Egy idősebb nő kétezer dolláros partit rendezett magának, mintha ő lett volna az "Év nővére". Azonban a díjat adó szervezet nem létezett, így a díj sem. Akár öt évre is ítélhetik. (Jezebel)

A 20th Century Fox besokallt és perel egy bollywoodi filmstúdiót. Emellett több olyan forgatókönyvírónak is küldözgetnek a vállalat ügyvédei leveleket, akikről sejtik, hogy amerikai filmeket "indiásítanak" át. A másolás mindig is jellemző volt az indiai filmekre, a hollywoodi stúdiók szerint viszont az utóbbi években ez elharapódzott. Az indiai filmtörténet legnagyobb bevételét egyébként egy olyan film érte el, amiben a főszereplő tetkókkal próbálta emlékeztetni magát arra, hogy a felesége gyilkosát keresi. Khm... igen, a Mementó koppintása volt. Van egyébként indiai Fight Club is, táncbetétekkel. :) (The Australian)

Kezd enyhülni a hip-hop homofóbiája. Ugyan még mindig jellemző, hogy odateszik a szövegekbe a "no homo" kitételt (ezt akkor kell, ha valami - megítélésük szerint - kétértelmű), sőt a szükségtelenségig is fokozzák néha, azért már van jel a haladásra. Természetesen az egyik úttörő Kanye West, aki korábban igen homósnak tekintett dolgokat művel, többek között designról ír a blogjában, meg szép, decens dolgokkal veszi körül magát és nyíltan vállalja szimpátiáját a melegek iránt. (Slate)

Az egyik legbutább kutatás evör: megkérdezték az embereket, hogy nagyobb hatással van-e rájuk egy celebrity a reklámokban, mint az ismeretlen modellek. Erre ők vajon mit válaszoltak? Nem. Persze többen be is vallották, hogy szkeptikusak a kutatással szemben, hiszen a legtöbb ember inkább meghalna, mintsem, hogy bevallja, hatással vannak rá a celebek (meg a reklámok). Aki ezt az egészet komolyan vette és kifizette, egy barom. (AdWeek)

Coco Chanel újraértelmezve: a Bazaar interjút készített vele, Karl Lagerfelden keresztül. A válaszokból azt tudhatjuk meg, milyen lenne Coco ma. Például a The Kills-et hallgatná, és természetesen fiatal fiúkkal hetyegne. Egy kedves részlet:

HB: What’s the new Chanel classic?
CC: As apparently my old jacket is still around, done by this idiot Karl, I have to help him find a new idea. (Fashion Week Daily)

Nem mintha eddig nem tudhattuk volna például a Futóblog zsolájától vagy saját tapasztalatból, de most mindenki felkapta a fejét egy cikkre, ami a Time magazinban jelent meg. A lényege, hogy a fogyás szempontjából az étkezés a legfontosabb, nem a sport. Az ugyanis éhessé tesz és ha jól akarsz teljesíteni, tényleg sokat is kell enned. Ezzel szemben ha nem sportolsz, hanem okosan eszel, elég hamar elvékonyodhatsz. Ehhez azt azért érdemes hozzátenni, hogy sport nélkül viszont petyhüdten leszel vékony, nem beszélve arról, hogy mindenképp kell találnod helyette valami nyugtató elfoglaltságot, mert valamivel azért le kell vezetni a feszültséget. (Jezebel)

Találtam egy meglehetősen idealista, de néhány érdekes szempontot felvető írást. Alapvetően azt járja körül, hogy a különböző ösztönzők hogyan hatnak az amerikai egészségügyi rendszerre és hogy miért nem érik majd el a céljukat. A cikk szerzője szerint ugyanis meglepően könnyű olyan ösztönzési rendszert kitalálni, amik bizonyos szempontból jó eredményeket hoznak: például elérhető, hogy egy vállalat részvényei jól teljesítsenek, viszont attól még lehet, hogy a vállalat egésze nem működik jól. Vagy a diákok szerepelhetnek jól az egyes teszteken, de az még nem jelenti azt, hogy jó tanulók is. (Saját példámból: attól még, hogy szinte automatikusan töltöttem ki a nyelvi teszteket jó eredménnyel, még nem voltam annyira jó szinten). Ami még érdekes, hogy azokban az ovikban, ahol büntetést kell fizetni, ha a szülők későn mennek el a gyerekért, nő a késések száma. A szülők ugyanis egyfajta szolgáltatásként kezdték el értelmezni a dolgot. Vagy például ha valakinek pénzt ajánlasz fel, hogy segítsen a költözködésben mondjuk elvinni az ajtóig a bútorokat, jóval kisebb eséllyel mond igent, mintha semmit nem ajánlottál volna fel. Mert akkor az már nem szívesség, hanem munka. (Slate)

Már többször írtam itt a blogon a különböző boldogságkoncepciókról és kutatásokról. Most éppen egy olyanról tudósítanak, ami dalszövegek és blogbejegyzések alapján határozza meg, hogyan alakult az egyes országok boldogsága. Az egyes faktorokat súlyozzák, így derítették ki, hogy szeptember 11. volt 1960 és 2007 között az egyik legnagyobb mélypont, de Michael Jackson halála is megrendítette a világot.

A karácsonyt és a Valentin napot például bírjuk, de azért vegyesek az érzelmeink ezekkel az ünnepekkel szemben. A tinik sokat szenvednek, aztán a dolog kiegyensúlyozódik és hetven körül jönnek a betegségek, amikről sokat beszélünk.

Sok módszerrel végeznek egyébként kutatásokat, a legtöbb olyan, mint nálunk a nézettség és a hallgatottság mérése: az ember bepötyögi, hogy hogy van, aztán az összesített adatok alapján a gép kidob valamit. Egyik kutatás sem tökéletes, de legalább látszik, hogy szeretnék kideríteni, hogy érezzük magunkat. Végül is hasznosabb ezt kutatni, mint mondjuk, hogy mit gondolnak az emberek a reklámhoz való viszonyukról. (The New York Times)

(Nem túl sok ez? El tudjátok olvasni egyáltalán? :)

Valamelyik nap majdnem vettem egy szép designerpénztárcát, mert olcsó volt és mert az egyik kedvenc divattervezőm (MJ, és nem Jackson :) cégjelzése volt beledombornyomva, nagyon szépen. Arra gondoltam, hogy ha a többi cuccát nem is tudom megvenni, egy ilyen pénztárca, amit kinyitva mindig látom a valószínűleg minden termékben látható jelzést, majd arra fog motiválni, hogy jobban kezeljem a pénzemet és esetleg pár év múlva rátehessem a mancsom egy kiszuperált designergarbóra.

Innen már tényleg csak egy ugrás a motivációs pénztárca ötlete, ami erre menne rá kicsit célzottabban. El tudnám például képzelni, hogy a Samsonite kiad egy designerpénztárca-sorozatot, ahol az egyes nagy nevek üzenetei és tippjei, pl. az aprós patentos résznél egy mondat, hogy "Kicsi, de becsüld meg" és akár cégjelzése olvashatók.

Mindez természetesen online háttérrel is megtámogatható, például egy a Buxferhez hasonló pénzmenedzsment profilú site-tal. A különbség annyi, hogy lennének benne alapvető tanácsadói tartalmak. Például vannak olyan pénzguruk, akik azt mondják, hogy nagyon fontos, hogy rendes pénztárcánk legyen, benne rendben és számon tartott pénzzel. Ilyesmik. Szóval egyfajta money-wellness vonal, nem túl bután. Aztán ha mindez felfutott (és nem a Samsonite valósította meg :), akkor el lehet adni egy nagyobb gazdasági site-nak.

Az itt is többször emlegetett Sartorialist című street fashion blog szerzője, Scott Schuman kiadott egy könyvet, aminek kapcsán elég sok interjút ad mostanában. Az egyik legtöbbször idézett szereplése egy a kanadai, egyébként nagyon színvonalas The Globe and Mail-nek adott beszélgetés volt.

Természetesen nem a magvas gondolatai, hanem a félrecsúszott poénkodása lett a hírvivő. Ugyanis azt kezdte el egy idő után feszegetni az interjú során, hogy ő mennyire jó az ágyban. Egy kiragadott részlet:

I'm pretty good at the sex. And pretty good at picture taking. That's about it. Garance (egy másik fashion blogger - a szerk.) is pretty happy. And the hotel-room neighbours are pretty pissed. You can write that; that's totally fine with me.

Ahol aztán mindez még fokozódik:

Tell me more about how skinny I am. Do you think I look better with short hair or long? You can tell me about my butt. What do you think? It's nice, right?

Elképesztő ámokfutás, nem igaz? Több eset lehetséges: elképzelhető, hogy már irtózatosan fáradt volt a pasas, aztán az is lehet, hogy az újságíró tűnt neki butának, plusz nem mérte fel a Globe and Mail jelentőségét és amikor egyeztették a végleges interjút, el sem olvasta azt. Persze simán az is lehet, hogy Scott Schuman egy seggfej.

Mit lehet tenni az ilyen esetek megelőzésére? Alkalmazni kell egy pr-est. :) Egy olyat, aki kiharcolja, hogy bár az interjúalany elképesztő nagy ásznak gondolja magát, ne maradhassanak ilyen részletek a végleges cikkben. Scott Schuman esetében ugyanis nagyon fontos, hogy megmaradjon a divatnak elkötelezett, naphosszat az utcát járó és a még épp csak látható divattrendekre vadászó elegáns úriember képe az emberekben. Még kicsit rá is lehetett volna játszani erre, hogy az illúzió tovább erősödjön.

Persze simán lehet, hogy a könyvkiadó kommunikációs osztálya gondolta azt, hogy milyen jó lesz majd megmutatni a pasas "emberi oldalát". Nos, ha így volt, akkor ezzel hatalmas hibát követtek el és innen üzenem, hogy javasolt lenne újragondolni az egészet, míg nem késő.

Ugyanis ahogy a kommentekből is látszik, hogy ez az illetlen kitárulkozás többeket is elriasztott. Egy példa:

Can some PR "handler" please help this poor sole before he runs his life into the gutter by bragging about how "so many people recognize him on the street” and his pathetic sex life that seems to rock the hotel room next door!!! That’s is so petty and lame! Sorry but this type of guy can’t be an aspiration to anyone. Before we heard this man open his mouth, we used to like his blog.

Nagyon sokan nagyon sokáig azt gondolják, hogy a pr-hez nem kell érteni, mert csak józan paraszti ész és esetleg gyerekszoba kell hozzá. Az ilyen esetek is mutatják, hogy a legkisebb banánhéjon is nagyot lehet csúszni és nagy rombolást vihetünk véghez, ha nincs, aki elkapjon. Eleve kell egy külső szem, ami rögtön kiszúrja a problémás pontokat - saját magunk általában nem tudjuk az ilyen helyzeteket egyedül kezelni.

Remélem, Schumann könyvkiadója rögtön kezelte a kérdést és több ilyen méretes baromságot nem kell már olvasnunk. Mindenesetre pár elkötelezett rajongóval szegényebbek lettek, pedig csak jobban oda kellett volna figyelni.

Biztosan többen láttátok már a Flickr-en a korábbi Mad Men sorozatok valamelyike alatt, hogy egy Dyna Moe néven működő csaj elkezdett nagyon klassz Mad Men illusztrációkat készíteni. Elég hamar pénzzé tette őket, de legálisan csak most, a legújabb sorozat kapcsán kapott megbízással dolgozott, ezt bevallja például itt.

Már akkoriban mindenki imádta, de ez a hivatalos site is zseniális, érdaemes kipróbálni. Én például ezt készítettem, nem éppen magamról:

Jó látni, hogy a sorozat marketingesei nagyon értik a dolgukat. Akit érdekel, az Itt olvashat egy olyan gyűjtést, ahol az egyéb fogásokat sorolják fel. A linket reklámbuzi írta be valahova, utólag is köszi.