A Guardian már megint érdekes kísérletbe fogott: visszaküldi a kritikusait azok régi iskoláiba, hogy megnézzék, miben változott gyerekkoruk óta a művészetoktatás.

Az első kritikus, Jonathan Jones egy kisvárosi, de elég nagy létszámú iskolában koptatta a padokat. Egy önarckép-rajzolós élményen kívül sok emléke nem volt a művészetoktatásról, és egy tanár nevét sem tudta felidézni.

Amit azonban a látogatása alkalmával látott, az teljesen lenyűgözte. A diákok public art projekteket próbálgatnak az iskola falain belül megvalósítani, kortárs művészekre hivatkoznak inspirációs forrásként, vagy éppen bátran újraértelmeznek klasszikusokat.

A cikk szerzője szerint a kortárs képzőművészetnek az elmúlt tíz évben Angliában tapasztalható egyre népszerűbbé válása abszolút megfoghatóvá vált ebben az iskolában.

Kíváncsi vagyok, hogy a többi kritikus milyen élményekről számol majd be.

Mindenesetre már most nem kicsit irigylem ezeket a diákokat. Nálunk annyi volt a rajz óra, hogy rajzoltunk. De még a különórák is csak erre fókuszáltak. Kortárs képzőművészet? Vagy akár kortárs irodalom? Teljes köd.

És ami a szomorú, hogy nagyon sok tanár, vagy a művészeti szcéna professzionális szereplőinek egy része a mai napig totál tájékozatlan arról, mi van ma itthon mondjuk a képzőművészetben. Arról meg már nem is beszélek, hogy ismernék a külföldi alkotókat. De még a sztárokat sem.

Ez tök véletlen, de ha már itt tartunk, nézzétek meg a Na mi van? program kiállításait. :)

Szerintem nagyon jók, és érdemes megtanulni a neveket. Hm... egy részüket.