Critical Miss


Szorongatják a médiahiénákat

2011. június 27. 10:32 - Critmiss

Még korábban írtam egy - mint időközben kiderült - egyre terjedő jelenségről, aminek a lényege, hogy ügyvédi irodák mezei bloggereket, online site-okat perelnek be szerzői jogok megsértésére hivatkozva. (Erről Bodó Balázs is beszélt nemrég egy Indexes interjúban)

A Wired most arról ír, hogy az egyik legnagyobb erre szakosodott irodától, a Righthaventől néhány blogger és site-üzemeltető vissza akarja szerezni a peren kívüli egyezség során belőlük kisajtolt pénzt. Egy nevadai bíróság friss ítéletére hivatkoznának, melyben az alperes, a Democratic Underground nevű blog javára ítéltek, mondván, hogy a Righthavennek nem volt jogi alapja a perre. 

Csoportos pert fontolgatnak és jelenleg éppen felmérik az esélyeiket a győzelemre. A Righthaven arra hívta fel a figyelmet, hogy ha per indul, akkor ők is újra beperelik a résztvevő bloggereket, mert a szerzői jogi ügyekben három évig van erre lehetőség. 

Nagyon szurkolok a bloggereknek, szerintem ideje lenne már visszaszorítani a hiénákat. Végezhetnének végre rendes, érdemi munkát is.

Szólj hozzá!

Hogyan érdemes adakozni?

2011. május 29. 07:46 - Critmiss

Nem éppen nekünk, mikrotámogatóknak, hanem a jelentősebb összegeket adományozó embereknek szólnak leginkább az Economist, illetve a szerzője által értékelt három könyv intelmei, de azért érdemes átnézni, mi az, amire egyébként minden jótékonykodónak figyelnie kellene.

Warren Buffet szerint pénzt csinálni sokkal könnyebb, mint hatékonyan adományozni. Ennek oka az lehet, hogy míg az ember üzletel, a legalacsonyabban lógó gyümölcsöket próbálja learatni, míg azonban jótékonykodik, éppenhogy komplex és nehezen megoldható problémák kerülnek előtérbe. Jó esetben. Gyakori ugyanis, hogy az adományozók a szívük után mennek, és nem igazán gondolkoznak nagyobb összefüggésekben.

Ez még nem is nagy gond, hanem sokkal inkább azzal van a baj, hogy nem ügyelnek arra, hogy a nyújtott támogatás valódi segítséget jelentsen, valóban hatékony legyen. Éppen ezért fontos lenne, hogy olyan viszonyrendszert alakítsanak ki, amelyben lehetőség nyílik a kritikus pontok megnevezésére is, még ha nem is esik jól a negatívumokat meghallgatni.

A cikk szerzője az egyik könyvből két jótanácsot emelt ki: az egyik, hogy a legjobb támogatási mód a lobbitevékenység, a másik pedig az, hogy többször kellene a jótékonykodóknak együtt dolgozniuk. Ezenkívül fontos lenne, hogy mérhető célokat tűzzenek ki maguk elé és aztán járjanak is utána, hogy azok megvalósultak-e. Csak így lehet növelni az adományozás és az adományozott sikerét.

Én teljesen megértem, hogy az emberek leginkább olyan dolgokat támogatnak, ami közel áll a szívükhöz. Már többször belefutottam én is olyan témákba, amik ugyan értelmesek és fontosak voltak (tűcsere-program, kiskutyák segítése, tolmácsolás külföldi őrizetbe vetteknek) de mivel nekem a nők és a leányanyák a legfontosabbak, nem igazán tudtam magam bennük aktivizálni. A másik észrevételem, hogy az együttműködés nemcsak a jótékonykodók esetében lenne fontos: gyakran érzem úgy, hogy nincs szükség ennyire sok (kb. 60 ezer) non-profit szervezetre, és csak azért van ennyi, mert nagyon sok szervezet alapítója nem akar másokkal együttműködni. Ezen is érdemes lenne javítani.

Szólj hozzá!

A zsenik által fújt lufi

2011. május 20. 07:36 - Critmiss

A Businessweek hosszú cikket szentelt a közösségimédia-lufinak elsősorban arra koncentrálva, hogy míg a techlufik általában hátrahagynak valamit, amit az utókor hasznosítani tud, addig a közösségi média bukása után nem marad semmi.

Egy másik fontos, fejcsóválós kijelentés, hogy a mai zsenik azon fáradoznak, hogy átkattintásokat, konverziót generáljanak, ahelyett, hogy fontosabb dolgokon járatnák az eszüket. Ezt konkrétan Mark Zuckerberg egyik első és nagyon fontos alkalmazottja, Jeff Hammerbacher mondta a cikkben, aki elkezdte és professzionális szintre emelte a Facebooknál az adatbányászatot.

Az eredeti feladata az volt, hogy megvizsgálja, hogy egyes egyetemeken miért sikeres a Facebook és másoknál miért nem, illetve hogy mik a különbségek a fiatalabb és az idősebb diákok között. Forradalmi dolgokat művelt, mégis arra jutott az ezzel töltött évek során, hogy szerinte mindez pocsékolás. Mondta ezt, miután a Wall Streeten dolgozott ki algoritmusokat vétel-eladás jelzések leadására a Facebookos megbízást megelőzően. Minimum érdekes világlátásra utal ez.

Ma egy olyan cégen dolgozik, ami megkönnyíti az adatok értelmezését a különböző iparágakban. Ez a dolog egyébként már olyan szinten tart, hogy van olyan cég, akik a gének, szervek és más testi folyamatok egymásra hatását értelmezi az adatok alapján és esélyt látnak arra, hogy nem a biológusok, hanem az adatbányászok fognak megoldani fontos egészségügyi problémákat. 

A cikk írója szerint tehát Hammerbachernek igaza van, amikor kortársai képességeinek elherdálása miatt kesereg és szerinte más, értelmesebb dolgokra is lehetne használni a megszerzett tudást. Viszont az nem jut eszébe, hogy az adatbányászat fejlődésének egyik fontos területe a közösségi média - éppen Hammerbacher erre a példa -, tehát ha lufi is az egész, a cikk egyik fő kijelentése semmissé válik. Ugyanis ha mindennek vége szakad, még akkor is ott vannak az adatok értelmezésére vonatkozó ismeretek, amiket hasznosíthat majd az utókor. 

De mindegy, csak azt akartam mondani, hogy szerintem ez a kesergés az elkallódó tehetségekről hülyeség.

Szólj hozzá!

Egy szimpatikus fitness-lánc

2011. május 16. 07:52 - Critmiss

Van Amerikában egy fitnessterem-lánc, a Planet Fitness, ami arról híres, hogy szigorúan leszabályozza a Gyúrós Gyuszikat. Azokat a kis izomcsomókat, akik hangosan nyögnek, dobálják a soktízkilós súlyokat és kakaskodnak.

Nos, ilyet a Planet Fitnessben nem lehet: vannak gyakorlatok, amiket nem szabad elvégezni, tilos a nyögés, a súlyok dobálása, a látványos nyújtás, az izzadságban úszás, saját magad videózása és egyáltalán minden, ami nem azt a célt szolgálja, hogy hatékonyan gyúrj. Még riasztókészülék is van, ami jelez, ha túl hangosan nyögött valaki.

Ezenkívül nem alkalmaznak személyi trénert és sok helyen nincsenek nagy súlyok. Fura, mi? A gyúróstársadalom természetesen ki van akadva és folyamatosan kampányolnak a lánc ellen.

Bár nagyon drasztikus és durva némelyik módszer, azért tetszik ez a koncepció. A fitness termekben ugyanis általában pont a gyúrós fickókat utálom a legjobban, akiket ráadásul a helyek 99 százalékában összeeresztenek az aerobosokkal. (Kivéve a Life 1 Wellnesst a Corvinnál, de oda ne menjetek, mert már így is túl sokan vannak, értem?)

A Planet Fitness tavaly ősszel indította kampányát, ebből láthattok itt egy darabot. A Gyúrós Gyuszi egyébként azt mondja a videóban: "I pick things up and put them down".

Szólj hozzá!

Szellemvárosok Kínában

2011. május 02. 07:07 - Critmiss

Nem kutakodok különösebben Kínával kapcsolatos hírek után, de azt a távolból is lehet sejteni, hogy a nagy gazdasági fellendülésük egy kamu. Míg fontos részletek ki nem derülnek, addig az elemzők is megszedhetik magukat, de kérdés, hogy meddig áltathatja magát a világ.

A Dateline című műsor stábja felkeresett két olyan várost Kínában, ahol többmillió lakás épült és épül még fel, és az egyikükben a világ legnagyobb bevásárlóközpontja is megtalálható - tök üresen. Legfeljebb a karbantartók és a közterületisek fordulnak meg errefelé. Az épületek meg már mállanak szét.

Ennek a helyzetnek az oka, hogy a kínai kormány mindenáron növelni akarja a GDP-t, amire leginkább a folyamatos építkezés a módszere. Az árakat meg persze jó magasan tartják, ami klasszul mutat a papírokon, viszont így az ingatlanok megfizethetetlenek a népesség döntő része számára. Ismerős lehet ez nekünk is a belvárosban üresen tátongó, egyébként kiváló adottságú üzlethelyiségeknek köszönhetően.

A megkérdezett szakértő elmondta, hogy becslései szerint legalább 64 millió ilyen üresen álló lakás van most Kína-szerte és hogy akkora ingatlanbuborék fúvódik éppen, amekkorát még nem láttunk. Szerinte az amerikai ingatlanpiaci válságnál jóval nagyobb gondokkal kell majd szembenéznünk.

Szuper, nem?

Érdemes megnézni a riportot, még ha az eleje kicsit lassan is indul be. A riporter ráadásul annyira lassan beszél, hogy simán le lehetne adni az anyagot nyelviskolákban.

1 komment

Magazinsóhaj

2011. április 25. 07:03 - Critmiss

Azt már többször is leírtam, hogy a Fantastic Man és a Gentlewoman ma valószínűleg a két legfontosabb magazin a világon (a kiadójuk ugyanaz). A sikerük titka leginkább a töretlen stílusérzék, a játékosság, a már emlegetett irónia, és az, hogy teljesen banális dolgokat tárgyalnak ki viszonylagos részlegességgel. A Fantastic Manből például mindent megtudhatunk az orrszőr megfelelő eltávolításának módjáról, de olvashatunk a fejessalátához írt ódákat is amellett, hogy bemutatják nekünk a legújabb férfidivatot.

Egyre több új magazinon látható a hatásuk, ami többek között olyan elemekben nyilvánul meg, mint a matt papír, a kevés, kreatívabb módon elhelyezett szöveg, az apró formai és tartalmi finomságok szétszórva a lapban.

Ennek a két kiadványnak az igazi fontossága leginkább abban rejlik, hogy megmutatták: nem kell mindenképp csúnya szőke meztelen lányokat fényképezni lepukkant lépcsőfordulókban, ha ki akarunk tűnni a többi lap közül. Tökéletesen elég, ha a megszokott dolgokra tekintünk kicsit más szemmel, illetve alapműfajokhoz nyúlunk épp csak kicsit eltérő módon.

Erre példa, hogy a Gentlewoman egyik trendjelző sorozatában a divatszíneket nem rengeteg modell egymásra halmozott kifutós képén vagy vogue-osan ugrándozó lányokról készült sorozaton keresztül mutatta be, hanem egy-egy aktuális kulcs ruhadarab makrofotójával, melyeken csupán a színek domináltak.

Hasonlót tettek a Fantastic Mannel is: ott a kék különböző, éppen divatos árnyalatait mutatták be, nagyobb hangsúlyt helyezve az anyagok textúrájára is. 

Ezek csak apróságok, de ilyenből rengeteg van.

Én leginkább egy olyan magazint szeretnék itthon megszületni látni, ami egyesíti magában ezt a típusú banalitást és finomságot, de szókimondó és radikális is. Tehát nem az a kellemkedő hangvételű dolog, ami a Fantastic Man-Gentlewoman párosra jellemző, hanem egy elegánsan okos és kritikus lap, ami vállalja annak kockázatát, hogy nem feltétlenül érthetők elsőre a választásai.

Ilyen sose lesz, legalábbis nem nyomtatott formában. De álmodozni lehet. :)

 

 

4 komment

Eltűntek a zsebtolvajok

2011. március 23. 07:34 - Critmiss

... Legalábbis Amerikából. A Slate nosztalgikus cikkben tekintette át ennek az ősrégi, hagyományokkal teli bűnözési formának a múltját és jelenét. Ráadásul nemcsak a szerző, hanem az összes megkérdezett, Harvardi szakértőtől rendőrig hasonlóan állt hozzá a témához.

Azt mondják ugyanis, hogy ez egy olyan dolog volt, amihez még kellettek készségek, eszesség, tervezés és türelem, volt benne elegancia - a késsel való letámadás, ami már jellemzőbb, ezzel szemben semmilyen tudást nem igényel. Ugyan még fellelhető néhány zsebtolvaj például a New York-i metróban, vagy vidéki városok sporteseményein, ők már mind középkorúak vagy még idősebbek. A fiatalok ilyesmivel már nem foglalkoznak. Ezt a számok is mutatják: míg 1990-ben 23,068 esetről számoltak be, addig a kétezres évek fordulóján már csak ötezret regisztráltak. Ma már alig néhányat.

Pedig régen igazi összehangolt csoportokban nyomták az ipart a tolvajok, és ha bárki jobb volt az átlagnál, rögtön New Yorkba - ott pedig természetesen a metróba - ment szerencsét próbálni. Nagyon jó üzlet volt, mert egyetlen úton akár 400 dollárt is lehetett zsákmányolni még a legegyszerűbb aprólenyúlással is.

A kihalásuk okai között lehet, hogy az emberek már nem igazán tartanak maguknál készpénzt, a bankkártyák egyre biztonságosabbak, a büntetések gyakran nagyon szigorúak, és egyre jobbak a biztonsági kamerák is. Másrészt persze az is ok, hogy sokkal nagyobbat lehet kaszálni a számítógép mögött ülve mondjuk jelszavak begyűjtésével.

Európában egyébként virágzik a téma, főként bolgárok és románok járják az országokat, és fiatalabbak is: 22-től 35-ig van az átlagéletkor. Szóval úgy néz ki, hogy nekünk még kell pár évtized, míg elkezdhetünk nosztalgiázni a régi bűnözői mesterségeken.

2 komment

A fogkefe-kérdés

2011. február 28. 07:09 - Critmiss

Mivel fertőtlenítési szempontból én vagyok Monica Geller, természetes, hogy nagyon érdekelt a Slate fogkefe-használatról írt cikke. Ebben azt a kérdést járták körül, hogy ha megbetegszünk, érdemes-e lecserélni a gyógyulás után a fogkefét, elkerülendő az újrafertőződést.

A cikk eleje egyértelműen úgy indul, hogy ez badarság, de aztán azért mégiscsak folytatódik pár lényeges kivétellel. Ugyanis bár vírussal nem igazán fertőződhetünk újra, mert már megküzdött velük elvileg a szervezetünk, baktériummal simán okozhatunk magunknak újabb kellemetlen napokat.

Az igazi gondot viszont nem korábbi beteg önmagunk, hanem inkább mások betegségei okozzák. Mások baktériumai, vírusai simán megbetegítenek, és ehhez nemcsak az elég, ha mondjuk egymáshoz ér a két fogkefe, de maga a fogkrémes tubus is hordozó lehet.

Mégegy dolgot kiemeltek, amire vigyázni kell: nem jó, ha túl közel van a fogkefénk a WC-hez, mert minden lehúzáskor újabb baktériumok spriccelődnek szét.

Mindezek alapján azért néha tényleg megéri Monica Gellernek lenni. :)

1 komment

Angol levelezési segédlet

2011. február 13. 07:56 - Critmiss

Azok számára, akiknek nem anyanyelve az angol, egyáltalán nem ismeretlen az a probléma, hogy tényleg úgy kell-e kezdeni a leveleket, hogy "Dear XY". Teljesen fura, főleg ha vadidegennek írsz, aki mondjuk férfi és komoly, üzleti a téma.

Hasonló dilemmák foglalkoztatják a Wall Street Journal által megkérdezett amerikaiakat is, akik főként az e-mailezés térnyerésével szeretnének inkább más formulákat használni. Viszont a megkérdezett etikett szakértők nem tudtak megnyugtató választ adni a kételyeikre. Szerintük igenis a "dear" használata a legtutibb és legelfogadottabb mód, nem igazán érdemes mást használni.

Ezzel mi végre megnyugodhatunk, szóval ha esetleg egy nagyvállalat CEO-jának írtok levelet, ne féljetek "lekedvesezni" őt.

Szólj hozzá!

Forradalmi branding

2011. január 31. 07:47 - Critmiss

Ha a külföldi lapokból is tájékozódtok, talán jobban feltűnhetett nektek, hogy elharapódzott a forradalmak virágnevekkel és színekkel való megjelölése. A Slate újságírójának ne rójuk fel, hogy nem hallott a mi őszirózsás forradalmunkról, inkább díjazzuk, hogy utánanézett ennek a dolognak.

A trend kezdetét a csehek bársonyos forradalmára, 1989-re teszik. Ezt irigyelték meg a grúzok 2003 novemberében és nemes egyszerűséggel ők is bársonyos forradalomnak nevezték a történéseket. Azonban úgy hozta a sors, hogy fontos szerepet kaptak a szimbólumok szintjén a rózsák, így a mázlisták átnevezhették az egészet rózsás forradalomra. Szóval ők még egész szép mesével tudnak visszaemlékezni a dologra.

Az ukránok viszont állítólag teljesen tudatosan választották 2004-ben a narancsos forradalom elnevezést, miután grúz és amerikai szakértők - egyébként okosan - kiemelték a branding fontosságát. A kirgizek 2005-ös forradalma ennek példájára aztán átment néhány névváltáson a citromostól a rózsaszínen, a selymen és a nárciszon át egészen a tulipánig, mert ezt kezdte el végül használni a sajtó.

Ezek aztán nagyon sok utánzót hoztak, például Kuwaitban lett kék forradalom, Libanonban cédrus, Burmában sáfrány, Iránban zöld, de még George W. Bush is bepróbálkozott egy bíbor forradalommal, mikor legyőzték Saddamot.

Tunéziában kicsit jobb a helyzet elnevezésileg, mert a jázmin nemzeti jelkép. Így tehát érthető, hogy ezt a mindenkinél menőbb nevet viselheti a forradalmuk.

Mi lesz vajon a neve az egyiptomi eseményeknek?

Szólj hozzá!

Ha felforr a teavíz

2011. január 14. 07:53 - Critmiss

Nagyon fontos kérdésben szeretnék tippeket kapni tőletek. Ezen áll vagy bukik, hogy jó fej vagyok-e vagy sem, illetve hogy hogyan lehetnék az. A lényeg, hogy észrevettem: többféle stratégiát lehet követni az irodai teavíz felforralásával kapcsolatban.

Az egyik, hogy valaki sok vizet forral fel egyszerre, hogy az utána érkezőnek ezzel már ne kelljen foglalkoznia. Igenám, viszont az emberek többsége tök figyelmetlen és bizalmatlan, ráadásul észrevettem azt a perverziót, hogy csakis teljesen felforralt, lobogó vizet hajlandóak ráönteni a teafilterükre. Ebből következik, hogy állandóan kiöntik a vizet, amit találnak, majd újratöltenek. Ezért lehet, hogy annak a csoportnak van igaza, melynek tagjai épp csak annyi vizet forralnak fel, amennyire nekik szükségük van.

Melyik a gazdaságosabb, felelősebb, jófejebb hozzáállás? SOS!

7 komment

Nem tudunk eléggé kizöldülni

2011. január 03. 07:55 - Critmiss

Mostanában visszatértem az egyik kedvenc hírforrásomhoz, a Slate-hez, ott találtam egy érdekes cikkre a klímaváltozás elleni egyéni erőfeszítések hiábavalóságáról. Ennek lényege, hogy egy kutatócsoport szerint az energiahatékonyabb eszközök egyre nagyobb elterjedsége ellenére az energiafogyasztásunk éppen azon a szinten van, mint negyven évvel ezelőtt.

A gond ugyanis az, hogy a közgazdaságtanban ismert rebound effect érvényesül, azaz az optimalizálást még nagyobb mértékű használat követi. Mint amikor új utakat hoznak létre a dugók csökkentésére, de mégsem érnek el vele semmit, mert éppen az új utak miatt ülnek többen autóba.

Szóval az energiatakarékos égők, hűtők és más eszközök hiába fogyasztanak akár ötven százalékkal kevesebb energiát, mi annyira sokszor használjuk őket, hogy a megtakarítás kiegyenlítődik.

A megoldás a kutatók szerint nem az egyén kezében van, igazából mi nem tehetünk sokat. Szerintük a kormányoknak kell többet költeni kutatás-fejlesztésre annak érdekében, hogy az energiafogyasztásunk nagyobb részét fedezzük zöld forrásokból.

Szólj hozzá!

Mi lesz a Szezám utcával?

2010. december 27. 07:54 - Critmiss

Ebben az időszakban minden mást jobb figyelni, mint az itthoni történéseket. Érdekes viszont látni, hogy nagy bajok vannak máshol is, például az amerikai közmédiumoknál. A kongresszusban ugyanis a republikánusok diktálnak, akik hagyományosan élesen ekézik a közmédia-hálózatokat, ami ott az NPR (National Public Radio) és a PBS (Public Broadcasting Service). 

A pénzt ezeknek minden évben a Corporation for Public Broadcasting adja, jövőre éppen 608 millió dollárt kért a kongresszustól. A republikánusok viszont nem akarnak adni, mert az ő szemükben a Fox az egyetlen releváns adó, a többi meg csak a liberálisok szócsöve, akikre az emberek nem is kíváncsiak. Ha csökken az állami támogatás, egyébként nem omlik össze teljesen a rendszer, mert elég sok pénzt kapnak a hálózatok magánvagyonokból és az állami támogatás csak 15, illetve 10 százalékát fedezi a működésüknek. Viszont ennek ellenére is elkerülhetetlenné válnának elbocsátások és népszerű műsorok megszűnése.

A problémát súlyosbítja, hogy kicsit megingott a közmédiumok presztízse és nem igazán törekedtek arra még az utóbbi években sem, hogy újraalkossák, felfrissítsék magukat. Ráadásul a hálózatokon belül is vannak problémák. Például januárban lesz vége egy negyvenéves együttműködésnek a PBS-en belül, mert kiválik a KCET, mivel nem tudtak megegyezni a kötelezettségekről és a rugalmasabb műsorpolitikáról.

Sajnos nagy esély van rá, hogy példáját mások is követni fogják, de elképzelhető, hogy a KCET lesz az, aki egy korszerűbb közszolgálati modellt fog kialakítani.

Januárban várható a döntés a támogatásokról, addig lehet izgulni, mi lesz a Szezám utcával.

Szólj hozzá!

Latin ország vagyunk

2010. november 29. 07:16 - Critmiss

Más magyarázatot nem tudok arra kitalálni, hogy mennyit képes késni a magyar. Olyan úrias tempóban élünk, mintha nem lenne a világon semmi dolgunk, minthogy lecsöngessünk Jean-nak.

Kérdem én, miért jó, ha a korábban itt már megénekelt hat órára meghirdetett Ízakadémia csak fél órával később kezdődik meg, mert pontban hatkor csak négyen voltunk ott a kb tizenötből? Vagy vegyük a Fashion Video Festival partiját: fél kilenctől kell érkezni, de majdnem tíz óra van, mire bárki kinyitja a száját a mikrofonba?

Miért nem normális az, ha valaki pontos? Komolyan nem értem. Ha késni akarok, simán be tudok iktatni egy rossz villamosra szállást vagy egy hajmosást, úgy is legfeljebb öt percet tudok ráhúzni, ennél több egyszerűen nem megy.

Alkotmányba kellene foglalni a késés eltörlését. A nemzet gazdasága szerintem pikk-pakk felépülne.

33 komment

Gyors könyves adatok Amerikából

2010. szeptember 29. 07:04 - Critmiss

Egy felmérés szerint:

A 13 év feletti amerikaiak több mint 40 százaléka vásárolt könyvet 2009-ben.

64 százalékuk nő.

Leginkább a thrillerek és krimik keresettek.

A vásárlások 22 százalékát olyan háztartások tették, melyeknek éves összbevétele kevesebb mint 32 ezer dollár.

Az életrajz és az önéletrajz a legkedveltebb nem fikciós műfaj.

 

(Miszcellánia helyett :)

2 komment

Ötlet: mama-papa gomb

2010. július 26. 07:04 - Critmiss

Mostanában maratoni várakozásokat nyomok a postán, de voltam sajnos bankban is. Az egyik ilyen ácsorgáskor jutott eszembe egy kisgyermekes anyukát látva, hogy milyen menő lenne, ha valaki előreengedné.

Az ilyesmi egyébként is elég ritka, de gondolom a sorszámos helyeken még bonyolítja is a helyzetet. Ezért nagyon jó lenne, ha mondjuk a hat év alatti gyermekükkel érkezők a bejáratnál az ügytípus mellett bejelölhetnék a sorszámkérésnél, hogy kisgyerekkel vannak.

Ilyenkor egy x és fél számjegyet vagy valamilyen más jelzést kapnának, így nem probléma a sorszám. Az ügyeket gyorsan el lehet intézni, ezáltal legalább egy kicsivel könnyebb a gyereknevelés és nem utolsósorban nem kell gyereksírást hallgatnia a többi várakozónak.

Az emberek viszonylag hamar beleszoknának a dologba szerintem minden hőzöngés ellenére, szóval nem is értem, miért nincs még ilyen.

4 komment

Kell a pénz vagy mi lesz?

2010. július 20. 07:29 - Critmiss

Vigyázat, hosszú! De klassz!

cikkre bukkantam a Guardianben: arról kérdezték a brit kulturális élet fontosabb szereplőit, hogy szerintük az egyik legfontosabb kortárs képzőművészeti intézmény, a Tate továbbra is elfogadhatja-e a Florida partjait éppen teljesen kicsináló BP pénzét vagy nem?

Hogy nektek könnyebb legyen, összefoglalom, ki mit mondott, mert nagyon érdekes ez a sokféle megközelítés:

1.Grayson Perry képzőművész

Szerinte a támogatásokat teljes mértékben elítélő duma leginkább a pénztelen művészeti egyetemistáktól jön, akiknek nincs vesztenivalójuk. A vállalati támogatások igenis nagyon fontosak a művészetek számára. Hogy igazából a támogatónak mi lehet a jó ebben, az kérdés, szerinte nem is igazán "greenwashing" történik ilyenkor, hanem a vezetőség egyszerűen csak szeretne egy kis VIP-gondoskodást kapni. A művészt olyannyira foglalkoztatja most ez a kérdéskör, hogy a támogatóit bele fogja foglalni a munkáiba, ahogyan ez a középkorban teljesen hétköznapi volt. Szóval ő leginkább a lázadozók ellen lázad.

2. Mark Ravenhill drámaíró

Hm, hát elég furcsa, amit mond, de azért meg lehet őt is érteni. Szerinte sokkal nagyobb szerepet kellene szánni az állami támogatásoknak, hiszen eleve a művészetek mindenkinek szólnak. (aha) Ami miatt érthető: a vállalati támogatók a tömegek felé akarnak nyitni, emiatt aztán mindig ki kell találni valami közösségi jellegű eseményt, aztán persze valami vállalati VIP-t, és a legrosszabb, hogy a premiereken az első sorok tele vannak unatkozó, érdektelen emberekkel - a támogató cégétől. Ebben van valami.

3. Cornelia Parker képzőművész

Ő ezzel szemben úgy gondolja, hogy az állami támogatásokkal búcsút inthetsz a kreativitásnak. Nem tom.

4. John Browne, a BP korábbi vezérigazgatója

A korábbi vezér nem kezdeményezett új együttműködéseket, de az ő irányítása alatt kicsit fókuszáltabbá váltak a meglévő projektek. Leginkább a Royal Operát, a Tate-et, a British Museumot támogatták. 

Szerinte fontos szerepe van a vállalati támogatásoknak és alkalmasak az állami szektor hiányosságainak kiküszöbölésére, ezenkívül szerinte a támogatás és a támogató nincs lényeges befolyással a készülő alkotásokra, mert végül mindig az lesz, amit az adott művész vagy intézmény szeretne.

Hát ennyire azért nem rózsás a helyzet.

5. Christopher Frayling, az Arts Council England korábbi elnöke (ez egy állami cucc)

Kiemelte, hogy a nagyvállalatok - és köztük olajcégek is - számos kiállítást és eseményt szponzorálnak. Ez miért ne lenne jó? Nem muszáj nekik ilyesmivel is foglalkozniuk. Nemkívánatos támogatókká váltak a dohány- és fegyvergyártók - akkor ha lezuhan egy repülőgép, már ne támogasson a légitársaság? Vagy ne támogasson egy bank, mert kaszinószerűen működik? És az iraki háborúban résztvevő állam támogatásai?

A megkérdezett szaki szerint a helyzet eldurvulásával még az is előfordulhat, hogy egyesek el fogják fogadni a dohánycégek támogatását is. Plusz a reneszánsz alkotók is bankárok támogatásából éltek, ami biztos nem volt túl szupi.

6. Richard Wenworth képzőművész

Szerinte minden pénz mocskos, és ha nem a BP támogat egy kiállítást, majd támogatja valaki más.

7. Liz Forgan az Arts Council England elnökségi tagja

Igazi diplomatáról van szó, legalábbis meglehetősen óvatosan és komplexen közelíti meg a kérdést: szerinte ma már nincs olyan komoly művészeti intézmény, ami elutasítja a vállalati támogatásokat és nem igazán lehet megmondani, hogy az ilyen jellegű együttműködések hatással vannak-e a végeredményre. De ha egy művész úgy érzi, hogy fenyegetve van az integritása, jobb, ha kilép a helyzetből.

8. John Keane képzőművész

Ő is megemlíti, hogy ha nem a BP a támogató, akkor majd lesz más. Szerinte klassz, hogy elkezdődött egy vita a BP elleni támadások kapcsán, mert az ilyesmi arra sarkallja a vállalatokat, hogy átgondolják, mit tesznek. (hahahaha!). Óvatosan arra utalt aztán ez a John, hogy lehet, hogy az olajcégek is nemkívánatos támogatók lesznek a dohánycégekhez hasonlóan.

9. David Edgar a Writers Guild elnöke, drámaíró

Szerinte a brit kultúratámogatás valahol az állami és a vállalati szponzoráció között van félúton. A művészeti intézmények számára fontos, hogy olyan vállalatoktól fogadjanak el támogatásokat, akik nem vetnek rájuk rossz fényt. Legalábbis szerinte az, hogy kitől fogadsz el pénzt, elmond valamit arról, ki vagy.

Neki egyébként nagyon jó tapasztalatai voltak egy Travelex nevű céggel.

10. Ian Rickson a Royal Court igazgatója

A különböző szervezetek versengenek a támogatókért, akik aztán kiválasztják a legszexibb programokat. Viszont ahogy a BP olaja egyre szivárog, a Tate kis szendvicsei egyre savanyodnak. Mivel azonban a művészeknek a támogatások jók és fontosak, nem mondható ki egyértelműen az ítélet. Ha a művészettámogatás jobb kezekben lenne állami szinten, nem lenne ekkora katyvasz ezen a téren.

11. Colin Tweedy az Arts Council vezérigazgatója

Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz pénz? Ha nem a művészeteket támogatják, támogatnak mást. Ráadásul a BP kompromisszum nélküli projekteket is támogatott, nem szólt bele a témába.

A művészeti szcénát nem a támogatások, hanem sokkal inkább azok hiánya zilálja szét. Végül pedig ha egy vállalat legálisan működiB egy országban, akkor minden joga megvan a támogatáshoz.

12. Critmiss, blogger

Valamennyi véleményben volt némi igazság, de leginkább a 9. és a 10. nyilatkozóval tudok egyetérteni. Igenis fontos, hogy kitől fogadsz el pénzt és ez nemcsak azért van így, mert ha mondjuk egy pandagyilkos az, akkor a támogatásának ténye rosszat tesz az imidzsednek, hanem azért is, mert ha nem fér össze az alapvető társadalmi elvárásokkal vagy akárcsak a te vagy a célcsoportod énképével, úgy egyszerűen nem etikus. Az egy dolog, hogy neked túl kell élned, de nem bármilyen áron.

Szóval én asszem a Tate helyében eleve nem fogadtam volna el támogatást egy olajcégtől, de ha még ettől eltekintünk, akkor is azt mondtam volna nekik az olajszivárgással kapcsolatban, hogy ha nem tüntetik el a cuccot maradéktalanul a floridai partokról, akkor keresek más támogatót.

Szólj hozzá!

Férfiatlan!

2010. július 17. 06:42 - Critmiss

Jellegzetes BKV-s pillanat: fiatal srác gyorsba' lehuppan a villamoson az egyetlen üres helyre, elém sorol leszálláskor, elsodor a peronon - lehetne folytatni. Nemcsak fiatal férfiak teszik ezeket, simán megtörténik tisztes, negyvenes családapák esetében is.

Azt gondolnánk, hogy az ilyesmi csak az átlaghordák képviselőire jellemző, pedig nem: a bringások között is csupa bárdolatlan bunkó van, akik simán befúrják magukat eléd még az utolsó pillanatban, látványos szlalomozással. Az is többször előfordult már - ráadásul egyetlen trip alatt is -, hogy éppen szemből érkezve még gyorsan átmennek a kényesebb részeken előtted az egyetlen használható nyomvonalon, neked már csak a gyors lelassítást vagy megállást lehetőségül hagyva. Ez főleg a Lánchíd és a Batthyány közötti bringaúton kínos.

Szeretném felhívni így utólag és előzetesen is minden pasas figyelmét, hogy elképesztő férfiatlan, amikor egy nőt félresodornak, elévágnak, elfoglalják előle a helyet. Tessék minden nőt úgy kezelni, mintha minimum a beauty fetishist bejegyzései közül teremtek volna elő, értem?! Mert valahol mi csajok mindannyian gyönyörű, törékeny virágszálak vagyunk.

80 komment

Dühöngő Kínában

2010. július 12. 07:48 - Critmiss

Erről a zseniális ötletről muszáj beszámolnom: egy kínai bevásárlóközpontban kialakítottak egy boltot kizárólag nőknek, ahol dühük levezetése érdekében szétverhetik a berendezést.

Van nappali, meg van konyha. Ráadásul, ha bizonyos összeget elköltöttél a központban, akár ingyen is rombolhatsz.

Meg kell hajolnom ez előtt, nem találok hibát benne. Ha lenne ilyen bolt itthon, még az is lehet, hogy kipróbálnám.

Viszont nem beszélnék róla, mert amikor egy egyetemi csoporttársam egy nagyon őszintének induló beszélgetésben bevallotta, hogy néha lemegy a műhelyükbe és a satut üti kalapáccsal, hogy levezesse a dühét - nos, az állandó jelzővé és kitárgyalási témává vált az esetében. Szóval tessék vigyázni!

Szólj hozzá!

Új Tumblr-blog a nemfizetők jelentésére

2010. május 31. 07:59 - Critmiss

Egy kis délutáni ejtőzés közben jutott eszembe egy olyan Tumblr-blog indítása, ahol a nemfizető ügyfeleket, munkahelyeket lehet bejelenteni.

A neve, No Pay No Game.

A nopaynogame@live.com címre lehet elküldeni a sztorikat a projekt, a ki nem fizetett összeg nagysága és a késés időtartamának megadásával.

A jelszó: ingyen márpedig nem dolgozunk!

Használatra fel! Egy kis feszültséglevezetésnek is jó.

6 komment

Nollywood ma

2010. május 25. 07:32 - Critmiss

Pár hónapja bukkantam rá egy fotóalbumra, amiben nigériai, többségében horrorfilmek forgatási szüneteiben készült képek voltak. Nollywood a címe, Pieter Hugo fényképezte. (A művésznek van egyébként egy másik, klassz sorozata is, ahol háziasított hiénákat és gazdáikat gyűjtötte össze.)

Akkor tudtam meg, hogy Nollywood, azaz a nigériai filmgyártás a világon az egyik legnagyobb. Az Independent most részletesen is foglalkozott a témával a Cannes-i fesztivál kapcsán, ahol egy nigériai filmet, a Screaming Mant fődíjra jelölték.

Milyen állapotban van most Nollywood?

Annak ellenére, hogy a nigériai filmek nagyon népszerűek Afrikában, recesszió uralkodik az iparágban, havonta egy mozit be kell zárni. Ennek oka egyrészt, hogy a jegyek túl drágák, másrészt pedig egyre jobban terjednek a másolt DVD-k.

A nigériai filmgyártás 18 éve robbant be, amikor megjelentek a digitális kamerák - meglehetősen leegyszerűsödött a forgatás, és így ellepték a piacot a "mikrohullámúnak" nevezett filmek, amiket kevesebb mint egy hónap alatt lehetett elkészíteni. Ennek köszönhetően Nigéria India után a második a legyártott filmek számát tekintve, megelőzve Hollywoodot is.

A fő témák: korrupció, drogok, embercsempészet, vagy éppen a boszorkányság.

A filmek egyrészt egy fizetős TV-csatornán, a MultiChoice-on keresztül, vagy a terjesztett másolt DVD-ken jutnak el a közönséghez. Kenyában a földi sugárzású csatornákon is adnak nigériai filmeket, itt viszont komoly konkurenciát jelentenek az indiai filmek, mert itt történelmi okokból sok indiai származású ember él.

Sierra Leonéban is nagy a nigériai filmek rajongótábora, de Afrika valamennyi részén szívesebben nézik ezeket az emberek, mint a hollywoodiakat.

Ha a filmeket nem is, de a linkelt fotósorozatokat nézzétek meg, megéri.

3 komment

Online Oprah

2010. május 19. 07:35 - Critmiss

A celeblét egyik csúcsa, illetve a pályától való búcsú egyik legideálisabb formája a lelkizős könyv/show/website/klub indítása. Így váltott modellkedésből Tyra Banks, színésznőségből sokan, például Ellen DeGeneres, Gwyneth Paltrow vagy most legújabban Terri Hatcher a Született feleségekből.

Az említett példák közül a Gwyneth mondjuk nem lett túl sikeres (én kábé ötöt olvastam a fantasztikus hírleveléből, azóta csak törlöm, mert még a leiratkozással sem zavartatom magam), Terri Hatcher új, a Disney védőszárnyai alatt tett próbálkozása viszont teljesen rendben van. Jó, lehetne sorolni itt is a problémákat, így azt, hogy az konkrétan egyáltalán nem érdekel, hogy a Terri Teamből Rebecca Nemtomki Denemisérdekel mit ír a gyereknevelésről, meg hogy az egész egy Disney aloldal és ettől jelentéktelen tartalomszigetnek tűnik.

Mégis, ami megvillan, abban van valami őszinte. Olyan kicsit, mintha ez Terri Hatcher nagyon költséges blogja lenne egy honlap formájában. Az egyelőre csak néhány darab videó nagy része például egyszerűen a színésznő webcamjével van felvéve (legalábbis hitelesen leutánozták a hatást), és már a második videóban olyan dolgokról beszél, amit tutira nem vártam volna még egy-két hónapig. Be is másolom, mert nagyon tetszik. Azt mondja el, hogy mit kell átgondolni, ha valaki válni akar. Van benne minden, ahogyan egy női magazintól is alapból elvárnánk, de benne van a személyes véleménye is: ha azt gondolnánk, hogy majd egy másik ház, egy másik pasi, egy másik élethelyzet majd egyszerre csak boldoggá tesz - akkor tévedünk.

Megértem a Jezebelt, amikor azt írja, hogy ez eddig eléggé fehér, gazdag női muri, de még így is jobb a nagy átlagnál. Szóval szurkolok!

 

1 komment

Karl Lagerfeld könyvespolca

2010. május 12. 07:28 - Critmiss

A sikeres művészek, designerek ruhái, tárgyai mindig érdekesebbek az egyszerűen csak gazdag emberekéhez képest, mert bár van közös halmaz, az előbbiek szépérzéke és gyakran furcsa esztétikája sokkal magávalragadóbb a szimplán jómódú, átlagízléssel kialakított környezetnél.

Az establishment katalogizálása, egymás meglapogatása nagyon régtől élő és teljesen természetes dolog, erre szolgál többek között az Interview magazin is, de főleg Amerikában nagy hagyománya van a szépek és gazdagok bemutatásának, gondoljunk csak a Vogue dámariportjaira.

Ennek a hétköznapi verziója a sok vintage/boho/artsy blogger, akik éjjel-nappal fotózzák magukat, illetve vintage/boho/artsy képeket gyűjtenek, és facérként, az esküvőjükön, de még házasként is dokumentálják a patinás, cool tárgyakkal átszőtt életüket. A gazdagok mindeközben jól elvannak egymás között, és kvaterkáznak a jól bevált felületeken.

Újdonságot hoztak mindebbe a street fashion bloggerek, legfőképpben a Sartorialist és Garance Doré, de gondolom a design blogok esetében is van egy-kettő, melyek felkeltették az elit figyelmét, és úgy döntöttek, hogy nekik is megmutatják, milyen különlegesek, de elérhetők, azaz jófejek is egyben. (Garance Doré egy posztjában be is vallotta, hogy a klasszikus street fashion már nem is annyira érdekli, hanem a divatbemutatók kulisszái és a kapcsolódó események lettek fontosak számára.)

Időközben egy új krónikás is született Todd Selby személyében, aki 2008 nyarán kezdte el fényképezni művészismerőseit, illetve lakásaikat. Tényleg tud fotózni a pasas, úgyhogy elég hamar Karl Lagerfeld, vagy éppen Alexander Wang, és legutóbb Philip Starck lakásában találta magát, megfűszerezve mindezt jó kis fotós megbízatásokkal a Vogue-tól vagy a Louis Vuittontól.

 

Nem tudni igazán, mitől ennyire vonzó, amit csinál. Talán attól, hogy valóban szépen fotózik és nagyon jól választja ki a tárgyakat. És természetesen attól, hogy érdekesek - legalábbis annak tűnnek - a tulajdonosok. Nagyon jellegzetes egyébként, hogy az egyes fotósorozatokhoz egyáltalán nincsenek szövegek. Nem tudjuk, pontosan mit látunk, nincs lelkizés arról, hogy melyik kacat honnan van. Úgy érzem, ez is egy fontos előnye a projektnek.

Érdemes végignézni a rengeteg sorozatot, mert inspirációs forrásnak is jók. Külön előny, hogy itt nincs meg az a mardosó rossz érzés, ami a hétköznapi bloggerek gyönyörű környezetével kapcsolatban olyan sokszor felmerül - basszus, miért nem néz ki legalább fele ilyen jól a lakásom -, hiszen a szakadék itt már olyan nagy, hogy eszünkbe sem jutna azon búslakodni, hogy nincsen például milliós értékű ékszergyűjteményünk.

2 komment

Urbánus állatok

2010. április 25. 07:03 - Critmiss

birkadisznó nincs egyedül. Míg angol testvéreinket egy rejtélyes, göndörszőrű malac, a mi mangalicánk képe izgatta hetekig, addig a lengyeleknél az a legenda járta a kilencvenes években, hogy a csernobili katasztrófa eredményeképpen létrejött egy rókanyúl, a Królis. Ez a fenevad autókerekeket lyukasztott ki és motorokat rongált, így megbosszulva az ember terjeszkedését a természet kárára. A rókanyúl nagyon népszerű városi legenda, a mai napig tartja magát még a fiatalok körében is.

A sztorira egy 2008-ban megjelent lengyel könyvben találtam rá, ami Winkler Róbert Nagyvárosi természetbúvárjának testvére, a Warsaw wild life. Kicsit eltér a Winkler-könyv logikájától, mert nagyon erős benne a kultúrantropológiai jelleg, szóval gyakran foglalkozik azzal, hogy az egyes, a városban megjelenő állatokhoz hogyan viszonyulnak a lakók.

Az egész egy blogból nőtt ki, de sajnos ebből nem sok látszik, mert alig hagytak rajta posztot.

A könyv nagyon jó és izgalmas olvasmány, így ha valakivel szembe jön, mindenképp vegye meg. Azt nem tudnám megmondani, hol lehet erre esély, mert mi is kaptuk, de érdemes nyitva tartani a szemeteket.

Szólj hozzá!

Big, big lányok

2010. április 08. 07:38 - Critmiss

Ahogyan már olvashattatok róla, a francia Elle főoldalra és egy 12 oldalas divatanyagba tett egy gyönyörű, ámde elég nagy méretű lányt. Van, aki szerint ez csodálatos és a piszkafa-lányok érájának végét jelentő időszak kezdetét jelzi, én viszont úgy gondolom, hogy ez bár üdvös, még mindig arról van szó, hogy a divatszerkesztők gyávák a hétköznapi, átlagos nőkhöz közelebb álló típust megmutatni.

Az itt látható, normál ügymenet szerint szétphotoshopozott kép tényleg gyönyörű, de nem azt mutatja meg, hogyan néz ki ez a fürdőruha egy átlagnőn.

Ugyanolyan rendkívüli a szituáció, mint amikor csontsovány, szinte már csak ívekből összeálló lányokon láthatjuk és közben el sem képzelhetjük, rajtunk hogyan mutatna.

Nem vagyunk közelebb a megoldáshoz, csak egy újabb (bár valóban szokatlan) absztrakciót kaptunk szinte már CSR-nek eladva.

 

Szóval bocs, de nem ájulok el tőle.

29 komment
süti beállítások módosítása