Critical Miss


Ilyenek vagytok ti

2009. július 09. 07:43 - Critmiss

Rengeteg szavazást indítottam itt a blogon és eszembe jutott, hogy érdemes lenne megnézni, hogy ennek alapján milyen általános képet lehetne kialakítani rólatok, még ha biztos rengeteg olyan kósza szavazat is érkezett be, ami mondjuk egy-egy Indexes címlap által generált látogatásból jött létre.

Lássuk az alapkérdéseket: a többségetek, 53,8 százalék fiú, 41,5 százalék lány, 4,7 százalék pedig valahol a kettő között található. A családtörténetetek elég hézagos, kábé dédszülőig tudjátok lekövetni az ősöket. Sőt, van, aki a nagyszüleiről sem tud semmit. A Depeche Mode meghatározó volt az életetekben, de a Cure is hasonlóan népszerű volt. A legtöbben divattervezők, írók és táncosok szerettetek volna lenni, de a groupie is egész jól szerepelt nálatok jövőbeli opcióként. Szépségkirálynő viszont senki sem szeretett volna lenni (ezért hálás vagyok).

Bírtátok a közös családi étkezéseket, de azért volt, aki csak elviselte. A legtöbben geek-ek, azaz okosak és bénák voltatok egyszerre középiskolában, de sok alteros és rocker is van köztetek. Sajnos vagy nem sajnos, egyetlen igazi nagymenő sincs köztetek, aki már akár 17 évesen is zsír verdával csajozott volna. Egye fene. :)

Cigarettagyártónak semmi pénzért nem dolgoznátok, de a gyorsétterem-láncokkal és a hipermarketekkel is vannak problémáitok. Ami nagyon meglepő: az alkoholgyártó annyira nem nagy ügy szerintetek. A munkahelyi mailboxotokat tök jól kezelitek, többségeteknek nincs vele gondja. A legtöbben nem túl jó, de nem is annyira rossz budai helyen dolgoztok, bár sok szerencsés van Pesten. Az is jó, hogy budai kanyargósban nem szívtok olyan sokan.

Próbálkoztok ezzel a "zöld" dologgal, például a legtöbben szelektíven gyűjtitek a szemetet, de például egyetlen ember mondta, hogy tagja is zöld szervezetnek. Ezzel együtt ha már aktivisták lennétek, legtöbben ökofighterek lennétek, állatokat mentenétek, vagy nőügyekkel foglalkoznátok. A legkevésbé a drogosok élete izgat titeket. Ha csak támogatni kellene a jó ügyeket, akkor a legtöbben az állatoknak segítenétek, de érdekes módon a művészetek is jól szerepeltek nálatok. A beteg gyerekek ezekszerint kicsit kezdenek veszíteni a népszerűségükből. Egyébként pedig aki nem végez semmilyen önkéntes munkát, az az energia vagy az idő hiányára fogja a dolgot, de volt, aki őszintén bekattintotta, hogy nem érdekli az ilyesmi.

Ha jól keresnétek, vennétek képzőművészeti alkotásokat, viszont nem ismeritek annyira a piacot. Olyan is van, aki még nem vett, de tervezi, meg olyan is, aki már beleszeretett pár dologba, de azért annyi pénze még nincs. Persze van, aki a művészhaverjaival megoldja a dolgot és olyan is, aki szerint a gyereke sokkal jobbat tud festeni. Ennek a nagy művészetbarátságnak kicsit ellentmond, hogy elvileg nem jártok kiállításmegnyitókra, de én meg arra következtetek, hogy az első szavazás még gyakori Index címlapos időkben készült, míg a másik már a nyugisabb időszakból származik és kicsit változott az összetétel.

Egyébként tárgytengerben éltek, utáljátok, ahogy a magyar filmesek a termékelhelyezést megoldják, a Bedeko márkát élesztenétek újra leginkább, szerintetek sírós, depressziós ország vagyunk, egyáltalán nem olvastok Origót, kizárólag poénból nyomtok egy-egy kacsintást, elfogadtátok a hétköznapiságotokat és hétköznapjaitokat és szerintetek az a boldogság, amikor nem akartok máshol lenni, mást csinálni. De sokan attól a legboldogabbak, ha kiflizhetnek a kanapén a szeretteikkel. Ezt a kiflizést ráadásul inkább megélitek, mint dokumentáljátok. A kiflizéshez szükséges kanapéra pedig excelben vagy sehogy sem spóroltok.

A temetéseteken pedig ezt a számot szeretnétek leadni a gyásznépnek:

Szóval ilyenek lennétek. Pár dologban nem értünk egyet, de a lényeg, hogy olvastok. Köszi. :)

Szólj hozzá!

Fenntartható figyelem

2009. május 05. 07:53 - Critmiss

Mindig azt hittem, hogy a Salon.com egy jó site, de most nagyon befürödtem egy jó hosszú cikkel, ami azt boncolgatta, hogy miért nem tudunk már koncentrálni? (Figyelem! Az alapfeltevés tehát, hogy korábban jobban tudtunk.) A forrás számomra hiteles volt, talán ezért szenvedtem végig az írást, hogy legalább valami okosabb kijelentést vagy információt kinyerhessek belőle. Nehéz volt...

A lényeg, hogy az okos emberek okos fejtegetéseinek látszó tárgyak teljesen félreviszik az internethasználatról folyó párbeszédet. Mondhatjuk, hogy csupán másik paradigma szerint nyomják, de azért ennyire nem lehet súlyos a helyzet.

Nade hogy végre arról beszéljek, ami a cikkben szerepel: az alapfeltevés az, hogy bár a Google és az internet nem tesz minket hülyévé, az azért érzékelhető, hogy már nem tudunk rendesen odafigyelni semmire. Pedig mennyivel jobb lenne, ha végignéznénk és élveznénk a filmet, amit kivettünk a tékából, meg valahogy idekeveri a pozitív gondolkodást, a munkahelyi levelezést, meg azt, hogy csak a színeset, fényeset és újat értékeljük (Tracking the shiny is so much easier than digging for gold!) stbstb.

Van ezekben igazság, ezért megtévesztő a cikk. Csak az a gond, hogy az nem jut eszébe egyrészt, hogy internetfüggő, másrészt meg, hogy létezik önkontroll is a világon, és nem az internetes tartalmakat kellene azért kárhoztatni, mert ő nem tud rendesen odafigyelni semmire. Sokan így vannak ezzel - én is -, de azt a saját lúzerségemnek tudom be és magamban keresem a hibát, nem pedig svéd neurológiai professzorokhoz járok önigazolásért.

Kivételesen most sokkal inkább olvasnék egy Zen habits-re hajazó stílusú kifejezést, a "devotion-t" az "attention" helyett. Próbáld meg ezeket a cikkeket így elolvasni. Nincs nagy különbség, de máris nem "pánikot keltünk" és (ál)tudományoskodunk, hanem az életminőségről kezdünk el beszélni.

És egyébként is: az internet kva jó dolog, és kész. Nem siránkozni kellene felette, hanem rendesen kellene használni.

Szólj hozzá!

Lecke a Huffington Posttól

2009. április 23. 07:02 - Critmiss

A nagy kiadók utálják a Huffington Postot, meg a blogokat meg a Google-t és mindent, ami idéz tőlük. Igaz, a HuffPo (hű, de benfenntes vagyok!) túl sokszor teszi ezt. A Slate újságírója szerint azonban ha mást nem, egy igazán jó leckét kapnak a lapok, amit meg kellene tanulniuk: a HP azért is annyira sikeres, mert emészhetővé teszi, olvashatóvá rövidíti a mégoly színvonalas, de iszonyatosan hosszú és agyat igénylő publikációkat, ráadásul megspékeli az egészet egy egyedi hanggal.

Aztán még felsorolja, mit tud annyira nagyon:

- SEO-zik ezerrel

- totál aktuális videókat készít a legjobb pillanatokban

- rendszeresen frissíti a híreket

- nem irtózik a bulvártól a komoly politikai témák mellett

A cikk szerzőjének végkövetkeztetése szerint a cikkek eredete homályos és egyre homályosabb, bár az újságírói etikett megkívánja, hogy hivatkozzanak egymásra a kollegák. Azonban bejön a képbe az adott hír igazsága, ami fontosabb a hírversenynél - az a lényeg, hogy az olvasók hozzájuthassanak az információkhoz, a forrás másodlagos.

 

Szólj hozzá!

Ha hirdetőket szeretnél

2009. április 08. 07:22 - Critmiss

Drága, drága sales-es kollega!

Ezerrel dolgozol azon, hogy új hirdetőket szerezz a munkahelyednek, ami lehet rádió/site/TV stb. Kicsit pánikban is vagy, mert most megcsappantak a büdzsék - ki tudja, mikor lesz ennek vége.

Ehhez képest ugyanolyan szr médiaajánlatot teszel közzé és csak többszöri rákérdezésre küldesz hallgatottsági/látogatottsági/olvasottsági adatokat.

Változtass ezen. Most.

És még valami! Ne nekem kelljen összeadogatni, hogy mi mennyibe kerül. Írj le végösszeget (már ha nem moduláris a cucc). Ez egyébként nem csak rád vonatkozik. Ritka, hogy rendes árajánlatot kapok, ami elég érthetetlen, ha valaki abból él, hogy ilyeneket gyárt éveken keresztül.

Köszönöm.

7 komment

Vasárnapi light

2009. április 05. 07:40 - Critmiss

Egy kis pletyka mára: Demi Moore és a férje, Ashton Kutcher állandóan a Twitteren lógnak. Lecsekkoltam és tényleg. Ennek megvan a haszna is (most mindenféle márketingkommunikációs szempontokat mellőzve), mert például Demi pénteken megmentette egy nő életét. Úgy érezte ugyanis, hogy túl depresszív volt a nő egyik tweetje. Így felhívta a rendőrséget (? - san jose PD) még sok más twittelővel együtt és be is vitték a nőt a kórházba, mert tényleg öngyilkossággal próbálkozott.

Ashton Kutcher posztja erről:

wifey reported a suicide attempt based on a at reply tweet she got and saved someones life. the woman is in the hospital now

wifey and all of her followers that called the san jose PD to report it well done tweeps RT @howrudeareyou: Wifey is pretty amazing, huh?Mindketten nagyon aktívak, nagyon sok tweetre válaszolnak, ami alapvetően nagyon szimpatikus.

Épp a héten volt egyébként téma, hogy sokak helyett mások twittelnek. Például napokig meg voltak őrülve az emberek, hogy Christopher Walken elkezdett twitterezni, aztán kiderült, hogy egy ügynökség bújt a bőrébe. Ennek ellenére többen továbbra is követik, mert tetszik nekik a csiripek stílusa.

Azért meg tudom érteni, ha valaki kiábrándul, megtudván, hogy nem is a sztár maga írja a csiripeket. Sokkal többet ad, ha meg van az az érzés, hogy a Twitteren valóban az adott személytől, első kézből kapod az információkat arról, mit csinál, mit gondol éppen.

Ez a Demi Moore-éknál teljesen megvan. Egy időre fel is iratkozom a tweetjeikre. :)

 

Kieg: Nagyon hasonló sztori, csak Facebookkal. 

Szólj hozzá!

Hejj celeb, celeeeb!

2009. március 28. 07:42 - Critmiss

Mostanában arra jövök haza, hogy a celebek együtt esznek a TV2-n. Már korábban is bele tudtam nézni egyszer-kétszer, szóval kábé lekövettem, ki hányszor és hogyan ciki. Az utóbbi időben azonban egy új trendet vélek felfedezni: elkezdődött a " full rokonozás".

Tudjátok, amikor igazából utálják egymást az emberek és a hátuk közepére nem kívánnak egy egész napot tele főzéssel, műmosollyal, zabálással és beszólásokkal. Ebben a szeretetlen állapotban jön aztán a villantási kényszer. Amikor erődön felül próbálkozol és rongyrázol, csak hogy kényelmetlenül érezze magát a másik.

Na ez kezdődött el ebben a műsorban. Eleinte még csak annyi volt, hogy besegített anyu. Aztán egy hivatásos szakács, aki egészen véletlenül a család legjobb barátja. Aztán már leplezetlenül fizetett személyzet következett. Utána jöttek a minikoncertek énekessel, zenekarral. A héten meg már ott tartunk, hogy lovardát bérelnek ki jelmezekkel, behangosított énekessel, világítással, meg mittomén mivel.

Szóval totálisan elharapódzott az egymásra licitálás, ami miatt lassan már a celebek is a Provident célközönségévé válnak. Persze biztos megoldják a tévével társfinanszírozásban, de azért vicces belegondolni, hogy hova vezethet még ez.

Szólj hozzá!
Címkék: tv tv2 trend

Community manager működés közben

2009. március 17. 07:48 - Critmiss

Most ki fog derülni, hogy fel voltam iratkozva egy pletykasite-ra, de bevállalom. Meg csak azért volt az egész, hogy ellenőrizzem, mennyi átfutási ideje van a külföldi celebhíreknek a magyar médiában. Khm...

Ez volt ugye az általam korábban azért már említett PopSugar. Viszont egy ideje lecsökkentették a képek méretét a feed-ekben, és sok óra munka után kevés szemerővel rendelkezve már nem igazán szívesen vettem rá magam a bogarászásra.

Miután leiratkoztam, azért írtam egy levelet nekik, csak hogy tudják, mi volt a gond. Ez ottani idő szerint 15 óra 5 perckor történt. 24 perccel később jött egy kedves levél Staciától, amelyben elmagyarázta, hogy sajnos a fotóügynökségekkel való megállapodásuk miatt kellett lecsökkenteni a képek méretét, amit nagyon sajnál, ennek ellenére azért reméli, hogy aktív tagja maradok a Sugar közösségének. Ezenkívül ha még van valami, amit a honlappal kapcsolatban megosztanék velük, nosza rajta.

Nos ez egyrészt azt is jelentheti, hogy azért közvetlenül óhajsóhajpanasszal nem szokták őket zavarni, másrészt persze ennek az ellenkezőjét is, miszerint annyi mindennel bejelentkeznek a felhasználók, hogy külön munkaerőt foglalkoztatnak a velük való kommunikációra, ráadásul nem is egyet. Az igazság valahol a kettő között lehet, mindenesetre asszem ezt így kell csinálni.

Szólj hozzá!

Autogramkérő újságírók

2009. március 10. 07:27 - Critmiss

Kevés ilyen alkalomnak voltam tanúja, szóval nem volt elég időm mélyebben is megfigyelni a dolgot, mindenesetre számomra teljesen zavarbaejtő, amikor egy újságíró irulva-piruva autogramot vagy közös fotót kér az interjúalanyától, netán hirtelen kiesik a szerepéből és elakad a szava, mint egy tizenéves fruskának.

Ez vajon a szakmabelieknek is ciki, vagy csak én vagyon sznob?

Valamennyire megnyugtató választ adott egy profi divatblog, miszerint ez valóban ciki, dehát a divattémában mégiscsak eltolódnak a hangsúlyok... Szerintetek?

2 komment

Humán vs. reál problematika újraélesítve

2009. március 06. 07:05 - Critmiss

Teljesen biztos voltam benne, hogy maximum kétszer lehet majd ebben a blogban a "válság" szót olvasni, ehhez képest azért már jóval beljebb járunk, ami miatt elnézést kérek azoktól, akiknek a könyökén jön ki. Igaz, mostmár mi is egyre inkább érintettek vagyunk és emiatt már furán veszi ki magát, ha valaki azt mondja, hogy nem érdekli.

Na mindenesetre ez a kis történelmi tapasztalat, amit éppen gyűjtögetünk, egy érdekes című cikkhez vezetett a New York Times-ban. A lényege röviden: kemény időkben a bölcsészeteknek igazolniuk kell az értéküket. Hm, nem kicsit erős felütés. Ráadásul alig terelődik vissza józanabb megfontolások közé.

Aszongya, hogy a bölcsészetek azok az egyéni épülést és a szabad demokráciában való részvételt szolgálják, tekintet nélkül a karrierválasztásra. Azonban a munkanélküliek egyre hosszabb sora, az egyre csökkenő egyetemi támogatások, na és a technológiailag egyre komplexebb világ a korábbiaknál még sürgetőbben veti fel a bölcsészetek létjogosultságát.

Van, aki a humán-reál ellentétet szeretné elmosni, de valamiért nem talált támogatókra a döntéshozók körében. A Harvard egyik volt elnöke ezzel nem bajlódik, szerinte a bölcsészetek igenis felkészítik a diákokat a szakmai életre. Az analitikai és az íráskészségen túl például az etikai gondolkodást is elsajátítják, ami például a biotechnológiai vagy ehhez hasonló kutatások során alapvető, hiszen gyakran találkozhatnak etikai kérdésekkel.

A cikk kérdésfeltevésének furcsasága egyébként az ezt követő részből is következik. Ugyanis egyre kevesebben választják a bölcsészettudományokat, kábé 8 (!) százalék. (Szóval szerintem a cikknek pont arról kellene szólnia, hogy mondjuk ezekben az ínséges időkben éppen arra lenne szükség, hogy ne csak az anyagias világgal, hanem azzal foglalkozzunk, ami azon felül fontos, ami emberré tesz - ez a cikk egy részén egyébként benne is volt a szövegben)

Mindenesetre amire aztán az egész kifut: a bölcsészet az elit iskolákban örvend töretlen népszerűségnek, ami milyen szerencsés, hiszen így az oda került, ahova korábban is tartozott és ahova való. Az élet értelmével való foglalatoskodás ugyanis egy olyan luxus, amit csak kevesen engedhetnek meg maguknak.

Patricia Cohen, köszönjük. Majd értesítjük.

Szólj hozzá!

Művészetmenedzsment - aktuális jótanácsok

2009. február 24. 06:38 - Critmiss

Már megint egy interjúból szemezgetek és megint la cultura a téma. De fontos, tetszik.

A John F. Kennedy Center igazgatója, Michael Kaiser egy konzultációs programot hirdetett meg művészeti szervezetek számára Arts in Crisis néven. Egy napon belül 110 segítségkérés érkezett be a legkülönbözőbb problémákkal és ez a szám gondolom, folyamatosan nő. Ha hallgatnak a tanácsokra, valószínűleg jól járnak, mert ő már harminc éve művészetmenedzsmenttel foglalkozik, amivel kapcsolatban elmondta, hogy míg nagyon sok pénzt fordítunk művészek képzésére, addig az őket foglalkoztató szervezetek vezetőivel, a menedzsmenttel már nem foglalkozunk. Ez pedig főleg most nagy probléma. Egyes becslések szerint ugyanis 2009-ben csak az USA-ban legalább 10.000 kulturális szervezet fog tönkremenni.

És ami gond: mindenki rögtön a produkciós és a marketingköltségeket nyirbálja meg, ami az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetnek. Kaiser szerint máson kell spórolni, és nincs olyan szervezet, ahol nem lehet csökkenteni a költségeket. Ő például az ingyenkávét szüntette meg, ami évi 30.000 dollár megtakarítást jelent.

Az ő mottója, hogy a siker egyik kulcsa a jól marketingelt, jó művészet (great art well-marketed).

Itthon is elkezdődött az utóbbi években a művészetmenedzsment oktatása, és egyáltalán az erre fordított figyelem is érzékelhetően megnőtt. Azonban a profizmus inkább az újabb kereskedelmi galériákra, illetve az olyan kicsi, fű alatt működő kezdeményezésekre jellemző, mint például a Lumen Alapítvány, vagy ugye régen az Impex. Az utóbbiaknál gondolom a "szegény ember vízzel főz" típusú kreatív megoldások miatt alakult ez így, hiszen a semmiből kell valamit kanyarítaniuk.

Ahogy a jelenlegi helyzetet elnézem, max. ennyi marad, jobb semmiképp nem lesz egy jó ideig.

Szólj hozzá!

Bátrabb lett a képzőművészeti piac - külföldön

2009. február 20. 07:07 - Critmiss

Az Art Basel és az Art Basel Miami társigazgatója interjút adott egy japán lapnak, amiben elmondta, mi történt mostanában a válság hatására a művészeti piacon, és mire lehet számítani. Lássuk csak:

Az Art Basel 1970-ben indult és azért annyira népszerű, mert amellett, hogy művészeti vásárként funkcionál, a kortárs képzőművészet egyik legfontosabb seregszemléje annak köszönhetően, hogy lehetőséget biztosít az új galériáknak arra, hogy fiatal képzőművészeket mutassanak be, és foglalkoznak videóval, installációkkal is. Az Art Basel Miami után most azon igyekeznek, hogy beindítsák a projektet Japánban is.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban az igazgató, Marc Spiegler elmondta, hogy véget ért a spekulatív bevásárlások időszaka. A „műgyűjtők” ugyanis korábban megkapták a fülest, hogy melyik fiatal képzőművészbe kellene invesztálni, és aztán akár egy éven belül el is kezdődött a felfuttatásuk. Korábban, és mostmár lehet, hogy a jövőben is az volt és lesz a gyakorlat, hogy tíz évnél fiatalabb munkákkal nem foglalkoznak.

Ez mondjuk azért lett nehezebb, mert kevesebben vásárolnak, aminek például az lett a hatása, hogy a galériáknak nagyon meg kell gondolniuk, hova mennek el (sőt ugye sokan be is zártak, például New York-ban – én) és hogy egyáltalán kit futtatnak.

A művészeti piac egyébként már korábban lejtmenetben volt, mert sok befektető nem szerette az egyre kompetitívebb, azaz egyre drágább piacot. De most, hogy esnek az árak, egyre többen jönnek vissza. Szóval bár sokan eltűntek, sokan vissza is áramoltak. Ami biztosnak tűnik, hogy a piac sokkal komolyabb lett, és ahogy már korábbi miszcellániákban is lehetett olvasni, azok maradtak meg a vásárlók közül, akik tényleg szeretik a képzőművészetet.

Egyfajta belsős bulivá is vált az egész (újra), persze a piac diktálta okos belátás miatt is - a művészetet szerető vevők most tényleg ambiciózus, bátor kiállításokat és munkákat kapnak, mert a galériák belátták, hogy csak az igazán komoly alkotásokat lehet eladni és eleve: ha már nincsenek biztos eladások, akkor inkább próbálnak valami jelentőset létrehozni.

Japánban egyébként van egy olyan próbálkozás One Piece Club néven, ahol a klubtagok arra vállalnak kötelezettséget, hogy évente legalább egy darab képzőművészeti alkotást vásárolnak. Két év alatt ez 40-50 vásárlást jelent, ami főleg a kicsi japán piacon fontos eredménynek számít.

Hogy itthon mi a helyzet? Nem ismerem például a legutóbbi Art Fair adatait, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: ami éppen beindulni látszott, most totál le fog állni és bebábozódik jobb időkre várva. Bátorságot meg aztán egyáltalán nem várnék az itthoni galériáktól. Nem: a régi, jól bevált neveket fogják minden erejükkel népszerűsíteni, a többiek meg majd boldogulnak, ahogy tudnak.
 

Szólj hozzá!

Vége a smúzolásnak

2009. január 12. 07:16 - Critmiss

Ki gondolta volna, hogy rengeteg pénz van a nagy nemzetközi kiadóvállalatokban? Én nem mertem volna rá megesküdni, mindenesetre mostmár mindegy is: a korábbi, luxussal töltött nagyvállalati életnek – minimum ideiglenesen – befellegzett.

Már nem Bermudán zajlanak a szerzői jogokról való megbeszélések, hanem videókonferencián. És igaz ez a spa használattal összekötött céges meetingekre is. Olyan aranyélet volt ez, ami sokaknak fog hiányozni: cool volt elmenni Frankfurtba vagy Londonba, ahol a partik és a network-lehetőségek miatt is érdemes volt lébecolni.

Persze a többórásra nyúlt ebédszünetek nem fognak eltűnni, csupán kedvencet kell váltania a szerkesztőknek. Egy veterán szerint azonban ezek a megszorítások nem fogják megoldani a kiadók gondjait. Nagyon fontos üzleti döntéseket kell majd meghozniuk, többen például olyan megoldásokat vezetnek be, mint az alacsonyabb előlegek, vagy az, hogy nem veszik vissza az eladatlan könyveket.

Az előbbit például úgy fogják megoldani, hogy alacsony lesz az előleg, viszont az eladásokból is részesedni fognak a szerzők. Az eladatlan könyvek visszavétele egyébként éppen a Nagy világválság idején alakult ki, de vannak, akik szerint vigyázni kellene ezzel, mert elriaszthatja a boltokat.

A megoldás többek szerint, hogy egyszerűen kevesebb, és jobb könyvet kellene kiadni. Erre jócskán rá lesznek kényszerítve a kiadóvállalatok.
 

Szólj hozzá!

A brilliáns csávó megmondja 2.

2009. január 06. 07:22 - Critmiss

Folytatódjék hát a Clay Shirky nevű kutatóval készült interjú, ha esetleg valaki nem olvasta volna azóta a második részt is.

Szerinte tehát az információs túlterhelés egyfajta újludditista képzelgés. Olyan, mintha azt akarnánk, hogy az a sok blogger fogja be, mert már túl sok olvasnivaló van a neten. A probléma egyébként még így sem szűnne meg, mert már a professzionális tartalom is emészthetetlen mennyiségű. Ahogy azt korábban mondta, inkább szűrési problémáról van itt szó, tehát egyszerűen csak sokan nem rendelkeznek az interneten talált információk feldolgozásának készségével, és nem ismerik az ehhez szükséges eszközöket sem.

Amivel kapcsolatban ez a szűrés-dolog érdekes lehet, az a közösségi szűrés, és az egymástól különálló területek információmegosztása. Ez főként a tudományok szempontjából lehet fontos, ezek már egyébként is egyre inkább interdiszciplináris irányt vesznek.

Az újságírással, a hírekkel kapcsolatban is sokmindent mondott, én csak azt emelném ki, hogy szerinte most, hogy elég egyértelműen a vég felé közeledik a nyomtatott sajtó, az újságírók eddig úgy viselkedtek, mint az eltartott feleség: nem igazán értették, honnan volt a pénz, de mivel úgy tűnt, hogy a cukrosbácsijuk elég jövedelmező, nem gondolkoztak ezen. Aztán amint beütött a crach, kiakadtak, hogy "hoppá, mi eddig bizniszeltünk? Hogy a kiadások mindig meghaladták a bevételeinket? És én erről miért csak most tudok?"

Shirky szerint leginkább a negyvenes, a pályájuk közepén levő újságírók sínylik meg az egészet, mert még nem elég idősek ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljanak, és nem elég fiatalok, hogy az egészet otthagyják és valami másba kezdjenek. Ez az a réteg, ami felől aztán a legtöbb meglepetés indulhat el Huffington Post módra. Ismét csak szerinte.

A nagy lélegzetvételű cikkeket termelő újságírásról azt mondja, hogy az a karrier-újságírás. A hosszú cikkekre mindig lesznek vevők, ez az egyik legprosperálóbb forma, ehhez lehet a legkönnyebben hirdetéseket keresni, szóval akár egy teljes üzleti tervet is rájuk lehet építeni. (Akkor tehát a Komment.hu nem is elvetélt ötlet? - én) Mindenesetre ebben a szegmensben is kevesebb újságírót fognak foglalkoztatni.

Még az előző részben volt megemlítve, hogy az internettel az amatőr tartalmak hányadának megnövekedése, és az általános színvonal csökkenése érkezett meg. Clay Shirky azt mondja, hogy ez egyre inkább így lesz, viszont a színvonalas tartalmakkal könnyű lesz kitűnni.

A nyomtatott lapok pedig megszűnnek.

Na, hát ennyi.

Ezzel kapcsolatban csak annyi lenne a hozzáfűznivalóm, hogy nem is feltétlenül, illetve csak abban az értelemben beszélhetünk szűrési problémáról, hogy nem tudjuk, hogyan is fogyasszuk az információkat, mert már annyira hozzá vagyunk szokva a hagyományos struktúrákhoz, hanem egyszerűen az frusztrál mindenkit, aki kicsit is mélyebbre ás egy téma linkjei között, hogy iszonyatosan sok olyan tartalom van, ami érdekes, csak éppen nem tudjuk mindet behabzsolni. Nem arról van szó tehát, hogy zavarnak itt minket a mindenféle cikkek és képek és kommentek megemészthetetlenül, hanem hogy egy olyan információs plázában bolyongunk, ahonnan legszívesebben mindent hazavinnénk, de csak egy kosarunk van. Szerintem ez legyen a legnagyobb gondunk. :) Én mindenesetre mostmár nem fogom ezt felhozni panaszként, meg vagyok győzve.

2 komment

A brilliáns csávó megmondja

2009. január 05. 06:50 - Critmiss

Nagyon megörültem, amikor rátaláltam egy általam sajnos korábban nem ismert kutatóval, Clay Shirkyvel készült interjúra. Szinte minden szavával egyetértek, és bónuszként annyira összeszedett és laza, annyira könnyeden vázol fel és cáfol meg mostanában felkapott témákat főleg a tartalomfogyasztás és az információk feldolgozása kapcsán, hogy az állam leesett.

Egy kis ízelítő a vele készített beszélgetésből (de érdemes elolvasni az eredetit):

Clay Shirky szerint az internet lett most az új tévé, azaz a korábban a televízióra záporozó vádak most az internetet érik. Az egyik legfontosabb kifogás, hogy az internet leszoktat minket az olvasásról. Ezzel szemben Shirky azt gondolja, hogy az internet nemhogy elhozta volna az olvasás végnapjait, hanem éppenhogy felturbózta azt: soha nem írtak és olvastak annyit és olyan intenzíven az emberek, mint ma. Igaz, nem Tolsztojjal kelnek és fekszenek és hogy alapjáraton az MSN-t nyomják tele szövegekkel, de attól még az olvasás és az írás nagy tömegek számára lett újra a mindennapok része.

Fontos változás még, hogy az interaktivitást nélkülöző médiumok köré saját interakciókat építenek a felhasználók, mert ezt lehetővé tette a technológia: erre példa a fan fiction, melyen keresztül a rajongók Tolkien vagy a Harry Potter világának részévé válhatnak. Clay Shirky szerint egyébként az internet unalmas lett a tizenévesek számára, és mivel már természetesnek veszik a létezését, arra használják, hogy interaktivitást vigyenek a mindennapi médiafogyasztásukba.

A figyelem, illetve annak időtartama ugye sokak szerint vészesen csökken. Ezzel kapcsolatban azt mondja Shirky, hogy ez mindig is kedvenc téma volt, főként a tévét hibáztatták ezért már pár évtizeddel ezelőtt is. Szerinte nem a figyelem rövidtávúvá válásáról, hanem inkább arról van szó, hogy a rövidtávú figyelmet igénylő tartalmak száma megnőtt. Emellett pedig ha valakit egy téma kifejezetten érdekel, a korábbiaknál jóval több információt találhat róla. Az internet tehát a nagyon rövidtől a nagyon hosszú és alapos szövegekig nagyon széles skálán tett elérhetővé különböző tartalmakat, ami igazából szuper.

És hogy miért van mindig ez a károgás a rövidtávú figyelemről? Mert az ilyen kijelentések mindig nyitott fülekre találnak. Ez olyan, mint amikor azt mondják, hogy „régen minden jobb volt".

Azt mondja még, hogy a web által nő az amatőr tartalmak hányada, aminek következményeképpen az elérhető tartalmak átlagos színvonala csökken. De az, hogy több ember számára több információ lett elérhető, nagyon pozitív hatással van a társadalomra, igaz, ezt az értelmiségiek nem szívesen látják be.

Az „újludditák” is egyre hangosabbak. Szerinte ez nem újdonság, mert a ludditák mindig megjelennek, ha változás történik, mert egyszerűen csak konzerválni akarják azt, ami addig volt. Shirky azt mondja, hogy nehezen indokolható egy olyan kijelentés, miszerint az új információk gyorsasága és totalitása rossz hatással lenne a szellemi életre - egyszerűen le kellene venni a Tolsztoj-szemüveget.

A másik kórusba az információs túlterhelés hirdetői tartoznak: Clay Shirky szerint ilyesmi nem létezik, ez is csak egy állandó sirám. Szimplán szűrési hibáról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az emberek nem tudják elfelejteni a régi struktúrákat: a könyvtárat, a katalógusokat, stb. Még nem tudják, hogy hogyan kezeljék a neten az információkat, és ezért érzik kényelmetlenül magukat. Ezzel szemben (szerinte) a fiatalok jó helyzetben vannak, mert nekik csak tanulniuk és alkalmazkodniuk kell, nem kell leszoktatniuk magukat korábbi beidegződésekről.

Az interjú két részes, folyt. köv.
 

komment

Te mit, te mit, te mit kanonizálsz?

2008. december 02. 07:29 - Critmiss

A Gfk és a Tárki úgy döntött, hogy a szokásos Esomar kategorizálást megpróbálja helyettesíteni egy új rendszerrel, mert itthon ez kevésbé alkalmazható.

Kitalálták hát a következőket:

1. felső pluszFiatalok vagy középkorúak, nagyobb városokban élnek, jövedelmük az átlagosnál magasabb, tanulók vagy aktív keresők
2. felső klasszik
3. befutott értelmiségiek
4. hedonista fiatalokTanulók, jellemzően megyeszékhelyeken, átlag feletti összjövedelmű háztartásban élnek

5. városi alsóközép

Budapesten élnek, fiatalok, kicsivel az átlag alatti jövedelműek, a csoport fele aktív, fele pedig tanuló
6. szegény nyugdíjasokNyugdíjasok vagy fizikai munkát végző aktívak, többnyire szakmunkás végzettséggel
7. szegény munkásokDöntően aktív keresők, szakmunkás végzettségűek, 31-45 év közöttiek
8. underclassLegrosszabb jövedelmi helyzetűek, jellemzően 8 általánost végeztek és községekben élnek

 Forrás: Kreatív Online

Szerintem is szükség van egy jobban megfogható kategóriarendszerre, főleg azért, mert nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül az számít, ki mennyit keres, meg mije van, hanem hogy amit keres, mire tartja jónak elkölteni.

Nekem így a pálya széléről csak két dolog nem annyira kóser: az egyik, hogy ha már mindenki számára használható, komolyan vehető rendszert dolgoztak ki, akkor miért olyan elnevezéseket használnak, mint a "felső klasszik", meg az underclass? Ezek olyan munkacímszerűen lazázósak és olyanok, mintha én találtam volna ki őket. És ez most nem pozitívum.

A másik pedig, hogy biztos bennem van a hiba, de én nem látom a középosztálybeli családokat, meg az átlagcsaládokat. Még a városi alsóközépre tippeltem volna elsőre, de ott meg az van hogy budapestiek, meg fiatalok. Ezt nem igazán értem. Valaki nyissa fel a szemem.

Szólj hozzá!

Új trendek az amerikai reklámokban

2008. november 18. 07:14 - Critmiss

Az USA-ban új irányt vettek a reklámkampányok: érthető módon a vágykeltés helyett eljött az olcsóság hangsúlyozásának ideje. Hogy érzékelhessük a különbséget, a New York Times összegyűjtött néhány példát is: a reklámokat már nem bazi nagy házakban forgatják, hanem kisebb, hétköznapibb környezetben, az olcsó arckrémek reklámjaiban leszólják a drágákat, a DVD-zés lett az új családi mozizás. Még a jómóduak is sokkal megfontoltabbak lettek és nagyon odafigyelnek a költéseikre, előre megtervezik a vásárlásaikat. Sokan el se mennek a boltokba.

És akiknek mindez tökjól jön? Például az életbiztosítóknak. Az emberek biztonságra, védelemre vágynak, simán megszólíthatóak. Ezt pedig ki is használja a New York Life nevű biztosító is, mely a jövőben növelni fogja a reklámra fordítandó büdzséjét.

A megszólított szakértők szerint az egészet a középkategóriás termékek fogják a legjobban megsínyleni, mert míg gazdagok mindig lesznek és mindig meg tudják majd venni a luxusmárkákat, a szegények meg eddig is csak az árra mentek rá, addig a középosztály is inkább az olcsóbb termékeket fogja választani. Ennek szerencsére valamikor vége lesz, és gyors lesz a felfutás, addig viszont marad a kuponozás.
 

Nálunk ugyan sosem volt sokkal másabb az irány, az azért biztos, hogy még jobban rá fognak erősíteni a hirdetők az alacsony árakra és még tovább fog tartani az árcédulás hirdetések kora, ahol többkilónyi véres húst, meg tisztítószereket kell óriásplakátokon nézegetni reggelenként a megállókban.
 

Szólj hozzá!

Az ügynökségek helye

2008. november 12. 06:58 - Critmiss

Még régen, amikor munkát kerestem, gyakran ütköztem abba a problémába, hogy a különböző kommunikációs ügynökségek a leglehetetlenebb és legnehezebben megközelíthető budai helyszíneken tanyáznak. Eleinte még próbálkoztam, konkrétan két ilyen furcsa növénynevű, kanyargós és lejtős utcába mentem el, de igazából már az úton odafelé is tudtam, hogy ha utánam dobnák az állást, akkor sem fogadnám el.

Mert mégis, miért olyan jó, ha télen életveszélyes és lényegében lehetetlen bejárni dolgozni? Meg ha halálosan kialvatlan a munkaerő? Miért olyan nagy szám, ha közepesen jó állapotú villában vagy társasházban kell megpróbálni professzionális munkahelyi környezetet teremteni?

Többeket is megkérdeztem, és az az érv lehetett volna valamennyire érthető, hogy Buda az egy reprezentatív környezet. Aha. De ha általában az ügynökségi munkatárs megy az ügyfélhez, akkor miért is számít? Előny lehet még, hogy van némi zöld. Tényleg vicces kiállni a teraszra egy kávé mellett, de talán nem ez az elsődleges. Lehet még az érveken gondolkozni, de valószínűleg egyik sem lenne meggyőző. Ezt én most így előre megmondom. :)

Szerintem sokat elmond egy cégről, hogy mennyire érdekli, hogyan és mennyi idő alatt tudják megközelíteni a munkahelyüket az alkalmazottak. 

Nekem eddig szerencsém volt, mert az eddigi munkahelyeim BKV-val simán megközelíthetőek voltak viszonylag rövid idő alatt. De azért ha megnézzük, még nagyon sok ügynökség van, ami a Greytől eltérően még mindig csak a főnök terepjárójára van optimalizálva. Erről szerintem le kellene állni.
 

12 komment

A blogoknak már lőttek?

2008. október 27. 07:59 - Critmiss

Két felvetés kapcsán merült fel a blog szükségessége/szükségtelensége az utóbbi időben, és bár nem túl érdekes, hogy én személy szerint mit gondolok a kérdésről, mégsem tartanám meg magamnak. :)

1.

A Wired egyik újságírója írt egy olyat, hogy blogot írni már felesleges, mert a profik itt is átvették az irányítást. A top blogok listáján olyan nevek szerepelnek, mint a Huffington Post vagy a TreeHugger, lehetetlen felvenni velük a versenyt. Mostmár tökjó videó- és fotómegosztó site-ok vannak, bírja a rendszer sávszélességgel, ott van a Twitter is, mi kell még? “Lépj le! Menj Twitterezni!” – ez az üzenet.

Vicces ez így elmondva, de a Flickr, a Youtube és a Twitter önmagában nem elég. Szerintem csak akkor működnek ezek az eszközök, ha valaki már felépítette az olvasótáborát és az image-ét.

Azt mondani az átlagnetezőnek, hogy menjél Twitterezni és akkor majd jó lesz neked meg lesznek olvasóid is, olyan, mintha azt mondanánk a Kisszentbölöskényi Grunge Revival emlékzenekarnak, hogy adják annyiért a számaikat, amennyit a rajongók adnának értük. Ismerős? A gond csak az, hogy ez legfeljebb a Radiohead-kaliberű zenekaroknak jönne be.

2.

Persze tudom, hogy ez inkább egy gondolatkísérlet, de azért foglalkoztat mégis, mert már itthon is elkezdődött a blogtemetés, igaz más vonatkozásban. Keltnél, Doranskynál, a Kispadon, aztán több helyen felvetődött a téma, hogy a feed az új blog, a share az új komment.

Hát ez tényleg szuper, DE.

Ez inkább egy olyan levegőbepuszi, nem? Mint a kiállításmegnyitókon és ehhez hasonló helyeken, ahogy az ismerősök hátba lapogatják egymást. Most komolyan - tényleg annyira fontos ez? Nem mondom, én is szeretem, ha egy kiállításmegnyitón szerintem jófej emberekkel kedélyesen elvagyunk, de azért nem tulajdonítok ennek akkora jelentőséget.

Ha valaki infofreak, akkor kikaparja a saját információs gesztenyéjét és nem szorul mások megosztott feedjeire, meg egy-két szavas kommentjeire. Érdekes meg minden, nem vitatom, meg több szem többet lát. De hogy majdnem annyi időt vesz el egymás kurkászása, mint a geekségbe és rendre éjszakába nyúló szörfölés, az tuti. Plusz: tényleg lehet valaki annyira érdekes, hogy minden kattintását kövessük? Ez már a Friendfeed kapcsán is eszembe jutott. Túl sok ez már szerintem. És szintén a befutottak luxusa, a pórnépnek ez sem járható út.

Ahogy Pollner, úgy én sem temetném a blogot, meg a hagyományos hozzászólásokat. Biztos túl konzervatív vagyok, de én szeretek összefüggő szövegeket olvasni. Sokkal inkább hiszek a házibulikban is az olyan idegeneknek, akik jól megformált gondolataikat osztják meg velem, mint azok, akik csak átszellemült tekintettel hallgatnak és esetleg néha kiengednek egy rövid kis gondolatbuborékot a szájukból.

 

5 komment
Címkék: blog web trend

A long-tail nem akar vastagodni

2008. október 07. 07:07 - Critmiss

Egy harvardi professzor, Anita Elberse szerint Chris Anderson long-tail elméletének van egy-két vitatható pontja. Például az, hogy a niche-/réstermékek számának növelésével az eladások száma is nő. A farok ugyanis a prof szerint bár egyre hosszabb, nem lesz vastagabb.

Sőt kutatásai szerint az egyes réstermékek eladási értékei nemhogy nem nőttek, hanem csökkentek. Az emberek egyszerűen a népszerűbb termékeket veszik és még csak nem is a minőség a döntő. Egyedül a többi fogyasztó figyelme számít. Ezenkívül a réstermékek csak a heavy usereknek jönnek be, akiknek már megvoltak a népszerűbb cuccok is.

Ezek alapján a professzor szerint az értékesítési stratégiának a mainstream termékekre és tartalmakra kell fókuszálnia. Az internet ugyanis igaz, hogy megváltoztatta az emberek vásárlási szokásait, viselkedésüket, döntéseik mechanizmusát viszont nem.

A réstermékek arra jók, hogy a cégek megkülönböztessék magukat a versenytársaiktól.

Ez szerintem elég frankó, sokkal hihetőbb, mint az, hogy ha sok Antony and the Johnsons-féle zenekart is árulsz a boltodban, majd többen fognak Antony and the Johnsons-féle zenéket venni. Van benne logika, de nem túl életszerű azért.

Szólj hozzá!

Street fashion overkill

2008. október 06. 07:13 - Critmiss

A Guardian újságírója mutatott rá arra, hogy mostmár minden bokorban street fashion blog terem, és mára természetes lett a paparazzószerűen zsizsegő bloggerek hada, főleg a divatheteken.

Sok médium állandó rovattá tette az ilyen blogokat (ahogy nálunk a cotcot), és van már olyan blogger, aki a ruhagyártó cégeknek adja el a kifejezetten a divatszerkesztőkről készült képeit, ugyanis leginkább ők azok, akik iránymutatóak a kifutók divatjának a mindennapokra való alkalmazásában. A lényeg, hogy annyira sok ilyen blog van, hogy létrejöttek már street fashion blogokat szemléző blogok is.

A Jezebel egyik bloggere szerint bár nagyon inspiráló lehet a street fashion, azért nem nehéz észrevenni, hogy valójában a magazinokban látható sémák termelődnek újra, kicsit szofisztikáltabb módon: itt is mindenki vékony, fiatal és cool. Azt is írja, hogy az egyediség keresése alapvetően a norma újrateremtését szolgálja, és hogy alapvetően mindenki ugyanúgy néz ki.

Ezzel szerintem semmi baj, hiszen az könnyen belátható, hogy egy-egy olyan társadalmi csoport van itt megörökítve, ahol alapvetően azonos ízlés szerint élnek és öltözködnek az emberek. Ez olyan, mint az emós, a gothic vagy a dark, csak éppen annyira eklektikus, hogy nehéz észrevenni az egyezéseket.

Nekem inkább az a fő bajom ezekkel a blogokkal, hogy tényleg ritkán láthatunk testesebb embereket, a Sartorialistnál is a legtöbben iszonyú vékonyak és a nők elképesztően magas sarkú cipőkben járnak. A pasik is olyan gazdag macsók többnyire, akiket az életben nem szólítanék meg. Eleve a nagyon divatos pasasokkal nem tudok mit kezdeni. Szerintem nem lehet őket komolyan venni.

A divattal, vagy inkább stílussal az a gond, hogy egy megfelelő élet is kell hozzá a pénztárcán kívül. Hiába áll jól valakinek egy tízcentis ördögi magassarkú, ha az ő kis mindennapi életében jelmezként hat. Ezek a blogok annyiban félrevezetőek, hogy szinte elhitetik veled, hogy a stílusosság csak stílus kérdése. Ez pedig hazugság, mert csak bizonyos körök és életkorok teszik lehetővé, hogy kibontakozz. Persze érdemes nézelődni, az sosem árt, ha szép dolgokkal találkozunk. De sose vegyük ezeket a képeket túl komolyan.
 

8 komment

Termékelhelyezés a végsőkig

2008. szeptember 23. 07:36 - Critmiss

Néha nagyon jó, hogy kis csóró, fejletlen, periferiális szöszök vagyunk a világban. Például ezért nem utálnak minket a terroristák, ezért nyomathatnak a filmszakokon frissen végzettek játékfilmeket, vagy éppen ezért nem kell olyan dalszövegeket hallgatnunk, amikbe pénzért írnak bele márkákat.

Bizony, eljött ennek is az ideje, természetesen az USA-ban. Végülis mondhatjuk, hogy a lényegében mobiltelefon-gyártók által szponzorált popvideó-piac után ez egy természetes újabb közeg, de azért mégis ijesztő. Mindenesetre még nem annyira elterjedt, bár elképzelhető, hogy fű alatt ez tényleg utat talál a gyakorlatba.

Azt sem bírnám, ha kiderülne egy jó könyvről, hogy csak azért keni Ben Gay-jel magát a főszereplő, mert meg van szponzorálva. Az ilyesmi sajnos már a küszöbön van, mert nagyon nyitottak rá a hirdetők, és a legdurvább, hogy főként kistiniknek, tehát kábé 12 éveseknek írt lányregényekben kísérleteznek ezzel.

Nem túl biztató a helyzet, én inkább nem gondolok bele, milyen lesz márkák ellen hadakozó anyának lenni. Pontosítok: etikátlan márkastratégiák ellen harcoló anyának lenni.
 

8 komment

A legborzalmasabb divattrendek

2008. augusztus 27. 07:55 - Critmiss

Egy egész jó összeállítást találtam az utóbbi évtizedek legnagyobb divathülyeségeiről, mindhez mellékelték a jelenlegi trendeket, merthogy ma hasonló dolgok lettek divatosak. Lássuk a listát:

1.    Hatalmas válltömések
2.    Poncsó
3.    Leggings
4.    Midiszoknya
5.    Nagy haj
6.    Lábpántos nadrág
7.    Kilógó tanga
8.    Focista frizura
9.    Boleró
10.  Töröknadrág
11.  Világosra koptatott (hipózott) farmer
12.  Csípőnadrág

Hát amivel én nem értek egyet, az a midiszoknya, a boleró és a töröknadrág. Sok csajnak nagyon jól állnak.

Egyébként az elég furcsa, hogy a török nadrág csak most kezd beszivárogni a kifutókra. Már 2004-ben ilyenről álmodoztam, mert a francia lányok délen azt hordták. Végre bejött négy év késéssel hozzánk is, ezért aztán azt hittem, hogy az egész sztornó. De úgy látszik, egy darabig él még.

A csípőnadrágról meg az a véleményem, hogy bárcsak elfelejthetnénk, bárcsak ne ilyet árulna még mindig minden bolt a Mangótól a Zaráig, a Bershkáig. Egy időben arra kényszerültem, hogy titkárnőboltokba járjak, mert sehol nem volt normális nadrág. Aztán végre a HM elkezdett ilyet árulni. Talán egy-két év múlva emberi lények is vehetnek maguknak nadrágot.
 

24 komment
Címkék: design divat trend
süti beállítások módosítása