Nem én vagyok a legviccesebb munkatárs, ez gondolom senkit nem lep meg. Mégis, gyakran ellenállhatatlan kényszert érzek egy pár perces diszkópartira fényekkel, meg nagy hangerővel.

Csodálatos lenne napi öt-tíz perc, azaz egy vagy két szám erejéig teljesen hülyének lenni és vigyorogni. Főleg azoknak lenne jó ez, akik nem dohányoznak, és lényegében végigülik a napi 8-10 órát.

Tudnak valami a reklámügynökségek, mert náluk megvan az elvonulós/csocsós/tombolós szobáknak a hagyománya. Jó lenne más kommunikációs szakmákban is bevezetni ezt, szerintem kedvezően hatna a termelékenységre.

Amire elsőként és a legtöbbször táncolnék:

Rövid leszek: bár utáltuk gyerekként a strébereket, szerintem ezt sürgősen le kellene vetkőzni felnőttként. Az egy félreértés, hogy aki stréber, az csakis egy elviselhetetlen, saját élettel és gondolattal nem rendelkező senki lehet. Lenne mit tanulnunk tőlük. GTD-ben például biztos, hogy ők a legjobbak. :)

Külföldön alapvető az önkéntes munka, főleg ha jó állást akarsz szerezni. Nálunk ez eléggé elhanyagolt terület, amit azért nem nagyon csodálok, sőt kicsit meg is értem. (Eleve nem hiszek a nagy nemzetostorozásban, mert szerintem Magyarország egészében véve jó hely, de ez most más téma.)

Viszont azért van már egy olyan réteg a fiatalabb generáció tagjai között,  akik viszonylag jómódúak, tájékozottak, és ha nem is feltétlenül szeretnének visszavonulni a társadalomba, azért érdekli őket, mi zajlik körülöttük. Egyre többen vannak olyanok is, akik ráadásul tesznek is valamit azért, hogy jobban működjenek a dolgok.

Ez azonban elég kevés: egy kezemen meg tudom számolni azoknak az ismerőseimnek a számát, akik önkéntesen végeznek valamilyen civil célzatú munkát. Ennek elég sok oka lehet, nem is tudnám őket felsorolni. Én például csakis saját kezdeményezésre vagyok hajlandó civilkedni, miután láttam néhány szervezetet belülről.

Ti hogy álltok a kérdéshez?


És ehhez?

Olvastam Doransky és Plastik "GTD", vagyis Get Things Done megoldásait, és nem igazán értettem az egészet. A dolog, azaz a - ma már többnyire - e-mailben érkező feladatok hatékony elvégzésének szükségessége teljesen világos, de úgy érzem, hogy egy kicsit túlbonyolítják a srácok.

A munkahelyi levelezésemet nem kezelhetem Gmailben sajnos, de még azzal a borzadály Outlook-kal is működik a dolog. A következőképpen:

A munkámból kifolyólag megbízókon dolgozom. Ők vannak a különböző mappákba rendelve, néhány nagyobb projekt pedig almappát kap. De tényleg csak a legfontosabbak. Automatikus hozzárendelést nem végzek egyik megbízóhoz sem, mert pont az a lényeg, hogy előzetesen ellenőrizzem, miről szól a levél. Ahogy beérkezik, elolvasom és reagálok rá: ha sürgős, azon nyomban, ha nem, akkor bevezetem a füzetembe a hozzá kapcsolódó feladatot. Amíg az nincs elvégezve, nem teszem bele a levelet semelyik mappába, az ott figyel végig. (Egy-két napnál ritkán tovább).

És nézzük a másik, Kispad szerint is forradalmi eszközt, a füzetet. Én nem alakítottam ki olyan profi rendszert, de azért működik: a füzetnek mindig a páros lapjára írom a feladatlistát, minden nap végén újat kezdve. A lapon feltüntetem egymás alatt, de jó messze egymástól a különböző megbízókat. Az adott megbízó neve mellé pedig benyilazom a különböző feladatokat, amik mellé egy vonást húzok, azt lehet kipipálni. A füzet páratlan oldalára meg mehetnek a jegyzetek.

Sajnos a levelekre rögtön kell reagálnom az esetek nagy részében, ezért annak állandó csekkolása számomra elkerülhetetlen. Így a feladatokkal is folyamatosan foglalkozom. A füzet pedig szuper eszköz arra, hogy áttekinthetők legyenek az előttem álló feladatok.


Egyébként arra gyanakszom, hogy a fiúk problémája részben abból adódik, hogy nem tudnak gépelni.