Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy fotóalbumot, amit még Martin Parr, minden kortárs fotósok egyik atyja is az egyik legjobbnak nevezett. Ez pedig a holland Viviane Sassen Flamboya c. könyve, ami lényegében olyan, mint egy festményalbum. Elképesztő, egyszerű szépség, gyönyörű válogatás. Élőben az igazi, de itt egy videó is, csak nektek:
És hogy némi magyar vonatkozást is becsempésszünk, a fotós készített egy sorozatot egy 2009-es POP magazinba Rajzák Kingával:
A világ legjobb lapja most egyértelműen a Fantastic Man, mondon bárki bármit. Leginkább azért érdemli ezt a titulust, mert olyan férfiképet mutat meg, ami sokkal messzebb merészkedik annál, mint amit bármelyik másik magazin megenged magának.
Meglehetősen maszkulin, de nőies és infantilis húzások sem idegenek tőle. Leginkább a minden lapját átható irónia és humor az erőssége, és persze a stílusérzék. Férfiideáljai között vannak brit, amerikai, latino, gay típusok, és mind gyönyörűen megfér egymás mellett. A mostani számban például "nagydarab" férfiak is helyet kaptak egy sorozatban, ráadásul úgy, hogy alakjukat "mesésnek" titulálták. És amúgy szépek is lettek.
Szerettem volna idézetekkel alátámasztani a fentieket, de sajnos a pasim kölcsönadta a lapot valakinek, szóval soha az életben nem fogjuk már viszontlátni. Olvassátok el, megéri.
Aki gyakran jár kiállításmegnyitókra, hozzászokott egy bizonyos koreográfiához, közönséghez és színvonalhoz. Bemegy a sok ember a galériába, ha túl korán érkezett, meghallgatja a megnyitószöveget, utána körbemegy és közben bort iszogat, néha odaköszönve egy-egy ismerősnek.
Ez teljesen rendben van, nem is fog változni a következő évtizedekben. A Dante konferencia c. kiállítás megnyitója sem különbözött lényegében a megszokott formától, csupán csak őrülten jól szervezett, grandiózus és menő volt. Hogy mitől? Attól, hogy valódi eseményjelleget kapott, nem csak egy volt a sok közül.
Olyan volt, mint egy divatesemény: kifejezetten az alkalomra tervezett jelmezbe öltözött hostessek, tökéletes, stylist által kialakított catering (!) rengeteg, jó minőségű borral, szendvicsekkel, gyümölcs- és csokihabbal, ajándékokkal. A közönség is kicsit más volt, mint a többi megnyitón, így mindez összességében olyanná tette az eseményt, mintha egy the Room Special Edition lett volna. Ez nem is meglepő, hiszen a magazin marketing és kommunikációs vezetője, Csikós Kriszta szervezte.
Ahhoz, hogy ez így sikerüljön, természetesen több támogató is kellett, tehát igazságtalan lenne a galériákkal szemben, ha ez lenne az elvárt szint. Ezzel együtt persze az utóbbiaknak érdemes lenne azon elgondolkoznia, hogy mivel lehetne feldobni ezeket az alkalmakat - ha már egyszer szeretnének alkotásokat is értékesíteni.
Visszatérve a megnyitóra: igaz, hogy én leginkább az eseményeket szoktam figyelni, itt a kiállított alkotások is kivételesek voltak. Szőke Gábor Miklós Dante-munkáit és a szintén védjegyévé vált lovait láthattuk, meglepő módon egy diplomakiállítás részeként.
Dante a művész hatalmas doberman kutyája, aki rengeteg formában megjelent már az utóbbi években, ez látható a kiállításon is. A fő elem itt a kilenc tagból álló szoborcsoport volt, melyet egy kennel zár körbe. Ők önkényurak, élet és halál irányítói: Dante, Filippo, Baltazár, Ciacco, Tommasso, Alexandrosz, Veltero, Giacomo és Luis.
A kutyák a legkülönbözőbb, hétköznapi tárgyakból és anyagokból lettek összegyúrva és egyébként tárgyként "működnek" is, tehát hangot adnak ki magukból és mozognak, ha bekapcsolják őket.
Nekem lényegében mindegyik munka tetszett, mert különbözőségükben is egységesek és teljesen hitelesnek, mélyről jövőnek hatnak. Még július 28-ig lehet megnézni őket a Hajós u. 41-ben, amit a Bajcsy-Zsilinszky felől érdemes megközelíteni.
