Critical Miss


A meghajlás módozatai

2010. február 24. 07:27 - Critmiss

Bármikor jól jöhet az infó arról, hogyan kell meghajolni egy japán emberrel való találkozáskor. A Slate a témát annak kapcsán vette elő, hogy a Toyota elnöke sokak szerint nem a megfelelő módozatot választotta a bocsánatkérése során. Ugyanis egy műszaki hiba miatt legalább 19 ember halt meg, mindezt azonban egy rövid meghajlás kíséretében próbálta meg kommunikálni.

Lássuk, milyen opciói lettek volna. A japán kultúrában négyféle meghajlási típus van:

- az eshaku, ami egy 15 fokos szögben történő bólintás

- a keirei, ami egy meghajlás 30 fokban

- a shaikerei, ami egy teljes, 45-90 fokos meghajlás

- a dogeza, ami a teljes legörnyedés, kifejezendő a mély sajnálatot.

A meghajlásokat persze nem lehet csak a fokok szerint megítélni: számít, hogy mennyi ideig tart a mozdulat és az a kontextus is, amiben mindez történik.

Ez az egész elég bonyolult, a gyerekeket már akkor elkezdik oktatni erre, amikor megtanulnak járni. Az iskolában is nagy hangsúlyt helyeznek erre, ennek ellenére vannak nehéz helyzetek, amiket még a gyakorlott japán egyedek sem feltétlenül tudnak jól megítélni. A mozdulatot ugyanis az alárendelt fél mélyebben és hosszabb ideig végzi, de nem mindig egyértelmű, hogy ki is az egy adott szituációban, akire mindez vonatkozik. (Például sikeres író találkozik az egyetemi rektorral)

Teljes őrület az egész, de nekem tetszik.

 

A Toyota ügyről a Tokyo reloaded blogon találhatjátok a részleteket.

4 komment

Mondja meg neked az internetdoktor

2008. december 01. 07:17 - Critmiss

Nem véletlenül ritkultak meg a bejegyzéseim, de ígérem, ez nem lesz tartós. Mindenesetre egyrészt valóban elgondolkoztam az internetfüggőségen és újra bemutatkoztam a konyhának többek között, másrészt az internetdoktor azt mondta amikor ritka alkalmakkor találkoztunk, hogy pihenjek.

Merthogy nekem ő a legmegbízhatóbb forrásom, ha a betegségekről van szó. És a New York Times szerint ezzel nem vagyok egyedül. Persze mindenki, vagy legalábbis a felhasználók háromnegyed része szörföl a szimptómái alapján a lehetséges betegségek után kutatva, de én, hát én mindig.

Az orvosok szerint ez egész hasznos, mert viszonylag értelmesen el lehet beszélgetni a páciensekkel a betegségekről, meg főleg a komolyabb betegségekben szenvedők számára nagyon fontos lehet a különböző eü-honlapok közösségének ereje.

A Microsoft szerint viszont ez nem feltétlenül hasznos, mert sokan, vagy legalábbis a szájberchondriások (igen, így nevezték el pár éve) egy kis fejfájás alapján rögtön arra következtetnek, hogy agydaganatuk van. Merthogy a legtöbben csak az első pár találatot böngészik át, ami csalóka, mert a durvább betegségekről értelemszerűen több bejegyzés, honlap születik. És ezért blablabla, azon dolgoznak, hogy a keresőjük valamennyire beleszóljon a folyamatba, segítsenek a felhasználóknak és a jobb találatok felé terelgessék őket.

Én eddig egyszer diagnosztizáltam félre magam, amikor arra kezdtem gyanakodni, hogy cukorbeteg vagyok. Még tesztet is vettem! Aztán kiderült, hogy egy egyszerűbb, de azért nem teljesen komolytalan ügy volt a háttérben. A második tippem volt, és be is jött.

Ha már itt tartunk, hozzám hasonló hipochondriásoknak ajánlom a következő szolgáltatásokat (ha esetleg még nem találtatok volna rájuk):

Betegszoba - ezen a közösségi site-on a felhasználók jelölgetik be, hogy milyen betegségüknek milyen tünete volt, és hogyan gyógyultak meg. Még több olyan van, amiről kevés gyűjtés született, de például az influenzások sok információt megtudhatnak, alternatív megoldásokkal együtt.

Aztán ha sem magunkban, sem a többiekben nem bízunk, de még mindig nem szánjuk rá magunkat egy dokira, akkor jó lesz az Orvostudakozó. Ott feltehetjük a kérdéseinket, a dokik válaszolnak, a többiek meg olvassák. Régen a MediCentrum mondta meg nekem, hogy "most rögtön menjek kórházba", de mára egész jó megoldások születnek nekünk, hipochondriásoknak.

6 komment

Mi szóljon, ha elszólít az ég?

2008. június 04. 00:16 - Critmiss

A Guardian-ben volt egy cikk arról, hogy hogyan kezdődött el a temetési zenék választásának gyakorlata Angliában. Egy 15. századi zeneszerző rendelkezett (elvileg) elsőként arról, hogy temetése alatt a saját szerzeményét játsszák el. Ez egyébként nem sikerült, mert aznap a kanonok is meghalt, és mindenkit ez foglalt le.

Érdekes infó még, hogy a legtöbben a Brian életéből az "Always look on the bright side of life-ot" kérik.

A Facebook egyik programjában is megmondhatod a bemutatkozásodban, mit szeretnél a temetésed alatt hallgattatni a gyászolóiddal.

Én nem tudom, mi lenne az. Valaki? Ki mivel szeretne búcsúzni a legeslegvégső napon?

Tudom, hogy furcsának tűnik, hogy foglalkozom a kérdéssel, de higgyétek el, nincs rosszabb, mint egy esetlenül, az elhunyt ízlésével, személyiségével még csak véletlenül sem egyező, összebarkácsolt temetés. Szerintem az a legjobb, ha mindenki foglalkozik ezzel a kérdéssel is.

Összegyűjtöttem ide pár tipikus temetős dalt a netről, hát nemtom. Én egyiket sem választanám. :)
2 komment
Címkék: zene szokás ízlés