Egy nagyon cuki brit tudóst találtam, aki azt kutatja, miért táncolunk, és egyáltalán mit gondolunk erről. 13,700 ember válaszait értékelte ki a saját magáról készült videóhoz kapcsolódva. (2:30 és 3:30 körül a legviccesebb), és a következő eredményekre jutott:
- a lányok 16 éves koruk előtt többnyire azért táncolnak, mert élvezik
- mikor már komolyabbá válik a helyzet és a tánc már a párválasztási folyamat egyik eleme lesz, drasztikusan csökken az önbizalmuk és már nem szórakoztatja őket annyira
- ez az önbizalom aztán a tinédzserévek után egészen 35 éves korig egyenletesen nő, és újra a kikapcsolódás a fő kulcs
- 55 éves korban viszont újra nagyot esik az örömérzet
- a férfiaknál tinédzserkortól egészen a középkorúságig nő az önbizalom, aztán stagnál, majd 65 előtt újra kirobban, valószínűleg azért, mert a nők már nem annyira öntudatosak ilyenkor.
A professzor egyébként azt mondta, hogy meglepő módon az emberek többsége jó táncosnak gondolja magát, sőt a kortársainál jobbnak.
A nők párválasztási szokásaival kapcsolatban pedig kiemelte, hogy a klassz testű nők a klassz testű férfiakat kedvelik és választják is ki, míg a kevésbé szerencsés alkatoknak mindegyik pasi jónak tűnik.
A táncstílust illetően a nők a közepes teret "bemozgó" , komplex mozdulatokat végző táncosokat szeretik, viszont a kis, egyszerű mozdulatokkal táncoló férfiakat nőiesnek látják.
Ne nehezteljetek rám amiatt, hogy már megint egy kiállítás megnyitójáról lesz szó, de az a helyzet, hogy előző szerdán két eseményre is eljutottam: az előző posztban látható Printa Akadémiára és egy Megfizethetetlen elnevezésű kiállításra is.
Ezt a Práter utcai Present Galéria hozta össze egy régi nagypolgári lakásban a Síp utcában, ahol több teremben lehetett sok képzőművész munkáit megnézni és megvásárolni. A lényeg ugyanis, hogy 25 ezer forint volt az alkotások maximált ára, mondván, "hogy azok számára is elérhetők legyenek az alkotások, akik ez idáig kiszorultak a hagyományos éretelemben vett műkereskedelemből, mert megfizethetetlen volt számukra."
Azt nem tudni, hogy mennyi kép kelt el, mindenesetre rendezvényként sikeres volt a dolog, mert nagyon sokan voltak ott a legkülönbözőbb körökből és generációkból. Én nem nagyon láttam jó munkákat, de többen említették, hogy volt egy-kettő. Ez biztos így van, csak a sok embertől nem igazán tudtam a képekhez hozzáférkőzni.
Mindenesetre a lenti videóban NEM olyan képek láthatók, amik tetszenek, csupán jellemzőnek találtam őket. És mivel nekem annyira nem jött be a dolog hangulata, csak két-három hétig hagyom fenn a Vimeón. Szóval nagyon exkluzív a content. :)
Egyébként a végén látható szám egy születésnapi bulihoz kapcsolódik, a földszinten ugyanis nagyon aranyos lányok a barátnőjüket ünnepelték. Minket is megkínáltak pálinkával, és meg is ígértük, hogy lemegyünk énekelni, de sajnos elkéstünk.
Tegnapelőtt, szerdán nyílt egy új hely Printa Akadémia néven. Ez egy többfunkciós dolog (concept store) lesz műhellyel, kávézóval, designshoppal és egy ... galériaszerűséggel. Ez utóbbin mondjuk még lehetett volna kicsit gondolkozni, mert ebben a formában csak kevés munka fog működni, ami nagyon behatárolja a lehetőségeket.
Mindenesetre azt hiszem, nagyon sokunk álma létrehozni egy cool üzletet, ami helyet ad a tanulásnak és a szórakozásnak is, ráadásul minden funkció pénzt hoz.
Remélem, hogy sikeres és színvonalas lesz a hely, mert ráadásul nagyon közel van mindenhez, mivel a Rumbach Sebestyén u. 10-ben van. (Nem tudom, megfigyeltétek-e, de a Kiskörút környékén egyre több designbolt van, ami szuper.)
Maga az esemény vonzotta a népet, elég hamar tele lett, ráadásul a Kultúrház is ott forgatott, úgyhogy nagy volt a felfordulás. Erről készítettem is egy jó felvételt, de rosszul állítottam be a gépemet, úgyhogy az anyag felét ki kellett dobnom. Ezért kicsit sietős lett a videó, de mivel rövid, könnyebb emészteni is.
Eddig még nem nagyon változott a városhasználati projekt profilja, pedig már korábban megígértem, hogy elmegyek mosolygós nénik közé horgolni, vagy amit csak lehet. Azért ne nehezteljetek rám, előbb-utóbb összejön.
Most a Labor nevű galériába mentem, egy kiállításmegnyitóra, ahol a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 2008-as díjazottjai, Csáki László és Esterházy Marcell mutatták be a munkáikat. Volt itt egy darab videó, és három sorozat. Az egyik, a pizzafutárok motorjairól készült sorozat különösen tetszett, annak ellenére, hogy gyűjtésen alapul.
A gyűjtésről megvan a magam elmélete. Röviden: elég egyszerű módja a hatásos munkák összeállításának. Ennek ellenére azért tetszett ez az anyag.
Azon a szép ködös budapesti reggelen, amiről külföldi site-okon is jelentek meg képek, én is készítettem egy felvételt, ahogy áthalad a villamos a Margit hídon. Sajnos amikor felkaptam a fejem, hogy milyen gyönyörű az egész, azt hittem, hogy már a híd végénél járunk. Aztán amikor megláttam, hogy még csak a Margitszigetet értük el, elővettem a gépemet. Ezt a részletet láthatjátok a videón.
A fenti videóban láthatjátok, milyen volt a tizedik szám megjelenését ünneplő Room parti, némi betekintést nyújtva magába a lapba is. (Azért igyekeztem nem túl sokat elárulni) Nem olyan "dinamikus", mint az előző, de ebben is vannak szép lányok.
A partiról nem tudnék sokmindent mondani, mert viszonylag hamar, kettő körül feladtam, ugyanis a beugró egyáltalán nem tántorította el az embereket, és éjfél körül elkezdtek iszonyatos tömegben hömpölyögni. Többen emlegették, hogy a közönség összetétele más volt, mint korábban, de az ilyesmit általában nem tudom és igazából nem is akarom megítélni. Mindenesetre jó volt, szerintem ha valaki táncolni, bulizni szeretett volna, erre minden adott volt.
A lapról
Ünnepelni elképesztően nehéz, nekem sosem jön össze - nálam nagyobb antitálentumot ezen a téren nehezebb lenne találni. Ezért abszolút együttéreztem a Room stábjával, hiszen a tizedik számnak mindenképpen nagy dobásnak kellett lennie.
Ez a nagy dobás részben sikerült is. Jó döntés volt, hogy személyesre vették a hangvételt, és nekem tetszik, hogy ilyen mértékben jelen volt a lapban az elmúlt öt évről való emlékezés. Az új formátum, és az offszet papír szintén nagyon jót tett a Roomnak, így még szebb, már-már könyvszerű lett.
A különböző anyagok közül nekem leginkább a Glen Erler fotóművésszel és az Eugene Souleiman fodrásszal készült interjúk tetszettek, de jó volt a Fanzine137 alapítójával való beszélgetés is - és bevallom, hogy nekem ennyi szöveg teljes mértékben elég is volt, bár talán egy kicsit több képzőművészet még elfért volna.
Igazság szerint részben azt szeretem a Roomban, hogy nem terhel túl, viszont ami benne van, az releváns, és érdemes megismerni, valamint vizuálisan letaglóz. Nekem pont ez kell.
A divatanyagok közül az olasz sorozat ütött, és biztosan ciki, de a Cavallis-Gellért fürdős is nagyon tetszett. Ja, és meglepő módon Rita Ackermann volt még felüdülés, és természetesen a frizura-sorozat is klassz volt.
Jó lett ez a szám, mindent hoz, amit a Roomtól elvárunk, még ha kicsit könnyedebb összetételben is.
A fenti videóban az Aviva Képzőművészeti Díjhoz kötődő kiállításmegnyitót és az eredményhirdetést láthatjátok.(A dátum sajnos nem jó, szept. 15. volt igazából)
Bár nagyobb összeget mertem volna tenni a győztesre, azért kicsit izgultam az eredményhirdetéskor, amikor kimondták, hogy nem Kokesch Ádám, Kaszás Tamás, Csáki István, Uglár Csaba vagy Benczúr Emese nyerte el a díjat, hanem a Kis Varsó. Még jó. Ők a kultshowbiz egyik legfelkapottabb, legmegszilárdultabb csoportja, míg a többiek valóban a pályájuk elején járnak, igaz, már több sikert, és egy-egy emlékezetes önálló kiállítást tudhatnak maguk mögött.
A közönségdíjas Benczúr Emese lett a Find your place című munkájával, amit a videóban is láthattok. (A rózsaszín plexikörös installáció az.) Végül is ez sem meglepő, mert látványos, jó nagy és egyszerű. Nameg angolul van a szöveg. Tök érdekes problematika lehet egyébként a magyar nyelv-angol nyelv használata, főleg képzőművészeti kontextusban. Viszont az tény, hogy mondjuk egy "Találd meg a helyed" nemcsak bénábban hangzott volna, de nehezebb is lett volna összeilleszteni, és nem lehet eladni külföldön.
Hogy legyen egy kis ingyenpiablog jellegünk is: belépéskor ital várta a vendégeket, ami jó pont, épp nagyon szomjas voltam, úgyhogy lecsaptam az ásványvízre. A műsor kicsit hosszúra nyúlt, elsősorban a végén lassult be, például Petrányi Zsolt nagyon belelovallta magát a témába, így nehéz volt a szalámiszagban álldogálni tök éhesen. Olyannyira, hogy annak ellenére, hogy ilyen helyeken és szituációkban nem szoktam enni-inni, most rárepültem a tálakra. Egyébként egy darab szalámis szendvics nem volt, úgyhogy csak a képzeletem játszott velem. Aztán amit macaronnak néztem, az is csak sima mini ischler volt, ami kicsit kiábrándított, bár finom volt.
Az ételekről kicsit feljebb emelve a tekintetünket: a hozzám hasonló közember beengedése tökös dolog volt, de jó lépésnek bizonyult. A képzőművészeket bemutató videókra is szükség volt, bármennyire is sután sikerültek, mert kellett ez a plusztartalom ahhoz, hogy végre szó essen róluk, ugyanis általában mindenki csak meglapogatja a vállukat a háttérben, de ódzkodnak attól, hogy akár csak egy mondat eleresztését is megengedjék nekik. Szóval ez szintén jó döntés volt.
Végül a díjazottal is egyetértek, legalábbis kommunikációs szempontból. Az Avivának ebben az első évben be kellett lőnie a szintet és általánosságban véve meg kellett mutatnia magáról, hogy ő jófej és tényleg érdekli a terület. Ennyi. Most még csak az alapozás zajlik. A suli első napján sem feltétlenül a Slayer pólóra bízzuk a bemutatkozást, hanem egyszerűen megpróbálunk bevágódni, amennyire még lehetséges. Majd miután már valamelyest elfogadtak bennünket, vagy megtaláltuk a közegünket, kieresztjük a hangunkat. Így tesz majd a cég is, remélhetőleg nemsokára. Addig marad nekünk a Kis Varsó.
Hosszú távon majd jól jár a képzőművészeti szcéna szerintem, mert kell valaki, aki példát mutat a többieknek. Ha ez az Aviva, hát istenem, akkor az.
Ha lenne (lesz?) motivációs blogom, akkor néha helyet kapnának benne olyan videók, mint az alábbi. Az életünk jó, és hétköznapi pillanatai vannak benne összegyűjtve egy-egy villanás erejéig. Egy fiatal, 2007-ben végzett intermédia művész, William J. Hoffman készítette az NPR részére.
Mondhatnánk, hogy nyálas és az is, meg vannak gyenge pontjai, de néha kell az ilyen. Ha nagyon nem bírtátok, akkor ezer bocsánat. :) (via Science blogs)
A Tumblr-es aktivitásomat követők számára nem lesz új az információ, de szeretném megörökíteni, vagy inkább kitartani a pillanatot: egy korábbi ötletem, a prezioki életre kelt az USÁ-ban, aminek nagyon-nagyon örülök.
Természetesen közöm nincs hozzá, egyszerűen csak jó látni, ha beigazolódik egy ötletről, hogy jó és működőképes.
Itt láthattok egy példát. Ahogy a videóból is lejön, nagyon népszerű az esemény. Az amerikaiak egymástól független, kevés értelmet hordozó slide-okat pakolnak egymás mögé, én inkább egymásra épülő részletekre gondoltam, de ezt is érdemes lenne kipróbálni.
Egyszer már elkezdtem csinálni ilyen prezit, de kellő motiváció és energia hiányában elhalasztottam. Mindenesetre lehet, hogy rendezek ilyen házbulikat, mert most kedvet kaptam hozzá.
Nagyon jó videót találtam, amiben a leginkább bociszemeiről ismert Julia Stiles közreműködésével vonultatják fel az összes öko- és celebdivat közhelyet. Van itt minden: pazarló újrahasznosítás, teljesen használhatatlan szemétkreáció ökoszósszal leöntve, félreértelmezett kreativitás, nyitottságként tálalt érzéketlenség (á la Erin Wasson), szóval minden, amivel el lehet csúszni.
A videó egy site-ot is kapott és az alapján úgy látom, hogy az volt az egésznek a célja, hogy egyrészt adományokat gyűjtsenek szegény gyerekek iskolai étkeztetésére, másrészt pedig ismertté tegyenek egy néhány fickóból álló humorista csapatot. (Plusz hogy kicsit erősítsék a színésznő imázsát)
Szerintem jó lett a próbálkozás, mert okos és vicces, és nagyon tetszik, hogy az éhező, szegény gyerekek mintha csak mellékesen, egy menüpont mögé lettek elrejtve. Igaz, talán túl sok kommunikációs cél van a sztoriban, de ettől ezúttal eltekintek.
Kicsit örülök azért, hogy mi annyira töpörödöttek és jelentéktelenek vagyunk, hogy nem kell irritáló ökocelebektől tartanunk. És nem, az Öko-Pannonosok nem ez a kategória. Azt még szeretjük.
Kieg: Nem hiszem el. A W magazinban hajléktalan-sikk sorozat van. Bónuszhír pedig, hogy az Elle-hez felvettek egy hajléktalan lányt gyakornoknak. Elég tömény ez így egyszerre.
Előző héten elmentem a Gödörbe, mert riasztott a LeCool (amit GMági nevű klassz olvasónk is említett egy korábbi poszt kommentjében), hogy P'andiciel divatbemutató lesz és mivel már régen láttam őket, gondoltam elmegyek. Viszont mire odaértem, már nem igazán voltak jó helyek, szóval ez nem lett annyira fantasztikus videó. Ennek ellenére azért érdemes megnézni.
Nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, hogy egyszerűen a Gödör a legjobb hely a városban. Már tavaly is gyakran mentem oda csak azért, hogy egy sör mellett elüldögéljek és nézelődjek, de ez most talán méginkább megéri.
Ja és a Panda Varieté után Carbonfools koncert volt, arról is lőttem pár felvételt. Az egy külön sztori, mert elég furcsa volt. Majd feltöltöm azt is.
A Slate újságírója megvizsgálta, hogy mekkora esélye van az egyszeri Youtube-videónak arra, hogy egymillióan megnézzék? Nos előre elmondhatom, hogy szinte semmi, ami gerillában nyomuló ügynökségeknek, kampányoknak kicsit torokszorító hír lehet.
A pasas egy robot segítségével 10.000 videó nézettségének alakulását vizsgálta, aminek az eredménye az volt, hogy a listázást követő harmincegy nap után csupán 250 érte el az egyezres nézettséget, ami 3,1 százalékos arány, ha nem számítjuk azokat a videókat, amiket egy hónapon belül leszedtek a netről. 25 darab, azaz 0,3 százalék ért el több mint 10.000 letöltést, 65 százalék az ötvenet sem érte el, de jó hír, hogy csak 2,8 százalék volt a nulla nézettséget elért videók száma. A százezres nézettséget egy német DJ, Michael Mind videója érte el (?).
Az újságíró ezután új kísérletbe kezdett és újabb videók linkjén futtatta a lekérdezéseket. Az új csoportban már két videó érte el a százezres nézettséget: az egyik egy focista képen tenyerelését mutató anyag volt, a másik pedig Brooke Hogan új száma, a Hey Yo!. (Ne kérdezd)
A többi szám is hasonlóan alakult, de kicsit alacsonyabbak voltak, mint amit egy brit cég vizsgálata adott ki. (A különbséget az okozta egyébként, hogy időközben nagyon megnőtt a feltöltések száma, viszont nem növekedett a felhasználók érdeklődése.)
Az újságíró még update-elni fogja a kísérletet, ha változnának az adatok és úgy teszek majd én is. Mindenesetre arra jutott, hogy nagyon alacsony annak az esélye, hogy egy videóból igazi vírus legyen és százezres nézettséget érjen el (még ott, a nemzetközi vizeken is!). Az segít, ha nagy látogatottságú site-ok linkelnek rád, de azt valahogy el is kell érni.
Felmerül a kérdés, hogy akkor most érdemes-e buzzteremtéssel próbálkozni ennek fényében? Nekem az jutott az eszembe, amit Clay Shirky mondott: színvonalas tartalommal továbbra is könnyű - ha nem könnyebb - lesz kitűnni, mert az amatőr tartalom mennyisége nagy sebességgel nő és már-már az lesz az újdonság, ha valami profi.
Szóval csak arra kellene rávenni az ügyfelet, hogy tényleg gondolja át és tényleg fizesse meg, ha buzzt akar teremteni. Mert a "webkettő" az bizony nincs ingyen.
Voltam a Deutschland sagt danke programon, de csak péntek este, mert még az tűnt érdekesebbnek, vagy legalábbis én nem akartam századszor megnézni a Goodby Lenint, amit az előző napon adtak le.
A pénteki program Frenák Pál volt többek között, egyébként pedig nézhettél visszaemlékezős videókat vagy jelképesen készíthettél egy levelezőlapot a saját képeddel. Ez egyébként nagyon jól sikerült szerintem és ahogy láttam, ez a stand volt a legnépszerűbb.
Az nagyon tetszett, hogy nem akartak lemenni egy szint alá és tényleg kihívás volt az előadások befogadása. Én legalábis sosem nézek táncszínházat, bár amikor mégis elmentem egyszer (kábé hét éve), egészen élveztem. Szóval kockáztattak, de szerintem megérte.
Szokatlanul sok videót lőttem a hétvégén, ezek közül kettőt teszek fel végül. Az egyik már megvolt, a KKP tüntetés, a másik pedig a fent látható videó egy új médiaművészeti és történeti kiállítás, a Pillanatgépek megnyitójáról.
Ez most nem igazán jött be, gondolom, meg is látszik a videón, amit azért nézzetek meg, mert a legvégén van a legjobb munka. A Pillanatgépek olyan, mint a tavalyi Kempelen Farkas kiállítás, ami inkább egy modern múzeumi tárlat volt. Persze értem a koncepciót és a stratégiát is: nyár van, kevesebb a látogató - ilyenkor senki nem veti be a nehéztüzérséget. Azért érdemes elmenni.
Kieg: És ha már sűrűség, a héten kicsit kevesebb poszt lesz a megszokottnál. Bocsi!
Hogy ne pont egy Hír TV-vel foglalkozó poszt legyen itt egész hétvégére, nézzük meg együtt a kedvenc videoklipemet a The Knife-tól. Vigyázat! Konzervatívabb nézőink számára nem a legtutibb tartalom.
Végre-végre tényleg itt a nyár, minden izzadással együtt a kedvenc évszakom. Lehet bringázni, sütkérezni, legálisan sörözni fényes nappal - kábé ezt tettem most szombaton is. Elmentem az Exittel megspékelt WAMP-ra alibiként kora délután, aztán láttam, hogy volt sajtófesztivál is, de már nem maradt energia és még be kellett termelnem egy elég rossz éttermi hamburgert is. Igen, igen... hard work, hard life.
Az Exitet nem akarom leszólni, este biztos jó volt, a WAMP pedig javult az utóbbi időben, amennyire meg tudom ítélni. Mindenesetre érdemes oda kinézni, főleg ha ajándékokra vadászol.
Szokásomtól eltérően most elmentem május elsejézni, eleve azért is, mert arra jártam. Bringával lődörögtem a Városligetben és a Városháza téren. Pont belefutottam egy SZDSZ-es sajtótájékoztatóba is, ami nagyon érdekes volt. Abból állt, hogy a politikus felolvasta a politikus szöveget, ami jó sokáig tartott, közben néhány újságíró jegyzetelt, a többiek meg felvették kamerával. Aztán feltettek néhány kérdést és csókolom. Eléggé együttéreztem velük, kolbászszagban, sörözés helyett ezt kellett végighallgatni. Utána volt még egy Specko Jedno koncert, amit még megvártam, de aztán hazakerekeztem. Így is fél napig tekeregtem mindenfelé.
Közönség
A legvegyesebb! Itt tényleg minden van.
Mit kaptam ettől?
Figyeltem, ahogy a közönség reagál a Specko Jednóra. Sokan fogták a jelzést, bár a Combino c. szám alatt többen elmentek. Mindenesetre az tuti, hogy érdemes a zenekaroknak ilyen népi dzsemborikat is elvállalniuk.
A videóval kapcsolatban: most egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne egy teljesen őrült zenét válasszak aláfestésnek, ezer bocsi. Ja és a kameramozgásokért is. :)
Újra a Room party-n használtam a várost és költöttem a pénzt az alkoholt csak nyomokban tartalmazó koktélokra... Na jó, buliztam. Asszem ezt most nem fogom tudni használati kísérletként eladni.
Szóval megjelent a The Room kilencedik száma. A tematika a nyolcvanas évek divatja és művészete, erősen koncentrálva Magyarországra.
Még nem olvastam el az egészet, de annak ellenére, hogy utálom a nyolcvanas éveket, szeretem ezt a számot. Vizuálisan megint odavág, érdekelnek az interjúalanyok, jók a sorozatok benne. Valahogy úgy szól egy korszakról, hogy közben többet mond el annál - a máról is ugyanannyit tudunk meg belőle.
A pr-cikkek kezelése nem változott, de legalább a Nike megpróbált témaválasztásában alkalmazkodni. Ennek köszönhetően egy egészen érdekes írást tettek bele a lapba az egyik új kampány készítéséről. Ez egyelőre az egyetlen dolog, amit kiemelnék, mint nem annyira szerencsés tényezőt.
Az nagyon jót tett a lapnak, hogy a művészeti részt a kezükbe vették a művészettörténészek, kurátorok. Így ez a tematika is lett annyira erős, mint a divat. Szóval ezúttal sikerült egy olyan tavaszi számot elkészíteni, ami egyenrangú az őszi lappal.
Videóztam is, a vártnál egy kicsit kevesebb alapanyagból.
Aki már torkig van vele, ne nézze meg a következő videót! Aki viszont máris nosztalgiával tekint vissza a tegnapi napra, nyomjon egy play-t. Sajnos elég sokat rángattam a kamerát, de a fő baj, hogy kioldódott a nyakpánt éppen a bringázás előtt, úgyhogy maga az esemény egyetlen kockán sem jelenik meg. Előtte és utána viszont sokat videóztam, szóval némi hangulatjelentés azért így is sikerült. A zene nagyon kommersz, de gondoltam, hogy a Holy Fuck-ot egyedül én értékeltem volna kellőképpen. :)
Maga a CM szuper volt, de nagyon nehezen indult be. Aztán a hangszórós gyerekek sem igazán emelték az esemény fényét, szerintem határozottan balesetveszélyesek voltak, mert mindenki hátranézett, hogy miafranc.
Mindenesetre a Critical Mass szerintem nem is az, amikor végigvonulunk a biztosított útvonalon, hanem amikor mindenki hazaindul. Ilyenkor látni, milyen lenne az élet, ha ez a sok ember nap mint nap bringára merne ülni.
Biztosan mindenkiben élénken él a Vernissage c. videóm és annak az egyik fő képe. Hogy még tutibb legyen a dolog, újra be is másolom:
Na, szóval a Feszítsd ki! című kiállításon is látható volt Koncz András néhány képe, most önálló tárlaton lehet megnézni, mit csinált az utóbbi időben. Ő az idősebb generációból való, azt hiszem, tagja volt a Rózsa Presszó körnek. Az idő azonban nem igazán látszik a képein, szerintem nagyon frissek és relevánsak, ami azért kevés kortársának a munkáira jellemző. Valószínűleg elmegyek én is, de nem fogok videózni, szorri. :)
A kiállítás ma 19 órakor lesz, a Viltin pedig a Széchenyi u. 3-ban van.
Sajnos itt a futószezon, ezért ha választanom kell a programok között, akkor a futás győz. De azért eljutok pár programra, így most újra a Trafóba, ahol a Try to make a simple gesture, no matter how small című nemzetközi kiállítás nyitott meg az előző héten.
Ahogy megszokhattuk, videókat láthatunk itt elsősorban. Az egyik kedvencem egy forgatás dokumentációja volt, amiből sajnos csak a napirend látható a videóban. Érdemes elmenni, szerintem jó munkák. De szánjatok rá időt.
.jpg)