE alakíts ki webshopot

2008. július 29. 07:54 - Critmiss

Telefont szeretnék venni a nagymamámnak. Érthető módon a nemrég beharangozott nyugdíjasgépet, a Doro nevű telefont kezdtem el keresni, érthető módon annál a szolgáltatónál, amelyik elérhetővé tette.

A Google találati listájának hetedik helyén meg is találtam, amit szerettem volna. És mi fogadott? Korrekt kis ismertető, hurrá. Nade mennyibe kerül?

Most jött hat kattintás – teljesen feleslegesen. Merthogy mindig ugyanazt találtam: a gép leírását.

Nagy nehezen rávettem magam, hogy tovább keressek, és plusz két kattintás után kaptam egy listát, ahol jelezték az árát, továbbkattintva a készülékre viszont megint az az idióta oldal töltődött be. Szóval csak úgy tudom meg az árat, ha a tarifák között keresgélek és véletlenül sem kattintok tovább.

Niccce.

Hogy miért ér fel egy agyműtéttel (anglicizmusveszély!) az árak következetes megjelenítése az oldalakon és miért kell minden tarifacsomagot végigkattintanom külön külön...

Annyiból jó a cucc, hogy a délutáni vérnyomás-kilengésemet pozitívba lendítette. Szuperköszi.

Szólj hozzá!

Kommersz dilemmák

2008. július 18. 07:48 - Critmiss

Mostanában két olyan sztorira bukkantam, ahol a nagy(vállalat) “felhasználja” a kicsi szellemi termékét.

Az egyikben arra találhatunk példákat, amikor képzőművészek alkotásait reklámokban idézik, de sajnos ahogy a reklám- és a művészeti világban is gyakran előfordul, nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy plagizálás történt.

Mert míg Christian Marclay esetében egyértelmű, hogy lenyúlta egy 1995-ös videóját az Apple (korábban ugyanis meg akarták venni tőle a jogokat, csak ő nem adta, ezért csináltak egy “saját” verziót), addig egy Spencer Tunick nevű művész már sokkal kevésbé lehet biztos a dolgában. Az ő munkáiban meztelen emberek jelennek meg különböző terekben. Gondolom a nagyítások is jó nagyok. Nade mindegy – itt már elég hihető a reklámügynökség indoklása, miszerint ők az emberi bőrről készítettek szpotot, ehhez pedig úgy érezték, hogy megfelelő eszköz pár tucat pőre ember lefilmezése.

Az Apple reklámja (tökugyanaz, mint a koppintott videó)


Az a hír járja, hogy egyre több ilyen eset van, de leggyakrabban nem történik feljelentés. Pedig néha nagyon kínos a dolog. Például a mindenki által ismert Honda reklám láttán sokan azt hitték, hogy Peter Fischli és David Weiss eladták díjnyertes videójuk koncepcióját. Így szintén nem annyira vicces a történet.


Ez az eredeti.

Ez a Honda.


A másik sztori az Hermést hozza rossz hírbe. Ugyanis az egyik sálja teljesen úgy néz ki, mint egy nakshi kantha nevű bangladesi nép munkája. Elvileg már húsz éve azon dolgoznak az ottaniak, hogy új életet leheljenek a helyi népművészetbe, és világszerte árulják a munkáikat. Erre az Hermés előállt ezzel a designnal, több tízszeres áron.

Hm, hm….

Az első sztorik esetében úgy érzem, hogy a művészeknek néhány esetben egyszerűen “be kell nyelniük” a nyúlást, hiszen valóban lehet szó egyszerű koincidenciákról.

A második sztori… hát nem is tudom. Ha mondjuk a kazah viselet a divat, akkor a kazah nénik nevében kellene protestálnunk, vagy hogy van ez? Persze értem én, hogy kicsit visszatetsző lehet, ha egy nagyvállalat “inspirálódik” kulturális kincseink által, de mióta ugyanaz a célcsoport és a vásárlói réteg a két termék esetében? Miről beszélünk? 
 

11 komment

Polanski egy zseni

2008. július 17. 16:59 - Critmiss

Na nem a munkáira gondolok. De mindent tud a pr-ről az már egyszer biztos. Legalábbis semmilyen más magyarázatot nem tudok elképzelni arra, hogy volt képe azt mondani: mentsék fel a nemrég megjelent, a nemi erőszakkal kapcsolatos esetét „feltáró” dokumentumfilm alapján a vádak alól.

 

????!!!!!

 

Nem mondom, az emberi érzékelés és a tapasztalatok tárolása, értelmezése nem éppen tökéletesen hasznosítható egy per során, de hogy egy dokumentumfilm mondja meg, mi hogyan történt, hogy mi a valóság…, hogy önmagában bizonyítékként szolgáljon egy ilyen súlyos bűncselekmény kapcsán… Egészen elrugaszkodott ötlet.

 

Annyira, hogy tényleg csak azt az egyet tudom feltételezni (ha nem akarom komplett őrültnek titulálni a fickót), hogy egy önmagát feláldozó pr-zsenivel állunk szemben. Merthogy ennek lesz visszhangja, az biztos. Az meg jól jön minden filmnek, ami nem érdekel senkit, csak a Sundance-es ál-lepukkant szürke designkabátosokat.

 

32 komment

Cinikus reklám by Unilever

2008. július 12. 07:32 - Critmiss

Eredetileg csak miszcellániába akartam tenni, de miután megnéztem a reklámot, teljesen kiakadtam.

Az Unilever Indiában bőrfehérítő krémet árul, amiről azt is mondhatnánk, hogy érthető, hiszen ott sajnos az a menő, akinek világosabb a bőre. Mégis olyan elképesztő mód együgyű és cinikus ez a reklám, hogy komolyan nem találok szavakat.

Pláne, ha belegondolunk, hogy épp az Unilever reklámozta be a Dove termékcsaládot a kampányával a valódi szépségért. Ebbe a párhuzamba ugyan bele lehet kötni, hiszen hogyan lehetne következetesen, etikusan brandingelni azt a többszáz terméket, amit az Unilever gyárt? Mégis úgy érzem, hogy itt is be lehetett volna lőni azt a szintet, aminél nem adják alább.

(via Jezebel)

24 komment

Kertemben jártam

2008. július 04. 07:37 - Critmiss

Az Ellátó az utóbbi időben a kedvenc helyem volt, mint régen a Castro vagy a Ráckert. Ezért aztán örültem, hogy nyári helyet is nyitnak, és viszonylag hamar el is mentem megnézni. De a kajapultnál eléggé kiábrándultam - félbevágott baguett hússal igen sok pénzért és a többit, ami egyszerű csalamádé vagy uborka, vedd meg hozzá pluszban? Nanemáár.

Itt igazából véget is ért a sztori. Utána már nem szórakoztam nagyokat Korda Gyurin és a többi retro lemezborítón a mellékhelyiségeknél a falon, és egyáltalán: nem igazán találtam semmit a helyben, amit hangulatosként tudnék megjelölni.

A kiszolgálás egyébként elég kedves, bár nem a leggyorsabb. Lehet, hogy elmegyek még, de nem tudom, hogy jobban fog-e tetszeni, mert kicsit nehezen viselem már, amikor egy egyszerű embertömeg-növelő vagyok, aki perkál. Hogy mit kapok cserébe, az meg már mindegy.

Én szeretek vendég lenni. Szeretem, ha nem azért fizetem ki a mostmár egyes helyeken hatszáz forintot egy sörért, hogy aztán minősíthetetlen körülmények között szabaduljak meg tőle, és szeretem, ha rendes ételt kapok azért a kva sok pénzért, amiért nap mint nap én is megdolgozom.

Kicsit úgy érzem, hogy ezek a kocsmáros srácok elvetették a sulykot. Ez egyébként nemcsak a Kertemnek szól. Ezért nem tetszik a Szimplakert, vagy a Corvintető sem.

 

Szólj hozzá!