A Businessweek hosszú cikket szentelt a közösségimédia-lufinak elsősorban arra koncentrálva, hogy míg a techlufik általában hátrahagynak valamit, amit az utókor hasznosítani tud, addig a közösségi média bukása után nem marad semmi.

Egy másik fontos, fejcsóválós kijelentés, hogy a mai zsenik azon fáradoznak, hogy átkattintásokat, konverziót generáljanak, ahelyett, hogy fontosabb dolgokon járatnák az eszüket. Ezt konkrétan Mark Zuckerberg egyik első és nagyon fontos alkalmazottja, Jeff Hammerbacher mondta a cikkben, aki elkezdte és professzionális szintre emelte a Facebooknál az adatbányászatot.

Az eredeti feladata az volt, hogy megvizsgálja, hogy egyes egyetemeken miért sikeres a Facebook és másoknál miért nem, illetve hogy mik a különbségek a fiatalabb és az idősebb diákok között. Forradalmi dolgokat művelt, mégis arra jutott az ezzel töltött évek során, hogy szerinte mindez pocsékolás. Mondta ezt, miután a Wall Streeten dolgozott ki algoritmusokat vétel-eladás jelzések leadására a Facebookos megbízást megelőzően. Minimum érdekes világlátásra utal ez.

Ma egy olyan cégen dolgozik, ami megkönnyíti az adatok értelmezését a különböző iparágakban. Ez a dolog egyébként már olyan szinten tart, hogy van olyan cég, akik a gének, szervek és más testi folyamatok egymásra hatását értelmezi az adatok alapján és esélyt látnak arra, hogy nem a biológusok, hanem az adatbányászok fognak megoldani fontos egészségügyi problémákat. 

A cikk írója szerint tehát Hammerbachernek igaza van, amikor kortársai képességeinek elherdálása miatt kesereg és szerinte más, értelmesebb dolgokra is lehetne használni a megszerzett tudást. Viszont az nem jut eszébe, hogy az adatbányászat fejlődésének egyik fontos területe a közösségi média - éppen Hammerbacher erre a példa -, tehát ha lufi is az egész, a cikk egyik fő kijelentése semmissé válik. Ugyanis ha mindennek vége szakad, még akkor is ott vannak az adatok értelmezésére vonatkozó ismeretek, amiket hasznosíthat majd az utókor. 

De mindegy, csak azt akartam mondani, hogy szerintem ez a kesergés az elkallódó tehetségekről hülyeség.

A blog fennállása óta eltelt években elképzelhetetlen, hogy ne írtam volna arról, mennyire utálom a hosszú leírásokat az irodalmi szövegekben. Főleg az zavar, ha magas homlokokról és beesett szemekről kell olvasnom, de sokan Jókai óta tudjuk, hogy a hosszas környezetleírás is zsibbasztó tud lenni.

Most nálam okosabb emberek végre teljesen nyíltan leírták, hogy a kortárs irodalomban aztán tényleg nincs helye az ilyesminek. Nem arról van persze szó, hogy a leírásokat teljesen ki kell irtani a szövegekből (bár én még azt is pártolnám a legtöbb esetben), hanem egyszerűen meg kell választani, hogy milyen eszközökkel mutatjuk be a körülményeket. Az a jó, ha mindez pontosan, lényegretörően történik, és az kap említést, ami fontos és ennek valódi hangulatteremtő ereje van.

A mai olvasók már csak korlátozott mértékben hajlandók a leírásokkal bajlódni, és a legjobb könyvek szerzői is azt kockáztatják, hogy egyszerűen továbblapoznak az emberek, ha éppen nem teszik le az egész könyvet olvasatlanul.

A Salon.com nem mindig van rendben, de ezzel a cikkel csak egyetérteni tudok.

A Slate szerzője, Daniel Gross szerint érdemes fenntartásokkal kezelni a nyomtatott sajtó jövőjéről, azaz éppen eltűnéséről szóló spekulációkat. Az ugyanis, hogy szeptember 30-ig bezárólag 10.6 százalékot csökkent az amerikai lapok példányszáma, nem a nyomtatott sajtó jövőjéről, hanem sokkal inkább a válság jelenéről mond el sokat.

Szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy min ment keresztül a világ gazdasága, ráadásul azt sem, hogy azért rengeteg blog és online médium még nagyobb mértékben veszített a közönségéből, és az online reklámbevételek is nagyot estek, csak ezt ritkán szokták megemlíteni.

A nyomtatott lapok mindenesetre a következőképpen reagáltak a helyzetre: csökkentették a működési költségeket és emelték az árakat mind az újságárusoknál, mind az előfizetések esetében. Ez érdekes módon úgy néz ki, hogy bejött, például a New York Times a példányszám csökkenése ellenére a harmadik negyedévben már arról számolt be, hogy az értékesítési bevételek nőttek, ráadásul túlszárnyalták a hirdetési bevételeket.

Ez a modell kezd tehát kialakulni: költségcsökkentés és áremelés. Nem tűnik túl szimpatikusnak, de ha mindehhez tartják a színvonalat, még lehet belőle valami, legalábbis nyernek egy kis időt, míg kitalálják, hogyan turbózzák fel a bevételtermelést az online verziókban.