Critical Miss


Forradalmi branding

2011. január 31. 07:47 - Critmiss

Ha a külföldi lapokból is tájékozódtok, talán jobban feltűnhetett nektek, hogy elharapódzott a forradalmak virágnevekkel és színekkel való megjelölése. A Slate újságírójának ne rójuk fel, hogy nem hallott a mi őszirózsás forradalmunkról, inkább díjazzuk, hogy utánanézett ennek a dolognak.

A trend kezdetét a csehek bársonyos forradalmára, 1989-re teszik. Ezt irigyelték meg a grúzok 2003 novemberében és nemes egyszerűséggel ők is bársonyos forradalomnak nevezték a történéseket. Azonban úgy hozta a sors, hogy fontos szerepet kaptak a szimbólumok szintjén a rózsák, így a mázlisták átnevezhették az egészet rózsás forradalomra. Szóval ők még egész szép mesével tudnak visszaemlékezni a dologra.

Az ukránok viszont állítólag teljesen tudatosan választották 2004-ben a narancsos forradalom elnevezést, miután grúz és amerikai szakértők - egyébként okosan - kiemelték a branding fontosságát. A kirgizek 2005-ös forradalma ennek példájára aztán átment néhány névváltáson a citromostól a rózsaszínen, a selymen és a nárciszon át egészen a tulipánig, mert ezt kezdte el végül használni a sajtó.

Ezek aztán nagyon sok utánzót hoztak, például Kuwaitban lett kék forradalom, Libanonban cédrus, Burmában sáfrány, Iránban zöld, de még George W. Bush is bepróbálkozott egy bíbor forradalommal, mikor legyőzték Saddamot.

Tunéziában kicsit jobb a helyzet elnevezésileg, mert a jázmin nemzeti jelkép. Így tehát érthető, hogy ezt a mindenkinél menőbb nevet viselheti a forradalmuk.

Mi lesz vajon a neve az egyiptomi eseményeknek?

Szólj hozzá!

Egy nevelőnő a legjobb utcai fotográfusok között

2011. január 10. 07:25 - Critmiss

2009-ben egy fiatal srác vett egy doboz negatívot, mert azt remélte, hogy talál majd alapanyagot a könyvéhez. Ez nem jött össze, viszont rengeteg gyönyörű képre bukkant, ezért utánament a sztorinak.

A képeket egy Vivian Maier nevű nő készítette, aki nevelőnőként élt családoknál New Yorkban. Folyamatosan fényképezett, minden hétvégén ez volt a programja, így az évek során kb százezer kép készült. Erről azonban nem sokan tudtak, mert nagyon visszahúzódó volt, soha nem mutatta meg szélesebb körben a fotókat. Így fordulhatott elő, hogy csak halála után fedezték fel.

2009-ben halt meg egy baleset következtében, a képekre pár nappal ezután talált rá a fiatal férfi, aki most minden nap folyamatosan azon dolgozik, hogy archiválja őket. Valószínű, hogy ha okosan csinálja, egy életre meggazdagszik belőle, de mi is jól járunk ezzel, mert sokan azt mondják, hogy Vivian Maier olyan kaliberű fotós volt, mint Walker Evans vagy August Sanders.

Itt egy videó a sztoriról:

2 komment

A Bloggerunió a Kreatívban

2009. március 11. 07:21 - Critmiss

Végre online is elolvasható Csuday Gábor cikke a Kreatívban a Blog.hu hirdetési rendszeréről. Ebben mi is megszólalhattunk, aminek nagyon örülünk. A "nagyban játszani" kifejezésért mondjuk így utólag bocsi mindenkitől.

Szerintem egyébként korrekt az írás, mert azért azt muszáj megemlíteni, hogy a Blog.hu által gálánsan felkínált hirdetésmegosztási lehetőséggel nagyon kevesen tudnak élni. Nekünk is az Adverticum segítsége kellett, mert bár vannak mindenféle ingyenes adserverek, elég nehézkesen működnek. Nekünk legalábbis ez volt a tapasztalatunk. Például az egyik adserver hetekkel a "kérelmünk" és az indulásunk után jelentkezett, hogy mehetünk.

A Bloggerunió házatáján egyébként sokminden történt, legalábbis az, hogy sok új banner került be a rendszerbe. Az egyik újdonság például a Unicef, de biztosan láttátok már a Bátor Tábor Alapítvány vagy a Vakinfo hirdetéseit is.

Egyébként most, hogy eljött az egyszázalékos időszak, az ilyen típusú bannerek előnyt élveznek a többiekhez képest.

A bloggerek száma is nő, a napokban is jöttek új jelentkezők. Körülbelül hetvennél tartunk.

Új fejlemény még, hogy nemrég Benei Péter képviselt minket a BarCamp-en, még nem foglalta össze nekünk, miket mondott, mindenesetre klassz képek készültek róla az eseményen. Csak egy példa:

Közben gondolkozunk új fejlesztési lehetőségeken, hogy a munka mellett újabb feladatokat vegyünk a nyakunkba. :)

3 komment

Bollywood válasza a hitelválságra

2008. október 21. 07:34 - Critmiss

Bár a népesség egészéhez képest kevesen használnak Indiában hitelkártyákat, Bollywood úgy döntött, hogy időben figyelmezteti az embereket a felelős hitelkártya-használatra, meg a költekezésre, hitelfelvételre általában.

Az ebben a témában készülő film címe Havi részletek, és három ember életútján keresztül mutatják be, hogyan is kellene helyesen cselekedni és hogyan hozható rendbe az eladósodott élet.

Az egyik szereplő egy DJ, aki a sok-sok hitelkártyájával akarja lenyűgözni a csajokat, egy apa, aki hitelből küldi külföldre tanulni a fiát, a harmadik meg egy shoppingőrült. A sztori szerint eladósodnak, és egy vajszívű behajtó próbálja rávezetni őket a helyes megoldásokra.

A film a hónap végén jön ki, direkt az ünnepekre időzítették, amikor mindenki elkezd költekezni. A dolog szükségességét egyébként jelzi egy család öngyilkossága a felhalmozódott adósságaik miatt.

1 komment

Zenei hírek

2008. június 20. 07:41 - Critmiss

Csupa érdekes zenei hírt találtam, gondoltam érdemes lenne megosztani még a szokásos miszcellánia előtt. Natehátszóval:

Megtalálták a legeslegelső, számítógép által lejátszott zene felvételét, mely 1951-ből származik. A Ferranti Mark 1 számítógépet a Manchesteri Egyetemen fejlesztették ki. Nem tudott hosszú darabokat produkálni, de ahhoz képest lenyűgöző az eredmény. (New Scientist)

Egy blogger végigvette az albumok értékcsökkenésének történetét. A független kiadók egyik akciója, ahol nyolc dollárért, azaz a bekerülési árnál két dollárral olcsóbban árulták az új CD-ket, szerinte például rosszabbat tett az underground zenészeknek, mint a letöltések. (LA Times)

A kanadai PriceWaterHouseCoopers szerint Kanadában három éven belül kihal a CD mint adathordozó, és a letöltések fognak vezetni. (The Globe and Mail)

Készítettek egy dokumentumfilmet arról, hogy a fekete rádiócsatornák száma egyre alacsonyabb az USA-ban, és hogy ez veszélyes. A legelső fekete tulajdonban levő rádiócsatornát 1949-ben indították, ma 168 van belőlük a 12 ezerhez képest. Ez valóban nagyon-nagyon kevésnek tűnik, viszont így a távolból én inkább arra gyanakszom, hogy nem esélyegyenlőségi, hanem médiaformátumbeli kérdés: a rádió, mint médium egyre inkább veszít a jelentőségéből. Persze ez csak spekuláció a részemről. (New York Daily News)

Szólj hozzá!
Címkék: zene egyéb hír

A Microsoft feladta

2008. május 26. 07:00 - Critmiss

Bár Steve Ballmer azt mondta, hogy le fogják nyomni a Google-t, ez egy területen már biztosan nem fog megtörténni: a könyvek digitalizálásában. Úgy döntöttek, hogy leállítják a Book Search programot, aminek az lett a következménye, hogy az Internet Archívum nevű szervezetnek új támogatókat kell keresnie. A cikkben arról nem írnak sajnos, hogy azért elérhetők maradnak-e az eddig bedigitalizált könyvek.

A Microsoft eddig 750.000 könyvet digitalizált, a Google több mint egymilliót.

Ehhez nekem nincs sok hozzáfűznivalóm. Bevallom, inkább azon akadtam ki, hogy mennyi energia és pénz ment el eddig “feleslegesen” a duplikátumokra.

Mint nálunk a NAVA és az OSZK-féle tévéműsor-archiválás. Csak ezeknél az a gond, hogy állami forrásokból mennek, nem pedig csúnya ronda multik égetik el a pénzüket.
Szólj hozzá!

Saratoza megyében nincs jövője a dohányosoknak

2008. május 22. 11:49 - Critmiss

A floridai Saratoza megyében egy olyan határozatot hoztak, mely szerint nem fognak többet dohányosokat felvenni a munkahelyekre az adózók védelmében. A dohányosok ugyanis sokba kerülnek, például évente 3400 dollárral több egészségügyi, és a kiesett munkaerőből fakadó költség van rajtuk, mint a nemdohányzókon.

És a csavar az, hogy nem perelhetik a megyét a dohányosok, mert Florida állam 1995-ben elfogadott egy törvényt, mely szerint a dohányosokat legálisan diszkriminálhatják a munkahelyek. Eddig viszont csak lightosabb eszközökhöz nyúltak a munkaadók: a munkavállalóknak például magasabb TB-t kellett fizetniük, és el kellett menniük néhány leszoktató órára.

A mostani egy cseppet keményebb intézkedésnek tűnik. Nagyon kíváncsi vagyok a következményekre: érzékelhetően növekvő munkanélküliség/cukorbetegség/elhízás/családon belüli erőszak/karambolok/munkahelyi balesetek/szájzár/válások tömege? Tüntetések?
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása