Január 22-én nyílt meg az Ernst Múzeumban a kultikus figurának számító kaliforniai képzőművész, deszkás és graffitis Ed Templeton kiállítása The Cemetery of Reason címmel. A munkák betöltik a kiállítóteret, nagyon termékeny művészről van szó. Annyira, hogy teljesen olyan a kiállítás, mintha posztumusz tisztelgés lenne.
Szerencsére nem ez a helyzet, és külön megnyugtatott, hogy a képei alapján egy lájtosabb Dash Snow-nak tűnő fickó teljesen összeszedett, kulturált fiatalember, aki elképesztően jól tűrte a hatalmas érdeklődést, főként a skateboard-os fiatalok részéről. A szerencsések ráadásul a közös fotó mellé egyéni rajzot is kaphattak a deszkájukra.
A kiállításon látható, hogy milyen sokféle médiumot használ és ezáltal több stílusban alkot Ed Templeton: a fotók mellett szobrokat, grafikákat készít, amik egyébként annyira designosak, hogy rögtön Radák Eszter jutott eszembe róluk. Érdekes és izgi, meg kell nézni, amíg tart.
Aki pedig szereti a deszkásokat, nézze meg, hogyan csapatják a párizsiak:
Most miért ne néznénk át újra, milyen volt az év videótermése? Valahogy muszáj áttekinteni, mielőtt továbblépnénk, nem? Megmutatom időrendi sorrendben, hogy nekem melyik anyagok voltak a kedvenceim a legutóbbi éves gyűjtés óta:
Ezt sokan szerettétek, ahogyan én is. Rövid, de legalább ennyit sikerült megőrizni abból a reggelből.
Minden hibája ellenére az egyik kedvencem, még az sem zavar annyira, hogy ahogyan az alatta hallatszó dalszövegben a hold, úgy egy nem annyira jó döntés miatt a fehéregyensúly játszott olcsó trükkökkel.
Az év legjobb megnyitója: élmény volt ott lenni, élmény volt megcsinálni a videót.
Egy kényszermegoldásból született cipősvideó. A kiegészítők úgysem kapnak kellő figyelmet a bemutatókon, nemde?
Ezt is szeretem az új géppel való bizonytalankodás ellenére is. Klassz ez a mélységélesség-dolog. :)
A Design Héten legalább 15 programot jelöltem be, hogy majd elmegyek, ehhez képest két helyszínt nem találtam (Krea és Code Decode a legnagyobb bulival), és csak egyre jutottam el végül. Ez pedig a Martin Munkácsi kiállításmegnyitó volt a Lumúban,ráadásul gondolom, igazából még csak nem is kapcsolódva a kiszemelt programsorozathoz. :)
Amikor elmentem oda, először visszarebbentem, mert azt hittem, hogy valami hipster céges buliba csöppentem, ugyanis mindenki feketében volt. Mint utólag kiderült, ez volt a dress code, csak én valamiért nem kaptam meg a meghívót.
Mindenesetre nagyszabású esemény volt, érezhetően erre és a kiállítás kommunikációjára ment el az intézmény éves büdzséjének nagy része. Ez utóbbinak ugyanis hagyományos hirdetés és egy önálló kiadvány is a részét képezte - úgy látszik, míg mindenki a social media felé indul, addig az számít extravagánsnak, ha valaki tradicionálisan költekezik.
A kiállítás hatalmas területet és nagy időtávot ölel fel, de mindenképp el kell még menni újra megnézni, hogy összefüggésében is érthetőek legyenek az egyes képek.
Javaslom mindenkinek, tényleg élmény megnézni egy ilyen tárlatot.
A korábbi Ferenczy és tsa helyett most BUMBUM galériát találhattok a Falk Miksa utcában, ami előző héten nyílt meg a "Kommentárok a lényeghez" című kiállítással. Akiknek a munkáit láthatjuk:
Gaál József, Szőke Gábor Miklós, Nyári István, SI-LA-GI, Hermann Nitsch, Alexander Tinei, Antonio Briceno, Szűcs Attila, Kis Róka Csaba, Pauer Gyula, Hajdú Kinga, Palkó Tibor, Méhes Lóránt, Gerber Pál, Ipacs Géza, Várhelyi Tímea
Volt néhány kedvenc, köztük természetesen Szőke Gábor Miklós Dante konferenciájával. Az anyag elég vegyes, és az egyetlen installációt kivéve festmény-alapú, dehát ez már csak így marad egy jó ideig.
Aki gyakran jár kiállításmegnyitókra, hozzászokott egy bizonyos koreográfiához, közönséghez és színvonalhoz. Bemegy a sok ember a galériába, ha túl korán érkezett, meghallgatja a megnyitószöveget, utána körbemegy és közben bort iszogat, néha odaköszönve egy-egy ismerősnek.
Ez teljesen rendben van, nem is fog változni a következő évtizedekben. A Dante konferencia c. kiállítás megnyitója sem különbözött lényegében a megszokott formától, csupán csak őrülten jól szervezett, grandiózus és menő volt. Hogy mitől? Attól, hogy valódi eseményjelleget kapott, nem csak egy volt a sok közül.
Olyan volt, mint egy divatesemény: kifejezetten az alkalomra tervezett jelmezbe öltözött hostessek, tökéletes, stylist által kialakított catering (!) rengeteg, jó minőségű borral, szendvicsekkel, gyümölcs- és csokihabbal, ajándékokkal. A közönség is kicsit más volt, mint a többi megnyitón, így mindez összességében olyanná tette az eseményt, mintha egy the Room Special Edition lett volna. Ez nem is meglepő, hiszen a magazin marketing és kommunikációs vezetője, Csikós Kriszta szervezte.
Ahhoz, hogy ez így sikerüljön, természetesen több támogató is kellett, tehát igazságtalan lenne a galériákkal szemben, ha ez lenne az elvárt szint. Ezzel együtt persze az utóbbiaknak érdemes lenne azon elgondolkoznia, hogy mivel lehetne feldobni ezeket az alkalmakat - ha már egyszer szeretnének alkotásokat is értékesíteni.
Visszatérve a megnyitóra: igaz, hogy én leginkább az eseményeket szoktam figyelni, itt a kiállított alkotások is kivételesek voltak. Szőke Gábor Miklós Dante-munkáit és a szintén védjegyévé vált lovait láthattuk, meglepő módon egy diplomakiállítás részeként.
Dante a művész hatalmas doberman kutyája, aki rengeteg formában megjelent már az utóbbi években, ez látható a kiállításon is. A fő elem itt a kilenc tagból álló szoborcsoport volt, melyet egy kennel zár körbe. Ők önkényurak, élet és halál irányítói: Dante, Filippo, Baltazár, Ciacco, Tommasso, Alexandrosz, Veltero, Giacomo és Luis.
A kutyák a legkülönbözőbb, hétköznapi tárgyakból és anyagokból lettek összegyúrva és egyébként tárgyként "működnek" is, tehát hangot adnak ki magukból és mozognak, ha bekapcsolják őket.
Nekem lényegében mindegyik munka tetszett, mert különbözőségükben is egységesek és teljesen hitelesnek, mélyről jövőnek hatnak. Még július 28-ig lehet megnézni őket a Hajós u. 41-ben, amit a Bajcsy-Zsilinszky felől érdemes megközelíteni.
Nyílt nemrég egy retrospektív kiállítás a MoMában egy számomra egyébként korábban ismeretlen képzőművész, Marina Abramovic munkásságáról. Egy képet mutattak az egyik projektjéről korábban a megnyitó körül, amiről rögtön sejtettem, hogy jó munka lehet:
Itt annyi történik, hogy csendben le lehet ülni a művésznővel szemben egy asztalhoz, aztán továbbmenni.
Ez akkora hatással van sokakra, hogy elsírják magukat, amin nem is lepődök meg, de azért érdekes.
Egyébként egy hosszabb beszámolót is olvashattok a kiállításról, illetve elsősorban a látogatók civilizálatlan viselkedéséről.
Mindennek ellenére nagyon szeretnék New Yorkba menni.
Kieg: Közben rájöttem, hogy már ismertem a művésznőt, a Műcsarnokban is szerepelt egy nagyobb kiállításon.
Találtam még jó forrásokat, itt például a kiállítást látogató celebeket tudjátok megnézni, és végül de egyáltalán nem utolsósorban itt Tumblr-blog, ahol ezeket a síró embereket gyűjtik: Marina Abramovic Made Me Cry a címe.
Az előző héten nyílt az Art Fanatics című, több műgyűjtő kollekciójának egy-egy részét bemutató kiállítás a Műcsarnokban, és annak ellenére, hogy nem volt nálam a kamerám és nem tudtam videót készíteni róla, röviden beszámolok az élményről.
A közönség nagyban különbözött a megszokottól, legalábbis jelentős mértékben megnőtt az átlagéletkor, és asszem az ESOMAR státusz is inkább az A, mint a B vagy C felé tendált.
Valamilyen mélyen gyökeredző osztálydüh vagy munkásöntudat miatt először nagyon furcsán éreztem magam ennyi módos ember láttán, de viszonylag hamar visszanyertem a józan eszemet. Hiszen azt azért nem nehéz belátni, hogy ha ezek az emberek ilyen-olyan motivációkat követve nem vennének munkákat a képzőművészektől, sokkal rosszabb helyzetben lenne az egész szcéna.
Az is érthető, hogy rendeznek nekik néha ilyen eseményeket, ahol büszkén megmutathatják, mit sikerült beszerezniük és hogy milyen klassz ízlésük is van. Egy ilyen megnyitó estélyén jónak, hasznosnak és menőnek érezhetik magukat, találkozhatnak hozzájuk hasonlóan jó, hasznos és menő emberekkel - ez teljesen rendben van.
Ráadásul némelyik gyűjtő tényleg nagyon jó anyagokat vett meg, például a Kozma-KArtonban úgy emlékszem, csak kortárs fotók voltak, de néhány olyan alkotást is láttam, amit máshogyan nem lett volna alkalmam. Például egy Bukta Imre képet, amit biztosan megpróbálnék elcsaklizni a jelenlegi tulajdonosától, ha én is módos milliárdos lennék.
Igazi nyárra készülős, lightos kiállítás ez, de ha kell valami délutáni program, érdemes megnézni.
Kieg: a megnyitó szövegében egyébként nagyon gyújtó hangú támadást intéztek a Szépművészeti igazgatója ellen, úgy látszik, nagy harc dúl a két intézmény között.
Biztosan mindenkiben élénken él a Vernissage c. videóm és annak az egyik fő képe. Hogy még tutibb legyen a dolog, újra be is másolom:
Na, szóval a Feszítsd ki! című kiállításon is látható volt Koncz András néhány képe, most önálló tárlaton lehet megnézni, mit csinált az utóbbi időben. Ő az idősebb generációból való, azt hiszem, tagja volt a Rózsa Presszó körnek. Az idő azonban nem igazán látszik a képein, szerintem nagyon frissek és relevánsak, ami azért kevés kortársának a munkáira jellemző. Valószínűleg elmegyek én is, de nem fogok videózni, szorri. :)
A kiállítás ma 19 órakor lesz, a Viltin pedig a Széchenyi u. 3-ban van.
Újra használtam a várost és már megint kiállításmegnyitóra mentem. Sajnálom, egyszerűen ez jön össze, de azért még mindig próbálkozom és vadászom a logobó hajú tudósok előadásaira. Csak nem jutok el.
Mindenesetre a Műcsarnok most akkorát dobott, hogy nehéz lesz überelni egy ideig. Valahonnan megtudták ezt az emberek is, mert korábban (általam) nem látott tömeg volt a megnyitón. Akkora, hogy nem is mentem be minden terembe, mondván, hogy úgyis visszajövök még.
Mert ezt a kiállítást többször is meg kell nézni, az tuti.
A fenti videóban csak néhány munka szerepel, sajnos nem volt elég szabad hely a kártyámon. Részleteket a Kultplay-en érdemes olvasni.
Nézzük a kategóriákat:
Közönség
A szokásos megnyitói kör diákokkal fűszerezve.
Helyi adottságok
Ekkora tömeg számára már kevés volt a hely. Egyébként egyesek szerint szerint pazarló volt a térhasználat. Én bírtam.
Mit kaptam ettől?
Inspiráló a kiállítás, és a legtöbb munka a szokásosnál is erősebb vizuálisan.
