Critical Miss

A kormányszóvivő a nézettség oltárán

2009. február 01. 14:14 - Critmiss

Amikor megláttam Budai Bernadett rosszullétének hírét az Index címlapján, rögtön kattintottam, mert kíváncsi voltam, hogy feltettek-e valamilyen videót vagy fényképet. Na nem azért, mert annyira meg akartam nézni, hanem mert nagyon érdekelt, hogy hogyan kezelik a témát.

Megkönnyebbültem, amikor nem találtam beillesztve semmit. Persze azért nem állták meg: rövid időn belül már címlapon láthattuk, ahogy Gyurcsány Ferenc a karjában tartja a kormányszóvivőt (az MTI-nek köszönhetően).

Nemsokkal azután odakapcsoltunk a Hír TV Híradójára (ezt tesszük, ha kell egy kis adrenalin). Egy kisebb összegben fogadtam volna rá, hogy ők majd kihagyják a beszámolóból a jelenetet: valamiért azt gondoltam, hogy majd azzal fognak protestálni, hogy ők ugyan nem járulnak hozzá Gyurcsány Ferenc személyes pozitív imázsának építéséhez, meg ehhez hasonló (egyébként) hülyeségek. Hát sajnos csalódnom kellett.

Körülnéztem a neten, már mindenhol körbejárt a hír, de csak nagyon kevesen voltak korrektek, köztük volt például a Hírszerző, mely csupán egy rövidhírt szánt a dologra. (Hát ez nem jött össze végül)

Egyébként az MSZP pártoldala sem állt a helyzet magaslatán, mert ők maguk is feltettek képeket az esetről, ami nagy hiba volt.

Szerintem minden korrekt sajtóorgánumnak maximum említés szintjén, szűkszavúan kellett volna foglalkoznia a témával, mindenféle fotó és mozgókép nélkül. Etikátlan valakit úgy megmutatni nyilvánosan, hogy nem, vagy nem teljesen van öntudatánál.

Shame on you.

266 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr86916034

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtad? 2009.02.01. 16:43:43

Feri a megmentő? A mai rendkívüli kormányülés utáni sajtótájékoztatón Gy.F. bejelentette, a kormány javaslatait. A csökkentett létszámú, 199 fős parlament lehetőségét, a képviselők átlagkeresetének maximalizálását, valamint a 26 ezer önkormányzati ké…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

én58 2009.02.01. 16:21:57

Honnan veszi, hogy nem volt öntudatánál? Ez a mi jóságos miniszterelnökünk mindig ott van, ha meg kell menteni egy kislányt, vagy egy hölgyet! Már csak egy öregecske hiányzik!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.01. 16:23:08

gyurcsány nemcsak hibátlan, de hős is

ilyen miniszterelnök kell a népnek

gabest1 2009.02.01. 16:24:03

A mi adónkból (vagy miatt) ájult el, jogunk van látni.

Christian Troy 2009.02.01. 16:25:52

Addig sem kell a bajokról beszélni...Feri pedig hősiesen kivitte Bernadettkét. Ő az én miniszterelnököm IGEN! Igen megmentett volna engem is ha ott vagyok I WANT MORE !!!:) Kérdés mikor menti meg saját magát az országunktól...

izebigyo 2009.02.01. 16:26:42

a stop.hu se hozta le képpel...

Stoney Hill Billy 2009.02.01. 16:32:48

ennél nagyobb ikorrektségeket is elkövettek már margyarországon

Critmiss 2009.02.01. 16:36:52

J@gabest1: a te adódat fogják csökkenteni, de mindegy.

Bali01 2009.02.01. 16:38:52

Lehet szegény Bernadett meglátta a saját nevét is az elbocsájtandó közalkalmazottak listáján,és kicsit beszűkült a jövőképe.
Hős Ferencünk meg miközben kicipelte nyugtatgatván ezt súgta a fülébe:
Még egyszer mondom,NEM lesz elbocsátási hullám.Nem lesz.
Berni persze tudta,Ferenc megint hazudik.

Mécsvilág 2009.02.01. 16:39:47

amúgy tök szép szerelmes fotó a karban tartott Bettivel :-)))

Tűzgolyó 2009.02.01. 16:40:44

Baromság ez az etikátlanság indok. Igen is meg kell mutatni. Sőt! Utána is kéne járni, hogy miért történt, hogy Budai Bernadettet miért hajszolják még betegen is szinte a halálba. Munkaügyi vizsgálatot nekik!

micsudi 2009.02.01. 16:43:41

Színház a világ...

Pipas 2009.02.01. 16:44:02

@ZaZie: Ja, a Fletó most annyira le fogja csökkententeni az adónkat mint az Bivalyrecsegei kocsmáros a kisfröccs méretét. Ahogy azt eddig is csökkentette.

Manyizga (törölt) 2009.02.01. 16:44:09

Ez akkor most munkahelyi baleset, ugye?! :) Az index fotóján az egyik cipellőjét is elhagyta... :)

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.02.01. 16:49:02

Szerintem teljesen jogos a szerző felháborodása, az eset kapcsán. Nem etikus egy eszméletlen embert fotózgatni. Ezt sok sajtóorgánum azonban nem tudja.

Pipas 2009.02.01. 16:50:34

Mekkora egy ripacs ez a Gyurcsány ez hihetetlen. Láthattuk már a manipulálás minden mesterfogását az előadásában. Most már nincs is más hátra, mint lemondani és elhúzni a jó büdös francba. Méghozzá lehajtott fejjel és lógó orral.

Valami azonban azt súgja nekem, hogy ez nem következik be egyhamar. Sajnos.

tóbiás · http://poorn.hu 2009.02.01. 16:51:45

Rosszúllett, kivitte. Pont.

Critmiss 2009.02.01. 16:53:12

Mellőzzük a politikát, lécci.

nem várt fordulat 2009.02.01. 16:55:36

@Stoney Hill Billy: attól ez még nem mentség. egyet értek a poszt írójával, és független attól, hogy kivel történik az eset.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.02.01. 16:55:42

Ezzel nem értek egyet, bármilyen környezetben és háttérrel emberi gesztus, hogy egy miniszterelnök a saját karjaiban viszi ki a rosszul lett kollégáját.
Persze hülyén veszi ki magát a vonatbalesetet megkönnyező előadás után, de mégis, úgy érzem, hogy ez így rendben volt.
Szerintem a fotók (csak hogy érdemileg reagáljak a postra) nem az eszméletlen embert mutatják, hanem azt, aki kivitte.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.02.01. 16:55:55

Ez fontos, nem a politika a lényeg ebben, hanem a tálalása... meg elég szomorú, hogy az indexre olyan kerül ki, ahol nem szabad politizálni:

"Gyermekeim!
Ami itt a napokban történt, abban nincsen semmi meglepő. Ki van ez találva. Az utóbbi napok híre ugye a miskolci rendőrkapitány, és a cigánykérdés körül forgott. Az első reflexből adott ball reakciót ismerjük, nagyrészt a teli torokból kiáltott "RASSZISTAAA!!" fejezi ki legjobban. Aztán a széleskörű tiltakozására ezek a gerinctelen senkiházik visszakozni kezdtek, és már csak szerényen "szerencsétlen kijentésről" kezdtek susmusolni. A zsIndex alázatosan asszisztált az ügy elmaszatolásába: gondolom észrevettétek a napokban egy a cigányokkal vagy a miskolci üggyel kapcsolatos blogot nem linkeltek a főlapra, inkább ilyen jelentéktelen hülyesgeket: amit elhallgatunk az nem létezik.
A ballib propagandagépezet nagyon ügyes: pontosan tudták, hogy a multikulturalista dogmáik körülbelül párezer magát okosnak hívő ütődöttön kívül senkit se érdekelnek az országban, így inkább szemérmesen elkendőzték az ügyet.
Aztán a ballib proaktívan beavatkozott: ne a cigányokról beszéljenek az emberek, mert azon a terepen csak kiütéses vereséget szenvedhetünk, beszéljenek inkább az n-edig programcsomagról, amiből valszeg semmi se lesz (és ha nem, azt is rákenik gonosz fideszre), és mintha nem lenne teljesen mindegy hány fős a parlament, ha megkéselnek az utcán, és eltűnik a nemzet. Ja, hogy még tetézzük: Gyurcsány, mint hős lovag, karjaiban viszi ki a kormányszóvivőt.
Nesze paraszt, zabálj!"

hoel 2009.02.01. 16:56:19

A Budai Bernadett közszereplő. Valamint ez az eset sem magánéletileg esett meg vele, hanem közszereplése során. Amikor vállalta, hogy szóvivő lesz, vállalta hogy fotózni fogják. Nem pornókép készült róla, hanem egy olyan eseményen fotózták le, ahová úgy ment el, hogy tudta, hogy fotózni fogják. Nem túl bonyi ez szerintem.

Critmiss 2009.02.01. 16:57:48

Nem a jogi kategóriákról beszélünk, hanem az etikáról.

Bobby Baccala 2009.02.01. 16:58:26

@ZaZie:

lol


ezt ugye nem gondoltad komolyan :)

Critmiss 2009.02.01. 16:58:47

@FerencTestvér: figyu, bemásolgathatod százszor a kommentedet, előbb vagy utóbb ki lesz moderálva.

EÖ (törölt) 2009.02.01. 16:59:18

@ZaZie:

és miről írjuk vazzeg?
a cserebogarak párzási szokásairól??

Critmiss 2009.02.01. 16:59:36

@Bobby Baccala: Hülyén fogalmaztam meg, de attól még változatlan a véleményem.

lgabor 2009.02.01. 17:00:30

Gy.f eltévedt intézeti kislányt ment a farkasoktól,
Gy.f spontán táncol(a volt szóvivő szórakoztatására)
Gy.f spontán sírvafakad a rendőrlátogatáson a kórházban,
Gy.f spontán elsírja magát a vonatszerencsétlenség tájékoztatóján
Gy.f megmenti a spontán elájuló szóvivőt.

zazie, hogy fizetnek ezért? most komolyan? kommentenként? poszt-soronként? vagy hogyan?
agymosott gyökér:)

hoel 2009.02.01. 17:02:03

@ZaZie: Nem etikátlan , hogy fotózzák. Ismétlem magam: úgy ment oda, hogy tudta, hogy fotózni fogják. Amikor a megasztár ( v a megatánc?) élő adásában elesett a müsörvezető, azt is mutatták és a sem volt etikátlan. Közszereplő közéleti eseményen fotózva lesz, bármit csinál.

rockjano 2009.02.01. 17:02:40

Az hogy megjelenik nem baj hiszen tényleg közszereplô, mondjuk lehetne minél több önmérségletet tanusítani ezügyben mindenhol.

Aki szerint ez elôrre megtervezett valami ami a miniszterelnököt fényezi az egy faszkalap, már elnézést nincs jobb szó erre.

Kedves jobbosok nem tûnik fel hogy GYF most olyanokat javasol ami a Fidesznek is célkitûzése??? Nem kéne tán ezt támogatni (úr isten!!???), vagy legalább érdemben vitázni vele.

Lehet hogy ez most nekik jobb de fordulhat a szitu akármikor.

Vagy Fideszeseknek tök mindegy ki mit mond csak monnyon le???

Critmiss 2009.02.01. 17:04:25

@hoel: Le lehet fotózni, de lehet olyan döntést hozni, hogy oké, akkor ezt a képet/felvételt nem adom le. Nem ad hozzá a sztorihoz, nem kapcsolódott a témához.

Kalmár 2009.02.01. 17:04:30

Csodálom, hogy nem egy megvadult tigristől mentette meg...ja azt már Putyin lelőtte.
Fletó eltévedt kislányokat talál és gyenge nőket istápol.Amennyi zöldséget bemondott szegény Detti, nem is meglepő, hogy elfogyott a levegője.
Nem érdekel, kamu e vagy nem húzzanak el mind a ketten + a slepp.

én58 2009.02.01. 17:05:58

@rockjano: te tényleg ennyire érted ezt?

gabest1 2009.02.01. 17:07:36

ZaZie: az áfára gondolsz?

hoel 2009.02.01. 17:10:19

@ZaZie: Dehogynem ad hozzá: csak éppen a médiának. Növeli a kattintásszámot, a nézettséget, az olvasottságot. A média ezért van ilyenkor a helyszinen, ezért visznek fotómasinát. Ezek az ú.n. médiaesemények.

jozicsenko 2009.02.01. 17:10:56

@rockjano: talán kinézhetnél a szemellenződ mögül elvtárs: egyfordulós lesz!

ami a jobboldalnak nem jó, mert nincs lehetőség visszalépni!
(bár az mszpnek határozottan ez a jó, tény)

nem baj elvtárs, lesz még rosszabb, fizetsz te még adót!

slovnaft 2009.02.01. 17:12:09

Megrendezett jelenet, mint annyi más. Az eltévedt kislánytól kezdve a cigánytelep meglátogatásáig.Gondolom ezt is elpróbálták tükör előtt, olyan flottul ment a mentés, mint Fleto színpadias beszédei.

1953 2009.02.01. 17:12:47

ZaZie!
"Etikátlan valakit úgy megmutatni nyilvánosan, hogy nem, vagy nem teljesen van öntudatánál.",ha ez igaz lenne Gyurcsány soha nem szerepelne a TV-ben.

Anti Szaros 2009.02.01. 17:13:20

@lgabor: :-))

o.v eltévedt intézeti kislányt vet oda a farkasoknak,
o.v spontán hány (a volt feleség és anya szórakoztatására)
o.v spontán nevetőgörcsöt kap a rendőrlátogatáson a kórházban,
o.v spontán elneveti magát a vonatszerencsétlenség tájékoztatóján
o.v belerúg a spontán elájuló szóvivőbe.

georg 48 2009.02.01. 17:18:40

Tuti, hogy PR fogás! Most ismét lesz min rágódi az embereknek. Már akinek.

Critmiss 2009.02.01. 17:19:15

@hoel: Jajjdeköszi, tényleg.

Bell & Sebastian 2009.02.01. 17:20:57

ZaZie

Pro forma: angliában igazad van.

Pro tartalom: ismét át... vertek minket.

Tanulság? Figyeld, mint majmokat a ketrecben és nem fog fájni. Nekünk akkorra osztanak, ha x-elni kell, közte meg zúg a Volga.

kamasuka 2009.02.01. 17:21:36

A Daróczyt is kivitte volna a karjában?

Hiába no, nem volt vasúti baleset, lett más. Ennek ellenére Miskolcon és Budapesten IS tüntetnek majd. :D

Critmiss 2009.02.01. 17:22:15

@Bell & Sebastian: :)

nyekk 2009.02.01. 17:24:48

Amíg azt a sok aljas hazugságot nagy pénzekértszemrebbenés nélkül "kommunikálja" a Budai Bernadett, addig ne zavarja, hogy az átlagember a halálát is szívesen megnézné. Meg a kollégájáét, és a főnökéét is.

kamasuka 2009.02.01. 17:25:25

@rockjano:
Lesz itt kisebb parlament, csak nem most.

RonIQa 2009.02.01. 17:26:24

Ájulás kontra tüntetés. Ügyes.

Pipas 2009.02.01. 17:32:52

@lgabor: És ez így igaz!

Spontán és igaz lelkű lovagias és szeretre méltó miniszterelnökünk van. Csak optikai csalódás, hogy rablógyilkosok vezetik hazánkat. ;)

Hegylako 66 2009.02.01. 17:35:01

Nekem az tetszett, amikor Gyurcsány karjaiban a haját igazgatta...
:)

ladislaus 2009.02.01. 17:35:05

feltot utálom de itt semmi rosszat nem csinált, sőt. Ezt igy kell tegye. Én is igy tenném az általam nagyon utált lendvai ildikoval is ha kell. Remélem jobban van a kormányszovivő.
De index és a többi sajtoorgánum aki lehozta a képeket azok jobb ha bezárják a boltjukat. szemét tetves bagázs.

hoel 2009.02.01. 17:37:49

@ZaZie: Ha viszont ENNYIRE okoska vagy, miről beszélünk? Te is tudod, hogy nem etikátlan, a többiek is tudják, a Bernadett is tudja, miről beszélünk?

Pipas 2009.02.01. 17:39:00

@rockjano: "Kedves jobbosok nem tûnik fel hogy GYF most olyanokat javasol ami a Fidesznek is célkitûzése???"

A GyF-nek hosszú ideje volt arra, hogy csináljon valamit. Nem csinált semmit, csak hazudozott (saját szavai). Most már ne javasoljon semmit, annak nincs már itt az ideje. Hitelét vesztette, már csak ilyen ripacskodásra telik meg kéthetente új javaslatokra.

Mi lenne, ha én a munkahelyemen évek után is csak "javaslatokkal" tudtam volna előálni? Gyurcsány Ferenc ki van rúgva.

én58 2009.02.01. 17:39:44

@jozicsenko:
"egyfordulós lesz!
ami a jobboldalnak nem jó, mert nincs lehetőség visszalépni!(bár az mszpnek határozottan ez a jó, tény)"

Plusz, egy politológus szerint: "A jelenlegi helyzetben a kormányfő által javasolt rendszer szocialistáknak kedvezőbb lenne, mint a mostani. Az egyéni választókerületes rendszer ugyanis a győztes javára torzít, így a mostani szabályok szerint a győztes párt nagyobb arányú győzelmet tudna aratni, mint a listás rendszerben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Fidesz – a közvélemény-kutatási adatok alapján – a mostani rendszerben akár kétharmados parlamenti többséget is szerezhetne, míg a listás rendszerrel választott parlamentben mérsékeltebb fölénye lenne."

lgabor 2009.02.01. 17:40:06

Tök gáz ez a cenzúra :)
Ezért is külön fizetnek, zazi? :)
SzűcsLaci mi rosszat írt?
Moderáld ki ezt is, még egy öccázas :)

Critmiss 2009.02.01. 17:40:39

@hoel: Te szemtelenkedsz velem. :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.01. 17:41:08

lemonheads: it's a shame about ray

I've never been too good with names.
The cellar door was open, I could never stay away.
I know it's prob'ly not my place.
It's either or, I'm hoping for a simple way to say.

It's a shame about Ray.
In the stone, under the dust,
his name is still engraved.
Some things need to go away.
It's a shame about Ray.

If I make it through today,
I'll know tomorrow not to leave my feelings out on display.
I'll put the cobwebs back in place.
I've never been to good with names,
but I remember faces.

ladislaus 2009.02.01. 17:41:24

dolgozik a cenzura látom :D
Faszom szabad sajto :D

Szűcslaci 2009.02.01. 17:41:35

Rockjano: Te el vagy tévedve.....hehe.

Fentebb írtam már róla. A Fidesz igenis akart kisebb parlamentet - sokszor beadta az indítványt, ezek a metakommunista rablók mindig elutasították. Most összekapcsolták a listás bejutás privilégiumával - hogy csak pártkatonák legyenek ezentúl az országgyűlésben. Te ezt szeretnéd? Akkor irány Moszkva.

csántérfa 2009.02.01. 17:41:36

Attól lett rosszul,hogy valaki beijesztette,érdemei elismerése mellett,Miskolcra küldik rendőrségi szóvivőnek.Nem feltűnő,a Megasztár és a kormány?!?!
Vagy nyerő,vagy dobogós az igen tisztelt kisebbség.
Fleto két "udvarhölgye" is az.
Bocs,ráérek és csak irkálom a hülyeségeimet.

Critmiss 2009.02.01. 17:41:53

@lgabor: Csak a legvége miatt repült. Ha nem használt volna olyan szavakat, akkor még a nettó politizálását is bent hagytam volna.

hoel 2009.02.01. 17:42:08

Igyekeszem tisztelettudó maradni.:-))

Szűcslaci 2009.02.01. 17:42:25

ZaZie: Kiszeded, ami nem a Te nótád dallamára vagyon komponálva? Szánalmas féreg vagy.

Szűcslaci 2009.02.01. 17:43:47

Ja, még valami: Még a nevedet sem mered kiírni, sehr schön....

Critmiss 2009.02.01. 17:44:08

@Szűcslaci: Muszáj volt. Sajnos (ha jól tudom), nem lehet a Blog.hu rendszerében a kommenteket szerkeszteni. Ez van.

a_tom 2009.02.01. 17:44:19

Ezen vagy meglepődve? Etika vagy profit?
Az adócsalók, bliccelők, számla nélkül ügyeskedők, minimálbéren bejelentet szürke és fekete munkások, trükkösen csődbemenő/eltűnő cégek, paraszolvencia, előre lezsírozott pályázatok, pofátlanul drága és/vagy felesleges állami beruházások, szinte mindenhova begyűrűző pártokrácia stb. országában ahol semmi ilyesminek nincs következménye?
Ki melyiket választaná? Ha ez tényleg etikátlan, mi fog történni?

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 17:44:52

@Hegylako 66:

Még szép hogy igazgatta a haját, elvégre egy szóvivőnek öntudatlan állapotban is jól kell kinéznie, hehehe!
Nem tudom melyik udvari bohóc irja ezeket a forgatókönyveket, de már a bőgős, könnyezős műsorszám is hót gagyi volt.

Szűcslaci 2009.02.01. 17:44:55

Jah, A lólé? Legyen hát paripa-vizelet.

Szűcslaci 2009.02.01. 17:46:00

Ha é blogot indítanék, ott lenne, hogy: Szűcs László, Budapest.

lgabor 2009.02.01. 17:49:27

@ZaZie: Most visszateszed? Mint az elvtársak a rendőrkapitányt? :D

Critmiss 2009.02.01. 17:51:59

@lgabor: :) Nem a usert tiltottam le, csak a hozzászólást moderáltam ki valahova.

steverubellreborn 2009.02.01. 17:55:15

Ez a Feri egy nagyon rendes ember és aki ilyen profin tud elájult kormányszóvívőket karba venni arra szükség van.
Ps: Azért remélem Feri nem jött zavarba,és nem hosszában akart BB-vel kimenni az ajtón.

én58 2009.02.01. 17:57:22

@steverubellreborn: nem, keresztben, mert jól begyakorolták!

Pomme 2009.02.01. 18:00:03

Akkora színház, mint egy ház. Szégyen, hogy hová jutott ez a szeginy ferkó...

Hegylako 66 2009.02.01. 18:00:19

reconquistador
A ZOOM-on fenn van a videó,de az említett rész pont ki van vágva :)

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 18:00:51

@steverubellreborn:

Még szép, hogy ilyen figyelmes, tettrekész miniszterelnökre van szükségünk! Orbán bezzeg biztos hagyta volna megdögleni a padlón!

Én a magam részéről még ma belépek az MSZP-be!

Critmiss 2009.02.01. 18:02:32

@Hegylako 66: Wow, egy jó pont a Zoom-nak.

Pomme 2009.02.01. 18:05:00

@reconquistador: Orbán? Jól megrugdosta vólna, miután leköpi! :O
Én is belépek! Hol lehet jelentkezni? Tán úgy még egyszer élőben is megpillanthatom Tarzant, a Hőst!

KopaszMercis 2009.02.01. 18:07:48

Szanalmasok vagytok, ez a van sapka nincs sapka dolog. Ezert estetek hasra 2002-ben es fogtok ujbol 2014-ben is.

Az aki azt mondja, hogy "mar pedig kozpenzbol van ott, lehet mutogatni", az gondoljon abba bele kerem, hogy a sajat tualjdon edes anyja is kozpenzen van nogyogyasznal, attol meg nem illene orszag vilag ele tarni a gombas picsajat nekije nemde? Pedig az en penzembol...

A blog szerzoje megfogta a lenyeget: nem a jog, hanem az erkolcs itt a lenyeg.

Alig varom a "gyurcsany biztos azert csinalt belole kormanyszovivot mert tudta, hogy elfog majd ajulni, hogy elterelje a figyelmet arrol hogy mennyire sanyaru az orszag sorsa termeszetesn gyurcsany miatt" fele hivatalos allaspont eladoja a navracsilovics.

Latjatok, emiatt a buta rosszmaju egyugyu hozzaallasotok miatt nem zavartuk el a Gyurcsanyt az oszodi beszed utan. Mi, az orszagon azon fele, aki sosem mozdult eddig meg, de ha egyszer megfog ott ko kovon megmarad. Na ez az erő nem egy ilyen idiota "jurcsánt kiszavazzák" szinvonalon mozgo kezedmenyezesre fog megindulni.

www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/kunyho-az-avas-tetejen--hajlektalan-fiatalok-menedeke/cn/news-20090129-07512424

Arrol meg mar ne is beszeljunk, hogy egy 15 eve folyamatosan kovetelt valamire dolgoztak ki egy javaslatot.. arrol ugye max olyan kontextusba esik szo, hogy gyurcsany afele menekul.. az mar masodlagos, hogy mondjuk ha ezt bevezetnek azzal hanyszor utaztathatnak a koronat a dunan :)

sandorn (törölt) 2009.02.01. 18:08:55

Szerintem még az is belefér hogy ez egy PR-fogás volt.

petbecks 2009.02.01. 18:09:18

kedves ZaZie,
ugye nem gondolod komolyan hogy az index azert nem kozolt tobb fotot az esetrol, mert nem igazan etikus dolog eszmeletlen embert fotozni?
pont az index? aki fooldalra tett egy cikket melynek a cime Isten fasza (sic)?

en rendszeresen olvasom az indexet egyeb jo tulajdonsagai miatt, de az etikat meg csak hirbol sem ismerik, az tuti.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.02.01. 18:10:28

Nekem olyan Whitney Huston-Kevin Costner hangulata van a jelenetnek, szóval olyan Több mint testőr-ös. And I will always love youuu-uu

KopaszMercis 2009.02.01. 18:10:51

@petbecks:
Isten es Budai Bernadett kozott van am egy nagy kulonbseg...

Budai Bernadett letezik.

Aerdna 2009.02.01. 18:13:02

Én mindent látni akartam volna. Blikkhez szokott szememnek ennyi nem volt elég, hogy csak a karjában tartja. Meg akarom tudni: Fecó a dolgozójában adott -e kiss of life-ot, mikor érkezett a mentő, hova vitte, a csaj hányt-e, nem terhes -e, és ha igen ki a papa. Szóval MINDENT!!!

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 18:13:47

@Pomme:

Tarzan a hős! Ez az, Ez kell ide!

A Miniszterelnök úr, az állatkertben sétálva megpillantja a krokodil fogai közt sikítozó kislányt, majd érte ugrik és megmenti!

Ez a következő projekt! Ettől minden embernek könnybe lábad majd a szeme.

De tényleg! Hol kell jelentkezni?

KopaszMercis 2009.02.01. 18:13:48

Nem csoda, hogy a gyozike show a legnezettebb musor az egesz vilagon :)

Critmiss 2009.02.01. 18:15:19

@petbecks: Valamit félrenéztél. Írtam, hogy aztán az Index is kitette, igaz, talán nem ostoroztam őket eléggé. Betehetek valami nagyon indulatosat, ha akarod. :)

KopaszMercis 2009.02.01. 18:15:37

@reconquistador:
Sztem kezdjuk azzal hogy ugorj be a korkodilok koze.. a tobbit majd intezem en ;)

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 18:18:59

@KopaszMercis:

Én azt is megtenném, ha ezzel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat segíthetném.
Annyira szimpatikus ember.)

DEGEC 2009.02.01. 18:19:29

Én kérek elnézést, de ez kb olyan performasz volt mint mikor ferenctestvér sírvafakadt a vonat szerencsetlenség hallatán...
vmi kellett, most ezt találta ki batiz nagymester..
influenzától nem esik össze senki..

de lehet hogy a sok hazudozástól lett rosszul...néha olyan hülyeségeket mond az a kiscsaj, hogy már ő sem birja ki, hogy ne röhögjön..

szánalmas..mint ez az egész tehetetlen mutyizós ország..akinek mindent le tudnak nyomni a torkán.de mért...mert az emberek 60% a olyan mint ferenc, lop csal hazudik...20% buta nyugger aki kap valami alamizsnát és hű pártkatonaként 4 évent megy ikszelni a szegfűsökre..stb..

Pipas 2009.02.01. 18:20:27

Ha valaki nem szereti, ha fényképezik, ne menjen korményszóvivőnek. Sokkal könnyebb a helyzete mint azoknak az állampolgároknak, akiket elüldöztek az országból.

GyF: el lehet menni szlovákiába.
Én: Nem muszály kormányszóvivőnek lenni.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.02.01. 18:20:38

houston, bocs. Szóval amikor a testőr kiviszi a karjában az énekesnő Whitney Houston-t (aki a filmben is egy énekesnő) valami balhéból, pont olyan itt a fletó. Mekkora mákja van ennek a ripacsnak, de tényleg, hogy mindig belefut az ilyenbe. And Iiiii will always love youuu-uuu

boj (törölt) 2009.02.01. 18:20:46

"nem a jog, hanem az erkolcs itt a lenyeg"

hüp hüp hüp

bepe2 2009.02.01. 18:21:07

Este majd Klára is elájul:))

KopaszMercis 2009.02.01. 18:22:10

@DEGEC:
Es akkor a Szijgyarto Pepike, hogy hogy nem csuszva maszik? Mert o mindig igazat mond azert!

@reconquistador:
Hat en csak kisvezirunkert tennem meg. Ok most dolgoznak egy 800-fos parlamenti javaslaton, meg 50 000 onkormanyzati kepviselos megoldason. En annak vagyok a hive!

hoel 2009.02.01. 18:22:21

Vajon hogy zajlott volna le az akció, ha a Daróczi Dávid viszi a szót ma? D

Manyizga (törölt) 2009.02.01. 18:23:36

Állítólag influenzás és azért esett össze. Már bocs, de akkor meg kifejezetten balpina, ha betegen meg tömegbe, emberek közé. Az meg balf*sz, aki influenzásan dolgozni küldi.

Úgyhogy vagy nem influenza, vagy duplán bénák és még be is vallják.

bepe2 2009.02.01. 18:26:05

és Viktor bácsi Szijjártóval a karjaiban:) Hahh.

KopaszMercis 2009.02.01. 18:26:36

Amugy en kenytelen voltam eloben nezni a kormanyszovivo portal video feedjen, mert anyam termeszetesen a sajat gepen keptelen volt elinditani.. felem volt forditva a monitor es en meg feluvoltottem, hogy

"bazd meg valami no neki ment a gyurcsanynak"

aszittem mar megint valami kezet nem fogo tusko jobbos parasztgecit kuldtek oda duhajkodni az en penzembol. Ra voltak ugyanis zoomolva a Gyurcsanyira es nem lehetett latni hogy a budai eltunt a helyerol... eleg vicces volt amugy. Az IMPO hirtv elso tudositasabol persze rogton kimaradt.. mondjuk minek is bele, aki azt nezi az ugysem kivancsi a valosagra, csak annak interpretaciojara :)

DEGEC 2009.02.01. 18:26:46

KopaszMercis 2009.02.01. 18:22:10

hol olvasad a szavaim közt hogy a fityesz az valamivel is jobb mint fleto?

na jó 1 kicsit, de több mint 2 éve nem birják elmozdítani ferencet meg a pereputtyát a helyéről, én csalódtam bennük..de lehet hogy nem is akarják???
le vannak osztva ki mikor tömi magát 4 évig?
én a kormányőrökön kivül, mindenkit lecserélnék ott...

Pipas 2009.02.01. 18:27:25

@G.d.Magister: Mer mák, cseppet sem megrendezett!

KopaszMercis 2009.02.01. 18:27:33

@bepe2:

de a viktor nem merne lelepni a bekeszitett telefonkonyvekrol, nehogy kideruljon rola, hogy alacsonyabb mint a szijjarto :)

KopaszMercis 2009.02.01. 18:31:49

@DEGEC:
A ferencet meg pereputtyat pont az ilyen jobbos talaltgyerekek tartjak ott.. nem hogy nem birjak elmozditani. Ertelmes ember az elso impulzusa utan ugyanis vegig nez ezeken a homlesz majmokon akik azt ordibaljak folytonosan hogy gyurcsany takarodj, meg osszerszarjak szo szerint a kossuth teret felgyujtogatjak az ember autojat az utcan, es "ezek melle alljak oda en is...?" hat nem csoda hogy a tobbseg szarik ra.

Pomme 2009.02.01. 18:33:11

@reconquistador: Aztán szilvási seriff nyomára bukkan a rendőrpalotát szitává lövő banditákra... Tarzan -oppárdon Klintísztvúd!- természetesen becsületbeli ügyként kezeli a kérdést, és pisztolypárbajban számol le a Köztársaság Rendjét fenyegető mocsokkal. Persze nem öli meg, csak megleckézteti, egy-egy gumilövedékkel szétzúzza a lator mindkét térdét!!

DEGEC 2009.02.01. 18:34:44

KopaszMercis 2009.02.01. 18:31:49

te nem darócidávid-e vagy? :-DDDD

Critmiss 2009.02.01. 18:39:40

Ti mostmár teljesen kész vagytok. :)

-d(-_-)b- 2009.02.01. 18:41:36

Na megjöttem én is:

"Etikátlan valakit úgy megmutatni nyilvánosan, hogy nem, vagy nem teljesen van öntudatánál."

Nos, kérem, a gyurcsányt mégis folyton mutogatják, pedig nyilvánvalóan nincs öntudatánál.

Ventura Blvd 2009.02.01. 18:42:44

SEMMI SEM SZÁMÍT, CSAK a nézettség. Semmi sem számít csak a hirdető. Mert a hirdető hozza a pénzt. És semmi más nem fontos csak a pénz. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy gyerekeket kérdeznek meg tanúként bűnügyben mertmegerdemled.blog.hu/2009/01/14/gyerekszemtanut_adott_ki_a_tv205, élőben mutatják, ahogy a korméynszóvivő rosszul lesz. A Legjobb az lenne, ha valaki egyenes adásban halna meg a kamerák előtt. Van kinek a Gyurcsány, van kinek az Orbán halála tetszene jobban. Végül is mindegy, lényeg, hogy meglegyen az aznapi betevő címlap falatunk.
Na de valljuk be bloggerek, köztünk senki sincs így ezzel? Biztos?

Hellisfitar 2009.02.01. 18:45:25

Fletót is folyton mutatják, pedig az(!) sincs öntudatánál.

-d(-_-)b- 2009.02.01. 18:46:22

@ZaZie: plusz ha jól látom, azért csak belinkelted a zemeszpé oldalát, ahol képEKkel hozzák a hírt ...

Hellisfitar 2009.02.01. 18:46:51

@-d(-_-)b-: bocs, nem olvastalak, tiéd az érdem. :)
(Az viszont nem meglepő, hogy rögtön ilyesmi jut az ember eszébe...)

-d(-_-)b- 2009.02.01. 18:46:54

@Hellisfitar: lassú vagy :P

-d(-_-)b- 2009.02.01. 18:47:27

@Hellisfitar: Ja, nekem is rögtön ez ugrott be :D

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 18:48:14

@Pomme:

Ezek után pedig a Miniszterelnök úr bekötözi a vesztes fél vérző térdét, mire a volt "ellenálló" heves zokogásban tör ki, és nyilvános sajtótájékoztatón bejelenti: ez a figyelmesség és lovagiasság annyira meghatotta őt, belép a Pártba és részt kíván venni az MSZP és Gyurcsány Ferenc választási kampányában...

Pomme 2009.02.01. 18:56:02

@reconquistador: Azt kihagytad, hogy mikor a kötszerért nyúl és félig hátat fordít a gaznak, az orvul rásüti a fegyverét a védtelen Hősre. Életét csak lendvai ildi önfeláldozó közbevetődése menti meg, aki azután Tarzan karjaiban suttogja el utolsó szavait: A Köztársaságért...

kafferbivalybalamber 2009.02.01. 18:56:31

Amikor a kormányszóvivő kiáll az emelvényre, és sajtótájékoztatót tart, akkor azt azért teszi, hogy fotózzák, kamerázzák. Ha közben elájul, az az ő pechje, de a sajtósok ezt is venni fogják, természetesen. Ez a dolguk.
A miniszterelnök meg teljesen jól tette, amit.

Az egész persze abban az esetben lenne érvényes, ha bárki is elhinné, hogy nem egy előre megrendezett ripacskodásról van szó ismét. De mivel Gyurcsánynak és bandájának már azt sem lehet elhinni, amit kérdeznek, ezért különösen értelmetlen a poszt.
Ezt akarták, hogy bekerüljön a sajtóba az ájulás, meg a hős lovag. Miért lenne etikátlan, ha bekerül? Maga a cirkusz etikátlan, de azt nem a sajtó csinálta.

star77 2009.02.01. 18:58:03

én is szívesem kivinném a karjaimban a Budai Bernadettet :-)

Szúrófény 2009.02.01. 18:58:28

@rockjano: 'Kedves jobbosok nem tûnik fel hogy GYF most olyanokat javasol ami a Fidesznek is célkitûzése??? Nem kéne tán ezt támogatni (úr isten!!???), vagy legalább érdemben vitázni vele.'

De, feltűnik, egyedül a szociális kiadások átgondolását hiányolom. És igazad van, ha nem változik a fidesz hozzáállása és kommunikációja, nem számíthat a szavazatomra.

Pipas 2009.02.01. 19:01:51

@star77: Nem kivitte, bevitte a szobájába. Ugye milyen más? ;)

-d(-_-)b- 2009.02.01. 19:02:06

fujj, gonosz fidesz, nem támogatja azt a választási törvény-javaslatot, ami neki tök hátrányos lenne! fujj-fujj-fuuuuujjjjjjjj

Szúrófény 2009.02.01. 19:02:46

@star77: Apró Piros biztos szóvá is tette a vasárnapi ebédnél, és Klárika is csúnyán nézett, a gyerekek pedig nem értették, hogy mi van.

csántérfa 2009.02.01. 19:03:25

@KopaszMercis:
Anno 1977-ben ez járta:ki a legantikommunistább?
Aki belép az MSZMP-be,másnap felakasztja magát,hogy eggyel kevesebb legyen belőlük.

Szúrófény 2009.02.01. 19:03:58

@-d(-_-)b-: Hát igen, egy javaslat jó, támogatni kell, ezt hívják objektivitásnak. Ezt is.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 19:07:28

Nem igazán értem az etikai aggályt. Ezzel tulajdonképpen miben is ártottak neki?

Critmiss 2009.02.01. 19:09:25

@ozirisz: A tanácsom: gondolgondolgondol.

Liberté_73 2009.02.01. 19:09:58

"Ha é blogot indítanék, ott lenne, hogy: Szűcs László, Budapest. "

LOL. Hát ez volna ám a comingout!
Én meg mindig azt hittem, hogy egy név arra való, hogy megkülönböztesse a viselőjét a többi embertől. A tied erre kvázi alkalmatlan.
Tudom, nem tehetsz róla, nem is bántásiból írom, csak mesélek, valahol egy Kovács Lászlónak is elmeséltem már ezt meg -ha jól emlékszem- egy Kiss Péternek is.

beleszolok 2009.02.01. 19:12:22

@KopaszMercis:

Akkor azért te is elismered, hogy kéne négy év amikor nem lopnak el minden fillért, és végre valamennyit csökkenne is az államadósság, mert a te szívedhez közelálló brigáddal 2014-re lehet Magyarország se lenne.

nakivagyok 2009.02.01. 19:21:42

Undoritóak vagytok mindnyájan!Elájult,kész!Influenzától vagy mástól, mindegy!Jól nyaljátok a seggét a Viktorkátoknak, reméljük hamar odaül a trónta,csak legyen aki lerugdossa onnan, de nem lesz! De lesz olyan rendőrségünk, hogy a fülönk is kettéáll tőle!Nem lesz vizágyu, de tüntető sem,vagy csak a Gyorskocsi utcában!Igy lesz!

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 19:22:38

@ZaZie: hiába, így se tiszta. beteg, rosszul lett, bárkivel megesik. neki meg ez pont kamerák előtt sikerült. oké, lehet ezzel emelni a nézettséget a "nézzükmánmeghogyájultelacsaj"-közönség körében, de ettől még semmiféle megalázó helyzetet nem találok a történetben.

dr.justice 2009.02.01. 19:23:35

Félig OFF.

Mekkora f@szság, hogy a kormányszóvivő és a miniszterelnök egyszerre tart sajtótájékoztatót. Miért fizetik a szóvivőt, ha Gy.F. viszi a szót ?
Mi szükség van szóvivőre egyáltalán, ha a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és alacsonyabb beosztású minisztériumi alkalmazottak is orrba-szájba nyilatkoznak/szerepelnek ?

Critmiss 2009.02.01. 19:25:03

@ozirisz: én nem örülnék, ha a "nézzükmánmeghogyájultelacsaj"-közönség végignézhetné, ahogy elájulok/összeesek. És gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

Critmiss 2009.02.01. 19:28:49

@dr.justice: Látod ebben van valami. Meg kellene néznem egy ilyen közvetítést, hogy tudjak válaszolni, elsőre azt mondanám, hogy a kormányszóvivő ilyen esetekben a moderátor.

Idet 2009.02.01. 19:33:55

beleszolok: Kéne, kéne, de nem lesz, mert már mindent elloptak, és épp a reszlin munkálkodnak.

Minden egy (A)pró számlán van. Ezért ül lovagias Fletónk bebetonzva ott, ahol ül. (Nem, ahol kéne: cella)

csántérfa 2009.02.01. 19:35:02

@DEGEC:
Tizenéve látjuk,egyik sem jobb,a Fidesz nem jobb,még politikai értelemben sem.
Eljátsszák a nagy balhét felénk,ugyanakkor rendesen osztoznak a koncon,ez pedig a Magyar hon.
Nem lesz rend,mig,félek kimondani,-ne legyen,!-vér nem folyik.
Lehet poénkodni,most még,de nagy a baj,tartok tőle sokan nem hiszik,vagy nem akarják elhinni,de a teljes társadalmi összeomlás felé rohan az ország.Igazán ,vidéki,50 éves emberként nincs receptem,gondolataim vannak,mit is lehetne tenni,de rettegem a közeljövőt!
Mi lesz a már felnőtt,de még fiatal gyerekeimmel?
Én még megértem a Kádár hazug éráját,túléltem,őrájuk a tőke zúdult,erre nem tudtam Őket felkésziteni,erre én sem voltam kész,egyik pol. elit sem beszélt erről 1989-ben,amikor még "hőmérőztek",vagyis egymásba ért a csékjük.Nagy volt az egyetértés és mind a mai napig is meg van.
A többi csak parasztvakitás,nincs olyan 10 milliárd feletti cég,ahol ne legyen benne együtt a két fő BANDA+ a szadesz.
Kösz,hogy elolvastátok.

Idet 2009.02.01. 19:36:27

@beleszolok: Bocs, nem nyomtam gombot!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.02.01. 19:36:40

Nagyon jól megfogalmaztad, kedves Postíró! éreztem, h valami zavar, de nem tudtam így szavakba önteni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.01. 19:39:36

amúgy azért azt el kell ismerni, hogy gyurcsány, most először a minisztersége alatt, tényleg csinált is valamit, legalább egy picit hasznosat

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.01. 19:40:42

@csántérfa: ja, de megbántuk
a fidesz nem jobb? bizonyára ő döntötte romba az országot, meg lövette ki az emberek szemét?

akkor mi a jobb? a mese-párt?

Pomme 2009.02.01. 19:41:38

@wmiki: Meg is kéne adni neki a "szocialista munka hőse" érdemrendet!

Idet 2009.02.01. 19:42:01

@csántérfa: Hasonkorú pesti nőként kérdezlek: akkor most mi legyen? Ha már a patakvér elfolyt, úgy értem.
Mert kormányzás kell, állam kell, külföldi bankok adottak, ez a rahedli szerencsétlen magyar is adott,akik az ország, szóval, mi legyen? Költözzünk a Hold azon oldalára, amelyik a Földről nem látszik?

hoel 2009.02.01. 19:46:13

@ZaZie: Valszeg ezért ( is) nem vagy kormányszóvivő.

KopaszMercis 2009.02.01. 19:53:15

@beleszolok:
Ugyanezt josoltad 2006-ra, 2010-re.
Majd gyere vissza ha nem nezel total hulyenek azzal, hogy hazugsaggal probalsz a szavazofulkebe ijjeszteni.

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 19:54:15

@nakivagyok:

"Nem lesz vizágyu, de tüntető sem,vagy csak a Gyorskocsi utcában!Igy lesz!"

Te egy látnok vagy! Így lesz! Orbán el fogja lopni a Miniszterelnök úr által drága pénzért vásárolt vízágyúkat, és a tokaji szőlejét fogja öntözni vele! Az ellene tüntetőket pedig eltünteti, és titokban rabszolgaként fogja dolgoztatni a szőlőbányájában!

NE HAGYJUK!

KopaszMercis 2009.02.01. 20:05:00

@ZaZie:
jo poen volt nzilvan
De nehogy mar annyi baj legyen a nagy baj gyurcsanyekkal, hogy valami nyikhajt arcon lottek aki ajtokat gyujtogatott bekesen az utcan.

Critmiss 2009.02.01. 20:05:45

Bocsi, az előző hosszászólásodat ki kellett vennem.

KopaszMercis 2009.02.01. 20:07:31

@ZaZie:
Nem kellett, csak jobban tetted.. odebb van meg az, hogy akik amugy azt hiszik magukrol tudjak, hogy hogyan kene egy orszagot vezetni, el tudjak donteni, hogy mi a poen es mi nem.

Megertelek teljesen, en sem hagytam volna bennt.

DEGEC 2009.02.01. 20:08:46

Idet 2009.02.01. 19:42:01

még akkor is jobban járnánk ha a románokhoz csatolnának minket...

simán lehagynak, ha még nem hagytak le minket..
én már leléptem... ugyhogy nagyon nem izgat a dolog...de én is sajnálom, hogy ellopják a gyerekeim unokám jövöjét...

de én nem csak abban látom a gondot hogy kik vannak hatalmon, mert egy ilyen csaló (szja, áfa, tb nyugdij járulék stb...minden) nép nem biztos hogy van mégegy a világon...akkor meg mit zavarja ez embereket, hogy feri van a trónon?
ahol én élek, nem tudsz kimenni ugy egy boltból, hogy nem visze magaddal a blokkot..nem enged ki a a boltos..


tehát nem csak feriéknek meg viktoréknak kéne változni hanem az embereknek is...és majd akkor lehetne anyázni...

sajnos teljes a morális fertő az országban, plusz már felnőtt ugy egy geberáció, hogy nem látta a szüleit nagyszüleit dolgozni...mi lesz ezekkel?

azért nem merik megnyirbálni a szoc.segély rendszerét, mert akkor itt ugy megnőne a megélhetési bünözés, hoyg nem győznénk csodálkozni.

bár a mult héten egy napra eső bankrablások azért árulkodnak valamiről, ugy gondolom.

gagauzz kalauzz 2009.02.01. 20:09:54

Szerencsére volt bugyi a szóvivő csajszin, így Fletó nyugodtan felemelhette:))))

RonIQa 2009.02.01. 20:11:41

@dr.justice:

Én is dr. justice. És szerintem is f.ság. Pont ez járt a fejemben nekem is. :))))))))))))))

KopaszMercis 2009.02.01. 20:14:57

@DEGEC:
jah es a bankrablok is mind ciganyok voltak gondolom..

vagy esetleg a magyar ember munkamoraljarol arulkodik.. ah nem az lehetetlen!

Annyi sebbol verzik amit irogatsz hogy en kerek elnezest helyetted.

Erkolcsi ferto.. he.

csántérfa 2009.02.01. 20:15:05

@Idet:
Amint irtam,vannak gondolataim,de nem biztos,hogy jók lennének,nem vagyok politikus.
A drasztikus megoldások hive vagyok.Egy biztos,nem EU-komfortos.
Nagy vonalakban:
Felnőttkor 21 év.Nyilvános ill.leg. italfogyasztás,házasságkötés.
Élettársi kapcsolat mint olyan legyen az Ő dolguk.
Nem törvénytelen, nem tiltott, de semmiképp sem nem támogatott.
Bármilyen jogsi,"B"-21,"C"21,C+E 22,D 25 betöltött év.
Korlátozott szavazati jog._aki a választási ciklus legalább 51 %-ban nem adózott,nem szavazhat.
Legyen ingyenes a tömegközlekedés minden 60 feletti nyugdijasnak,ha leadta a jogsiját.
Megszüntetni minden egyenruhás kedvezményes nyugdiját,mihelyt állást vállal.
Egyetlen állami cég, egyetlen percre se alkalmazhassa a nyugdijas kollégát tovább.
Miért nincsenek 74 éves tetőfedők,kőművesek,alpinisták?
Egy szusszra ennyi,lenne még.

DEGEC 2009.02.01. 20:23:42

@KopaszMercis:

te kötekecc-e?

hol neveztem meg hogy kik voltak a bankrablók...

valszeg nem, hanem fehérek, csak mivel régen volt munkájuk és vettek fel hitelt, hogy valahol tudjanak lakni szaporodni, és most próbált előtörleszteni mert látta hogy felment az euro.
Csak rossz stílusban...

te egy ilyen flame-er vagy itt vagy mszp bérenc kommentelő...?

1 dolgot árulj el....az ország 99% ának rosszabb az élete mint 2002 ben...te meg mintha balra huznál...csak nem ahhoz az 1%hoz tartozol aki a husos fazék mellett van?
ha nem titok nagyvonalakban milyen szférában dolgozol? Félre ne értsd, én nem vagyok egyik pártnak sem a hivője...nem is akarlak megtéríteni..meg semmi, én tiszteletben tudom tartani mások véleményét, még akkor is ha nem ugyanaz mint az enyém...mert ettől különbözünk..

DEGEC 2009.02.01. 20:28:30

@csántérfa: nekem is vmi hasonlók járnak a fejemben, csak én pl, az éves befizetett adó %ban adnék szavazati jogot.
az eüben, pedig dijcsomagokat lehetne bevezetni. milyen alapon kapok ugyanolyan szolgáltatást én aki egész életében adózott, nem keveset...mint az aki még sosem fizett tbt???
ok ne hagyják meghalni a kórház előtt, de lehetne szankcionálni...

borboja 2009.02.01. 20:29:37

Jujjjjj de naív itt mindenki. Talán már elfelejtettétek, hogy hány pontot népszerűség-emelkedése volt Fletónak amikor 3 éve "véletlenül" megtalálta a hazulról elkóborolt kislányt és hazavitte a villájába. Na ez az ájulás is éppen ennyire volt véletlen. Jó lenne tudni, hogy vajon a kormányülésen mit evett vagy ivott Bernadett? Fogyasztott-e más is abból amiből ő? Nyilván ügyeltek Szilvássy elvtárs kollégái arra, hogy a preparált enni, inni valóból csak Bernadett fogyasszon. Ki az akit egy influenza miatt kórházba visznek? Nyilván azért vitették el, mert az állami kórházban biztonságos körülmények között tudják kivárni, amíg kitisztul a szervezetéből a cucc. Ott nem fogja valami túlbuzgó orvos véletlenül kimutatni.

steverubellreborn 2009.02.01. 20:30:26

@én58:
és szerinted egy ilyen közéleti elájulásra felkészítő tréning mennyibe kerülhet?

steverubellreborn 2009.02.01. 20:32:24

@reconquistador:


Igen,igen én is teljesen elérzékenyültem,és holnaptól az Interncionálét fogom énekelni a hibiszkusznak öntözés közben,hogy hamarabb virágba boruljon.

tlac 2009.02.01. 20:40:23

akkor ma végre nem az IMF a téma..

csántérfa 2009.02.01. 20:43:48

@DEGEC: Itt már gondban vagyok,mert nem tudnék különbséget tenni,volt rossz,de leginkább csak jó tapasztalatom a magyar eü-ről.5 éve nem voltam táppénzen,összesen 96 napot voltam,3 baleset miatt 32 év alatt.
Ez kényesebb téma,embert szenvedni,meghalni hagyni,erről még magammal sem tudnék beszédet folytatni,nos ez nem elfogadható,mentettem már embert,asszonyt,érelszoritással,nem érdekelt,hogy ki,de hozzátegyem,véletlen nem roma volt,magyar.
Akkor is megtettem volna!

tlac 2009.02.01. 20:44:24

ceglédi kislány jól van? Rákot legyőzted Feri?

drkovax 2009.02.01. 20:44:44

Akárhogy nézem, a hölgy kezében ott maradt a papírja. Miközben elájult. Aminek az az egyik fontos jellemzője, hogy az izmok elernyednek, tehát megszűnik fogni a papírt...
Vagyis színház...
Rossz ripacsok, figyelmetlen rendezővel ...

Amúgy meg (miután nem ájult el), okafogyott a sajtó kritikája etikai, meg szakmai, meg akármilyen alapon is (legalábbis ebben az egy ügyben) ...

lil67 2009.02.01. 20:46:22

Sztem nem volt megrendezett, a Blikkes videón már előtte is látszik, hogy valami gond van, fegyelmezetten, de próbálja tartani magát, kapaszkodik is erőteljesen és furcsán imbolyog. Nem kedvelem különösképp, de borítékolható volt, hogy nekiesnek.

degreen 2009.02.01. 20:49:00

már az is elég gáz, hogy az embernek eszébe juthat, hogy csak megrendezték. itt tartunk.
Feri kisgyereket ment meg, ölébe viszi ki a kis királykisasszonyt.

Critmiss 2009.02.01. 20:50:13

@drkovax: Bár nem ájult el, akkor is kiszolgáltatott volt.

serwer 2009.02.01. 20:50:42

mégegyszer: jó nagy faszság volt ezt posztolni kedves zazie

star77 2009.02.01. 20:53:00

@Pipas: az,hogy feri bevitte,lelke rajta.én is bevinném szívesen.... :-)

lil67 2009.02.01. 20:55:42

Hihi serwer, lehet, hogy igazad van de Zazie-nak is, kiszolgáltatott állapotban lévő embereket bemutatni etikátlan, "kedvenceim" a haldokló focisták. S persze az ember megnézi:(, mert a kíváncsiság erősebb, mint az etikai érzékünk. De lehetne határt szabni.

Dezső bácsi 2009.02.01. 20:59:21

Koapsz M..nomen est omen:)

serwer 2009.02.01. 21:02:12

@lil67:
persze kiváncsi vagyok én is a bulvárra, de olvasd már ezeket a hozzászólásokat
ezeknek ki kötötte az internet-előfizetésüket?
valami gyám?
egyáltalán honnan tudják melyik a klaviatúra?

Critmiss 2009.02.01. 21:02:55

@serwer: Különösebb mondanivaló nélkül lefaszságozni valamit - na az a faszság. Ráadásul kétszer. Kedves serwer.

Rav Antal 2009.02.01. 21:03:35

Jó a poszt, de egy képet, vagy videót beszúrhattál volna.

serwer 2009.02.01. 21:07:50

mi lehetne a mondanivalóm az ilyen posztokkal kapcsolatban?

csak egy kis vasárnapi színes miatt posztoltad?

lil67 2009.02.01. 21:08:32

@serwer: Na a hozzászólásokat olvasni bármelyik internetes fórumon finoman szólva lélekölő. Annyi baromságot, gyűlölködést amit kivétel nélkül a legsemlegesebb témához is képesek sajnos nem kevesen hozzáfűzni mindenesetre elgondolkodtató. Irdatlan mennyiségű feszkó van az emberekben, mintha pszichopatákból állna az ország nagy része.

lil67 2009.02.01. 21:09:52

@Rav Antal: ???????????????????????????????????

lil67 2009.02.01. 21:11:36

@serwer: Igazad van, de erről nem Zazie tehet, a posztja ellenére sem.

serwer 2009.02.01. 21:12:29

@lil67:
de azért a cikkben már kódolhatóak voltak a hozzászólások :)

serwer 2009.02.01. 21:16:31

@ZaZie:
ha nem, akkor nem
megyek másik blogot fikázni

lil67 2009.02.01. 21:17:27

@serwer: Mondom, mint mindenhol, sajnos :( Hogy is szokták mondani, építő jellegű hozzászólás:), na az ritka, mint a fehér holló. Ha meg megpróbálkozik vele, akkor ne sok jóra számítson.

Gringo 2009.02.01. 21:17:36

Sajnálom Bernadettet, tényleg látszik a fotón, hogy rosszul van. Mielőbbi jobbulást kívánok neki.

Más: Miért van, hogy a legtöbb blogon a tahó hozzászólások 99,9%-át jobboldaliak követik el? Attól leszek baloldali, hogy nem vagyok bunkó?

Názáreti Brájen 2009.02.01. 21:21:04

Pöcsök!

Feri megpróbál észtosztani, majd az ifjú hölgy eldobja a kanalat!
Ebben hol a Pí-áR Ferinek?
Innentől a cikkek/hírek nem arról szólnak, amit mondani akart, hanem az ifjú hölgyről.

Ja! Hogy a magyart jobban érdekli egy látványos taknyolás mint Ferencünk tervei és az esetleges ellenzéki válaszok?!

Oszt'jónagyot!

DEGEC 2009.02.01. 21:24:41

@csántérfa:
én sem azt mondtam, hogy hagyjuk meghalni az embereket, de valamit tenni kéne...nekem az is jó ha mindenki befizeti a ráeső tb terhet...
de nem tartom elfogadhatónak, hogy az aki nem fizetett eddig, vagy csak minimálbér után, az ad borítékban pénzt a dokinak (az más kérdés hogy nincsenek megfizetve, se a nővérek stb..) én meg nem adok, mert én azért fizetek tbt, nem is keveset...és nekem sosem ad senki semmit borítékba...akkor én mért adjak?
vagy ne fizessen senki semmilyen adót, hanem legyen meg mindennek az ára...

de pl a horvát ágnesnak volt egy éppkézláb gondolota, a végén, hogy ha magándokihoz m1ek, visszaigényelhetek annyit amennyibe az államnak kerültem volna, ha oda megyek...mert igy fizetem a tb-t mert kell, plusz ha normális ellátást akarok akkor el kell mennem magánorvoshoz..
ebből mért nem let semmi?

lil67 2009.02.01. 21:28:26

Az van, hogy ma az emberek nem tudnak élni a szabadságukkal, annak örvén mindenen átgázolnak, teszik ezt egyrészt a legkonzervatívabb emberek, másrészt azok akiket liberalizmusra hivatkozva félreneveltek. Az arany középút, mint olyan megszűnni látszik, sajnos.

DeMarco 2009.02.01. 21:39:24

Először írni akartam vmi frappáns bejegyzést, de mire végigolvastam a rengeteg hozzászólást elment tőle a kedvem. A posztírónak és kopasz mercis barátjának csak annyit kívánok, hogy sokáig éljenek egészségben, mint a heti hetes tagjai, hogy biztosan lássák világképüket a porba hullani és elfelejtődni... Sajnos a nyugdíjasok nagy száma és a hozzájuk hasonló elvakult pártkatonák miatt nem innék előre a medve bőrére, de a remény hal meg utoljára. Ez a hír egyáltalán nem mozdított meg bennem semmit se, talán ha fordítva lett volna. De nincs ilyen szerencsénk. Kár, hogy a cenzura törölni fogja a hozzászólást, de megszoktam, hogy a bal oldal nem tűr meg ellenvéleményt. Elhallgatja, mint a miskolci esetet.

drkovax 2009.02.01. 21:39:32

@ZaZie: Max a főnökének. A Delilah-t alakító művésznő sem kiszolgáltatott, pedig látszólag megfojtják ...

drkovax 2009.02.01. 21:41:36

@DEGEC: állítólag baloldali érték a szolidaritás. Szerinted ?

drkovax 2009.02.01. 21:43:13

@drkovax: a csudába ezzel a sok nővel, Bernadett, Delilah (valójában Desdemona - pardon ...)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.02.01. 21:45:54

Vajon miért van olyan érzésem, hogy ez megint egy színjáték? Vajon miért...

lil67 2009.02.01. 21:48:39

@dino vercotti: Mert ebben az országban mindenkinek üldözési mániája van, ha baloldali azért, ha meg az ellentétes oldalon áll azért. A józan ész nem számít.

bbnet1 2009.02.01. 21:49:43

A Hírszerző a saját kis rövid cikkébe 2 képet is betett... Lehet, hogy utólag..

Micsoda hős ez a Feri... Ha a terem másikoldalán esett volna el a csaj, akkor a Superman jelmeze is kivillan...

boj (törölt) 2009.02.01. 21:53:11

"Bár nem ájult el, akkor is kiszolgáltatott volt."

Mert Feri kirúgta a lábát bazz.

KopaszMercis 2009.02.01. 21:55:14

@DEGEC:
En az ertekesitesi "iparagban" vagyok irodai rabszolga... es azt veszem eszre, hogy a nagy valsagban az emberek 99%-a nem akar dolgozni, mert a munka budos. Inkabb rabolnak bankot.

En spec nem huzok balra.. de azert be kell lassuk hogy az egesz orszag egyontetuen ugatott hogy felhaborito a politikusok bere hanyan vannak bla bla bla, az elso ember aki tesz egy javaslatot az a gyurcsany, es akkor mar rogton hulyeseg amit mondtunk.

Az emberek 2002-ben nem eltek jobban, legfelejebb turbomagyarabbul.

DeMarco 2009.02.01. 21:56:33

@Názáreti Brájen: Ferenc 126 ezredik "terve" a kutyát sem érdekli. De ha gondolod leírom röviden mit mondott: 1. "A következő választást tuti buktuk, nagy pofáraesés lesz, ezért kisebb parlament kell LISTÁS helyekkel, hogy MINDENHOVÁ pártkatonát ültethessünk és ezáltal frankón gyengítsük a fidesz tuti győzelmét. Ilyen mondat hangzott el anno Lendvai para Ildikó szájából az önkormányzati választások után amikor a kétségbeesett megyei katonák hőbőrgésére azt mondta, hogy ne aggódjatok a lóvét úgy osszuk el, hogy nektek jusson minden."
2. "Az önkormányzatokat le fogjuk csökkenteni felére." Vagyis a fideszes önkormányzatokat leépítjük, főleg a vidékieket, mert Pest mindig a miénk volt és így a lóvét is mi fogjuk elosztani, plusz a vidék legalább nem fog tudni belepofázni a dolgainkba. (Úgyis fideszesek). Csak a városokban legyen nagy önkormi, mert a lakótelepek általában ránk szavaznak. (Kivéve a jobbak. :-)). Ha ebbe belemennek az emberek akkor végünk, csak tessék megnézni, hogy mi történt az igazmondó miskolci rendőrrel. Pestről kézi irányítással leváltották, mert valós dolgokról beszélt és nem hallgatott tovább. Az önkormi viszont kiállt érte, plusz az ott lakó emberek, ettől persze rögtön megijedtek.
Jah és ha a fidesz nyilvánvaló okokból nem támogatja a nagy tervet, akkor megint ők lesznek a fúúj fidesz, nem akar kisebb parlamentet... ilyen áron ne is akarjon, szerencsére sokan átlátunk a szitán. Majd a választásokkor csökkentsük a parlamentet, például a baloldali képviselői helyekkel. Akkor is kihullhat kb. 180 hely.

KopaszMercis 2009.02.01. 21:58:24

@DeMarco:
jah a baloldal nem tur ellenvelemenyt... csak hogy itt senki nincsen a baloldalon.

Tudom a templomban jezus krisztus neveben azt indoktrinaljak az egyszeru tusko fejedbe, hogy aki nem veled van az baloldali.. ez nem igy van.

Racionalis ertelmes okos ember latja, hogy egy degeneralt talaltgyerek vagy, aki a kakan a csomot keresi, mert jo dolgaban nem tud magaval mit kezdeni. Ahhoz nem kell kommunistanak lenni, hogy ezt lassuk.

Az en vilagkepem meg egyelore nem latszik romba dolni.. az "emberi hulyeseg alulbecsulhetetlen" tezist, pedig most spec meg is erositetted. Koszonom a visszaigazolast ;)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.02.01. 21:59:21

@lil67: ne, ezt már most fejezzük be. Egy tökéletesen hiteltelen emberről szól ez a történet, aki a vonatkatasztrófa után is eljátszotta a szerepét, Budán ragadt ceglédi kislányokról talál ki mesét, most meg ez az újabb, színjáték-gyanús esemény...

Méghogy üldözési mánia...

KopaszMercis 2009.02.01. 22:00:06

@DeMarco:
de szar otlet, a segelybol elo fideszeseket leepiteni... te.

DeMarco 2009.02.01. 22:01:03

@KopaszMercis: Hülyeség, hogy Fletó tette az első javaslatot. Rengetegszer letette már a fidesz is, csak a balosok mindig elkaszálták. Most majd elkaszálják jobbról is a fentebb leírt dolgok miatt. Ezzel az a gond, hogy mindegyik úgy szeretné módosítani, ahogy neki jobban megfelel. Én például azt szeretném, ha csak és kizárólag úgy lehetne bekerülni a parlamentbe, ha jelölteti magát az illető és az EMBEREK ráadják a voksukat. A többi takarodjon a fenébe. Így is jócskán lecsökkene a képviselők száma.

Critmiss 2009.02.01. 22:01:08

@bbnet1: Hoppá! Köszi, hogy szóltál. Javítottam is.

lil67 2009.02.01. 22:04:35

@dino vercotti: Az. Ez nem Gyurcsányról szólt, hanem a szóvivőről, aki rosszul lett, s hogy mennyire nem volt etikus ezt még képeken, videón is mutogatni. A politika a poszt tekintetében teljesen mellékes. Sztem.

KopaszMercis 2009.02.01. 22:07:21

@DeMarco:
Igen, mikor es mit tett le a fidesz kerlek idezd. Kivancsi vagyok.

DeMarco 2009.02.01. 22:08:20

@KopaszMercis: Nos, ami azt illeti két fontos dolgot is leírtál ami alapjában megkülönböztet minket. Az egyik ilyen ami egyébként tipikus baloldali szlogen, hogy az egyház jobboldali és prédikál egyfolytában a bal ellen, ezért megvetendő és be kell zárni. Az elmúlt hetekben is elhangzott Fletó szájából, hogy az egyházak pénzéből vissza kell venni. A másik, hogy én nem neveztelek semmi csúnya szóval, ellenkezőleg jó egészséget kívántam neked. Ezentúl a válaszoddal szépen demonstráltad, hogy ellenvéleményt nem tűrtök. A "racionális értelmes okos ember"-hez külön gratulálok. Meg a szerénységedhez.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.02.01. 22:09:09

@lil67: Mindez Fletónak meg a haverjainak a túlélését szolgálja. Ez a mai jelenetsor is. Apró dolgok, de néhány szavazót ez is hozhat. Vagy legalább kevésbé fogják rühellni ezt a bohócot. Tehát ez bőven politika.

én58 2009.02.01. 22:11:49

@KopaszMercis: Nem igazán találó a neved, sajnos te a szüzességedet Fletó Audijában hagytad...

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2009.02.01. 22:13:29

Már látom a lelki szemeim előtt, hogy a magyar asszonyok és lányok libasorban állnak Fletó előtt, hogy egy kör ájulásra "befizessenek". :) Holnap én is elmegyek a háza elé, ahol majd talált kisgyerek leszek, és hátha kapok majd tejbepapit én is Klára nénitől. Egyébként Gyurcsánynak eddig ez volt élete legemberibb megnyilvánulása.

lil67 2009.02.01. 22:14:40

@dino vercotti: Hogy ez szavazatot hozna, ne becsüld már le ennyire az embereket! Az a baj inkább, hogy nincs kire szavazni!!!!! Nincs egy kiutat mutató hiteles politikus sehol, de sehol!

DeMarco 2009.02.01. 22:14:48

Nem kell messzemenni az idézéssel, talán még elkapsz ma egy RTL-klub Híradót...

KopaszMercis 2009.02.01. 22:21:44

@DeMarco:
1) lebaloldaliztal - ez nagyon csunya szo
2) az objektivitas nem nagykepuseg

Azzal megvadolni egy intezmenyt, hogy telebeszeli az emberek fejet, akkor amikor az intezmeny bemeseli az embereknek, hogy egy csavo egy hal beleben elt napokat.. szerinted alaptalan dolog?

DeMarco 2009.02.01. 22:23:43

@KopaszMercis: "Az emberek nem akarnak dolgozni", mekkora hülyeség... én csak olyanokat ismerek akik nagyon akarnának, de nincs hol... Ebben a pillanatban minden létező cég a környéken leépít, senki nem vesz fel embert, napról napra nő a munkanélküliek száma. 2002-ben pedig fényévekkel jobban éltünk, az elmúlt 6 évben meg sem közelítették azt. Kérdezd meg a körülötted élő embereket, hogy mikor érezték azt, hogy jól éltek. Meg fogsz lepődni.

bowrain 2009.02.01. 22:27:15

végre valami igazi reality történt
nekem tetszett
GYF raádásul bizonyította, hogy simán elhelyezkedhetne az egészségügyben, betegszállítónak, hasznos munka

0xFFFF 2009.02.01. 22:29:16

@Szúrófény: Ö...lemaradtam ? A fidesznek célja a Budai Berni ölbencipelése ? ...vagy te nem ehhez a poszthoz szóltál hozzá ?

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 22:29:28

@lil67:

Méghogy ez nem hoz szavazatot!?
Én eddig is az MSZP hívő tagozatának tagja voltam, de ettől a lovagias viselkedéstől annyira megszilárdult a meggyőződésem és a hitem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrban, hogy tíz évre előre befizettem a párttagsági díjamat!

macihagyma 2009.02.01. 22:32:47

Nekem eszembe jutott, mikor a sétáról hazatérő fletó egy elcsavargott kislányt talált meg.
Meg a vonatszerencsétlenségnél egy iszonyú rossz ripacs "sírós" elcsukló hangja.
Én ennek már azt se hinném el, ha meghalna.
Tömény hülyítés.

16, Penedek Bába 2009.02.01. 22:36:56

szerintem meg a Feri férfiként viselkedett.

ezt így kell, és ennyi az egész.

DeMarco 2009.02.01. 22:37:50

@KopaszMercis: 1. Valóban csúnya szó elismerem, ők/ti tettétek azzá.
2. Objektív akkor lett volna, ha rólam írod.
Nem hiszem, hogy jártál mostanában templomban, vagy ismersz személyesen egy papot is, sokkal valószínűbb, hogy a baloldali médiában leírt sztereotípiákat harsogod csak. Én is tudok olyan intézményt aki adócsökkentést mondd, de közben adót emel... Az egyik láthatatlan indok ami miatt szimpátiával tekintek az egyházak felé az az, hogy a hozzád hasonlók nem. Valószínűleg téged is az zavar bennük, hogy minket nem zavarnak.

mnmnbkhj 2009.02.01. 22:51:28

Nekem szimpi a Bernadatt, aggódtam érte :)

SzombatZ 2009.02.01. 22:58:24

Sokan felháborítónak találjátok, hogy az emberek jelentős részében megfogalmazódik, hogy csak színjáték az ájulás? Abba hányan gondoltok bele, hogy idáig el is kellett jutni. Az orrmányos-kormányos, és bandája már annyi sületlenséget, és ökörséget mondott, és tett, hogy mára abban az esetben is gyanakodnának az emberek ha valaki meghalna közülük a színpadon. Hogy nem érdekelte az embereket az újabb nagy kormányötlet? Mi a picsáért érdekelte volna? Ez már hányadik ötletvihar, eddig hány volt, és hánynak volt bármi eredménye? Kurva sok terv, "átfogó reform", "szerkezeti átalakítás", "adócsökkentés", meg könyv volt már a ballib kormányok alatt, és egyikből sem lett az ég világon semmi. Nem arról van szó, hogy valahogy megvalósultak, hanem arról, hogy sorra egymás után hiúsult meg minden nagyszerű tervük. Ezek után bárki csodálkozik, hogy senkit nem érdekelt igazmondó feri??? Hát ne csodálkozzanak! Azért meg ne kiáltsuk már ki hősnek, mert most hírtelen jót akar! Csak néhány dolog gondolatébresztőnek: Vajon nem lesznek a közeljövőben valami választások, és vajon nem hoz ez némi népszerűséget? Megszokhattuk a komcsiktól, hogy ha valami aljasságra készülnek (pl:családi pótlék megkurtítása), akkor többnyire elkezdenek ötletelni valani populáris dologgalm és közben szépen sunyiban keresztülviszik a terveiket. És végül: Nem egyszer, és nem kétszer dobott fel hasonlókat a Fidesz, csak azokat rendre elkefélte a szoclib többség.

backflip 2009.02.01. 23:01:05

@ozirisz:
nem pont erre.
Vazze, ezen az alapon senkiről sem lehetne nyeffeni sem :)

DEGEC 2009.02.01. 23:05:08

@KopaszMercis:

nos az hogy ma ferenc mit mondott az még nem biztos hogy ugy is lesz, lsd: nem lesz vizitdij.
ezt is mondta lett is. (hozzáteszem jo dolognak tartottam, volt visszatartó ereje a sok nyugger nem ott trécselt nap mint nap, plusz igy legalább mindenkinek kellett vmit betolni a kalapba, kivéve a ....)
2. ami miatt tamáskodom, az az, hogy ferenc tudja hogy vmit ki kell találni ha győzni akar 2010 ben....ha marad az eredteti felállás akkor van esély hogy az ellenfél nagyon elhuz.ha csökkentem a létszámot kissebb lesz a gap...vagy esetleg van esély a szdsz es haveri kutyákkal megint vmi okosat kitalálni.....ha annyira kölséget akart volna csökkenteni akkor ezt már 2004 ben megtehették volna, vagy mittom én mikor, ha jol csalodom a 365 honatya még a nagy magyarországhoz volt tervezve....azóta meg eltelt pár év...
számomra hiteltelen mind a 2 oldal...

de 2002 ben pl volt 240 e huf éves adóvisszatérítés a lakáshitelből...amit egy olyan közalkalmazott mint én ki tudtam használni...ez havi 20. ezret jelentett..ami nem kevés ha azt nézem hogy 105 e huf volt a fizetésem. plusz ott volt a tudat, hogy aki feketén dolgozik vagy minimálbéren az igy járt.és láttam, hogy van érteleme adót fizetni stb...plusz sok ismerősöm panaszkodott, hogy nem kap hitelt, mert feketén van bejelentve...ez a devizahitellel, megszünt kapott boldog boldogtalan...
plusz ott volt a sulinet...
nekem spec jó volt mikor levelezős föiskolásként tudtam vennie gy nyomtató szkenner kombót...
és visszakaptam az árát...azok az oszálytársaim, akik feketén dolgoztak meg nem..meg volt az erkölcsi elégtétel.
bár lehet hogy ö évi 60 ezerrel többet keresett mint én visszakaptam az adóból, de több mint a semmi...

de ma mi mi is van????????

na haggyuk, mert....jobb bele se gondolni...
kocsival járni segélyért, mert 855-e huf alatti kocsi nem számít vagyonnak...

hát agyfaszt kapok mingyá...
ja de szavazati joguk az van????ez a megoldás szaporitani az ingyenélőket, 4.2 választási ciklus alatt, már meg is lehet háromszorozni a szavazatokat.

Lolita999 2009.02.01. 23:11:24

Akkor is gusztustalan dolog volt mutatni valakinek a rosszullétét, akár balos, akár jobbos.

DeMarco 2009.02.01. 23:12:44

@DEGEC: Örülök, hogy te is emlékszel ezekre a dolgokra. Vagyunk így egypáran, mégha néhányan az ellenkezőjét is akarják belénk súlykolni.

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.01. 23:13:36

Én nem tudom mit szarakodnak ennyit a képviselői létszámmal.
Legyen két képviselője a kormánynak, egy meg az ellenzéknek, oszt jónapot. A végeredmény úgyis ugyan az lenne mint most.

Javaslatomat már el is juttattam írásban a Miniszterelnök úrnak!

DEGEC 2009.02.01. 23:16:05

@DeMarco: igazsághoz hozzátartozik, hogy arra is emléxem, hogy hány kocsija volt viktornak, igaz ő nem festette le 4.5 milláért, ami normális helyen 1.5 ből is kijött volna...plusz volt ott vmi kavicsbánya projekt is....de jobban támogatták azokat akik fizetnek adót lsd 30 rugó nagycsaládosoknak stb...
mostanra jutottam el oda 30 évesen, hogy megengedjek magamnak egy gyereket, még a családi pótlékot nem kaptam meg, de megjelent a hir hogy megadóztatják...:-(

no comment..

DeMarco 2009.02.01. 23:18:07

@MsSmith: Miért lenne gusztustalan? Láttál ma Híradót? Simán mutogatták a hülye négereket akik megrohanták a felborult tankert, csak mivel a helyi rendőrők pénzt kezdtek kéregetni az ingyen csapolásért, valaki gyufát is vitt... Hagyjuk már az ilyen álmorális kijelentéseket. Bármelyik esti Híradóban sokkal durvább képeket is láthatunk. Azzal semmit se érünk el, ha félrefordítjuk a fejünket hogy "jajj, fúúj". Ha rajtam múlna minden tv-ben mutogatnék harci sérülteket aknatépett sebekkel. Főleg az arab tévékben. Mindjárt nem lenne senkinek kedve háborúzni...

csántérfa 2009.02.01. 23:19:04

@KopaszMercis: Az igazi jobboldal sem tűr ellenvéleményt.
Én magyarnak vallom magam,nem tudom,kik voltak az őseim 3 generációval ezelőtt.2-ig tudom.Magyarul álmodok,ébredek anyám magyarul és magyarán tanitott.Semmi más nyelvet másképp,csak ezen dialektusban fogadok el.Bárki,ha idejött, beszéljen a nyelvemen,Burgenlandban a Police-val is volt gondom,nem értette,mi az a Felsőőr.
Bármibe lefogadnám,tudta,csak eljátszotta.
Minden ember legyen büszke a nyelvére,ne csak az angol,aki azt képzeli,hogy az övét mindenkinek kötelező megtanulni.Egy frászt!Ha idejön,hajoljon,bókoljon,tanuljon.
Német pár görcsölt,tudtam mit akarnak,rájuk kérdeztem,gavarity pa russzki--
??????---gavarity venygri?
Kövezzetek meg,de élveztem,mindkét nyelven el tudtam volna igazitani őket,nem tettem meg,én szenvedtem náluk,szenvedjetek Ti is.

DeMarco 2009.02.01. 23:24:56

@DEGEC: Nem kell szabadkoznod én is emlékszem ezekre is. Sőt egy Pintér nevű belügyminiszterre is, aki.. de ezt inkább ne is feszegessük. A lényeg, hogy mi egyszerű emberek jobban éltünk. Nem kicsit, nagyon. Egyébként korban és élethelyzetben egyformák vagyunk nagyjából. Engem is érint a családi pótlék adóztatása, de ez nem meglepő. Választások jönnek, kell a pénz a jövő évi nyugdíjemelésre... Persze a családi pótlékot én is megváltoztatnám. 3 gyerek után nem járna, ha valaki annyit szül, akkor tartsa is el. Ezen sztem sokkal többet lehetne spórolni. Gratulálok a fentebb említett családi pótlékos megoldáson. Aki eddig nem akart, az most még jobban meg fogja gondolni. Pusztítják a magyart ahol érik...

vidéki suttyó 2009.02.01. 23:31:17

Feleim...

Budai Bernadett közszereplö, es mint olyan, mutogatni fogjak öt akkor is, amikor jol van, akkor is, amikor nem. A szakmajahoz tartozik, hogy elviselje, ha netan intrikalo kepek jelennek meg rola. Most pechje volt, mert nem azt mutattak, hogy milyen jol van belöve a seroja.

Fletorol nem irok, mert nem akarom lehanyni a monitort.

KopaszMercis 2009.02.01. 23:50:31

@vidéki suttyó:
te akkor ugye nagyon videki vagy?

DeMarco 2009.02.02. 00:10:23

@KopaszMercis: te akkor ugye nagyon pesti vagy? Már azt hittem alászálltál az álom világába, mert egy ideje nem kaptunk hideget, elég egyoldalú lett emiatt a blog, de ezek szerint még itt vagy, csak elfogytak az érveid és beláttad, hogy nincs igazad. Hoppá... közben elaludtam és én álmodtam lehetetlen dolgokról. Hogy is gondolhattam, hogy valaha is hallani fogom azt, hogy bocs tévedtem...

lil67 2009.02.02. 00:13:37

@DeMarco: Basszus, micsoda dolog, hogy akinek 3 gyereke van az haljon meg. Nekem annyi van, dolgozom, adózom, az egész családom adózik. Ki pusztít kit? Közben meg azért sírtok, hogy pusztul a magyar?

lil67 2009.02.02. 00:15:41

Ja és a fizetésem 5 év alatt 30 000 Ft-tal csökkent, közalkalmazott vagyok, és mielőtt a nyelved köszörülnéd, nem a rossz munkám miatt, hanem mert mindenféle pótlékot, túlóra lehetőséget megszűntettek.

lil67 2009.02.02. 00:16:58

Megszüntettek, bocs.

lil67 2009.02.02. 00:19:36

Az is igaz, hogy még a bizakodóbb múltban mertünk 3 gyereket vállalni, pedig még beleestünk abba az érába, amikor a gyes sem járt!

Homeoffice 2009.02.02. 00:30:40

Azt hiszem ez az oldal is bemutatta mennyire egy f*sz* nép vagyunk. Egy ilyen híren is egymásnak ugrik mindenki. :)
Meg aztán így könnyű... Van net, van számítógép:) talán kérdezni kéne az igazi veszteseket...

DeMarco 2009.02.02. 00:31:55

@lil67: Bocs, félreérthető volt ahogy leírtam. 3 gyerek felett, vagyis aki annál több gyereket szülne az tartsa is el. Úgy értem ideje lenne felszámolni azt a gyakorlatot, hogy csak azért szül egy bizonyos csoport gyereket, hogy felvegye a családi pótlékot és szocpolt, aztán irány a kocsma... Miközben az emberek értelmesen gondolkodó része nagyon is tudatosan kevesebb gyereket mer bevállalni, mert számba veszi, hogy a gyerekeket fel is kell tisztességesen nevelni. Ha végre lecsökkentenék a segélyt és a családi pótlékot csak bizonyos számú gyerekig adnák, mindjárt jobban meggondolnák, hogy mire is vállalnak gyereket. De azzal, ha elvesznek mindenki családi pótlékából csak azt érik el, hogy aki akart volna, most az is meggondolja, hogy be merje-e vállalni.

Homeoffice 2009.02.02. 00:33:11

Nem CSP kell ide hanem jó nagy adókedvezmény...

DejaVu 2009.02.02. 00:39:34

Lehet itt bárkinek, bármit szövegelni! Az ország kilátástalan helyzetbe került ennek a "Még Szarakodunk Pajtikáink" társaságnak köszönhetően... S kik tehetnek valamit azért, hogy ne kelljen átköltöznie a tisztességes magyar embereknek a Hold túloldalára? Na, kik?! Találgassatok csak marslakók! De ne túl sokáig, mert belegebedtek ~ belegebedünk mindannyian! Gyáva népnek nincs hazája!!!

DeMarco 2009.02.02. 00:39:55

@Gunther: Itt mindenki vesztes valamilyen szinten. 4 év szoci kormányzást még ki lehet heverni, de nyolcat? Én úgy látom, ha még egyszer nyernek, muszáj lesz külföldre költöznöm. Sajnos nap mint nap találkozok azokkal akiket te igazi veszteseknek hívsz. Nem szeretnék közéjük tartozni. A magam módján próbálok néhányon segíteni, főleg ahol gyerek van, de napról napra nő a munkanélküliség, pénztelenség. Szomorú év lesz 2009.

DeMarco 2009.02.02. 00:45:42

@Gunther: Ebben egyetértünk. Régóta mondogatom, hogy szükség van komoly adókedvezmény bevezetésére. De ezt meg kellene, hogy előzze egy még komolyabb állami visszafogás. Amíg az állam pazarol és két kézzel szórja a pénzt a haveroknak, addig csak tologatni tudják az adókat. Régi szoci hozzáállás, hogy minden pénzt ide, majd mi eldöntjük, hogy mire költjük. Aztán megy mindenfelé, csak oda nem ahová kellene. Hagyják csak nálam, hadd döntsem el én, hogy hová teszem. Mindjárt nem lesz luxusjárgány a pénzügyminiszter feneke alatt...

csántérfa 2009.02.02. 00:46:52

@lil67: Nekem ugyan csak kettő van,de kis gyerek kis gond,nagy gyerek nagy gond.Benne vagyok rendesen.Igaz,voltam munkanélküli,de sohasem munka nélkül,de csak a családnak tudtam összehozni egy házat,szépet,modernet.
Nincs semmi adósságom,hála a Budhától a Krisztusig.
Irigy vagyok?Vagy csak becsületes?
Nos,apám úgy tanitott,bátran hajtsad a fejed a párnádra,ne kelljen soha félned,ha rádtörik az ajtót,ott a Te igazad,védekezz!
Pedig csak egy bányász volt,de kőkemény,igaz nem gazdagodott meg.
Nyugodtan ment el,tudta,a fiai sem lesznek rosszabbak,max. "balfékek",akik nem felelnek meg a kor idióta,eszement,minden logikát nélkülöző követelményeinek.
Nem tudhatta,1988-ban elment,idegbajt kapott volna,hogy a Sármelléki reptéren ,ahol szolgált 56-ban,ami akkor a magyaroké volt,hamarosan USA gépek állomásoznak.
Ijedtében szegény visszabujt volna a földbe,nem értette volna ezt a világot.
Hozzátegyem,nekem is nehéz,máig nem értem,ha nem is a vallást keverjük ide,-hol a humanizmus?
Iszonyú nagy az ember érzése, vágyai,és az elérhető magasság közti különbség,bármennyire is szorgalmas vagy,nem számit.
Mennyit adsz el magadból?Mennyit?mennyit?
Ha csak a tudásod,OK,azt kell megfizessék,de magadból semennyit,az a Tied.
Szebb jövőt mindenkinek!

osborne 2009.02.02. 00:47:12

bocs de ez nettó hülyeség, a kormányszóvivő szerencsére nem meghalt hanem megszédült. mivel a miniszterelnökre esett rá és ő vitte ki egy sajtótájékoztatón, ezeket a képeket egyáltalán nem etikátlan közölni.

DEGEC 2009.02.02. 01:01:37

DeMarco 2009.02.01. 23:24:56

nem ide adókedvezmény kell, aki adózik, az kap aki nem...az ....sajnos kimarad a dobásból...
de ez eg nagyon komplex probléma...
mi lenne azokkal akik már megszülettek?
vinnik be az árvaházba öket, vagy éhenhalnának?
vagy rabolnának fosztogatnának?
kell ez nekünk? viszont az sem megoldás hogy segélyen tartani....van megoldás...csak...

a fő gond az, hogy ők ezt ugy veszik, hogy jár nekik, mert az állam dóga...

szvsz nekem a szlovák példa jön be...

baliquez 2009.02.02. 01:03:43

Összevethető a jelenet azzal hogy bezzeg a szőlőbányász királyi fensőbbséggel fogadta egy öregasszonytól a kézcsókot. Nincsen ám elfelejtve. Ehhez képest a böszme most megmutatta hogy talpig úriember. Csak amit ezen kívül csinált, az sincs elfelejtve.

Simán el tudom képzelni hogy szegény ferkét elviszi a szíve az ország sorsa feletti nagy aggodalomban, parlamenti ülésen, miközben valami fityeszestől kapja a kritikát. Majd ügyesen esik össze nehogy megüsse magát. Pont oly óvatossággal ahogy szilverék magyarosnyílvasai óvatosan molotovkoktélos képviselőztek, meg pont olyan óvatosan ahogy meglőtték a rendőrszékházat.

Hát óvatosan eltakarodhatnának a búsba pánikszerű sebességgel amíg nem késő, érik már a parasztlengő, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg.

Éberség, eftársak. Vezéráldozat lesz, a táncoslábú kiszes főrongy majd idejében eljátssza a nyilvános nagyhalált, aztán harmadnapra feltámad és Új-Zélandra költözik, hogy kötéllászlós álbajusz mögé bújva élje fel az ellopott milliárdokat, tisztes szegénységben.

baliquez 2009.02.02. 01:06:00

Berni meg nyilván a Gusztos-féléből tolt egy mokányabb csíkot, csak nem falvédős ámokfutással reagálta le hanem simán beájult. Ő járt jobban.

csántérfa 2009.02.02. 01:11:58

@DEGEC: A szlovák példa példaértékű.
Nem hezitáltak,a hadsereget is bevetették, amikor a belügyesek már nem birtak a cigókkal,pedig ez tilos a világon mindenütt,,de,rendet tettek.
No komment!
Mi miért vagyunk ilyen balfékek?
Nincs "Slotánk"!

DeMarco 2009.02.02. 01:15:00

@DEGEC: Hát mindig kell legyen egy eleje. Valamikor el kellene kezdeni és miért ne most amikor úgy is szarban vagyunk? Természetesen én sem halatnék éhen senkit sem, de kötelezővé tenném az iskolát és a napközit nekik ahol mondjuk kapna ételt. Persze most is kötelező lenne, csak mivel nincs pénztárcához kötve, hát nem is tartják be. Bűnözni most is bűnőznek, függetlenül az anyagi helyzetüktől.

fraki 2009.02.02. 02:56:37

„Etikátlan valakit úgy megmutatni nyilvánosan, hogy nem, vagy nem teljesen van öntudatánál.”

Melyik ujjadból szoptad ezt a kiváló kis szabályt?

félig nigger 2009.02.02. 04:02:11

A hatályos Polgári Törvénykönyv 80. cikkelyének második bekezdése rendelkezik arról, hogy: (2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges.

Abban biztosan egyetértünk, hogy öntudatlanul már nem közszerepelhet senki sem, tehát a törvény betűje szerint addig lett volna közölhető a felvétel, amíg a kormányszóvívő elveszti egyensúlyát.

Öntudtatalan állapotban mindenki beteg magánszemély, függetlenül attól, hogy hol kerül ilyen állapotba. Ha nem létezne ilyen szabályozás, akkor az újságírók etikai kontrollja kellett volna működjön. Az sem működött...

félig nigger 2009.02.02. 04:04:41

Természetesen kormányszóvIvő...

félig nigger 2009.02.02. 04:12:55

Gyakorló újságíróként sajnos nem tartom valószínűnek, hogy a fentiekenek érvényt tudtam volna szerezni egy szerkesztőségben (hacsak nem én vagyok a szerkesztő-tulajdonos), így aztán csak módjával pofázom. Tapasztalatom az, hogy nem zajlanak túl mély etikai viták hasonló esetekben. Már azzal elégedettek lehetünk, ha egyáltalán felmerülnének ezek a kérdések közlés előtt.

kpityu2 2009.02.02. 06:29:33

Nem tudnám megmondani, hogy megjászott-e vagy sem. Hüppögő Feritől minden kitelik. Csak azt láttam, hogy majdnem elejtette. Volt már egy pár nyílt színi ájulás a tévében, de ha jól emlékszem nem szoktak lisztes zsákként bánni az alannyal, hanem betrappolnak a biztonságiak és kiviszik. Persze fennállt a lehetőség hogy a mélyen dekoltált, erőteljes nőiességgel rendelkező szóvivő közszemlére teszi amije van.

malkavita 2009.02.02. 07:47:26

Kedves (egyes) hozzászóló jobberek! Ne lépjetek be az MSZP-be! Már így is túl sok h*lye van ott.

DEGEC 2009.02.02. 11:14:58

@DeMarco:
igen kotelezo lenne, csak epp nem jaratjak..es a legnagyobb gond az, hogy ingyen jar meg a kaja is nekik, de mivel nem kell erte fizetni, meg csak be sem jelentik ha epp nem megy a gyerek iskolaba vagy ovodaba..igy a kaja megy a kukaba, pedig lehet hogy lenne akinek jol esne.
süti beállítások módosítása