Van egy dolog, ami évről-évre egyre jobban kikészít és nem igazán látom az értelmét. Ez pedig az, hogy minden valamirevaló film vagy műsor jó esetben este tízkor, de általában tizenegykor vagy a kereskedelmi tévéknél garantáltan éjfél után kezdődik. Az utóbbiaknál ugye egyértelműen a “kultkvóta” letudásáról van szó, amit a médiatörvény miatt kell teljesíteni, az előbbiek esetében viszont teljes értetlenséggel állok a jelenség előtt.
Próbáltam felidézni olyan információt, ami alapján rá tudtam volna jönni arra, hogyan alakult ki ez az “értelmiségi blokk” a programszerkezetben, de sajnos minden igyekezetem hiábavalónak bizonyult: semmilyen magyarázatot nem tudok felhozni arra nézve, miért kell egyre karikásodó szemekkel és a másnapi korai kelésre növekvő pánikkal gondolva tévéznem.
Azt belátom, hogy a hirdetőket nem vonzzák az alacsonyabb nézettséget generáló műsorok, de könyörgök: az m1/m2 mégis mit akar? Már úgysem nézi senki, alig van reklámbevétele. Nem lehetne akkor már ezzel az erővel akár emberi időben is leadni a jó filmeket?
Tudom, hogy itt a didzsitál televíziózás, és örömmel bemutathatnék a sok baromnak, idővel meg is teszem, (csak menjenek még le kicsit az árak és dobjanak meg egy jó akcióval vagy értelmes programcsomaggal) de sokan nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt a megoldást válasszák.
Az ő nevükben tehát azt mondom, hogy “Hé bameg! Az értelmiségiek nem feltétlenül munkanélküliek vagy szabadúszók! Késő esti blokkot a főműsoridőbe!”