Critical Miss


A megújult Női Lapozó

2009. február 09. 07:29 - Critmiss

Vigyázat, sok görgetéssel járó poszt!

A Kreatív Online-on találtam a hírt, hogy megújult az origo női rovata, a Női Lapozó, és rögtön megnéztem, mert kíváncsi voltam, hogy milyen irányba indultak el.

Nos első látásra a site teljesen hasonlít a Yahoo Shine nevű női portáljára, és igazából második látásra is vannak hasonlóságok, például a betűtípus a címekben, vagy éppen a fő menüpontok:

 

 

 

Csak a sorrend más, és az, hogy az amerikai portál valamiért fő menüpontot alakított ki az asztrológiának.

De hasonlítsuk össze most a két oldalt anélkül, hogy kifejezetten erre mennénk rá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal teteje elég hasonlóan alakult: a már említett menüsor például – igaz a Női Lapozónál valamiért egy cikkből kiemelt idézet foglalja azt a helyet, amit a Shine-nál semmi. Mindezek alatt nagy méretű képpel kiemelt fő sztorik következnek, amik a Női Lapozónál váltogatják egymást, a Shine azonban valamiért egyetlen cikkel gazdálkodik. Eltérés még, hogy a Női Lapozónál a fő sztori alatt négy szövegdoboz kapott helyet különféle nőinek tulajdonított funkciókkal, mint a bioritmus, numerológia, testtömeg, szerencsesüti. (Ez utóbbi nem tudom, hogy miért kapott ennyire kiemelt helyet. Na jó, a többit sem egészen értem.) A jobb oldalon pedig mindkét site-on a belépés és egyéb kiegészítő funkciók, meg egy nagy billboard hirdetés látható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután következnek a különböző rovatok témái. Az amerikai site-on rögtön a munkával és pénzzel kapcsolatos rovat jön, csak ezután kapjuk meg a napi celebadagunkat. A magyar site-on a szabadidő, az evés-ivás és a gondolom nagyon népszerű horoszkóp kap helyet a fő sztori alatt. Ha megnézzük a jobb oldali függőleges sávot, mindkét site-nál a legnépszerűbb cikkek listája látható az oldalnak ebben a hányadában, igaz a magyar site kettébontotta a leginkább megkommentelt és a legolvasottabb cikkeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán az amerikai magazin az egészséggel és a szerelemmel, szex-szel folytatja, meg a nap fotójával (khm… ilyen is van a Lapozóban, igaz egy képernyőnyivel feljebb).
A magyar site ajánlatokkal jön, aztán lelkiélettel, divattal és gyerekneveléssel. Szóval ide már elég sokmindent bepasszíroztak.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Női Lapozó ezután kever-kavar. Megint itt van a szabadidő, egy kis pszichológia és a szépség. Aztán elfogy a tartalom, és például a job oldali sávban már csak a púderszín nyugtatja a szemet, ami tökjó, de talán lehetett volna használni.

A Shine még csak most tart a babázásnál, az evésnél és a szépségápolásnál. Fontos még, hogy nem felejtették el a képeket használni. Mert a lap alja azért nem sokkal kevésbé lényeges, mint a teteje - nem szabad teljesen elhanyagolni.

A tartalom itt már a Shine esetében is elfogyott volna, de ők úgy oldották meg a problémát, hogy a többi Yahoo-site-ról emeltek ki cikkeket. Nos, gondolom az origo esetében is lenne mit beemelni, valahogy érdemes lenne ezt megoldani.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Női Lapozó itt véget ér, a Shine azonban további elemmel kedveskedik az olvasóknak: a site alján összefoglalva látható, hogy melyik rovatban mik a legújabb cikkek. Ez azért is jó, mert így nincsenek zavaró illusztrációk, reklámok meg ez, meg az.


Összegezve a tapasztalatokat: több ponton elég nagy a hasonlóság, szemérmetlen módon érvényes ez a menüpontokra, vagy a címekben használt betűtípusra. Az egyes elemek elhelyezkedése is hasonló, bár a Női Lapozó kicsit máshova tette a hangsúlyokat. Ami fura, hogy a főoldalon az egyes rovatok nincsenek eléggé kibontva, csak egy-egy cikket emelnek ki, ami miatt ráadásul menüpont-ismétlésre is kényszerülnek. Például kétszer jelenik meg a szabadidő rovat, vagy az étel-ital és a lelkizés is. Az olvasóra van bízva, hogy ha többet akar tudni, a fő menüpontok mentén haladjon - de így nem feltétlenül születnek kattintások. Én a főoldalra való kipakolásban hiszek, igaz van, aki szerint ez zavaró. De szerintem meg kell adni a lehetőséget a lényeg szkennelésére. Kinek van ideje kattintgatni, nemde?

És hogy valóban ők lesznek-e a vezető női site? Nem hiszem, hogy leelőzik az NLCafét, még akkor sem, ha az egy elsőre átláhatatlan katyvasz: egyszerűen minden megtalálható rajta, hiszen bele van kötve a teljes női online Sanoma-portfolió, és erős közösség alakult ki körülötte.
 

Szólj hozzá!

Ha már egyszer denevérrel hálsz

2009. január 20. 07:36 - Critmiss

Írtam korábban a Velvet elsüllyesztésével elszalasztott történelmi esélyről. Az eredményt mindenki látja, lehet siratni és sajnálkozni. Lehet azonban azon is filózni, hogyan lehetne mégis felpörgetni a dolgot, ha már ilyen állapotba került.

Minimum egy olyan dolog van ugyanis, amivel szerintem lehetne segíteni rajta. Ez pedig a főoldalon megjelenő felület növelése. Igen, jól olvastátok. Növelése. Ugyanis – nem tudom, ki hogy van vele, de – a Velvet hírei nem váltakoznak túl gyorsan. Van olyan, hogy egy nap egyszer kattintok rá valamire, mert nem jön semmi, ami aztán érdekelne. Az meg nem túl életszerű, hogy „bemenjek” a site-ba, és magam mazsolázzam ki a híreket - ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.

Gondolom, pörgetni kell a kiemelt anyagok olvasottságát, meg nem jó, ha számottervő letöltésszám nélkül darálódnak le a cikkek, de ez a jelenlegi megoldás sem hiszem, hogy kielégítő.

Szerintem a jelenleg is kiemelt linkeken túl van egy olyan tartalmi szegmens, ami abszolút alkalmas a turbózásra: ez pedig a mindenféle külföldi pletykasite-ról összeszedett celebhírek köre. Nem is értem igazából, hogy miért van így eldugva, ha már annyi munkát belefeccölnek (suze valahol írta, hogy több mint húsz forrásból dolgoznak).

Meg egyébként is: így kevésbé épülnek fel a külföldi celebek – ha állandóan kint van a főoldalon mondjuk Sienna Miller, egy idő után mindenki tudni fogja, ki az a Sienna Miller. Míg ha el van rejtve a nem is tudom milyen rovatba, (általában nem találok oda rögtön), akkor csak azt a kommentet lehet elvárni, hogy „Who gives a fuck?”. És jogosan.

Plusz kiegészítésként mondanám, hogy egyébként ez a celebrity percről-percre a magyar médiában eléggé unikális. Pont tegnap jelent meg egy cikk a HVG Online-on arról, hogy milyen gátlástalanul hazudnak a bulvárlapok és hogy simán előfordul, hogy több hónapos fényképeket használnak fel illusztrációként. Itt említeném a többhetes híreket is a Viva tévén, ami már csak azért is megdöbbentően pofátlan, mert a tinédzserek mégiscsak az átlagosnál gyakrabban használják az internetet.

Szerintem ha ez az elem hangsúlyosabb lenne a Velveten és mindenki hozzászokna a friss hírekhez, egyre kevésbé lehetne dögszagú sztorikat beadni az embereknek.

A lényeg mindenesetre, hogy ha már bulvárosodunk, azaz denevérrel hálunk, akkor háLjuk meg rendesen. Ráadásul ez így, ebben a formában nem is annyira vállalhatatlan és gyomorforgató.

 

Szólj hozzá!
Címkék: média tipp website

Újítás a FigyelőNeten

2009. január 19. 07:09 - Critmiss

Nem vagyok egy nagy FigyelőNet felhasználó, pedig nem rossz site, csak nem alkalmas arra a típusú hírzabálásra, amit mondjuk egy Index nyújt. Pedig tényleg teszteltem, hogy esetleg kezdőlapom legyen, de erre nem vált be. Szóval csak a munkával kapcsolatban használom.

Éppen ezért kicsit késve veszem észre (valószínűleg) a fejlesztéseket, ezért nem tudom, mennyire számít újnak, hogy egy egészen jó kis funkciót építettek be a site-ba, ami kicsit emlékeztet egy News for Dummies elemre.

Az egyes cikkekben ugyanis egy külön kis szövegdobozba vannak rendezve azoknak a tartalmaknak a linkjei, amik kapcsolódnak a cikk témájához, viszont frissebbek. Íme egy példa (a cím és a lead után):

 

 

 

 

 

 

 

 

Még azt is odaírják, hogy ÚJ! Tök cuki. :)

Szólj hozzá!

Cukiság a Webisztánon!

2008. december 16. 07:47 - Critmiss

Megtört a jég: a bitek és online alkalmazások mellett végre valami más is helyet kapott a techie bloggerszívben - a Bloggerunió (BU) kutyája (akit ha nagyon nyálasak lennénk, BUBU-nak hívnánk, de nem tesszük) boldogan szörföl a Webisztán fejlécében, az egyébként szintén cukiságfaktoros robottal összekötve.

Én tegnap vettem észre ezt a megható tényt, ráadásul csak úgy, hogy felhívták rá a figyelmet. Így jár, aki RSS-ből érkezik.

Nem tudom megállni, muszáj bemásolnom. Remélem, nem baj:

Mindenesetre nagyon köszönjük!

 

 

Pssszt! Figyu:

Két civil szervezet grafikusi segítségre vár. Részletek a bloggerunio@gmail.com címen.

2 komment

Másodvonalas alkalmazások

2008. december 15. 07:54 - Critmiss

Pollner megosztásai között találtam a Mashable! áttekintését 100 különböző webkettes alkalmazásról, amelyek elvileg megkönnyítik az életünk rendszerezését és megszervezését.

Szinte a teljes listát végigkattintgattam, de nagyon kevés olyat találtam, aminél valóban elgondolkoztam azon, hogy ki kellene próbálni. A legtöbbnél úgy éreztem, hogy elég felesleges még létezniük is, és hogy azt a rengeteg energiát valami másba is belefektethették volna. Mondom ezt úgy, hogy igazából egyetértek Doranskyval abban, hogy azok az új start-upok lehetnek a menők, akik már meglévő dolgokat csinálnak meg jobban. Nade ilyen tényleg kevés van.

Mert mit csináljunk egy tucat olyan webkettes alkalmazással, amik nem tudnak többet, mint a Google bármelyik fejlesztése, vagy éppen nem köthetők össze mással? Sok olyan szolgáltatás van egyébként, amik pont a különböző közösségi site-okat kötik össze, ráadásul jóval emészthetőbb formában, mint mondjuk a FriendFeed, de ez inkább csak a nagy site-ok (Facebook, Twitter, Flickr, stb) esetében működik.

Egy példa a felesleges és időpazarló fejlesztésre: a hordit. Ez arra való, hogy az ember a dokumentumait a neten tárolhassa és megoszthassa másokkal, meg mások dokumentumai között turkáljon. Irtó jó a designja, ezért nem is szívesen emelem ki negatív példaként, dehát akkor is az a helyzet, hogy kizárólag azok számára lehet hasznos, akik a Gmailnek még a közelébe sem mentek soha. Egyébként pedig nem ad újat. Pláne, ha azt vesszük, hogy még mennyi ilyen dokumentumfeltöltögetős site van (Slidr, Slide.com, stb), igaz kicsit más céllal.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

De ilyen haszontalannak tűnik az összes party planner, meg listakészítő alkalmazás is, amiknek a fenntartása és menedzselése több időt és energiát emészt fel, mint amennyire megérné őket használni. A Facebook korában invitáló szolgáltatásokat készíteni…  Akkor már inkább egy köremail, ha máshogy nem megy.

További időrabló, de talán még működtethető alkalmazás a Closet Assistant, amibe fel lehet tölteni a ruhatárat és azon keresztül lehet válogatni. Hát… egy nő ruhavásárlási tempóját nem tudom, hogy lehet-e egy ilyennel követni, szerintem inkább frusztráló lehet egy idő után, hogy újabb ügy került fel a to do listára „Closet Assistant update!!”.

Ami kicsit hasznosabbnak tűnt a rengeteg cucc között: például a Clipperz, amit mondjuk nem mernék használni, de szétforgácsolódott embereknek biztosan jól jön, mert az a lényege, hogy az összes accounthoz el lehet itt tárolni az azonosítót és a jelszót, de akár PIN kódokat és minden egyebet is. Hát nem tudom… mindenesetre igény biztos, hogy van rá.

A webkettes aktivitásokat egy helyre gyűjtő szolgáltatások közül nekem a Second Brain tetszett a legjobban, ez leginkább azoknak jön jól, akik hangsúlyosan építik a saját brandjüket, és a blogírás nem tudja felvenni az információfogyasztásuk ritmusát.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vagy itt van a Nutshell mail, ami egy helyre gyűjti az összes mailboxod tartalmát. Ez elsősorban azoknak jó, akiknek le van tiltva a levelezésük a munkahelyen, meg azoknak, akik képtelenek beállítani a postaládájukat rendesen. Na jó, szóval csak félig hasznos ez a szolgáltatás.

Van még egy egész jó kis dolog, ami elég bénán néz ki, de talán van létjogosultsága: ez pedig a SimplyChecklist.com, ahol előre elkészített to do listákat lehet kikeresni. Van például gyerekszülős lista a kórházba vonulás előtt elintézendő, összegyűjtendő dolgokkal, vagy költözős lista hasonló jelleggel. Ez elég jónak tűnik.

Jó lenne még, ha itthon is lennének könyvtárkategorizáló site-ok, bár ez is inkább időrablásnak tűnik.

Amit nem találtam, de klassz lenne: egy olyan site, ahol az ember az alternatív identitását tudja menedzselni. A jelenlegieknél abban különbözne, hogy itt egy helyre lehetne gyűjteni az alternatív accountokat és eleve lenne mondjuk egy hozzá tartozó gomb a Toolbaron. Ezáltal például el lehetne érni, hogy az alternatív del.ici.ous-be menjenek a könyvjelzők. Merthogy én szeretném a két dolgot kettéválasztani. És így mehetne ez a többi alternatív accounttal.

Jelenleg ugye a Facebookkal próbálkozom, de nekem tényleg valami olyan megoldás kellene, ami normálisan tudja kezelni a másodlagos accountjaimat is.
 

3 komment

Újra marketingáldozat lettem

2008. december 10. 07:41 - Critmiss

Vagy inkább a design hatott rám? Nem tudom biztosan, mindenesetre régen írtam már arról, milyen, amikor simán bekajálok valamit, mert valaki úgy döntött, hogy márpedig ő eladja a termékét.

Ez az új cucc, ami befigyelt, egy óra a Too Late-től. Egy kis olasz cég ez, ami irtó szexi kis műanyag órákat árul.

Na és most tessék figyelni: legalább egy évtizede nem hordok órát. Mindig is úgy gondoltam, hogy az felesleges a kijelzők korában. Ezenkívül nem hordok vackokat, így ékszert sem. (Vagy legalábbis nagyon ritkán.)

Ehhez képest az óra megtekintése és megrendelése között kábé (és maximum) öt perc telt el.

Mindez miért? Mert:

  1. jó a site
  2. színes a cucc
  3. egyszerű a design
  4. vicces
  5. viszonylag olcsó
  6. könnyű volt megrendelni és kifizetni

 

És ami külön jó: nagyon gyorsan ideért.

Undorító ez a fogyasztói kultúra, undorító.

 

Ui.: Egyébként aztán kiderült, hogy a Formában is lehet kapni, dupla annyiért.

4 komment

Népszabi

2008. december 03. 07:19 - Critmiss

Többen is mondták, hogy mekkora hülyeség egy online site-ot a tévében hirdetni. De szerintem teljesen érthető és jól indokolható. Legalábbis akkor, ha például egy olyan szolgáltatásról vagy médiumról van szó, ami a tömegekhez szól. A nagy tömegek meg azért nem igazán használják a netet, vagy ha mégis, legfeljebb kapcsolattartásra.

Ők felmennek az Origóra vagy az Indexre, meg a mailboxukba, aztán szevasz. Nem fog eszükbe jutni, hogy "nahát, vajon milyen az online Népszabadság"? Ha nem olvasták korábban (rendszeresen), akkor ez soha nem fog felmerülni.

A másik pedig, hogy ha egy site rossz, mint amilyen a Nol volt, akkor nem nézeget vissza rá az ember, hogy vajon megcsinálták-e már. Onnantól a kapcsolat lényegében megszakadt. Ezért aztán igenis reklámidőt kell venni, és bemondani a tévében, hogy "Újdonság van!". Ha nem olvasnék szakmai blogokat, és nem lettem volna hivatalból feliratkozva az RSS-re, akkor máshogy nem tudtam volna róla.

Egyébként nekem tetszik az új site a sok gyermekbetegsége ellenére. Szerintem tökjól használható, könnyen el lehet rajta igazodni, és bár biztosan tényleg hat képernyő magas, működik, mert ha valaki lusta kattintani, akkor scrollozhat. Mert lényegében az oldal második felében a felső hányadban kis helyre becsomagolt tartalmak olvashatók kibontva. És egyáltalán: így kell kinéznie egy honlapnak.

Szólj hozzá!

Mondja meg neked az internetdoktor

2008. december 01. 07:17 - Critmiss

Nem véletlenül ritkultak meg a bejegyzéseim, de ígérem, ez nem lesz tartós. Mindenesetre egyrészt valóban elgondolkoztam az internetfüggőségen és újra bemutatkoztam a konyhának többek között, másrészt az internetdoktor azt mondta amikor ritka alkalmakkor találkoztunk, hogy pihenjek.

Merthogy nekem ő a legmegbízhatóbb forrásom, ha a betegségekről van szó. És a New York Times szerint ezzel nem vagyok egyedül. Persze mindenki, vagy legalábbis a felhasználók háromnegyed része szörföl a szimptómái alapján a lehetséges betegségek után kutatva, de én, hát én mindig.

Az orvosok szerint ez egész hasznos, mert viszonylag értelmesen el lehet beszélgetni a páciensekkel a betegségekről, meg főleg a komolyabb betegségekben szenvedők számára nagyon fontos lehet a különböző eü-honlapok közösségének ereje.

A Microsoft szerint viszont ez nem feltétlenül hasznos, mert sokan, vagy legalábbis a szájberchondriások (igen, így nevezték el pár éve) egy kis fejfájás alapján rögtön arra következtetnek, hogy agydaganatuk van. Merthogy a legtöbben csak az első pár találatot böngészik át, ami csalóka, mert a durvább betegségekről értelemszerűen több bejegyzés, honlap születik. És ezért blablabla, azon dolgoznak, hogy a keresőjük valamennyire beleszóljon a folyamatba, segítsenek a felhasználóknak és a jobb találatok felé terelgessék őket.

Én eddig egyszer diagnosztizáltam félre magam, amikor arra kezdtem gyanakodni, hogy cukorbeteg vagyok. Még tesztet is vettem! Aztán kiderült, hogy egy egyszerűbb, de azért nem teljesen komolytalan ügy volt a háttérben. A második tippem volt, és be is jött.

Ha már itt tartunk, hozzám hasonló hipochondriásoknak ajánlom a következő szolgáltatásokat (ha esetleg még nem találtatok volna rájuk):

Betegszoba - ezen a közösségi site-on a felhasználók jelölgetik be, hogy milyen betegségüknek milyen tünete volt, és hogyan gyógyultak meg. Még több olyan van, amiről kevés gyűjtés született, de például az influenzások sok információt megtudhatnak, alternatív megoldásokkal együtt.

Aztán ha sem magunkban, sem a többiekben nem bízunk, de még mindig nem szánjuk rá magunkat egy dokira, akkor jó lesz az Orvostudakozó. Ott feltehetjük a kérdéseinket, a dokik válaszolnak, a többiek meg olvassák. Régen a MediCentrum mondta meg nekem, hogy "most rögtön menjek kórházba", de mára egész jó megoldások születnek nekünk, hipochondriásoknak.

6 komment

Ötlet: news for dummies

2008. november 27. 07:16 - Critmiss

Ugyan félálomban jutott eszembe, azért még így ébren sem tűnik teljesen használhatatlannak egy News for Dummies típusú hírsite ötlete. A lényeg, hogy a hírek olyan módon vannak feldolgozva, mintha teljesen hülye lenne a felhasználó, de minimum harminc pontot csökkent volna az átlagos IQ-hányados a világon.

Ez úgy nézne ki, hogy azoknál az információknál, amik fontosak, fel lenne tüntetve, hogy fontosak. Amik meg újak a korábbiakhoz képest, oda lenne írva vagy animálva, hogy ÚJ! A cikkek rövidek lennének, egyszerű magyarázatokkal és gyakran egy-egy ábrában lennének feldolgozva. Akár napirajz-stílusban, rajzolva is.

Mindeközben természetesen az olvasók figyelme metsző humorral lenne a releváns részletekre irányítva. Tehát alapvetően ez egy poénsite lenne, ráadásul nagyon macsós, de az Onionnal ellentétben nem kitalált, hanem meglévő hírekkel dolgoznának és abban lenne a humor, ahogyan a témákat feldolgozzák.

Eleve már az oldal is úgy lenne felépítve, hogy a legegyszerűbb lelkek se vesszenek el. Az oldal tetején lennének a FONTOS hírek, aztán haladnánk a legkevésbé fontosakig. A legalján meg egy nagy fekete téglalap lenne, ahol a már annyira lényegtelen hírek szerepelnének, hogy nem is érdemes megmutatni őket. A téglalapban szereplő híreket ugyanis csak úgy lehet elolvasni, ha kijelölöd őket.

Kár, hogy nem vagyok lelazult pasi némi programozói háttérrel és sok szabadidővel. Tudom, hogy fura, de nekem tetszene egy ilyen.

 

 

13 komment

Cool site - Memiary

2008. november 19. 07:40 - Critmiss

Még korábban akartam posztolni arról, hogy a Google Calendart tovább kéne fejleszteni, hogy mininapló-írásra is alkalmas legyen. Aztán végül úgy ítéltem meg, hogy biztos csak én nem tudom rendesen használni, úgyhogy inkább csendben maradok. Azóta sem tettem visszaemlékezős bejegyzéseket, mindig csak emlékeztetőket állítok be. Pedig alapvetően tényleg alkalmas arra, hogy egy-egy mondatban beleírjam, mi történt velem. Mégsem megy.

Mostmár mindegy is, mert egy pasi kifejlesztett egy pontosan az én igényeimnek megfelelő mininaplót, ahova öt darab emléket lehet rövid mondatokban rögzíteni. Ez a Memiary. Elég kezdetleges, csak annyit tud, amennyit itt leírtam, esetleg még azt lehet megemlíteni, hogy természetesen napi, heti, havi és éves bontásban nézheted meg utólag, mi minden fontos dolog történt veled.

Annyit lenne érdemes még fejleszteni benne, hogy mondjuk lehessen több naplót kezelni egy accounton belül, és akár még egy embed funkciót is el tudnék képzelni, mert miért ne?

Mindenesetre én fogom használni, például ide fogom jegyzetelni a futóedzéseimet, mert még mindig nem tudtam rávenni magam, hogy vegyek egy Nike Sportbandet. Most ebben a hideg borzalomban eleve tökmindegy.

(via ReadWriteWeb, sok napja)

7 komment
Címkék: cool website

Javaslatok online programmagazinok részére

2008. november 10. 07:46 - Critmiss

Itt most elsősorban az Exit magazinra gondolok, mert mindig azt olvasom és online is mindig azt használom. És egyébként is ők voltak olyan rendesek és leleményesek, hogy külön kigyűjtötték az ingyenes programokat, hogy ne kelljen annyit keresni. Így aztán sokkal könnyebben megtalálom a soron következő célpontokat a városhasználati projekthez.

A gond viszont az, hogy az oldal azért elég nehezen használható. Arra jó, hogy ha mondjuk felhív az egyik barátom, hogy kéne valamit mozizni este hétkor, akkor gyorsan kikeresem és megvan, azonban ha előre akarok tervezni és bizonytalan vagyok, már sokkal nehezebb a helyzet, mert technikailag semmi nem könnyíti meg a dolgomat. A site egyszerűen csak információs katalógusként működik, saját kis papírfecnik vagy jegyzetfüzetek kiegészítéseként.

Ennél viszont sokkal többre lenne már szükség. Mert mi történik az információkkal, amiket kidob a rendszer? Abszolút semmi. Nincs lehetőségem arra, hogy elraktározzam magamnak, hogy esetleg fontossági sorrendet állítsak fel, vagy hogy értesítést kérjek. Térkép funkció? Ugyan már. A maximális segítség a kikeresett program szervezőjének a linkje, aztán csókolom. Hát akárhogy is nézem, ez nem túl sok.

A Port.hu már próbálkozott ilyesmivel, én nagy örömmel regisztráltam is, de teljesen használhatatlan az egész. A többieknél sem látok semmilyen ezirányú fejlesztést.

Ebben a helyzetben mit lehet tenni? Sorra nyílnak a fülek a browserben, a végére teljes az összezavarodás, és mit csinál a user? Egyenként kimásolja az egészet egy word-be. Nagyon rossz esetben még ki is nyomtatja, ha átláthatatlanul izgi hetet talált. Hát elegáns, mondhatom.

Alapvető lenne szerintem egy regisztrációhoz kötött rendszer, ahol a delikvens saját kis programlistákat tudna összeállítani, és ha szeretné, akkor értesítést is kaphatna. Plusz amiket fentebb említettem. Share vagy szavazás funkcióról már nem is merek álmodni, pedig arra is szükségem lett volna már, mert már több barátom is ráizgult a város ingyenes használatára.

A lehetőség tehát adott a többiek lekörözésére. A Sanoma erre simán ráállhatna, hogy lenullázzon mindenkit, illetve a többiek ezen keresztül próbálhatnák ledolgozni a hátrányukat.
 

5 komment

Reklámporta

2008. november 04. 07:36 - Critmiss

 

Reklámportások, szevasztok! Először nem értettem, miért kapom a linket, aztán egyszercsak szembesültem magammal.

Mindennek ellenére :) ez egy tökjó site, és ha valaki új RSS-forrásokat keres, tele van már a Toolbarja feedekkel, lusta rendezgetni a Netvibes-t, vagy pont hogy azt sem tudja, mi az RSS, akkor érdemes beállítani a Reklámportát nyitóoldalnak. Meg korrektül néz ki, ami még mindig eredménynek számít.

Tetszik, hogy beindult a Neo és elkezdte egy helyre gyűjteni a magyar kommunikációs szakma tudásbázisát. A Médiapédia volt az első, aztán azon belül nemrég a wikis próbálkozás jelent meg és most ez a kezdőoldal a legfrissebb. Rendben van. Csak így tovább!

A következő feladat előtt pihenésképpen nézzétek meg ezt az üdvözlővideót.

10 komment

Nem is rossz

2008. augusztus 14. 07:16 - Critmiss

Átrendeztem a csatornafelosztást a tévén, és rájöttem, hogy sok jó műsor van, csak nem tudok róluk, mert nem igazán szörfölök. Vagyishát igencsak szörfölök, csak éppen a neten.

Azonban mégiscsak jó lenne tudni, miről maradok le, úgyhogy a borzalmas Port.hu-féle személyre szabás után vettem a fáradságot, és átnyálaztam a musorajanlo.hu-t.

Elsőre kicsit szkeptikus voltam, de hogy ne menjen a levesbe a ráfordított idő, benyomtam RSS-be.

És lőn... Nem kell már bepötyögnöm, a Port.hu címét, mert alapvetően az ízlésemnek megfelelő ajánlatokat dob ki a rendszer.

Rövid csekk, aztán nyugodtan internetezek tovább. És ez jó.

Szólj hozzá!

Hogyan NE alakíts ki webshopot

2008. július 29. 07:54 - Critmiss

Telefont szeretnék venni a nagymamámnak. Érthető módon a nemrég beharangozott nyugdíjasgépet, a Doro nevű telefont kezdtem el keresni, érthető módon annál a szolgáltatónál, amelyik elérhetővé tette.

A Google találati listájának hetedik helyén meg is találtam, amit szerettem volna. És mi fogadott? Korrekt kis ismertető, hurrá. Nade mennyibe kerül?

Most jött hat kattintás – teljesen feleslegesen. Merthogy mindig ugyanazt találtam: a gép leírását.

Nagy nehezen rávettem magam, hogy tovább keressek, és plusz két kattintás után kaptam egy listát, ahol jelezték az árát, továbbkattintva a készülékre viszont megint az az idióta oldal töltődött be. Szóval csak úgy tudom meg az árat, ha a tarifák között keresgélek és véletlenül sem kattintok tovább.

Niccce.

Hogy miért ér fel egy agyműtéttel (anglicizmusveszély!) az árak következetes megjelenítése az oldalakon és miért kell minden tarifacsomagot végigkattintanom külön külön...

Annyiból jó a cucc, hogy a délutáni vérnyomás-kilengésemet pozitívba lendítette. Szuperköszi.

Szólj hozzá!

Spórolj pénzt, olvass Fashionationt!

2008. július 03. 07:20 - Critmiss

Kedvencem, a the coolhunter divatsite-ot indított Fashionation néven, aminek az a lényege, hogy a legjobb anyagokat gyűjtik össze a legkülönbözőbb divatmagazinokból, és teljes sorozatokat mutatnak meg saját kommentekkel.

Tehát ha nem is teljes merítést kapsz, azért a legfontosabb fotósorozatokat, videókat, divatbemutatókat meg tudod nézni, vagy épp képbe kerülhetsz arról, kik most a legjobb fotósok.

Természetesen itt is van street fashion, de most leegyszerűsítették a témát: szavazni lehet, hogy az egymás mellé tett két, egymásra eléggé hasonlító ember/öltözet közül melyik néz ki jobban, ennyi. Nem tudjuk meg, hogy mit hol vett a delikvens, vagy hogy miért az ötvenes évek gönceiben érzi jól magát.

Szerintem tetszeni fog, mert elég keveset vállal, és azt - a coolhunter eddigi működését tekintve - biztosan teljesíteni fogja.

Szólj hozzá!

Webkettőszerű site Szigetelőknek

2008. július 02. 13:15 - Critmiss

Már tavaly is nyaggattam a Sziget szervezőit egy jó kis programösszeállító site-ért, de nem hallgattak rám. Bevallom, az akkor éppen klassz honlapnak kikiáltott musorajanlo.hu tervezőivel is kapcsolatba kerültem a jobbító szándék által vezérelve, igaz az akkori feladatfelhalmozódások és a számítógépmentes lét miatt nem tudtam nekik részletesen elmondani a véleményemet, ami egyébként nem volt túl jó. Ezúton is bocsánat az elmaradt levelekért - ha esetleg valaha olvasnák.

 

Most néhány srác összedobott egy nagyon klassz oldalt a Szigetlátogatást tervezőknek, amiben az újszerű feature a hasonló ízlésű felhasználók, és az általuk kiválasztott programok mutogatása.

 

Az oldal az első pillanatban megtetszett valóban erős béta-jellege ellenére is, és rögtön regisztráltam is, ami egyébként gyanúsan, hihetetlenül könnyen ment.

 

A programok összeállítása is elképesztően könnyű, nagyon tetszett a kurzor érintésére igenné változó gomb, amivel a „kosárba” tehetem a nekem tetsző programokat.

 

Gyorsan össze is gereblyéztem mindent, ami megtetszett, és már alig vártam a következő lépést: a programok közötti hierarchia, és egyéb rendezési lehetőségek opcióját, a naptárban való megjelenítést. Ilyen azonban nincs az oldalon. Van ugyan lehetőség különböző naptárakba való betöltéshez, nekem sajnos nem sikerült, súgó pedig nincs. (Egyébként a Google Calendarral együtt érdekelne. Hahó!) És bizony sok hozzám hasonló lúzer van, akinek ez nem megy, ezért fontos lenne már a site-on egy ilyen felület kialakítása.

 

Szóval nem tudtam meg, hogy melyik általam kiválasztott programok ütköznek, a sátramban (az egyénileg kialakított „bevásárlólistámon”) még annyi sincs jelezve, hogy egyáltalán mikor mennek a koncertek.

 

Annyit tudtam csak felmérni a site-on keresztül, hogy nálam a szerda, a péntek és esetleg a szombat lenne a nyerő, bár pont csütörtökre tervezem, hogy kinézek. Plusz megtudtam, hogy lesz Brisa Roché.

 

Koncertválogatásra tehát teljesen szuperül megfelel az oldal, de szöszölésre már nem. Ja és amire jó még: randiszervezésre, már ha valaki ilyesmiben érdekelt. Más szempontból totálisan érdektelen, hogy ki mit tervez megnézni, de persze itt inkább rólam van szó, biztos izgi dolog.

 

Minden kisebb és nagyobb hiba ellenére azért nagyon köszi az oldalt, hősök vagytok. És lécci adjátok el az oldalt a Sziget szervezőinek, hogy ne csak koncertek, hanem minden program között lehessen válogatni.

 

16 komment

Az üvegplafonon át

2008. június 03. 07:05 - Critmiss

A Wall Street Journal új rovatot indított power asszonyoknak. Itt minden megvan, amit egy szigorúkosztümös nő szívesen elolvashat: karrier és család összeegyeztetése, sikeres női pályák, munkahelyi helyzetek kezelése, (elvileg) lifestyle stb.

A cikkeken kívül vannak blogok, videók amik egész jók. Ahogy elnézem a kommenteket és a fórumot, egész sokan olvassák, és a professzionális, szigorú tartalomhoz illeszkedve igen moderáltan szólnak hozzá.

Biztos voltak lapok, amik már korábban is megszólították ezt a célcsoportot, de ennyire rájuk szabva én még nem láttam médiumot. Általában dominálnak a rúzsok és a ruhák, meg a “nem számítanak a ráncok, de azért ne öregedj” típusú tartalmak.

Ráadásul a nagy lap tartalmaival össze van drótozva rendesen, mindenhonnan visszaléphetsz a férfias témákhoz. A lap készítői szerint a site széles spektrumot fed le, sokfajta nőnek szólnak, de ezzel én vitatkoznék. Azért CEO-ként lehet, hogy olvasnám.

(via PR Week Online)

5 komment

Tom Cruise új fronton támad

2008. május 05. 08:21 - Critmiss

Hattttalmas jelentőségű világpremiernek lehettünk tegnap tanúi: elindult a TomCruise.com. Az apropót az adta, hogy Tom Cruise 25 éve játszotta élete első főszerepét, de egyébként 27 éve van a fedélzeten. Azért biztosan a legújabb filmje, a Valkűr premierje is közrejátszott ennek a kis minimúzeumnak a megalkotásában.

A site-hoz egyébként elég masszív pr-kampány is társul, amiben már a legdurvább fegyvert is bevetették, ráadásul duplán: Tom újra elment Oprához, és most előadta a normálist. És ami elképesztő, hogy már most sokkal elnézőbbek vele a bulvársite-ok.

A honlap maga egész jó, de nem az a rajongóbázis, ahol szabadon lehetne randalírozni és shoppingolni. Itt inkább tiszteletteljesen és fegyelmezetten kell körbejárni a Tom Cruise emlékművet. Sok a flash, a képek nagyok, de nem lehet őket letölteni. Az azonban mindenképp az oldal mellett szól, hogy nagyon szépen kategorizálták a filmeket – minden alapvető információ megvan, és meg lehet nézni a trailereket is. Nincs túl sok elem, például két hír jelenik csak meg az újdonságok között, ami pluszpont. És bár elhanyagolható jelentőségű, azért tetszik, hogy kikapcsolás után szépen, fokozatosan halkul a háttérzene. :)



Az oldal végigkattintása után eszembe jutott, hogy vajon TomKaték legújabb barátainak milyen lehet a honlapja? Elsőre azt gondoltam, hogy elég felesleges próbálkozás, mert biztos mindegyik vérprofi, de ez közelsincs így. Ezért úgy döntöttem, érdemes végigmenni rajtuk.

A legközelebbi "barát", Katie Holmes oldala jelenleg nem elérhető. Hm… Xenu biztos leblokkolta.

A legkorábbi barátházaspár női tagja, Jada Pinkett Smith elég furcsa site-ot üzemeltet. Tiszta kilencvenes évek, ronda fontok és kevés információ. Ami viszont kiderül, az sokkoló: a nő egy nekem keménynek tűnő rockzenekarban is játszik. Hm…










Will már sokkal összeszedettebb, igaz, nem neki kell a gyerekneveléssel foglalkoznia: nála is szépen kategorizáltak a filmek, és még a 2005-ig tartó zenei pályáját is bevállalta. Van itt minden, ami kell: rovid bemutatkozás, hírek, bannerek, és fórum. Ez utóbbival kapcsolatban meglepett, hogy alig vannak hozzászólók. Persze lehet, hogy csak túl sok topik van.


A másik baráti pár a Beckhaméké. A női tagnak nincs honlapja. Érdekes. A férfinek van, emlékszem is, hogy mennyire beharangozták akkoriban. Teljesen korrekt, szerintem a legjobb itt a társaságban. Még blogot is diktál (biztos vagyok benne, hogy nem ő írja, bocsánat). Kár, hogy nem videón teszi, mert irtó jó az akcentusa. Ami hihetetlen: nincs merchandising. Jó, “partnerek” vannak, de mégsem David-bögrékkel van tele az oldal. Egész szimpi.



A legújabb barátok a Seal-Klumék. Seal oldala nemsokára indul. A Heidi Klum GmbH viszont full gőzzel működik. Ez egy igazi vállalati site rengeteg eladandó áruval. Még reklámbanner is van rajta! Szerintem mindent elárul a wirtschaftról, hogy Heidi Klum már azelőtt levédette a nevét, és logót gyártatott magának, mielőtt valaha is végigment volna a kifutón. 



























A tapasztalat tehát: az online jelenlét mintha nem szerepelne az abszolút prioritások között sztáréknál. Pedig abszolút hatékonyan használhatnák az elsődleges információk átadására, a ranjongókkal való kommunikációra és nem utolsósorban az imázsuk alakítására.

Ebben a most megnézett honlapok közül a Davidé és a Tomé a legjobb. Foci és Xenu ide vagy oda.

Szólj hozzá!

Etnicitásközpontú site indult

2008. április 21. 00:48 - Critmiss

Az Ask.com-ot is üzemeltető IAC/InteractiveCorp új, etnicitásközpontú, azon belül is elsősorban feketéknek szóló site-ot indított RushmoreDrive néven. Három fő funkciója van: egyrészt keresőként, másrészt hírportálként, harmadrészt pedig álláskereső site-ként működik.

A fejlesztők célja egy olyan oldal létrehozása volt, mely a tartalmak generálása során etnikai szempontokat is figyelembe vesz: így a kereső által kihozott eredmények listázásakor azok a hírek szerepelnek előkelőbb helyen, melyek a feketéket is érdeklik. Tehát ha ebben a keresőben kozmetikai termékekre keresel rá, a feketék számára kifejlesztett áruk már nem a lista végén fognak kullogni.

A hírek kapcsán hasonló terveik vannak: igyekszenek majd a feketék szempontjait is érvényesíteni a tartalom készítése során, és megemlítik az esetleges „fekete” vonatkozásokat is.

Az állásközvetítés természetesen nem etnicitásközpontú, de gondolom azok a cégek, akik itt szerepelnek, imázsszempontokat is figyelembevéve hirdetnek.

Sajnos nem tudtam sok tapasztalatot gyűjteni az oldallal kapcsolatban, mert például a kereső most nem működik, és kevés a hír is. Mindenesetre a „fekete” szempontok érvényesítésére még nem láttam a hírrovatban példát.

Az oldal kialakítása mindenesetre nagyon rendben van: letisztult, szellős, ennélfogva könnyen áttekinthető. És természetesen tele van olyan funkciókkal, amik egy honlapot honlappá tesznek: a hírek mellett feltüntetik a kapcsolódó tartalmakat, amik lehetnek további cikkek, blogbejegyzések, videók és kommentek.

(via PRWEEK Online)

 

Szólj hozzá!

Egy kis etikus divat - már megint

2008. április 20. 13:05 - Critmiss

Nem tehetek róla, ezek a hírek jönnek szembe velem: a BBC elindított egy website-ot Thread néven, ami csak és kizárólag az etikus, azaz fair trade divatról szól.

A honlap alapvetően egy divatreality-hez kapcsolódik - ahogy én látom - , csak éppen a BBC-hez illő módon valódi helyszíneken szenvedhetnek az egyébként privátban divatőrült jelentkezők. Április 22-én indul, ha ez egyáltalán bárkinek releváns.

Mindenesetre érdemes végigmenni az oldalon (flash és html verzió is van btw), egész jó kiindulópont, ha valóban érdekel valakit a téma.

Széljegyzet:
A recycling mostanában itt is megy, de valahogy unalmassá vált. Talán azért, mert mindenki ugyanazt csinálja: a Retrockban és a hozzá hasonló helyeken például általános, hogy szétkaszabolt ruhák és pólók vannak szinte véletlenszerűen összevarrva (bár némelyik még tetszik is nekem), aztán ugye itt vannak a ponyvatáskák, amik tényleg viccesek, de nekem az etikus divat nem jön be, ha látszik a ruhán, hogy a kutya szájából volt előhúzva eredetileg - és a designer nem tett hozzá érdemben a második végeredményhez.

Most bezzegezek, amit utálok, nade hol vagyunk mi ettől?:




















(junky styling)

Szólj hozzá!

A divatblogger rendbe tesz egy mázlista macát

2008. április 19. 00:20 - Critmiss

Az egyik kedvenc street fashion bloggerem, Scott Schuman új akcióba kezdett: rendbe tesz egy egyébként nagyon jó alapanyag művészdiákot. Elsőként csak felfigyelt rá, aztán a lány leszólította, és mondta neki, hogy bírja a blogot. De sehogy sem tetszett Scottnak az összhatás, főleg a lány csizmája miatt. Meg a haja is túl hosszú. És a ruhájának a nyakkivágása is előnytelen. Ezért most először úgy döntött, hogy rendbe hozza a lányt, és elviszi néhány olcsóbb, de már értékelhető design-t nyújtó helyre.

Sokan tiltakoztak, mert szerintük ezzel a lényeg vész el, de Scott azzal reagált, hogy szerinte éppen ellenkezőleg: pontosan azért kezdte el fényképezni a pasikat az utcán, mert nem inspirálták a férfimagazinok, viszont szeretett volna stílusosabban öltözni. Ő volt tehát az "átváltoztatjuk" rovat első alanya. Azóta sokan jelezték, hogy ilyen hatással volt rájuk a blog, tehát innen már tényleg csak egy lépés a mostani akció.

Kíváncsi vagyok, milyen lesz az eredmény, de biztos nem lesz nagy meglepetés, mert a lány eleve nagyon jól néz ki.

7 komment

Üzenj Istennek!

2008. április 14. 00:34 - Critmiss

A Coolhunter egyik agytrösztje új site-ot indított Dear God néven. Ide istenhittől függetlenül bárki írhat üzenetet, azaz imát Istenének.

A legutóbbi üzenet egy marketingkommunikációs pasastól származik, aki azt üzente Istennek, hogy meg kellene borotválkozni, és ideje lenne már lecserélni a keresztet is, mert azt már leamortizálta Madonna a Pepsi reklámokkal.

De ez viszonylag kivételes ima, a legtöbb nagyon személyes és megindító. Persze témakörtől függően – van belőlük sok, érdemes körülnézni.

19 komment
Címkék: amerika cool website

Mutasd.be

2008. március 30. 17:43 - Critmiss

Már több helyen találkoztam a Mutasd.be hírével, ráadásul több szakmai blogger is említette, mint cool start-upot. Első hallásra sem találtam benne értelmet, de még ránézésre sem. Napok óta gondolkozom, de komolyan mondom, hogy nem értem, miért jó az, ha regisztrálok egy oldalra, és megkérem a haverokat, hogy írjanak már rólam szépet. És utána mi történik? Nézegetem? Aztán olvasgatom mások jellemzését? És akkor mi van? Ki veszi ezt komolyan? Mi ennek az értelme?

Hogyismondjam. A Flickr -en például érhető egy ilyen jellemzés. Hiszen valaki fényképeket, azaz valamilyen produktumot tesz fel az oldalra, és a képek+jellemzés kombinációjából kiderül, milyen ember is a hülye felhasználónév mögött rejtőző valaki. Nade ahol csak a jellemzés van és no produktum? Ott azért ünnepeljenek, hogy létezem? Ez a valóságshow-k szőkéit és izmosait juttatja eszembe, akik úgy lesznek ismertek, hogy semmit nem tettek le az asztalra. Nem mondom én, hogy képeket kattintgatni olyan nagy dicsőség, de ez így azért kicsit kevés. A mutasd.be olyan, mintha megcsinálták volna a gombot, a kabátról meg elfeledkeztek volna. És aztán még vállon is veregetnék magukat, hogy milyen jól tudnak varrni.

Szólj hozzá!
Címkék: negatív website
süti beállítások módosítása