Nem éppen nekünk, mikrotámogatóknak, hanem a jelentősebb összegeket adományozó embereknek szólnak leginkább az Economist, illetve a szerzője által értékelt három könyv intelmei, de azért érdemes átnézni, mi az, amire egyébként minden jótékonykodónak figyelnie kellene.

Warren Buffet szerint pénzt csinálni sokkal könnyebb, mint hatékonyan adományozni. Ennek oka az lehet, hogy míg az ember üzletel, a legalacsonyabban lógó gyümölcsöket próbálja learatni, míg azonban jótékonykodik, éppenhogy komplex és nehezen megoldható problémák kerülnek előtérbe. Jó esetben. Gyakori ugyanis, hogy az adományozók a szívük után mennek, és nem igazán gondolkoznak nagyobb összefüggésekben.

Ez még nem is nagy gond, hanem sokkal inkább azzal van a baj, hogy nem ügyelnek arra, hogy a nyújtott támogatás valódi segítséget jelentsen, valóban hatékony legyen. Éppen ezért fontos lenne, hogy olyan viszonyrendszert alakítsanak ki, amelyben lehetőség nyílik a kritikus pontok megnevezésére is, még ha nem is esik jól a negatívumokat meghallgatni.

A cikk szerzője az egyik könyvből két jótanácsot emelt ki: az egyik, hogy a legjobb támogatási mód a lobbitevékenység, a másik pedig az, hogy többször kellene a jótékonykodóknak együtt dolgozniuk. Ezenkívül fontos lenne, hogy mérhető célokat tűzzenek ki maguk elé és aztán járjanak is utána, hogy azok megvalósultak-e. Csak így lehet növelni az adományozás és az adományozott sikerét.

Én teljesen megértem, hogy az emberek leginkább olyan dolgokat támogatnak, ami közel áll a szívükhöz. Már többször belefutottam én is olyan témákba, amik ugyan értelmesek és fontosak voltak (tűcsere-program, kiskutyák segítése, tolmácsolás külföldi őrizetbe vetteknek) de mivel nekem a nők és a leányanyák a legfontosabbak, nem igazán tudtam magam bennük aktivizálni. A másik észrevételem, hogy az együttműködés nemcsak a jótékonykodók esetében lenne fontos: gyakran érzem úgy, hogy nincs szükség ennyire sok (kb. 60 ezer) non-profit szervezetre, és csak azért van ennyi, mert nagyon sok szervezet alapítója nem akar másokkal együttműködni. Ezen is érdemes lenne javítani.

Barack Obama úgy döntött, hogy véget vet a sokévtizedes gyakorlatnak, miszerint a fontosabb elnöki beszédeket újra eljátsszák a fotósoknak. Az ok nem egészen világos, ahogyan azt sem lehet látni, hogy hogyan fogják helyettesíteni ezt a megoldást. Az ugyanis valószínűleg nem járható út, hogy élesben fotózhassanak a riporterek, mert az megzavarhatja az aktuális elnököt. (Jezebel)

A titkosszolgálatnak is van Twitter accountja. Ez úgy lett nyilvánvaló mindenki számára, hogy egyszercsak azt tweetelte egy kolléga: "Had to monitor Fox for a story. Can't. Deal. With. The. Blathering." Valószínűleg azt hitte, hogy a magánprofilját használja, bár már ez is pillanatnyi elmezavarra utal, hiszen egy ilyen munkahelyen egy ilyen információ minimum titkos. Mindenesetre kavarodott ebből egy kisebb botrány, az illető pedig már nem gondozza a "cég" Twitter profilját. (Jezebel)

Mázli és profizmus, ha találkozik: egy közös ismerősön keresztül talált rá Natalie Portman a Ballet Beautiful nevű fitness terem vezetőjére, és kérte fel arra, hogy alakítsa át a testét. A nő, Mary Helen Bowers természetesen kapva kapott az alkalmon, viszont nem akarta feladni a stúdiót, így online folytatta az ügyfélkör építését: iChaten kezdte el tartani az órákat, és persze utána videósorozatokat kezdett készíteni. A filmet követően ötezerszeres növekedést könyvelhetett el a klienseket illetően, és még egész jól bírja a terhelést. Természetesen készül egy könyv és még további módszereket talál ki arra, hogy fenntartsa a balett iránti érdeklődést. Mert - és ezt jól látja -, a film hatása csak egy ideig tart, ezért biztosítani kell a vállalkozás jövőjét. Nagyon ügyes. (CNN Money)

Nem tűnik nagy újdonságnak, de miért is hagyták volna abba a téma kutatását: ha egy szempár szegeződik ránk, sokkal jobban viselkedünk. Egy kísérlet azt mutatta, hogy kétszer többen eltakarítottak maguk után a konyhában, ha egy arcot ábrázoló poszter volt a falon. Egy korábbi kísérlet egyébként hasonló eredménnyel járt, ott a friss mosószer illat volt ösztönző hatással az emberekre. Elliot Aronson "Társas lény" c. könyvéből pedig azt is tudhatjuk, hogy ha kiteszünk egy tükröt a közös helyiségekbe, sokkal kevesebb ideig pletykálnak a kollegák. Magic! (Scientific American)

Egy német kurátor szerint a nyugat-európai művészeti szcéna azért van csendben Ai Weiwei eltűnésével kapcsolatban, mert kényelmetlenül érinti őket az, hogy sokkal jelentősebb, mint amilyenek ők valaha is lesznek. Mittomén. Az viszont igaz lehet, hogy nem elég hangos a tiltakozás. Hol van Bono? (Der Spiegel)

A könyvkiadás is rájött arra az alaptételre, amit a magazin- és általában a printmédia-kiadók már régóta mondogatnak: a bevételt a minőségi tartalom és a kivitelezés biztosíthatja hosszabb távon. Ez a könyvek esetében elképesztően magas árakat is jelent, de egyes kiadásokat olyan extrákkal szerelnek fel, mint mondjuk egy Jeff Koons miniszobor. Elvileg vannak ilyenekre is vevők. (The Inquirer)

Ahogy megérkezett a jobb idő, rögtön betévedt hozzánk is egy szúnyog, ezért azonnal a konyhába vettem az irányt, hogy megelőzzem az inváziót. Hogy hogyan? Tavaly még nem írtam meg, mert tartósan tesztelni szerettem volna a dolgot, de úgy tűnik, hogy bevált, ezért nektek is leírom: ecetes vízzel.

Ezt kell az ablakokra és az ajtófélfára felvinni, párhetente. A legjobb, ha vesztek egy vízpermetezőt kifejezetten ecetes víz tartására (a konyhában nagyon jól jön, több célra is felhasználható), így ha véletlenül bepofátlankodik a lakásba egy állat, rögtön akcióba léphettek. Ezenkívül egyszerűbb is, mint mondjuk szivaccsal szerencsétlenkedni.

A higítást illetően nem tudok pontos tippet adni, de amennyire érzékeltem, az nem árt, ha nem túl híg a keverék. Egy-két órán keresztül elképzelhető, hogy érezhető lesz az ecet szaga, de utána már csak a szúnyogok fognak szenvedni tőle.

Azóta, hogy nemrég befújtam a kereteket, nem találkoztam szúnyoggal, remélem, nem is nagyon fogok. Próbáljátok ki, ha nyugodtan szeretnétek aludni!