Péntek este az MTV Swungot használtam háttérzajnak, amikor egy hihetetlen, gigantikus baromság ütötte meg a fülemet: Alex, a műsorvezető engedte ki a száján, hogy “És még mondják, hogy nincs női emancipáció, amikor csak jól kell kinézni, klassz csajnak kell lenni és bármit elérhetsz.”

Egy hajszál választott el attól, hogy betelefonáljak, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem strapálom magam. Pedig kíváncsi lettem volna rá, hogy a srác tényleg így gondolja-e, vagy csak a beszélgetés hevében, mondjuk azért, mert épp a téma és a jó hangulat megkívánta, kiengedte a száján.

Hiszen műsorvezetőként gyakran feszíthet a kényszer, hogy szépen kanyaríts egy értelmes (értsd: nyelvtanilag helyesen felépített) és frappánsnak tűnő mondatot még a következő zenei blokk vagy reklám előtt.  Szóval nem hibáztatom teljes mértékben (persze csak ha nem gondolta komolyan), annyit azonban szeretnék elmondani, hogy:

1. Bazmeg.
2. A fent idézett kijelentés – ha igaznak fogjuk fel, hogy a nők a klassz külsővel valóban előrébb tudnak jutni (úgy en bloc) – pontosan azt mutatja, hogy még kurva messze az emancipáció, hiszen nem emberként, netán jó munkaerőként, hanem még mindig egy két lábon járó női nemi szervként érhetünk csak el valamit.
3. A helyzet sajnos az, hogy ha szépek vagyunk, ha nem, még mindig több tíz százalékkal kevesebbet keresünk ugyanabban a munkakörben, már ha egyáltalán elérjük: tudod, üvegplafon-effektus.
4. Másrészt a normálisabbja egyáltalán nem örül neki, ha nem a professzionalitását, hanem a külsejét becsülik. Csak szólok.

Már hónapok óta arról ment a pletyka, hogy az olasz Vogue júliusi számában csak fekete modellek lesznek, reagálva arra az újra elharapódzott trendre, hogy nem foglalkoztatnak a többségtől eltérő etnicitású modelleket sem a kifutókon, sem a kampányokban, sem a magazinokban.

A probléma kapcsán mindenhol kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat tartottak, ami már csak azért is szomorú, mert ahogy egy tíz évvel ezelőtti Naomi Campbellel készült interjúban láttam, a modell már akkor azért akart küzdeni, hogy több fekete lányt foglalkoztassanak a divatiparban.

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ebben nem járt sok sikerrel, sokak szerint a Prada miatt, mostanában egyre többen emlegetik a szűklátókörű ügynökségeket, de ez már hosszú sztori. A júliusi olasz Vogue kapcsán már született előző héten egy beharangozó cikk a New York Times-ban és egy blogban, és közöltek néhány címlapvariációt és egy-egy képet a sorozatokból. Plusz meginterjúvolták a készítőket is.

Szerintük ezzel elindulhat valamilyen pozitív irányú változás, volt aki azt vetette fel, hogy biztosan sokan kapnak majd a fejükhöz a magazinkészítők közül, hogy "hogy ez nem jutott eszembe!", mert azért mégiscsak az lett volna az igazi, ha a probléma gócpontjában, az USA-ban jelent volna meg ez a verzió.

Dehát lehet tudni, hogy az olasz és az amerikai Vogue főszerkesztő igencsak utálja egymást, szóval itt a szakmai rivalizálás bemutogatós változatával van dolgunk. (Bárcsak ilyen lenne minden fricska.)

Alig várom a délutánt, hogy megvehessem az új lapszámot (esetleg mindjárt két példányban). Merthogy elvileg ma jelenik meg európaszerte. Persze lehet, hogy Magyarország ebből a szempontból is mostohagyerek, meglátjuk.