Critical Miss


Út a szerelemhez - indiai sztori

2009. március 09. 07:38 - Critmiss

Egy 1500 fős indiai faluban már 50 éve nem köttettek házasságok. Ennek oka az, hogy nehezen megközelíthető, messze van a rendőrség, az iskolában nincsen tanár, nem működnek a kutak és maoista militánsok is garázdálkodnak arrafelé.

Az agglegények falujának is nevezett település agglegényei az első pont megváltoztatása érdekében elkezdtek utat építeni, mert a korábbi tapasztalatok szerint azok a férfiak, akik látogatóban jártak más, könnyebben megközelíthető falukban, meg tudtak házasodni.

A gond már csak az, hogy az út egy természetvédelmi területen épül, szóval lehet, hogy a hatóságok még közbeavatkoznak.

Szólj hozzá!

Közös családi idill

2009. március 04. 07:02 - Critmiss

A közös étkezések fontosságát hangsúlyozó marketingkampány indult. Én nem támadnám az üzenetet, nincs is szebb dolog a családnál és tény, hogy teljesen diszfunkcionális volt az enyém, már ami a közös étkezéseket illeti. (Hajnali négytől este tízig dolgozó szülőkkel nehéz ilyen tapasztalatokra szert tenni.)

Mindenesetre megfigyeléseim szerint a közös családi étkezéseknél kevés nyomasztóbb dolog van: ahogy Rushdie is mondta, a családtagok olyanok, mint az orvos - mindig tudják, hol fáj a legjobban. Szóval a beszélgetések fájdalmasak, viszont elkerülhetetlenek. És ne feledkezzünk meg a jó magyar étkezési kultúráról, aminek sarokpontját a zsíros, paprikás, szaftos kaják, és azok habzsolása képezi. Mindezek miatt a nagyobb családban én fuldoklom egy-egy ilyen alkalommal.

Azért remélem, hogy nem mindenkinek ilyen rémálomszerű ez az élmény, úgyhogy megkérdezem egyrészt, hogy meddig volt szokás nálatok, másrészt, hogy bírtátok-e. Előre is köszi, nagyon kíváncsi lennék. 

Szólj hozzá!

Ingyenzaba

2009. február 25. 06:37 - Critmiss

Megnyitószezon van, szinte minden nap lehet menni nézelődni, smúzolni – és enni-inni. Az első kettővel nincs is gond ha valaki bírja, az evés-ivás már kicsit nehezebb kérdés. Elég nagy gond ugyanis, hogy sok a hiéna, akiktől ha akarnál sem tudnál odaférni a kajáspulthoz.

Ezek között van csóró egyetemistától a „csipegető” középosztálybelin át az idősig és a kvázi hajléktalanig mindenféle ember. A dolog viszont nagyon kínos, ha odafalkázik az összes néni és bácsi és fura szagot árasztó szegényember, a mohó neveletlenekről nem is beszélve. Ugyanis mindenki tudja, hogy enni és piálni, esetleg network-ölni jöttek, a kiállított tárgyak egyáltalán nem érdeklik őket.

Igazából nekem ezzel önmagában nem is lenne bajom: van abban egy kis punk, ahogy elárasztják a "kvázi-establishment" kis bulijait.

Mégis, olyan jó lenne, ha ez másként történne! Ha mondjuk nem százan lennének egyszerre, hanem elosztanák egymás között, vagy több hullámban nyomnák. Ugyanis a legtöbben valóban nagyon szegény emberek, akik hihetetlen profin adják le egymásnak a drótot a különböző kajás-piás rendezvényekről. Nemcsak a megnyitókra mennek el, hanem sajtótájékoztatókra, fogadásokra, kóstolókra – mindenhova.

Nem tudom, mit kellene tenni (ha kell egyáltalán) és hogy van-e megoldás.

A HVG Online egyébként úgy vette fel a harcot a jelenséggel, hogy mindig levideózza a hiénákat. Itt mondjuk szegény Janisch Attilát is sikerült felvenni szendvicsezés közben.
 

2 komment

Bátrabb lett a képzőművészeti piac - külföldön

2009. február 20. 07:07 - Critmiss

Az Art Basel és az Art Basel Miami társigazgatója interjút adott egy japán lapnak, amiben elmondta, mi történt mostanában a válság hatására a művészeti piacon, és mire lehet számítani. Lássuk csak:

Az Art Basel 1970-ben indult és azért annyira népszerű, mert amellett, hogy művészeti vásárként funkcionál, a kortárs képzőművészet egyik legfontosabb seregszemléje annak köszönhetően, hogy lehetőséget biztosít az új galériáknak arra, hogy fiatal képzőművészeket mutassanak be, és foglalkoznak videóval, installációkkal is. Az Art Basel Miami után most azon igyekeznek, hogy beindítsák a projektet Japánban is.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban az igazgató, Marc Spiegler elmondta, hogy véget ért a spekulatív bevásárlások időszaka. A „műgyűjtők” ugyanis korábban megkapták a fülest, hogy melyik fiatal képzőművészbe kellene invesztálni, és aztán akár egy éven belül el is kezdődött a felfuttatásuk. Korábban, és mostmár lehet, hogy a jövőben is az volt és lesz a gyakorlat, hogy tíz évnél fiatalabb munkákkal nem foglalkoznak.

Ez mondjuk azért lett nehezebb, mert kevesebben vásárolnak, aminek például az lett a hatása, hogy a galériáknak nagyon meg kell gondolniuk, hova mennek el (sőt ugye sokan be is zártak, például New York-ban – én) és hogy egyáltalán kit futtatnak.

A művészeti piac egyébként már korábban lejtmenetben volt, mert sok befektető nem szerette az egyre kompetitívebb, azaz egyre drágább piacot. De most, hogy esnek az árak, egyre többen jönnek vissza. Szóval bár sokan eltűntek, sokan vissza is áramoltak. Ami biztosnak tűnik, hogy a piac sokkal komolyabb lett, és ahogy már korábbi miszcellániákban is lehetett olvasni, azok maradtak meg a vásárlók közül, akik tényleg szeretik a képzőművészetet.

Egyfajta belsős bulivá is vált az egész (újra), persze a piac diktálta okos belátás miatt is - a művészetet szerető vevők most tényleg ambiciózus, bátor kiállításokat és munkákat kapnak, mert a galériák belátták, hogy csak az igazán komoly alkotásokat lehet eladni és eleve: ha már nincsenek biztos eladások, akkor inkább próbálnak valami jelentőset létrehozni.

Japánban egyébként van egy olyan próbálkozás One Piece Club néven, ahol a klubtagok arra vállalnak kötelezettséget, hogy évente legalább egy darab képzőművészeti alkotást vásárolnak. Két év alatt ez 40-50 vásárlást jelent, ami főleg a kicsi japán piacon fontos eredménynek számít.

Hogy itthon mi a helyzet? Nem ismerem például a legutóbbi Art Fair adatait, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: ami éppen beindulni látszott, most totál le fog állni és bebábozódik jobb időkre várva. Bátorságot meg aztán egyáltalán nem várnék az itthoni galériáktól. Nem: a régi, jól bevált neveket fogják minden erejükkel népszerűsíteni, a többiek meg majd boldogulnak, ahogy tudnak.
 

Szólj hozzá!

Levelezési "morál"

2009. február 10. 06:17 - Critmiss

Szegény barátnőm, aki a kult. szcénában felel a kommunikációért egy viszonylag nagy cégnél, erősen fontolgatja, hogy otthagyja a munkahelyét. Ennek egyik oka, hogy ő aztán pedálozhat ezerrel, és írhatja a leveleket, nem kap nemhogy érdemi, de semmilyen választ. Mondjuk bejön egy új projekt, ami sürgős - négy nap alatt kell kompletten felépíteni egy minikampányt az összes eszközzel, ami azt is jelenti, hogy többféle grafika stb. készül. Történetünk hősnője ír egy levelet a feladatokról CC-zve mindenkit, akire tartozik. És vár. Napokig. Az ügy nem mozdul. Ő meg kikészül, mert a felelősség nagyrészt rá hárul.

Mit lehet ilyenkor tenni? Nekem egy levelezőpartnerem van, aki nemhogy nem válaszol a levelekre, de gyakran mégcsak el sem olvassa őket. Ilyenkor sosem tudom eldönteni, hol az a határ, ami még szükséges és indokolható a figyelmeztetésre, és honnan számít túlzásnak az igény, hogy reagáljanak a leveleinkre?

Szerintem nem szabad hagyni, hogy a levelek ott senyvedjenek az elfekvőben. Ha gondot okoz a megválaszolásuk, menj el gépírást tanulni, esetleg olvass el néhány GTD-tanácsot, köztük az enyémet is. De semmiképp se kendd másra a felelősséget. 

Szólj hozzá!

Nem fenékig Obama

2009. január 21. 07:57 - Critmiss

A Washington Post körülnézett Obama családjának kenyai ága környékén, és azt látta, hogy az életüket teljesen felforgatta az elnökségi mizéria. Ugyan pozitívumai is vannak a dolognak, mert például a nagymamánál bevezették a villanyt és a vizet, de például testőrök vigyáznak rá, és így már sokkal inkább behatárolt a mozgástere. Na és turistacélpont lett a házuk.

A többi rokonnak sem sokkal jobb: egyszerű földművesek, akiknek viszont rendszeresen amiatt kell megszakítaniuk a munkájukat, hogy interjúkat adjanak. A gyerekektől meg az iskolában Fantát kérnek az osztálytársaik. Merthogy elvileg Afrikában, ha egy családtagra rámosolyog a szerencse, akkor az egész család részesül belőle. Ezért aztán (ez egyébként nálunk sem lenne másképp szerintem) azt gondolják, hogy ha Obamának jól megy, akkor jól megy az egész családnak. Dehát ez nem így van általában. Persze ez még változhat.

Rövid helyzetjelentésünket olvasták.

Szólj hozzá!

Vége a smúzolásnak

2009. január 12. 07:16 - Critmiss

Ki gondolta volna, hogy rengeteg pénz van a nagy nemzetközi kiadóvállalatokban? Én nem mertem volna rá megesküdni, mindenesetre mostmár mindegy is: a korábbi, luxussal töltött nagyvállalati életnek – minimum ideiglenesen – befellegzett.

Már nem Bermudán zajlanak a szerzői jogokról való megbeszélések, hanem videókonferencián. És igaz ez a spa használattal összekötött céges meetingekre is. Olyan aranyélet volt ez, ami sokaknak fog hiányozni: cool volt elmenni Frankfurtba vagy Londonba, ahol a partik és a network-lehetőségek miatt is érdemes volt lébecolni.

Persze a többórásra nyúlt ebédszünetek nem fognak eltűnni, csupán kedvencet kell váltania a szerkesztőknek. Egy veterán szerint azonban ezek a megszorítások nem fogják megoldani a kiadók gondjait. Nagyon fontos üzleti döntéseket kell majd meghozniuk, többen például olyan megoldásokat vezetnek be, mint az alacsonyabb előlegek, vagy az, hogy nem veszik vissza az eladatlan könyveket.

Az előbbit például úgy fogják megoldani, hogy alacsony lesz az előleg, viszont az eladásokból is részesedni fognak a szerzők. Az eladatlan könyvek visszavétele egyébként éppen a Nagy világválság idején alakult ki, de vannak, akik szerint vigyázni kellene ezzel, mert elriaszthatja a boltokat.

A megoldás többek szerint, hogy egyszerűen kevesebb, és jobb könyvet kellene kiadni. Erre jócskán rá lesznek kényszerítve a kiadóvállalatok.
 

Szólj hozzá!

Ötlet kávézók részére, avagy neonomádok előnyben

2009. január 07. 07:43 - Critmiss

A hosszú és klassz év végi pihenőidőben sajnos nem tudtam teljesen félretenni a munkát, ezért azon gondolkoztam, hogy ideje lenne kipróbálni a neonomádságot. De aztán a Magyarósi Csaba (Index) által is leírt pakolási, helyfoglalási probléma miatt inkább a saját kis vackom mellett döntöttem. Pedig ha lett volna egy olyan opció, amit most leírok, nem lett volna kérdés, hol dolgozom aznap.

Főként az iszonyatosan drága, külföldiek által is gyakran látogatott kávézókban lehetne egy olyan szolgáltatást elindítani, aminek a lényege, hogy a "leszedő" munkatársak öt percig vigyáznak a neonomádok dolgaira.

Ez úgy nézne ki, hogy amikor a neonomád ki szeretne menni mondjuk a mosdóba, akkor odainti a kávézó munkatársát, aki rögzíti, hogy mi maradt az asztalnál. A táskáját a vendégnek magával kellene vinnie, és ha van valami a kabátja zsebében, azt is rögzíteni kell. De alapvetően a legfontosabb rögzítendő cucc az, ami az asztalon van. Aztán a vendég kimegy a dolgára. Azt is be lehetne vezetni, hogy mondjuk ha öt percen túl jön vissza a vendég, akkor minden megkezdett perc 200 forint, hogy azért ne legyen akkora szívás a kávézónak a dolog. A maximum felvigyázási idő tíz perc lenne. A várakozás közben meg le lehet mosni az asztalt, meg fel lehet mosni a padlót, ilyenek.

Kétségkívül erőforrásigényes a dolog, és megnehezíti az eddig alkalmi leszedőként dolgozó pultosok munkáját, meg ha többen akarnák elhagyni a helyüket, akkor kicsit frusztráló lehet a dolog mindkét oldalon, de egy próbát megérne, mert biztos, hogy szívesebben költené az ember ilyen helyeken a pénzét, mint egyébként.

 

Szólj hozzá!

A brilliáns csávó megmondja 2.

2009. január 06. 07:22 - Critmiss

Folytatódjék hát a Clay Shirky nevű kutatóval készült interjú, ha esetleg valaki nem olvasta volna azóta a második részt is.

Szerinte tehát az információs túlterhelés egyfajta újludditista képzelgés. Olyan, mintha azt akarnánk, hogy az a sok blogger fogja be, mert már túl sok olvasnivaló van a neten. A probléma egyébként még így sem szűnne meg, mert már a professzionális tartalom is emészthetetlen mennyiségű. Ahogy azt korábban mondta, inkább szűrési problémáról van itt szó, tehát egyszerűen csak sokan nem rendelkeznek az interneten talált információk feldolgozásának készségével, és nem ismerik az ehhez szükséges eszközöket sem.

Amivel kapcsolatban ez a szűrés-dolog érdekes lehet, az a közösségi szűrés, és az egymástól különálló területek információmegosztása. Ez főként a tudományok szempontjából lehet fontos, ezek már egyébként is egyre inkább interdiszciplináris irányt vesznek.

Az újságírással, a hírekkel kapcsolatban is sokmindent mondott, én csak azt emelném ki, hogy szerinte most, hogy elég egyértelműen a vég felé közeledik a nyomtatott sajtó, az újságírók eddig úgy viselkedtek, mint az eltartott feleség: nem igazán értették, honnan volt a pénz, de mivel úgy tűnt, hogy a cukrosbácsijuk elég jövedelmező, nem gondolkoztak ezen. Aztán amint beütött a crach, kiakadtak, hogy "hoppá, mi eddig bizniszeltünk? Hogy a kiadások mindig meghaladták a bevételeinket? És én erről miért csak most tudok?"

Shirky szerint leginkább a negyvenes, a pályájuk közepén levő újságírók sínylik meg az egészet, mert még nem elég idősek ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljanak, és nem elég fiatalok, hogy az egészet otthagyják és valami másba kezdjenek. Ez az a réteg, ami felől aztán a legtöbb meglepetés indulhat el Huffington Post módra. Ismét csak szerinte.

A nagy lélegzetvételű cikkeket termelő újságírásról azt mondja, hogy az a karrier-újságírás. A hosszú cikkekre mindig lesznek vevők, ez az egyik legprosperálóbb forma, ehhez lehet a legkönnyebben hirdetéseket keresni, szóval akár egy teljes üzleti tervet is rájuk lehet építeni. (Akkor tehát a Komment.hu nem is elvetélt ötlet? - én) Mindenesetre ebben a szegmensben is kevesebb újságírót fognak foglalkoztatni.

Még az előző részben volt megemlítve, hogy az internettel az amatőr tartalmak hányadának megnövekedése, és az általános színvonal csökkenése érkezett meg. Clay Shirky azt mondja, hogy ez egyre inkább így lesz, viszont a színvonalas tartalmakkal könnyű lesz kitűnni.

A nyomtatott lapok pedig megszűnnek.

Na, hát ennyi.

Ezzel kapcsolatban csak annyi lenne a hozzáfűznivalóm, hogy nem is feltétlenül, illetve csak abban az értelemben beszélhetünk szűrési problémáról, hogy nem tudjuk, hogyan is fogyasszuk az információkat, mert már annyira hozzá vagyunk szokva a hagyományos struktúrákhoz, hanem egyszerűen az frusztrál mindenkit, aki kicsit is mélyebbre ás egy téma linkjei között, hogy iszonyatosan sok olyan tartalom van, ami érdekes, csak éppen nem tudjuk mindet behabzsolni. Nem arról van szó tehát, hogy zavarnak itt minket a mindenféle cikkek és képek és kommentek megemészthetetlenül, hanem hogy egy olyan információs plázában bolyongunk, ahonnan legszívesebben mindent hazavinnénk, de csak egy kosarunk van. Szerintem ez legyen a legnagyobb gondunk. :) Én mindenesetre mostmár nem fogom ezt felhozni panaszként, meg vagyok győzve.

2 komment

2008 kedvencei

2008. december 30. 07:09 - Critmiss

Nem tellett sok bele, végül a Kreatív nyomdokain haladva az imeem-et kezdtem el használni, és ha már új site-ra eveztem, készítettem egy playlistet azokkal a számokkal, amiket a legtöbbször hallgattam ebben az évben. Na jó, ki kellett hagynom például az Interpolt, vagy a Hercules and the Love Affair-t, mert nem illettek bele sehogysem, de alapvetően híven tükrözi, mit bírtam a legjobban az évben.

 


Favourites of 2008

6 komment
Címkék: zene túlélés

Másodvonalas alkalmazások

2008. december 15. 07:54 - Critmiss

Pollner megosztásai között találtam a Mashable! áttekintését 100 különböző webkettes alkalmazásról, amelyek elvileg megkönnyítik az életünk rendszerezését és megszervezését.

Szinte a teljes listát végigkattintgattam, de nagyon kevés olyat találtam, aminél valóban elgondolkoztam azon, hogy ki kellene próbálni. A legtöbbnél úgy éreztem, hogy elég felesleges még létezniük is, és hogy azt a rengeteg energiát valami másba is belefektethették volna. Mondom ezt úgy, hogy igazából egyetértek Doranskyval abban, hogy azok az új start-upok lehetnek a menők, akik már meglévő dolgokat csinálnak meg jobban. Nade ilyen tényleg kevés van.

Mert mit csináljunk egy tucat olyan webkettes alkalmazással, amik nem tudnak többet, mint a Google bármelyik fejlesztése, vagy éppen nem köthetők össze mással? Sok olyan szolgáltatás van egyébként, amik pont a különböző közösségi site-okat kötik össze, ráadásul jóval emészthetőbb formában, mint mondjuk a FriendFeed, de ez inkább csak a nagy site-ok (Facebook, Twitter, Flickr, stb) esetében működik.

Egy példa a felesleges és időpazarló fejlesztésre: a hordit. Ez arra való, hogy az ember a dokumentumait a neten tárolhassa és megoszthassa másokkal, meg mások dokumentumai között turkáljon. Irtó jó a designja, ezért nem is szívesen emelem ki negatív példaként, dehát akkor is az a helyzet, hogy kizárólag azok számára lehet hasznos, akik a Gmailnek még a közelébe sem mentek soha. Egyébként pedig nem ad újat. Pláne, ha azt vesszük, hogy még mennyi ilyen dokumentumfeltöltögetős site van (Slidr, Slide.com, stb), igaz kicsit más céllal.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

De ilyen haszontalannak tűnik az összes party planner, meg listakészítő alkalmazás is, amiknek a fenntartása és menedzselése több időt és energiát emészt fel, mint amennyire megérné őket használni. A Facebook korában invitáló szolgáltatásokat készíteni…  Akkor már inkább egy köremail, ha máshogy nem megy.

További időrabló, de talán még működtethető alkalmazás a Closet Assistant, amibe fel lehet tölteni a ruhatárat és azon keresztül lehet válogatni. Hát… egy nő ruhavásárlási tempóját nem tudom, hogy lehet-e egy ilyennel követni, szerintem inkább frusztráló lehet egy idő után, hogy újabb ügy került fel a to do listára „Closet Assistant update!!”.

Ami kicsit hasznosabbnak tűnt a rengeteg cucc között: például a Clipperz, amit mondjuk nem mernék használni, de szétforgácsolódott embereknek biztosan jól jön, mert az a lényege, hogy az összes accounthoz el lehet itt tárolni az azonosítót és a jelszót, de akár PIN kódokat és minden egyebet is. Hát nem tudom… mindenesetre igény biztos, hogy van rá.

A webkettes aktivitásokat egy helyre gyűjtő szolgáltatások közül nekem a Second Brain tetszett a legjobban, ez leginkább azoknak jön jól, akik hangsúlyosan építik a saját brandjüket, és a blogírás nem tudja felvenni az információfogyasztásuk ritmusát.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vagy itt van a Nutshell mail, ami egy helyre gyűjti az összes mailboxod tartalmát. Ez elsősorban azoknak jó, akiknek le van tiltva a levelezésük a munkahelyen, meg azoknak, akik képtelenek beállítani a postaládájukat rendesen. Na jó, szóval csak félig hasznos ez a szolgáltatás.

Van még egy egész jó kis dolog, ami elég bénán néz ki, de talán van létjogosultsága: ez pedig a SimplyChecklist.com, ahol előre elkészített to do listákat lehet kikeresni. Van például gyerekszülős lista a kórházba vonulás előtt elintézendő, összegyűjtendő dolgokkal, vagy költözős lista hasonló jelleggel. Ez elég jónak tűnik.

Jó lenne még, ha itthon is lennének könyvtárkategorizáló site-ok, bár ez is inkább időrablásnak tűnik.

Amit nem találtam, de klassz lenne: egy olyan site, ahol az ember az alternatív identitását tudja menedzselni. A jelenlegieknél abban különbözne, hogy itt egy helyre lehetne gyűjteni az alternatív accountokat és eleve lenne mondjuk egy hozzá tartozó gomb a Toolbaron. Ezáltal például el lehetne érni, hogy az alternatív del.ici.ous-be menjenek a könyvjelzők. Merthogy én szeretném a két dolgot kettéválasztani. És így mehetne ez a többi alternatív accounttal.

Jelenleg ugye a Facebookkal próbálkozom, de nekem tényleg valami olyan megoldás kellene, ami normálisan tudja kezelni a másodlagos accountjaimat is.
 

3 komment

Organikus orvos

2008. december 14. 07:46 - Critmiss

Rövid és velős bejegyzés következik egy engem érdeklő témában. :)

Egy doki úgy döntött, hogy teszteli a biokajákat, mégpedig három éven keresztül. Merthogy ahhoz, hogy mondjuk egy marhatelepet biónak tituláljanak, három évig kell folyamatosan bioélelmiszerrel etetni az állatokat.

A tapasztalatai a következők: 

  • Szerinte főként a húsevés teszi érzékelhetően drágábbá a bioétkezést, ha azt valamennyire leredukálod, akkor hasonló összegekből ki lehet jönni, mint a normál kajáknál.
  • Kevesebbszer lett beteg.
  • Néha nagyon nehéz volt beszereznie a betevőt, főként ha elment otthonról.
  • Csak a nagyon színvonalas éttermekben tudták garantálni, hogy biót adnak neki. 
  • Náluk már van néhány becsomagolt élelmiszert árusító biomárka.
  • Meglepően sok helyen nem tudják, mi az, hogy bio. Sokan arra gondolnak például az éttermekben, hogy az a vegetariánus. (Mint nálunk a vegetariánusnál, hogy a hal nem számít, meg az étlapokon a panírozott sajt a non plus ultra)

 

További konzekvenciák: 

  • Szerinte a kisbabáknak a főbb ételeket biominőségben kell adni: tej, paradicsom, alma és bébiétel.
  • Továbbra is biokaján fog élni

 

Saját tapasztalataim: a biokaja finom és érezhetően javít a közérzeten.

Köszönöm a figyelmet.

 

3 komment

Az ügynökségek helye

2008. november 12. 06:58 - Critmiss

Még régen, amikor munkát kerestem, gyakran ütköztem abba a problémába, hogy a különböző kommunikációs ügynökségek a leglehetetlenebb és legnehezebben megközelíthető budai helyszíneken tanyáznak. Eleinte még próbálkoztam, konkrétan két ilyen furcsa növénynevű, kanyargós és lejtős utcába mentem el, de igazából már az úton odafelé is tudtam, hogy ha utánam dobnák az állást, akkor sem fogadnám el.

Mert mégis, miért olyan jó, ha télen életveszélyes és lényegében lehetetlen bejárni dolgozni? Meg ha halálosan kialvatlan a munkaerő? Miért olyan nagy szám, ha közepesen jó állapotú villában vagy társasházban kell megpróbálni professzionális munkahelyi környezetet teremteni?

Többeket is megkérdeztem, és az az érv lehetett volna valamennyire érthető, hogy Buda az egy reprezentatív környezet. Aha. De ha általában az ügynökségi munkatárs megy az ügyfélhez, akkor miért is számít? Előny lehet még, hogy van némi zöld. Tényleg vicces kiállni a teraszra egy kávé mellett, de talán nem ez az elsődleges. Lehet még az érveken gondolkozni, de valószínűleg egyik sem lenne meggyőző. Ezt én most így előre megmondom. :)

Szerintem sokat elmond egy cégről, hogy mennyire érdekli, hogyan és mennyi idő alatt tudják megközelíteni a munkahelyüket az alkalmazottak. 

Nekem eddig szerencsém volt, mert az eddigi munkahelyeim BKV-val simán megközelíthetőek voltak viszonylag rövid idő alatt. De azért ha megnézzük, még nagyon sok ügynökség van, ami a Greytől eltérően még mindig csak a főnök terepjárójára van optimalizálva. Erről szerintem le kellene állni.
 

12 komment

Amikor nem kéne a jótanács

2008. október 28. 07:34 - Critmiss

Kinek szimpatikus, kinek nem - én az utóbbiak körébe tartozom -, Gwyneth Paltrow a recesszió közepén indított egy site-ot a hihetetlen béna Goop néven. Mondanom sem kell, mire asszociálnak ezzel kapcsolatban a legtöbben.

A lényeg, hogy ez a hiperarisztorkratikus, világéletében elkényeztetett nő elmondja a hétköznapi halandóknak, hogyan lehetnek olyan kiegyensúlyozottak és szépek, mint ő.

Az első néhány jótanácsról lemaradtam, de kíváncsi voltam, milyen mondanivalója van mindenki kedvenc érzékeny könyvtárosnőjének. Én eddig egy olyan hírlevelet kaptam (mert valójában ezen keresztül juthatunk csak el a mannához), amiben ő Szőkesége vallási vezetőket, filozófusokat és egy pszichológust kérdezett meg arról, hogyan viszonyuljon pesszimista barátjához, és hogyan segítsen neki, és  egy olyat, amiben recepteket küldött. (Ez utóbbinak egyébkén a Jezebel stábja utánajárt és kiszámolta, hogy mennyibe is kerül az egyik fogás elkészítése: 43.40 fontba, azaz kábé 15 ezer forintba. Cool.)

E rettenet kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon hogyan zajlottak az előkészületek? Hogyan igazolták egymás és önmaguk előtt az oldal készítői, hogy ennek most nemhogy létjogosultsága van, hanem egyenesen elengedhetetlenül szükséges Gwyneth Paltrow személyes pozitív imázsa és a rajongókkal való kapcsolattartás erősítéséhez?

Egyetlen érthető magyarázatot tudok ennek az oldalnak a létezésére: már megvoltak az élő szerződések a különböző ruhamárkákkal és egyéb partnerekkel. Az ínséges időkben egyébként is nehezebb bevételt termelni, illetve ellensúlyozni a különböző befektetésekben jelentkező veszteségeket, még a végén nem lesz miből Louboutint venni. Szóval bele kellett vágni, úgyhogy elindult ez a cucc, amin keresztül G. P. maradéktalanul eljátssza minden hitelességét és az iránta érzett rokonszenvet. Enjoy it, babe!

 

Szólj hozzá!

Új cél a láthatáron

2008. október 02. 08:26 - Critmiss

A használat hónapját, vagy inkább a használat-projektet továbbra is folytatom, de most egy új dolog lesz a prioritás. Ez is hasonló lesz, csak éppen nem házon belül. Most hogy itt ez a hideg (kivéve ezt az egy-két napot) és rossz a kedvem, meg egyébként is, elhatároztam, hogy használni fogom a várost, és elmegyek olyan helyekre, ahol emberek vannak emberekkel egy légtérben, sőt akár még valamilyen szinten interakcióba is kerülnek egymással. De minimum ugyanazt a tartalmat fogyasztják párhuzamosan.

Emlékszem, amikor külföldön voltam diák, és persze csóró, mindig kikerestem az olcsó/ingyenes de érdekes programokat. És meglepően sok volt belőlük. Tuti, hogy Budapest is tele van az ilyenekkel, csak épp nem keresem őket.

Szóval most azt fogom megnézni, mi jut annak, aki szeret emberek között lenni és szereti lehetőleg olcsón jól érezni magát többnyire valamilyen intellektuális tartalom befogadása közben.

Annyira azért nem leszek következetes, ezt már most elárulom. Az első kiválasztott pár program ugyanis a Design7-hez kötődik, ami azért nem annyira olcsó mulatság. De remélhetőleg jó lesz. Majd beszámolok.

 

 

Szólj hozzá!

A használat hónapja - helyzetjelentés

2008. szeptember 27. 07:30 - Critmiss

Elég régen kezdődött már a használat hónapja, és elfelejtettem beszámolni arról, hogyan ment, illetve megy. Hm... Hát az a helyzet, hogy ez nem annyira könnyű. Mármint nem könnyű megszabadulni könnyen és gyorsan azoktól a dolgoktól, amiket az ember hosszú hónapok és évek során felhalmozott.

A legtöbb felesleges tárgy a könyvek, a ruhák és a piperecuccok közül került ki. A könyveknek már van helye, de még mindig ott állnak a spájzban felstócolva, a ruhákkal kevésbé tudok mit kezdeni, mert vannak közöttük olyanok, amik egy hozzám hasonló, de kicsit őrültebb csajnak jól jönnének, a barátnőimmel viszont már dealeztünk és még úgy is maradt pár. Csak úgy meg nem adnám be valahova, legfeljebb egy részüket. A piperecuccok végre már fogyogatnak, és lehet kidobni a tubusokat, de én mondom, kemény munka volt. Eleve sosem szerettem magam krémezni, meg kozmetikázni.

Mindenesetre azt figyeltem meg, hogy sokkal kevesebb dolgot vásárolok, viszont azok klasszabbak és bár drágábbak, összességében kicsit több pénzem marad hónap végére. Már csak egy tubus testápolóm van, de az olyan, amit imádok használni. Samponból is csak egy van végre, és szintén szeretem. És így tovább.

Igaz, amikor olyan site-okat látok, mint amilyen mondjuk a weardrobe vagy a sartorialist, kicsit megingok és elmerengek azon, milyen jó lenne kilószám venni és hordani a ruhákat. De. Sajnos már rájöttem, hogy nem szeretek feltűnni, szóval teljesen felesleges valami olyasmit megvennem, ami önmagában fantasztikus és még jól is állna, de sosem leszek elég bátor, vagy elég vidám egy reggelen ahhoz, hogy felvegyem. Annál meg nincs rosszabb, mint amikor egy ruha használatlanul lóg a szekrényben.

Ahol még pocsékolás történhet, az a konyha. De az nem az én terepem. Annyira nem, hogy ott nem is küszködtem kihívásokkal. :)

8 komment

American dream

2008. szeptember 20. 08:57 - Critmiss

Nehezen tudok annál menőbb dolgot elképzelni, mint egy New York-i könyvesbolt tulajának lenni, talán csak a designerbutik lehet menőbb, de inkább ne ragadtassuk el magunkat.

Szóval adott egy nő, aki ugyan álommunkát kap, vagy legalábbis álommunkahelyen kezd el dolgozni, egy nagyobb kiadónál. De nem érzi magát jól, ezért hétvégenként visszajár a régi munkahelyére, egy régi könyvesboltba jókedvre derülni. Aztán rájön, hogy ő mindenáron könyvesboltot akar nyitni.

A gond csak az, hogy egy fillérje sincs, plusz ennél rosszabbul menő vállalkozás mostanában kevesebb van; sorra zárnak be a könyvesboltok, és egyébként is iszonyatosan magasak a bérleti díjak.

Nade összeállított ez a nő (nagyon sok kutatómunka és tapasztalatgyűjtés után) egy üzleti tervet, amivel indult egy versenyen, és nyert 15.000 dollárt.  Közben pont abban a városrészben, ahol ő élt, egy vállalat elkezdett felméréseket végezni arról, hogy a lakosság milyen üzlettípust hiányol a környékről. Nos, a válasz a könyvesbolt volt.

A sztori ezekután kezd egészen hihetetlen lenni: ezek olvasták az újságban, hogy a nő megnyerte ezt a díjat, úgyhogy felkeresték mondván, ők épp egy könyvesboltot nyitnának. Rendeztek neki egy partit, hogy bemutassák a szomszédoknak, vagyis gondolom elsősorban a többi boltosnak. Mellékesen megjegyezném, hogy itt természetesen egy csomó minden adomány volt:  a bor, a sushi és gondolom még pár cateringes alkatrész. Persze odacsődítettek írócelebritiket is, mint amilyen például Jhumpa Lahiri (pont most olvastam el egy könyvét – Beceneve Gogol).

A nőnek már üzlettársa is van egy Random House-os sales-es személyében. Meg minden.

Ennyire tuti történetet én nem is tudom, hogy hallottam-e. Direkt nem is írtam le a nő nevét, mert olyan irigy vagyok.

Btw elég fura húzás volt az újságíró részéről, hogy a díj nevét nem említette, a főszponzorét, a Citibankot meg igen. Nálunk ez pont fordítva történt volna.
 

Szólj hozzá!

Szakítósblog kicsit durvábban

2008. szeptember 06. 07:28 - Critmiss

A közösségi blogok egyre jobbak szerintem, most például találtam egy szuper szuperszakítós blogot, ahol a ronda bosszúk, dühös merényletek vannak összegyűjtve, amiket az elkeseredett, többnyire megcsalt szeretők követtek el gaz exeik ellen.

Van itt minden: csákányok, karcolás az autón, óriásplakát, szórófestés a falon.

Lehet ötleteket gyűjteni, vagy szörnyülködni. Szerintem egyébként inkább érezzünk együtt mindkét féllel. Sosem tudhatjuk, mi bújik elő belőlünk egy ronda szakítás miatt. Khm...

2 komment

Ötlet számlakezeléshez

2008. augusztus 29. 07:37 - Critmiss

Ezt az ötlet kategóriát igazából inkább az igény címkével kéne ellátnom, mert most is a mindennapi tapasztalatok miatt jutott eszembe, hogyan fejleszthetnék a szolgáltatók a számlázás folyamatát.

A probléma az, hogy egész hónapban jönnek a különböző számlák: villany, gáz, áram, net, TV és még kitudja. A kábelre a T-mittoménminél fizetünk elő, és képesek a TV számlát a hónap közepén, a netszámlát pedig a hónap végén elküldeni. Például.

Most eltekintve attól, hogy online lenne a legjobb ezt az egészet letudni (nem részletezem, hogy ez miért nincs így), eszembe jutott egy további megoldás.

Akár egy kisebb összegű felár ellenében is megválaszthatóvá tehetnék, hogy mikor fizetik ki a fogyasztók a havi számlákat. Nekem például a hónap első hete a legalkalmasabb, mert akkor egyrészt már tutira van fizu, másrészt pedig jó eséllyel minden szolgáltató elküldte már a számláját.  Hülye lennék többször is elmenni a postára.

A szolgáltatóknak is megérné, mert nem kellene állandóan emlékeztetőket küldözgetniük. Ez biztosan nagyon költséges.

Csak vállalatirányítási rendszer kérdése az egész, igazán megcsinálhatnák. :)
 

2 komment

Agyagot esznek az éhező haitiak

2008. augusztus 01. 07:40 - Critmiss

Az élelmiszerválság által egyik leginkább sújtott országban, Haitiban egyetlen élelmiszer ára nem emelkedik (pedig a „gyártóik" szerint kellene), ez pedig az agyagkeksz/-süti/-cipó, vagy nevezzük, ahogy lehet.

Alapja agyag, kevernek bele némi lisztszerűséget, formázzák, kiteszik a napra, és 1,3 penny értékben árulják. Végülis amellett, hogy ez elég veszélyes, van benne ráció: már korábban is fogyasztották szegénységben élő kismamák kalcium pótlására. Ma már mindenki ezt eszi, mert szinte csak ez van.

A gond nem is az egyébként, hogy nem lenne étel, viszont hihetetlenül megdrágult. Az emberek fele így alultáplált, a boltokban pedig áll az eladatlan áru. Eközben a gyerekek nagy része sem jár már iskolába, aki pedig mégis, az nem tud figyelni az éhségtől.

Menekülés nincs: a határokat keményen őrzik. Vannak próbálkozások azért, egy tejgyártó cég helyi gazdálkodókat próbál összefogni és ezáltal munkahelyeket, bevételeket generálni, és kicsit csökkenteni Haiti tejimport-számláit. Ez azonban sajnos kevés.

Kiegészítésképpen érdemes elolvasni Barotányi Zoltán írását a Mancsban.

23 komment

Ötlet: önmegsemmisítő ruhák

2008. július 21. 07:52 - Critmiss

Mint ugye tudjuk, a használat hónapjában járunk, és így a szokásosnál is érzékenyebb vagyok a felesleges dolgok témájára. A ruháim szortírozása közben találtam rá egy – ugyan igen szép emléket eszembe juttató, de felesleges – reklámpólóra. Gondoltam, majd hordom sportoláshoz, eleve sportoláskor kaptam, de mégis annyira cikinek érezném egy 2006-os eseményt hirdető reklámpólóban habtestem edzését, hogy még egyszer sem használtam. Valahogy mindig elő tudok halászni egy másik pólót az utolsó pillanatban…

Ezért aztán úgy érzem, nagyon nagy szükség lenne egy olyan technológiára, mint amit a gyorsított tempóban felbomló reklámszatyroknál fejlesztettek ki. A marketingcélra legyártatott pólókat legalább 80 százalékban ilyen technológiával kellene gyártani, hogy hopp! egyszercsak elkezdjenek szétesni és idővel totálisan megszűnjenek létezni.

Mert most komolyan: mit lehet ezekkel kezdeni? Felmosórongynak túl jó minőségűek, mert nagyon jó állapotban vannak. De hogyan tudnám az ilyen cuccokat lerohasztani, hogy aztán felmosórongy lehessen belőle? Eleve: én nem ronggyal mosok fel. Basszus. Nehéz kérdések ezek.
 

16 komment

Az iskolarendszer gyakorlati haszna

2008. május 31. 07:02 - Critmiss

Biztos a menza-feeling miatt, ami az egyik ebédidőben ért, mindenesetre felötlött bennem a kérdés: mit tanultam meg az iskolarendszerben? Mire volt jó ez a sok borzalom, és ez a hihetetlenül hosszú idő a legkülönfélébb pedagógusok karmai között? Mennyire készítettek fel a különböző iskolák az életre?

Amit tudni kell: mindig gyakorlatias iskolaválasztásaim voltak. Biztosra mentem, és azt vettem figyelembe, hogy mindig lesz-e miből megélnem. Zárójel bezárva.

Próbáltam sorra venni, hogy mit tanultam meg, milyen gyakorlati haszna volt ennek a majdnem két évtizednek. Nehéz kérdés.

Általános iskola
•    Teperés

Középiskola
•    Gépírás
•    Számítógép-használat
•    Német nyelv
•    Jegyzetelés
•    Improvizálás

Egyetem
•    Információkeresés
•    Hatalmas anyagmennyiség feldolgozása, elsajátítása (és elfelejtése) nagyon rövid idő alatt
•    Kritikai gondolkodás
•    Angol nyelv

Ahogy sorra vesszük, ezek nagy részét tudom is hasznosítani, bár szerencsére ma már nem kell butára bifláznom magam. A többi kábé rendben van.

Hogy mi jött volna még jól?

•    Pénzügyi ismeretek
•    Jogi ismeretek
•    Karbantartási ismeretek (csöpögő csap megszerelése, bútorok összeszerelése, stb)

Áttekintve, hogy mit kellene mindenkinek megtanítani:
•    Gépírás
•    Számítógép-használat
•    Infókeresés
•    Médiaismeret
•    Nyelvek
•    És az utolsó blokk három tárgya

Nem felesleges a többi, de szerintem túl nagy teret kapnak az olyan tárgyak, mint mondjuk a kémia, vagy a fizika. Szerencsére már vannak pozitív változások.

Bónuszként még néhány dolog, amit sajnos meg kellett tanulnom:

Általános iskola
•    Az élet kemény. :)
•    Csak a csinos lányok számíthatnak figyelemre és elismerésre.
•    A tanárok gyerekei mind hülyék.

Középiskola
•    Ha jó tanuló vagy, minden megvan bocsájtva

Egyetem
•    A srácok egyetemistaként még mindig nem férfiak. (De ha belegondolok, sajnos a csajok is csak csajok)
3 komment

Paradicsomtermesztők New Yorkban

2008. május 09. 06:57 - Critmiss

Nemrég volt a New York Times-ban egy cikk arról, hogy új trend bontakozott ki nemcsak New Yorkban, hanem több amerikai nagyvárosban, például Detroitban. Mégpedig az, hogy az emberek a kiskertjükben zöldséget és gyümölcsöt termelnek, és azt eladják. Ez a dolog már ott tart, hogy meg is élnek belőle.

A cikkben van egy-két elejtett mondat arról, hogy ügyelnek az “élelmiszerbiztonságra”, de én sosem vennék ilyen városi termesztésű kaját. Már az utca szélén álló zöldségeseknél sem veszek soha semmit, mondván, hogy szét vannak már autófüstölve. Persze lehet, hogy ez túlzás részemről.

Mindenesetre furcsa, hogy pont az egészségmániás new york-iak hajlandóak ilyesmit venni. Talán csak a szegényebbek, maximum ezt tudom elképzelni.

Update: Igen, a cikk végén írják, hogy az egyik farmer például azért vágott bele, mert náluk nem volt Whole Foods lánc jó minőségű kajákkal. Ez pedig jelzi, hogy nem az a vásárlóképes réteg lakik a környéken.

Szólj hozzá!

Tipp a külföldi nyomtatott lapok túléléséhez

2008. március 30. 17:44 - Critmiss

Biztos sokan láttak már egy New York Times-t, vagy Guardiant élőben. Hát az huge. Napról-napra hatalmas kupac papír, aminek mondjuk csak a negyedét olvassa el az ember. Eleve a formátum, azaz a lapok nagysága sem éppen felhasználóbarát, de ennyi önmagában is egészséges méretű, egymásba hajtogatott újság egyszerre teljesen felesleges. És ha felesleges, akkor pazarló. Az pedig tiszta idegbaj.

A nyomtatott lapok olvasottsága számos okból csökken világszerte mindenütt. Nagyrészt az internet ebben a ludas, ráadásul az online kiadás nem tuti menedék, mert az olvasók sem egy az egyben lovagolnak át online-ra. Egy részük elvész útközben. Nade visszatérve: Szerintem az internet mellett ez az emészthetetlen mennyiségű, lelkiismeretfurdalást okozó papírhalom is elriasztja az embereket attól, hogy napilapot vegyenek.

Ha viszont lenne választásuk, talán meggondolnák, hogy a Metro helyett mondjuk a Guardian hírrovatát vegyék meg, és esetleg hozzácsapják hétvégén a Travelt, vagy a Sportot. Máris emészhető mennyiség, és mégis minőségi a tartalom. Ráadásul a kis csomagokért többet el lehet kérni, mintha együtt értékesítenék őket. Szóval lehet, hogy még rentábilis is lenne a dolog.

Persze jöhet is a jogos felvetés, hogy akkor a kevésbé népszerű "alújságok", mondjuk egy Arts, vagy egy Science hogy fog túlélni, vagy hogy fog fennmaradni a nívó. Valóban van ilyen kockázat. Itt talán az a megoldás, ha mellékletként húzzák be ezeket mondjuk a hírekbe. Tudom, tudom, hogy ez máris önellentmondás, de a totális következetesség a megoldások halála.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása