Critical Miss

Forradalmi branding

2011. január 31. 07:47 - Critmiss

Ha a külföldi lapokból is tájékozódtok, talán jobban feltűnhetett nektek, hogy elharapódzott a forradalmak virágnevekkel és színekkel való megjelölése. A Slate újságírójának ne rójuk fel, hogy nem hallott a mi őszirózsás forradalmunkról, inkább díjazzuk, hogy utánanézett ennek a dolognak.

A trend kezdetét a csehek bársonyos forradalmára, 1989-re teszik. Ezt irigyelték meg a grúzok 2003 novemberében és nemes egyszerűséggel ők is bársonyos forradalomnak nevezték a történéseket. Azonban úgy hozta a sors, hogy fontos szerepet kaptak a szimbólumok szintjén a rózsák, így a mázlisták átnevezhették az egészet rózsás forradalomra. Szóval ők még egész szép mesével tudnak visszaemlékezni a dologra.

Az ukránok viszont állítólag teljesen tudatosan választották 2004-ben a narancsos forradalom elnevezést, miután grúz és amerikai szakértők - egyébként okosan - kiemelték a branding fontosságát. A kirgizek 2005-ös forradalma ennek példájára aztán átment néhány névváltáson a citromostól a rózsaszínen, a selymen és a nárciszon át egészen a tulipánig, mert ezt kezdte el végül használni a sajtó.

Ezek aztán nagyon sok utánzót hoztak, például Kuwaitban lett kék forradalom, Libanonban cédrus, Burmában sáfrány, Iránban zöld, de még George W. Bush is bepróbálkozott egy bíbor forradalommal, mikor legyőzték Saddamot.

Tunéziában kicsit jobb a helyzet elnevezésileg, mert a jázmin nemzeti jelkép. Így tehát érthető, hogy ezt a mindenkinél menőbb nevet viselheti a forradalmuk.

Mi lesz vajon a neve az egyiptomi eseményeknek?

Szólj hozzá!

Miszcellánia 71.

2011. január 29. 07:30 - Critmiss

Meddig érdemes megtartani a lejárt gyógyszereket? A Pentagon megvizsgálta a kérdést, és arra jutott, hogy a legtöbb gyógyszer még bőven a lejárati dátum után is változatlan minőségű, viszont az is érdekes tapasztalat volt, hogy ugyanaz a gyógyszer ugyanolyan körülmények között más-más időpontokban romlott meg. Az oltások általában elég romlandóak, ez is egy fontos eredmény. A gyógyszeripart rögtön meg is lehetne vádolni azzal, hogy a lejárati idő szűkre szabásával a profitot akarják maximalizálni, de nem ennyire egyszerű a kérdés. Van egy vizsgálatsor, amit el kell végezni, és ők ez alapján megmondják, hogy egy adott gyógyszer meddig jó tutira. Lehetne persze még önszorgalomból további vizsgálatokat végezni, de ezt csak kevesen teszik meg. A lényeg, hogy pár hónap vagy egy fél év nem igazán számít egy átlagos gyógyszer esetében. (Slate)

A nyolcvanas évektől csökkent a sportban a rekord döntések száma. A tudósok azt mondják, hogy most már tényleg elérkeztünk az emberi teljesítőképesség határaihoz. A régi rekordok egyébként több okból álltak meg egy ideig: régebben a sportolók nem étkeztek megfelelően, nem súlyzóztak rendesen, és nem volt elég jó a technikájuk. Mára ezeknek a fontossága teljesen egyértelmű, mindenki rengeteget javult - így kezdődött a régi rekordok megdöntése. Most viszont kisimult a dolog, a bevitt vegyszerek és esetleg a sportruházati megoldások lendíthetnek valamennyit a teljesítményen, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Az atlétikában egyébként Usain Bolt az egyetlen sportoló, aki igazi fejlődést mutat fel még mindig, de mivel nem fizet már annyira jól a biznisz, mégegy olimpiát lenyom, aztán átmegy a profi fociligába. Ezt már csak egy kiegészítő érdekességként írtam le. :) (Boston Globe)

A 93 éves Stephane Hessel harmincoldalas könyve vezette az eladási listákat Franciaországban karácsonykor, leelőzve nagy bestseller-várományosokat. A tartalma ráadásul nem éppen lájtos: arról szól ugyanis, hogy mindenkinek újra meg kell találnia az okot a tiltakozásra, felháborodásra. Mi mást is bírnának a franciák, ha nem ezt a gondolatot? :))) (The Guardian)

Végre egy dolog, amiben megelőztük Amerikát: a nálunk már vetített India című szappanoperát elkezdik leadni náluk is. A Brazíliában hatalmas sikert aratott sorozat a kasztrendszer miatt egymástól eltiltott szerelmesekről szól és a fő vonzereje természetesen az indiai szósz. Elkezdtem nézni egy részt egyébként, de teljesen brazilos az egész, úgyhogy nekem ennyi elég volt. De azért érdekes próbálkozás. (LA Times)

Emlékeztek még Rupert Everettre? Nemrég egy interjúban elmondta, hogy mióta bevallotta, hogy meleg, nem kap szerepeket. Ez kicsit sarkítás, de a Madonnás és Julia Robertses filmek óta tényleg nem láthattuk. Szerinte ennek oka, hogy Hollywood teljesen homofób. (Backstage.com)

 

5 komment
Címkék: miszcellánia

Ha felforr a teavíz

2011. január 14. 07:53 - Critmiss

Nagyon fontos kérdésben szeretnék tippeket kapni tőletek. Ezen áll vagy bukik, hogy jó fej vagyok-e vagy sem, illetve hogy hogyan lehetnék az. A lényeg, hogy észrevettem: többféle stratégiát lehet követni az irodai teavíz felforralásával kapcsolatban.

Az egyik, hogy valaki sok vizet forral fel egyszerre, hogy az utána érkezőnek ezzel már ne kelljen foglalkoznia. Igenám, viszont az emberek többsége tök figyelmetlen és bizalmatlan, ráadásul észrevettem azt a perverziót, hogy csakis teljesen felforralt, lobogó vizet hajlandóak ráönteni a teafilterükre. Ebből következik, hogy állandóan kiöntik a vizet, amit találnak, majd újratöltenek. Ezért lehet, hogy annak a csoportnak van igaza, melynek tagjai épp csak annyi vizet forralnak fel, amennyire nekik szükségük van.

Melyik a gazdaságosabb, felelősebb, jófejebb hozzáállás? SOS!

7 komment

Piaci rés, gyerekek!

2011. január 12. 07:59 - Critmiss

Az idei tél egyik feladatául azt tűztem ki, hogy veszek egy szép, de meleg kabátot - mission impossible. A normál szövetkabátok ugyanis maximum szépek, viszont szinte teljesen alkalmatlanok arra, hogy melegítsenek is. Meleg kabátokat legfeljebb a pufi-szekcióban találhatunk, de ezek rondák és kínosak.

Van tehát egy hatalmas piaci rés, amit be kellene és szerintem lehetne is tömni. Mégpedig egy olyan kabáttípussal, aminek a katonai vászonhoz vagy akár a pufidzsekikhez hasonló anyaga van, szép szabása, és jó vastag bélése. A lényeg, hogy nem Michelin-hurkás hülyeség, hanem egy normális tartású ruhadarab.

Sejtem, hogy miért kellenek azok a hurkák, de tuti, hogy egyébként más technikával, vagy béléstípussal megoldható, hogy ezeket elkerüljék. Nemrég találtam egy ígéretes kabátot a Mangóban, így néz ki:

Sajnos nem volt jó végül, mert ugyanolyan vékony, mint egy szövetkabát, szóval kicsit öncélú volt a típusválasztás, de valami ilyesmi lehetne az alap.

Léccilécci, terjedjen el!
 

21 komment
Címkék: tipp divat

Egy nevelőnő a legjobb utcai fotográfusok között

2011. január 10. 07:25 - Critmiss

2009-ben egy fiatal srác vett egy doboz negatívot, mert azt remélte, hogy talál majd alapanyagot a könyvéhez. Ez nem jött össze, viszont rengeteg gyönyörű képre bukkant, ezért utánament a sztorinak.

A képeket egy Vivian Maier nevű nő készítette, aki nevelőnőként élt családoknál New Yorkban. Folyamatosan fényképezett, minden hétvégén ez volt a programja, így az évek során kb százezer kép készült. Erről azonban nem sokan tudtak, mert nagyon visszahúzódó volt, soha nem mutatta meg szélesebb körben a fotókat. Így fordulhatott elő, hogy csak halála után fedezték fel.

2009-ben halt meg egy baleset következtében, a képekre pár nappal ezután talált rá a fiatal férfi, aki most minden nap folyamatosan azon dolgozik, hogy archiválja őket. Valószínű, hogy ha okosan csinálja, egy életre meggazdagszik belőle, de mi is jól járunk ezzel, mert sokan azt mondják, hogy Vivian Maier olyan kaliberű fotós volt, mint Walker Evans vagy August Sanders.

Itt egy videó a sztoriról:

2 komment

Miszcellánia 70.

2011. január 07. 07:22 - Critmiss

Találtam egy blogot, ami a nulla nézettségű Youtube-videókat gyűjti. Általában magukban beszélő emberek szerepelnek bennük, de vicces. (Zero Views)

Egy csávókámnak annyira elege lett a spamekből, hogy feladta az állását és jelenleg abból él, hogy spammercégeket perel. Eddig egymillió dollár jött össze neki. Nem rossz! (Jezebel)

Itt egy nagyon jó kis interjú Salman Rushdie-val az új könyve apropóján. Értékes Angry Birds, Skype és Apple Facetime reklám is egyben. (Wall Street Journal)

Ha érdekel, hogyan készült fel Natalie Portman a Black Swan főszerepére, ez a cikk jó kiindulópont. Egy évig trenírozott, pedig elsősorban csak a felsőtestét mutatták. (The New York Times)

Klassz interjú Vincent Cassellel, aki a filmben a darab rendezőjét játssza és cuki. (Huffington Post)

Nekem úgy rémlik, hogy már hallottam erről, de lehet, hogy akkor még csak kiállítás volt: megnyílt Zágrábban egy múzeum, amit a végetért kapcsolatoknak szenteltek. Tele van olyan tárgyakkal, amik egy-egy pár életében fontosak voltak, így kertitörpéktől hányószacskóig minden van benne. Az egészet a hozzájuk fűződő sztorik teszik érdekessé. (Economist)

Ha balga módon még mindig hiszel az információtúltengésben, olvasd el ezt a cikket. Azt mutatja be, hogy a könynyomtatás megjelenésével pont ugyanolyan pánik kezdett el terjedni, mint az utóbbi években az internet térnyerésével. Azt is bemutatja, hogy akkoriban milyen módszerekkel próbáltak az emberek úrrá lenni a sok információn. (Boston Globe)

Szólj hozzá!
Címkék: miszcellánia

Nem tudunk eléggé kizöldülni

2011. január 03. 07:55 - Critmiss

Mostanában visszatértem az egyik kedvenc hírforrásomhoz, a Slate-hez, ott találtam egy érdekes cikkre a klímaváltozás elleni egyéni erőfeszítések hiábavalóságáról. Ennek lényege, hogy egy kutatócsoport szerint az energiahatékonyabb eszközök egyre nagyobb elterjedsége ellenére az energiafogyasztásunk éppen azon a szinten van, mint negyven évvel ezelőtt.

A gond ugyanis az, hogy a közgazdaságtanban ismert rebound effect érvényesül, azaz az optimalizálást még nagyobb mértékű használat követi. Mint amikor új utakat hoznak létre a dugók csökkentésére, de mégsem érnek el vele semmit, mert éppen az új utak miatt ülnek többen autóba.

Szóval az energiatakarékos égők, hűtők és más eszközök hiába fogyasztanak akár ötven százalékkal kevesebb energiát, mi annyira sokszor használjuk őket, hogy a megtakarítás kiegyenlítődik.

A megoldás a kutatók szerint nem az egyén kezében van, igazából mi nem tehetünk sokat. Szerintük a kormányoknak kell többet költeni kutatás-fejlesztésre annak érdekében, hogy az energiafogyasztásunk nagyobb részét fedezzük zöld forrásokból.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása