Critical Miss


Hejj celeb, celeeeb!

2009. március 28. 07:42 - Critmiss

Mostanában arra jövök haza, hogy a celebek együtt esznek a TV2-n. Már korábban is bele tudtam nézni egyszer-kétszer, szóval kábé lekövettem, ki hányszor és hogyan ciki. Az utóbbi időben azonban egy új trendet vélek felfedezni: elkezdődött a " full rokonozás".

Tudjátok, amikor igazából utálják egymást az emberek és a hátuk közepére nem kívánnak egy egész napot tele főzéssel, műmosollyal, zabálással és beszólásokkal. Ebben a szeretetlen állapotban jön aztán a villantási kényszer. Amikor erődön felül próbálkozol és rongyrázol, csak hogy kényelmetlenül érezze magát a másik.

Na ez kezdődött el ebben a műsorban. Eleinte még csak annyi volt, hogy besegített anyu. Aztán egy hivatásos szakács, aki egészen véletlenül a család legjobb barátja. Aztán már leplezetlenül fizetett személyzet következett. Utána jöttek a minikoncertek énekessel, zenekarral. A héten meg már ott tartunk, hogy lovardát bérelnek ki jelmezekkel, behangosított énekessel, világítással, meg mittomén mivel.

Szóval totálisan elharapódzott az egymásra licitálás, ami miatt lassan már a celebek is a Provident célközönségévé válnak. Persze biztos megoldják a tévével társfinanszírozásban, de azért vicces belegondolni, hogy hova vezethet még ez.

Szólj hozzá!
Címkék: tv tv2 trend

Bameg, elesett az új-zélandi miniszterelnök!

2008. október 31. 07:11 - Critmiss

És ez lement tegnap a Tényekben, a biztonság kedvéért kétszer mutatva az esetet. Amikor elkezdődött az anyag, tisztára azt hittem, hogy mittomén... ráesett a pultnál felstócolt székekre és a kiálló széklábak felnyársalták, belefúródtak az arcába és helyben meg kellett műteni.

Ehhez képest az egész riport(ocska) arról szólt, hogy az ausztrál új-zélandi miniszterelnök eltanyált (ajánlom Nyelvész Józsinak ezt a kőkorszaki kifejezést), amikor kezet akart fogni egy gyorséttermi alkalmazottal. Aztán a mellette levő emberek felsegítették, és ő a megvalósult kézfogás után kiment az ajtón, mintha mi sem történt volna.

Ennyi. Hogy mik vannak, tényleg. És ez van annyira érdekes Bárdos András szerint, hogy lemenjen főműsoridőben! Akkor már inkább egy természeti katasztrófa. Olyat bármikor seperc alatt elő tudtak volna szedni. Tényleg nem értem.

Hadd másoljam be még a Tények.hu-ra is feltöltött beharangozó szöveget:

Elesett az Új-Zélandi miniszterelnök egy bevásárló közponban - aztán, mintha mi sem történt volna.Teljesen kész.
 

23 komment
Címkék: tv tv2 sajtó barmok

Meleg

2008. szeptember 09. 07:15 - Critmiss

Sokat elmond az magyar média állapotárúl a TV2 tudósítása a Nike félmaratonról. Nemcsak, hogy bevágták, amint a tisztifőorvos oktalan barmokként állítja be a futókat, hanem még meg is ismételték, sőt a riport végén elhangzott, hogy "esztelenség volt megrendezni" a versenyt ebben az időben.

Persze, mert jobb lett volna zuhogó esőben, mi? Vihették volna be a mentők a sok törött lábút, és természetesen akkor is le lehetett volna adni a riportot ugyanilyen negatív előjellel.

A kívülálló számára teljesen érthetetlen egy ilyen megerőltető sport tömeges élvezete, pláne nehezítő körülmények között, de ebben az esetben egyetlen dolog lett volna az adekvát reakció a riporter részéről: inkább otthon marad és ejti az egészet. Vagy átadja a témát másnak, akit az egy kicsit is érdekel.

Btw: Mekkora f@sz ez a tisztifőorvos!

Szólj hozzá!
Címkék: média tv tv2 barmok