Az Elle Dekor ugyan lakberendezési magazin, mégis hasonló problémák teszik tönkre, mint amik a női magazinok esetében is jelentkeznek, de az utóbbiakat mégsem dönti romba – legalábbis általában. Ugyanis szerintem a Glamour is elkezdett lecsúszni, mert túlságosan is hallgatnak az olvasók szavára.
A női magazinok ellentmondásosságát hónapokig lehetne részletezni, de most az a szempont érdekel elsősorban, hogy az olvasóik hogyan - illetve hogyan nem - oldják fel a kognitív disszonanciát, ami annak nyomán keletkezik, hogy ezek a magazinok tele vannak skizofrén cikkekel és megfizethetetlen termékekkel.
Ezt a legtöbben elfogadják, és megveszik őket, aztán slussz. Nem lesznek se többek, se kevesebbek ettől. Sokan azonban hőbörögnek és olvasói leveleket küldözgetnek, hogy ugyan miért többmilliós a bemutatott áru?
Kinek írják ezek a cikkeket? – teszik fel a naiv kérdést. Tényleg, kinek is? – gondolkoznak el a szerkesztőségben. Lehet, hogy tudják a megfelelő választ, mégsem adják meg az olvasóknak, hanem inkább kísérleteznek az olcsóbb megoldásokkal: Teljes szett 15 ezer forint alatt!, Rendezze be fillérekért, stb.
De valóban ez a jó út? Tényleg bele kell törődni, hogy Magyarországon vagyunk, másképp úgysem megy? Hova vezetnek az olcsójolánok?
Én úgy érzem, hogy az ilyen magazinoknak nem az életről kell szólniuk. Közük sincs a valósághoz, dehát ez így van rendjén. Ha női magazint/divatlapot/lakberendezési magazint veszek, azt akarom tudni, hogy merre tartunk. Ha csak öt év múlva látom a magyar boltokban az utánzatokat, akkor öt év múlva. De addig is azt szeretném látni, hogy mások mit alkottak, mi az, ami később az életünk része lesz. A valósághoz ott vannak a közéleti, és az ismeretterjesztő lapok.
Éppen ezért egy női magazinok számon kérni, hogy Pradát vagy Miu Miut mutat be Mayo Chixs és Saxoo London, vagy ha már az Elle Dekornál voltunk, Philippe Starckot és Tord Boontjét a Kika meg a Domus kínálata helyett… az azért überciki. Kiskegyedet az ilyennek, ne “kiskegyesített” Glamourt és “otthonosított” Elle Dekort.
