Critical Miss


A használat hónapja

2008. június 30. 07:00 - Critmiss

Mindig is zavartak a kacatok, vagy egyáltalán a sok, és gyakran felesleges tárgy magam körül. De fogyasztani is szeretek, úgyhogy akármennyire is sóher vagyok, időről időre felgyülemlik a cucc.

Na és amikor ez a cuccfelgyülemlés megtörténik, akkor elkezdem igazán rosszul érezni magam, már csak a szolid ökofighterségem miatt is. Ez egyébként abban áll, hogy kerülöm a felesleges, túlzó dolgokat, szelektíven szemetelek, meg bkv-zom. Szóval nem kóros.

Visszatérve: a helyzet kezelést igényel. Ezért úgy döntöttem, hogy egy hónapig keményen, következetesen fogom használni azt, ami megadatott, vagy éppen megvásároltam. Amit pedig láthatóan nem használok és előreláthatólag nem is nagyon fogok, azt elajándékozom vagy elcserélem, vagy ha használhatatlan és kidobható, hát környörtelenül kidobom.

Azt remélem, hogy ezzel kicsit tudatosabban fogok shoppingolni, kevesebb tárgy vesz majd körül, kevesebb pénzt fogok költeni, és nem utolsósorban, régi-új ruhadarabjaimat fogom felfedezni. Kicsit fura lesz folyton rúzsos szájjal járkálni, de kész vagyok áldozatot is hozni.

Minden csatlakozót örömmel üdvözlök!

4 komment

Zsenidömping

2008. június 25. 07:19 - Critmiss

Egészen komolyan elkezdtem unni a képernyőzseniket. Doktor House még oké volt, mert ronda is tud lenni, meg jóképű is, és szerencsére csak ritkán érzékenyül el, már ha egyáltalán. És persze zseni.

De sajnos ez nem volt elég, mert bejött nekünk Crews nyomozó, aki inkább fura és ellentmondásos zseni, mint seggfej, és az Agydoktor, aki szintén inkább zseni, de már eléggé morózus.

Ilyenkor azért elég rossz látni, ahogy beindulnak a sémák és még a régi kedvenceket is kicsit távolságtartóbban kezdem kezelni.

Ez ma a sorozatok napja.

Szólj hozzá!
Címkék: tv egyéb negatív

Belógatom, zabáljad

2008. június 25. 07:03 - Critmiss

Egyrészt bevállalós és cool, másrészt viszont bosszantóan genyó a Viasat a sorozataival. Nem is tudom például, hányszor láttam már a Sex és New York egy-egy részét, közben pedig fogalmam sincs, hogyan következnek egymás után, mert mindig össze-vissza váltogatták a szériákat kedvük szerint.

Egyszer – bevallom -, még egy levelet is írtam nekik, hogy ha már barmok, akkor legalább annyit írjanak ki, hogy ismétléseket fognak adni egy darabig. Egyébként egész kedves választ kaptam, de ez most sajnos nem segít azon a tényen, hogy most például a Dexter ELSŐ szériájából kezdtek el részeket játszani.

Mikor már rég lement a fejlettebb demokráciákban a második széria! Eszem megáll! Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy legyek-e balek és fizessek a balkanizálásért, vagy töltsem le, amit látni akarok ronda warez oldalakról, amiket messziről kerülök, mert utálom őket.

Dexter kettőt akarok, most!

Szólj hozzá!

Jajajajaaaj - ráncfelvarráson esett át az est.hu

2008. június 22. 12:57 - Critmiss

Lehet, hogy a szabadságolásom miatt nem találkoztam a hírrel, mindenesetre sehol nem láttam, hogy írtak volna az est.hu redesign-járól.

Hű. Először azt hittem, hogy eltérítés áldozata lettem vagy valamit félregépeltem, de az ismerős menürendszer végül meggyőzött arról, hogy ez tényleg az est.hu, csak éppen lecsiszolva.

Annyira, hogy a honlap minden lényegét elveszítette. Karakteresség nulla, mostmár E.T. sem mentheti meg attól, hogy ne az Exit legyen a fő online információforrás. Idővel.

Ki gondolhatta ezt komolyan? Átvették a sales-esek az uralmat és elhitették a vezetőséggel, hogy az egyetlen fontos cél a hirdetéseknek való megágyazás? Gyaluljunk le mindent, hogy már csak a hirdetések látsszanak?

Nagyon kemény, érdemes megnézni.

 

Szólj hozzá!

W mondta

2008. június 19. 10:19 - Critmiss

"A heteroszexuális változat viszont nem szokott álló hímtaggal fesztiválozni az Andrássy úton, mivel ezt az aspektust, nagyon helyesen, a magánélethez sorolja a közízlés." (W)

Ez mekkora hülyeség! Budapest Parádéról még nem hallottál? Nem vagy egy kicsit amúgye látens homofób?
7 komment
Címkék: negatív

Állítsák le Strasbourgot!

2008. június 18. 06:50 - Critmiss

Nagyon régen, még amikor a Blogteren voltam, el szerettem volna sírni a felháborodásomat amiatt, hogy az EU parlamentje havonta költözik. De nem találtam erről semmit! Nem voltak adatok a kezemben. :) Így viszont nem igazán volt értelme a bejegyzésnek.

Most azonban több adatot találtam egy tanulmányból, ahol a költözés által generált széndioxid-kibocsátást „vették górcső alá".

Eszerint a havi pendlizés évente több mint 20 ezer tonna szén-dioxidot termel, ami négyezer londoni háztartás produktumának felel meg. Ha maradunk a szén-dioxidnál, a strasbourgi költözgetés leállításával 4 ezer tonna gázontást lehetne megspórolni.

Pénz szintjén ez évi 203 millió euró megtakarítását jelentené, persze gondolom ebből lejönne mindaz, amit viszont a maradás generálna. De sejthető, hogy még így is rengeteg pénz maradna a kasszában. 

Még néhány adalék: a strasbourgi parlament épülete évente 307 napig áll üresen. A költözgetés során 15 ezer teherautót vesznek igénybe, 1745 fős személyzet és 785 képviselő utazik ide-oda. Plusz 100 újságíró követi őket.

Hatalmas pazarlás. Még ha nem is vesszük a szén-dioxid ügyet, akkor is luxusnak tűnik egy ilyen szisztéma hosszú éveken keresztül történő fenntartása. A strasbourgi parlament épülete monnyon le. Vagy hozzák az egész hóbelevancot Budapestre. Sőt, minden hónapban költözzenek más fővárosba. Ha már homár.
 
(A hír az Index EU-parlamenti trippje nyomán jutott eszembe)

23 komment

Vazze a villamoson

2008. június 07. 06:51 - Critmiss

Békésen békávéztam, békávézgattam, amikor egyszercsak a “kapaszkodjanak”, meg az “adjákátahelyüket” után kitört a sportvarázs és idétlen szlogeneket kellett hallgatnom. Konkrétan REKLÁM hangzott el, míg “közösségi közlekedési szolgáltatást” vettem igénybe. Azt hittem, hogy egy elb@szott sci-fiben vagyok, de minimum keveset aludtam.

El nem tudom képzelni, miből gondolták, hogy az ilyesmit majd tolerálja a “közösség”?

Ha reklámokkal pakolják tele a járműveket, vagy ha berlini módra kijelzőn futtatják őket, nekem mindegy, mert legfeljebb nem nézek oda. De amikor a hallójárataimba hatolnak a felhatalmazásom nélkül, akkor úgy érzem, hogy jogtalanság történik velem.

Két kérésem van a BKV-hoz:

1.    Soha többé ne játsszon le audioreklámokat a járatain.
2.    Ha mégis megteszi, adja olcsóbban a jegyeket!

54 komment

Elmosódva

2008. május 30. 08:04 - Critmiss

Ez volt az eddigi legunalmasabb Kieselbach fotóaukció. A legtöbb kép fekete-fehér, régi és érdektelen volt. Vagy legalábbis olyan Falk Miksásan kacatos. Annyira, hogy meg mernék esküdni, hogy Kincses Károly válogatta össze a őket.

Fiatalok közül egy-kettő, de még a kevésbé fiatalok közül is kevés fotós képét lehetett megvenni. Pont olyan volt a felhozatal, mint mondjuk a Fotóművészet című lap maga (hát az is megérne egy misét) az elején a mindig favorizált fotósokkal (pl. Kerekes Gábor, Tóth György, bár szegény Lábady Istvántól volt egy régi, de egyébként jó kép) és a végén múzeológiai tanulmányokkal.

Nem fértem hozzá a katalógushoz, a honlapra pedig nem tették fel, hogy mi volt a koncepció, de azért az épphogy megtöltött széksorok és a nem túlságosan zsúfolt terem is arról árulkodik, hogy ez a válogatás most nem sikerült erősre. Progresszívre meg aztán végképp nem.

Lehet, hogy Kieselbach ezúttal a jelentős vásárlóerővel, azonban avitt, és inkább nappaliközpontú ízléssel rendelkező régi ügyfeleit szerette volna megörvendeztetni. Az is lehet, hogy ki akart szórni most egyszerre egy köteg régiséget.

Remélem, hogy a következő már akár kurátorilag is felvállalható válogatás lesz, mert bár ez kőkemény üzlet, a presztízsét is meg kell teremteni. Ez pedig csak szakmailag igényes, korszerű koncepcióval fog menni.

Szólj hozzá!

Szponzorzsűlölet

2008. május 28. 07:02 - Critmiss

Az utóbbi hónapokban mindenki ugrásra készen figyeli az Olimpia szponzorainak minden egyes lépését. Sokan felróják nekik, hogy egyáltalán szponzorok, sokan a CSR-t is keveslik.

A nyomás akkora, hogy a szponzorok mindent megtesznek annak érdekében, hogy konform módon viselkedjenek (már a szponzoráció tényétől eltekintve): legutóbb a szecsuáni földrengés áldozatait kezdték el segíteni, és még a kampányszlogent is megváltoztatták.

(NADE: a Kreatív Online-on épp fordítva írják, mint ahogy az valójában történt. Nem az volt a korábbi szlogen, hogy "Terjeszd a szent lángot, terjessz törődést és szeretet", hanem hogy "Lobbantsd lángra a szenvedélyt, terjeszd az álmot". Ez lett végül lecserélve. Így már mindjárt más, és valóban van értelme a változtatásnak. Az egész posztot azért kezdtem el írni, mert nem volt az egésznek értelme. Zárójel bezárva.)

Azért ha már a témánál tartunk, kikívánkozik belőlem a véleményem. Van ez a sok ember - aktivisták, sztárok, Mia Farrow, Clooney, Jolie, Spielberg és a többiek - és mind elkezd keménykedni, hogy mekkora botrány már Kína és vele együtt ez a Zolimpia, hogy az ország Szudántól vesz olajat, meg halomra öli a tibetieket.

Én mindezzel totálisan egyetértek. Csak azt nem tudom felfogni, hogy miért most hallatják a hangjukat ezek az emberek? Miért nem 2001-ben zúdult fel a világ, amikor megszületett a döntés arról, hogy Pekingben tartják meg a 2008-as Olimpiát? Miért nem voltak mindenhol tüntetések? Hol volt akkor Mia Farrow és barátai? Egyetlen szervezetről hallottam, aki rögtön működésbe lépett, ez a prágai székhelyű Olympic Watch volt. (Persze cáfoljatok meg, ha tévedek)

Szerintem aki eddig kussolt, azért jobb, ha azt is elmondja, hogy szégyelli magát, amiért eddig kussolt. Én örülök, hogy mostmár nem kussolnak, de azért kicsit későn nem kussolnak. Nna.
15 komment

Volt topless modell az olasz esélyegyenlőségi miniszter

2008. május 19. 07:14 - Critmiss

Már a magassarkúba bújtatott rendőrnők és a maffia által gondozott szemét kiverte nálam a biztosítékot, de ez a legújabb hír, miszerint egy szépségkirálynő-modell-műsorvezető esélyegyenlőségi miniszter lett, mert Berlusconi szívesen megcsinálná, túlmegy az agytekervényeim kapacitásán. Oké, oké, már Cicciolina is durva volt, de ő egyszeri kihágásnak tűnt.

Nade hogy lehet egy ilyet komolyan venni?


































Mostmár hivatalosan is megrendült minden hitem ebben az országban.

(via Jezebel)
Szólj hozzá!

Ha a weben olvasnád - fizetős lett a Népszava

2008. május 05. 00:13 - Critmiss

Tudom, tudom. Sokak homloklebenyében villog a „WTF?!”, meg „HGTF?!”, de mégis érdekesnek találom, hogy a Népszava úgy próbálja meg növelni az olvasótáborát, hogy fizetőssé teszi a weben a nyomtatott lap cikkeit.

Eddig csak csendben derültem azon, amikor a nyomtatott lap tartalmainak olvasása előtt bejött a mondat, hogy „Ezt a cikket szponzorunknak köszönhetően most ingyenesen elolvashatja” – istenem, hát vannak ott is sales munkatársak, legyen miért fizetést kapniuk – de aztán biztos eltűntek a nagylelkű szponzorok, úgyhogy ma már a következők várnak, ha égnél a vágytól egy izgi kis Népszava cikk után:

 

Hogyan akarja kifizetni?

Ha feltöltött olvasójegye 
(VoxBill pénztárca) terhére
(bővebben: Hogyan használhat olvasójegyet (virtuális pénztárcát) a fizetésre?),
akkor az ára bruttó:

Ha emeltdíjas sms-sel 
(bővebben: Hogyan használhat sms-t telefonhívást a fizetésre?),
akkor az ára bruttó:

Ha emeltdíjas telefonhívással 
(bővebben: Hogyan használhat emeltdíjas telefonhívást a fizetésre?),
akkor az ára bruttó:

24 forint

210 forint

144 forint

EZT VÁLASZTOM gomb

EZT VÁLASZTOM gomb

EZT VÁLASZTOM gomb

A vásárlási folyamat során Ön a VoxPay fizetési rendszert használja, s a rendszert üzemeltető Voxinfo Kft.-vel kerül üzleti kapcsolatba. E rendszer üzemeltetéséért a Népszava nem vállal felelősséget. Probléma esetén hívja a (06) 1/225-7603 telefonszámot. 
A VoxPayes fizetéshez a sütiket (cookie-kat) feltétlenül engedélyezni kell a böngészőjében!


Nem tök vicces? Egyébként egész jó lett az új online verzió, szerintem ebben a kategóriában pont elég, de nem kellene túldolgoztatni azokat az embereket. Most kivételesen ezt mondom.  A háttérfejlesztéseket nem kell túlspilázni – javuljon előbb a tartalom.

 

A felvetés, hogy fizetős legyen egy lap tartalma, eléggé anakronisztikusnak tűnik, mégis többen is próbálkoznak vele. Nade ki hajlandó fizetni ilyesmiért?

26 komment

Megspóroltam az államnak 198.950.000 forintot

2008. április 26. 14:24 - Critmiss

(Bocsánat, ez tök hosszú lesz)

Az internetadó kapcsán általában az adó tényét kritizálják (joggal), és csak kevesen kérdeznek rá arra, hogy pontosan hova is folyna be a pénz, és egyáltalán mire is használnák. Még a tranzit blog is inkább a főbb kérdésekre összpontosított, de nem fejezte ki véleményét azt illetően, hogy mire is költi az NKA a pénzt, amiből még többet akar.

Nem nagy alapossággal utánanéztem, és végigfutottam néhány pályázati döntést, és egész elképesztő dolgokat találtam, ezek közül néhányat összegyűjtöttem.

Előzetesen csak annyit jegyeznék meg, hogy a címben jelzett összegnél jóval többet tudnék megspórolni az államnak, ha engednék.

Egy-két furcsa tendenciát fedeztem fel a támogatások osztogatása terén. Az egyik, és legfontosabb, hogy kereskedelmi tevékenységet – gyakran sikeresen – folytató cégek kapnak nagy összegeket. Így például a Herendi Porcelángyárnak is volt képe pénzt kérni. Mutatom:

A HERENDI PORCELÁNMANUFAKTÚRÁBAN TEMATIKUS STÚDIÓMUNKA SZERVEZÉSÉRE

1.000.000 Ft


De ez még semmi:

FOLPRESS NYOMDAIPARI KFT.

KÉZDI ANNA: FÉNYLÉNYEK CÍMŰ ALBUMA KIADÁSÁRA

300.000 Ft

 

GAÁL ZOLTÁN: 1 ÉV 50 PILLANAT VÁLOGATÁS ALBUMA KIADÁSÁRA

300.000 Ft

 

TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT.

LUGOSI LUGO LÁSZLÓ: FŐKÉPP FOTÓ CÍMŰ KÖTETE KIADÁSÁRA

800.000 Ft

 


Ez a helyzet a kereskedelmi galériákkal is. Egyesek egész sok pénzt kapnak kiállításrendezésre. Ráadásul gyakran úgy, hogy kapnak egy összeget a 2008. évi kiállítási programjukra, aztán még külön egy kiállításra.

NESSIM GALÉRIA ÉS KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KFT.

NESSIM GALÉRIA KIÁLLÍTÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000

 

PÁLYÁZAT AZ 'ÉTÉDÉ DE LA PHOTOGRAPHIE' ALKALMÁVAL RENDEZENDŐ KIÁLLÍTÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

200.000 Ft

A 'PARISPHOTO' KIÁLLÍTÁSON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE

 

700.000 Ft

 

AZ XKÓD CÍMŰ KIÁLLÍTÁS BEMUTATÁSÁRA A NESSIM GALÉRIÁBAN

200.000 Ft

A VINTAGE GALÉRIA KIÁLLÍTÁSI PROGRAMJÁNAK, S EZEN PROGRAMOK DOKUMENTÁLÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.200.000

 

A VINTAGE GALÉRIA BEMUTATKOZÁSÁRA A PARIS PHOTO 2008 CÍMŰ NEMZETKÖZI TÁRLATON

700.000 Ft


Aztán vannak a (tutira kamuzós) mázlisták:

FÉSZEK MŰVÉSZKLUB

FOTÓMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

700.000 Ft

 

A FÉSZEK MŰVÉSZKLUB KIÁLLÍTÓ TERMEIBEN IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSOK MEGRENDEZÉSÉRE

1.500.000 Ft

 

HÁLÓ KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ KATOLIKUS EGYESÜLET

A KOLTA GALÉRIA KIÁLLÍTÁSAI MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.500.000 Ft

 

FOTOGRAFUS.HU - ALAPÍTVÁNY A MAGYAR FOTOGRÁFIÁÉRT

A FOTOGRAFUS.HU ALAPÍTVÁNYI FŐISKOLA ÖTÉVES JUBILEUMI FOTÓKIÁLLÍTÁSÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE

450.000 Ft

 

FÉNYECSET FOTÓKLUB EGYESÜLET

KÉPEK A NAPPALI FALÁRA 2009 TERMÉSZETFOTÓS PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

 

DUNAKANYAR FOTÓKLUB

EGYÉNI ÉS CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA,VALAMINT A KIÁLLÍTÁS KATALÓGUSÁNAK,DOKUMENTÁCIÓJÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE

1.000.000 Ft

 

(Őszintén: ki megy be a Fészekbe kiállítást nézni? Ráadásul ha jól tudom, a kiállítótér egy kis lyuk. Ugyanez igaz a Háló kiállítóterére, legalábbis úgy tudom náluk a galéria az a közösségi tér. A fotográfus pedig gazdálkodja ki a tandíjból a kiállításainak a költségeit. Az utolsó kettőhöz no comment.)

A következő kategória az agyontámogatott, minden bizonnyal hőn szeretett szervezeteké:

HAGYOMÁNYOK HÁZA

A MÁNE BARTÓK-TRILÓGIA II. RÉSZ: LABIRINTUS CÍMŰ ÚJ MŰVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

2.500.000

 

HONVÉD EGYÜTTES MŰVÉSZETI NONPROFIT KFT.

A HONVÉD TÁNCSZÍNHÁZ TÁNCMESTER CÍMŰ PRODUKCIÓJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

2.000.000 Ft

 

A HONVÉD TÁNCSZÍNHÁZ 60 ÉVES JUBILEUMI MŰSORÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE

300.000 Ft

 

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA KHT.

MAGYAR KOREOGRÁFUSOK MŰVEINEK ÚJRAJÁTSZÁSÁRA

700.000 Ft

 

A TRAFÓ MUNKATÁRSAINAK RÉSZVÉTELÉRE NEMZETKÖZI FESZTIVÁLOKON

300.000 Ft

 

A LÁBÁN-DÍJ ÁTADÁSÁRA SZERVEZETT RENDEZVÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA

200.000 Ft

 

TÖBBLÉPCSŐS BEAVATÓ PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA

200.000 Ft

 

SZEGED TÁNCEGYÜTTES ALAPÍTVÁNY

A SZEGED TÁNCEGYÜTTES RÉSZVÉTELÉRE ASEONG (DÉL-KOREA) VÁROS KULTURÁLIS FESZTIVÁLJÁN

250.000 Ft

 

 

A legdurvább a folyóiratok támogatása. A címben jelzett összeg úgy en bloc a szépirodalmi folyóiratokra vonatkozik, ami csúnya dolog és természetesen tudom, hogy néhányat közülük meg lehetne hagyni, de azért valljuk be őszintén: nem igazán sínylené meg a világ a hiányukat.

 Most nézzünk meg néhány nem irodalmi folyóiratot, és azok támogatási összegeit:
 

BUDAPESTI FESZTIVÁLKÖZPONT KHT.

REVIZOR ON-LINE KRITIKAI LAP 2008. ÉVI MEGJELENTETÉSÉRE

30.000.000 Ft (ráadásul ez online!!!!)

KÁLLAI ERNŐ MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

A BALKON CÍMŰ FOLYÓIRAT 2008. ÉVI 10 LAPSZÁMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE

22.000.000 Ft


Holy fuck. Nem vitatom, hogy ezek fontos kiadványok, de szerintetek mennyi munkát követel meg ezeknek a tartalmaknak az összegereblyézése? Ráadásul ha hallgatólagos megegyezés van arról, hogy „haverkám, jövőre is megkapod”, akkor mennyi törekvés van ezeken a helyeken a folyamatos innovációra és fejlődésre? Ez itt konkrétan pár ember havi apanázsának és kényelmes megélhetésének biztosítása. Szóval ha valaki szociális segélyt akar, akkor érdemes folyóirat indításában gondolkoznia. Tuti tipp, csak tőlem.

A listák között még rengeteg pikáns dolgot találtam, például támogatásért folyamodó iparművészeket, akik miután elkészítették mondjuk a bőrtáskákat az állam pénzéből, eladják azokat. Hm. És pontosan ez történik, amikor egy Kft-t, kereskedelmi galériát és miegyebet fizetnek közpénzből.

Tehát ahogy láttuk, számos igen érdekes döntés születik az évi nyolcmilliárd sorsáról. A támogatottak között van mázlista kamugép, mutyizós, örök haver, bratyizós, szemfüles és elvétve néhány ember/szervezet, aki szabályosan végzi a munkáját.

A filmes projekteket meg sem néztem, mert nemrég ebédeltem.

57 komment

Az Elle Dekor szindróma

2008. április 13. 22:27 - Critmiss

Az Elle Dekor ugyan lakberendezési magazin, mégis hasonló problémák teszik tönkre, mint amik a női magazinok esetében is jelentkeznek, de az utóbbiakat mégsem dönti romba – legalábbis általában. Ugyanis szerintem a Glamour is elkezdett lecsúszni, mert túlságosan is hallgatnak az olvasók szavára.

A női magazinok ellentmondásosságát hónapokig lehetne részletezni, de most az a szempont érdekel elsősorban, hogy az olvasóik hogyan - illetve hogyan nem - oldják fel a kognitív disszonanciát, ami annak nyomán keletkezik, hogy ezek a magazinok tele vannak skizofrén cikkekel és megfizethetetlen termékekkel.

Ezt a legtöbben elfogadják, és megveszik őket, aztán slussz. Nem lesznek se többek, se kevesebbek ettől. Sokan azonban hőbörögnek és olvasói leveleket küldözgetnek, hogy ugyan miért többmilliós a bemutatott áru?

Kinek írják ezek a cikkeket? – teszik fel a naiv kérdést.  Tényleg, kinek is? – gondolkoznak el a szerkesztőségben. Lehet, hogy tudják a megfelelő választ, mégsem adják meg az olvasóknak, hanem inkább kísérleteznek az olcsóbb megoldásokkal:  Teljes szett 15 ezer forint alatt!, Rendezze be fillérekért, stb.

De valóban ez a jó út? Tényleg bele kell törődni, hogy Magyarországon vagyunk, másképp úgysem megy? Hova vezetnek az olcsójolánok?

Én úgy érzem, hogy az ilyen magazinoknak nem az életről kell szólniuk. Közük sincs a valósághoz, dehát ez így van rendjén. Ha női magazint/divatlapot/lakberendezési magazint veszek, azt akarom tudni, hogy merre tartunk. Ha csak öt év múlva látom a magyar boltokban az utánzatokat, akkor öt év múlva. De addig is azt szeretném látni, hogy mások mit alkottak, mi az, ami később az életünk része lesz. A valósághoz ott vannak a közéleti, és az ismeretterjesztő lapok.

Éppen ezért egy női magazinok számon kérni, hogy Pradát vagy Miu Miut mutat be Mayo Chixs és Saxoo London, vagy ha már az Elle Dekornál voltunk, Philippe Starckot és Tord Boontjét a Kika meg a Domus kínálata helyett… az azért überciki. Kiskegyedet az ilyennek, ne “kiskegyesített” Glamourt és “otthonosított” Elle Dekort.

 

15 komment

Mutasd.be

2008. március 30. 17:43 - Critmiss

Már több helyen találkoztam a Mutasd.be hírével, ráadásul több szakmai blogger is említette, mint cool start-upot. Első hallásra sem találtam benne értelmet, de még ránézésre sem. Napok óta gondolkozom, de komolyan mondom, hogy nem értem, miért jó az, ha regisztrálok egy oldalra, és megkérem a haverokat, hogy írjanak már rólam szépet. És utána mi történik? Nézegetem? Aztán olvasgatom mások jellemzését? És akkor mi van? Ki veszi ezt komolyan? Mi ennek az értelme?

Hogyismondjam. A Flickr -en például érhető egy ilyen jellemzés. Hiszen valaki fényképeket, azaz valamilyen produktumot tesz fel az oldalra, és a képek+jellemzés kombinációjából kiderül, milyen ember is a hülye felhasználónév mögött rejtőző valaki. Nade ahol csak a jellemzés van és no produktum? Ott azért ünnepeljenek, hogy létezem? Ez a valóságshow-k szőkéit és izmosait juttatja eszembe, akik úgy lesznek ismertek, hogy semmit nem tettek le az asztalra. Nem mondom én, hogy képeket kattintgatni olyan nagy dicsőség, de ez így azért kicsit kevés. A mutasd.be olyan, mintha megcsinálták volna a gombot, a kabátról meg elfeledkeztek volna. És aztán még vállon is veregetnék magukat, hogy milyen jól tudnak varrni.

Szólj hozzá!
Címkék: negatív website
süti beállítások módosítása