Egyre többen tudják használni a photoshopot vagy más, ahhoz hasonló képmanipulációs szoftvereket, aminek az az egyik eredménye, hogy az emberek elkezdték “átkölteni” a családi eseményeket.

Rajta van az “ex” a fotókon? Egy pár óra és már nem az ő arcát kell bámulni, de azért még a tengerparti hangulat és a csinos nyári ruha megmarad, és bátran mutogatható. Nem tudott eljönni Klári néni az esküvőre? Ha elég nagy képkivágást hagytunk, simán odatehetjük.

Jó ez, vagy rossz? Indiában például totálisan hétköznapi egy-egy családtag belefoglalása a képekbe, igaz náluk a kivágás már jóval kevésbé szokás.

A családtörténet, saját életünk narratívájának meghatározása, a saját valóságunk alátámasztására tett próbálkozások alapvetően érhetőek, és kicsit megkönnyítik az életet főleg egy fájdalmasabb szakítás után. Az is érthető, ha a tömegével az internetre feltöltött képeinket kicsit “emészthetőbbé” szeretnénk tenni.

Azonban, ahogy a témát felvető cikkben is fogalmazott egy pszichológus, a képek nagyon fontosak a különböző problémák feldolgozása során. Egy fake képen nincs mit feldolgozni. Meg kell tenni azt a lépést, hogy például nem kárhoztatjuk magunkat egy genetikusan adott, soha el nem múló hatalmas táska miatt a szemünk alatt.

Én nehezen tudom elképzelni, hogy egy stratégiailag fontos helyen és pillanatban készített fotóról kivágott ex tényleg akkorát tud dobni a közérzetünkön, vagy legalábbis meg tudja könnyíteni lelkileg az emlékezést, de néhány évvel később már biztos jobb. Viszont azt is meg lehet ilyenkor tenni, hogy – hoppá! – néhány évig egyáltalán nem nézegetjük a régi képeket, és csak akkor vesszük őket elő, amikor már nem kapunk ticket a fájdalmat okozó személy láttán.
 

Egyébként nem hiszem, hogy minket ez a jelenség annyira fenyegetne, mert talán még a fiatalok sem tudnak rendesen számítógépet, neadjisten képalkotó szoftvereket használni.