Sokat dolgozom, sokat telefonálok. Ezzel gondolom sokan vannak így rajtam kívül. Az amerikai filmekkel ellentétben azonban általában el szoktunk köszönni egymástól a beszélgetések végeztével, ezért megdöbbent, amikor valaki csakúgy „kinyom”.

De ez nagyon ritka, az esetek egy százalékában fordul elő. Ezért még rosszabbul érint, amikor ugyan elköszönnek, de azt a bizonyos udvariassági egy másodpercet meg sem várva lecsapják a telefont. Hogy azt én mennyire utálom! Én mindig kínosan ügyelek rá, hogy finoman tegyem vissza a telefont, nehogy szétszakadjon a beszélgetőpartnerem dobhártyája, és mert nem szeretném, ha úgy érezné/megtudná, hogy a hátam közepére sem kívánom, meg egyébként is sok-a-dolgom-fontos-ember-vagyok-hagyjál-békén.

Szerintem a telefoncsapkodás olyan árulkodó jel, mint egy ernyedt kézfogás, vagy ha valakinek nincs elmentett kedvence a Flickr-en. Az ilyet – én mondom – lehetőleg kerülni kell.