Nem igazán tudom megmondani, miért, de kezdetnek mindenképp nagy, tágas, elegáns és népszerű cukrászdákban tudnám elképzelni az ötletemet. Talán az indította el, hogy több ismerősöm viszi a nagymamáját rendszeresen cukizni vasárnap, aminél szerintem kevés kedvesebb dolog van a világon, feltéve, ha nem cukorbeteg a nagyi.

A cukrászdázás egy közösségi, intim tevékenység, még inkább, mint a kávézózás. Mert a sütievés azért mégiscsak egy bűnös dolog, ott sorsközösség jön létre, amit ha teheti az ember, olyasvalakivel él meg, akit szeret.

Ezek szerintem olyan pillanatok, amiket mindenképp érdemes megörökíteni. Néha már eleve a sütemények is dokumentálásra érdemesek. Meg eleve most mindenhonnan jön a boldogság- meg élménymarketing buzz, szóval miért ne lehetne egy-egy nagyobb cukrászdában egy fotósarkot berendezni? A fotókat aztán a spórolósabb cukrászdák helyben elküldhetővé tennék a delikvens címére, a kevésbé spórolósak pedig ki is nyomtatnák. Esetleg valami jelképes összegért, mondjuk a nyersanyag áráért.

Lenne az egészhez mondjuk háromféle háttérdrapéria, egy sztenderdvilágítás, igény szerint állítható paraván, hogy ne stíröljön a többi vendég, aztán hadd szóljon. Persze ehhez kell személyzeti ráfordítás is annyiban, hogy valamelyik felszolgálónak el kellene mondania, hogyan működik a rendszer.

Mondhatjuk, hogy ma már minden átlagbélának van digitális fényképezőgépe, de azért mégis más egy szép, beállított kép. És jelentősebb gesztus, sokkal emlékezetesebb pillanat, mint egy kattintás az asztal fölött. Ja bocs, kihagytam a buzzword-öket: élménnyé válik az együttlét. Boldoggá teszed a fogyasztót. Kapcsolat jön létre a branddel. Na.