A multinacionális cégeket sokan utálják, valahogy a társadalom széltében-hosszában alapból elutasítók velük szemben az emberek. Minél ismertebb a vállalat, annál inkább. Nekem csak jó tapasztalataim vannak, de persze én is hallok hajmeresztő sztorikat, sőt egyszer bejutottam egy egészen durván agymosó hely kulisszái mögé. Mégsem horgad fel bennem a rasztás gandzsás aktivista egy-egy nagyobb név hallatán (már bocsánat).
Ez most úgy jött, hogy ma valahogy eszembe jutott egy régi emlék a munkakeresős időkből. Egyszer felhívott egy személyzetis, aki azzal kezdte a mondókáját, hogy mielőtt érdemben beszélnénk az állásról, el kell mondania, hogy kinek kellene dolgozni, mert a tapasztalatok szerint amint meghallják a potenciális cég nevét, nagyon sokan visszalépnek. Oké. Itt jött egy hipermarket lánc neve, amin jót derültem.
A beszélgetés után elgondolkoztam azon, hogy milyen furcsa ez: azt még megérteném, hogy mondjuk cigarettagyártónak, vagy alkoholgyártónak nem, de csak azért visszakozni, mert a potenciális munkaadó/megbízó egy befolyásos multi, akit illik utálni… hát ez meglepett. Érdekes, hogy a kommunikációs szakmában dolgozók körében ilyen élénk antipátia élhet egy-egy hagyományosan “csúnya, rossz multinak” tekintett vállalattal szemben. Ez körülbelül annyira professzionális, mint a sztároktól autogramot kérő újságírók. De ez már egy másik téma.