Ezen a héten is érdekes dolgokat tapasztalhattunk a világról. :)

Például van egy nagyon jó szó az angolban arra, amikor a pasasok leszólítanak az utcán: catcalling. Plusz: van egy site, ahova a catcallerekről készített fényképeket, és a hozzájuk fűződő sztorikat küldik be az áldozatok – a HollaBack. (Jezebel)

Az amerikai Vogue egyre rondább címlapokkal jön ki. A legújabb áldozat Sarah Jessica Parker. (Szintén Jezebel)

Kaliforniai férkiként nehéz hónapok elé nézel, ha fel akarod venni a feleséged nevét. Bónusz: a cikkben szereplő férfi illető családneve Buday. (Jezebel 3)

A bipoláris és a skizofrén betegek Mad pride-okat szerveznek, és egyre inkább felvállalják betegségüket elsősorban az internet vívmányainak köszönhetően. (New York Times)

A multinacionális cégeket sokan utálják, valahogy a társadalom széltében-hosszában alapból elutasítók velük szemben az emberek. Minél ismertebb a vállalat, annál inkább. Nekem csak jó tapasztalataim vannak, de persze én is hallok hajmeresztő sztorikat, sőt egyszer bejutottam egy egészen durván agymosó hely  kulisszái mögé. Mégsem horgad fel bennem a rasztás gandzsás aktivista egy-egy nagyobb név hallatán (már bocsánat).

Ez most úgy jött, hogy ma valahogy eszembe jutott egy régi emlék a munkakeresős időkből. Egyszer felhívott egy személyzetis, aki azzal kezdte a mondókáját, hogy mielőtt érdemben beszélnénk az állásról, el kell mondania, hogy kinek kellene dolgozni, mert a tapasztalatok szerint amint meghallják a potenciális cég nevét, nagyon sokan visszalépnek. Oké. Itt jött egy hipermarket lánc neve, amin jót derültem.

A beszélgetés után elgondolkoztam azon, hogy milyen furcsa ez: azt még megérteném, hogy mondjuk cigarettagyártónak, vagy alkoholgyártónak nem, de csak azért visszakozni, mert a potenciális munkaadó/megbízó egy befolyásos multi, akit illik utálni… hát ez meglepett. Érdekes, hogy a kommunikációs szakmában dolgozók körében ilyen élénk antipátia élhet egy-egy hagyományosan “csúnya, rossz multinak” tekintett vállalattal szemben. Ez körülbelül annyira professzionális, mint a sztároktól autogramot kérő újságírók. De ez már egy másik téma.

Ha jól tudom, ma a magyarok 6 százaléka beszél értékelhető színvonalon idegennyelv(ek)et. Ezért nem is csodálkoztam igazán, amikor valamelyik hétvégén a Liptai Claudia babázós műsorában. Asszem két téma átkötéseként mutattak hosszan mindenféle babákat, az aláfestő zene pedig mi volt? A Stuck in a moment a U2-tól!
Csak a refrénből idéznék:

You've got to get yourself together
You've got stuck in a moment
And now you can't get out of it
Don't say that later will be better
Now you're stuck in a moment
And you can't get out of it

Persze mondhatjuk, hogy őszinte a műsor, ehm.

Van egy másik kedvenc sztorim: egy rádióhallgató menyasszony küldte éppen szolgálatban levő vőlegényének a Roxette It must have been love című számát, hozzáfűzve, hogy mennyire izgul az esküvő miatt.

Hogy újra nyújtsak egy kis kitekintést külföldre, álljon itt egy jól sikerült reklám a témakörben:

Szeretem a címkefelhőket. Szépek, hasznosak, bár már nem használom őket tartalomkeresésre. De eleinte tényleg izgi volt az egész, és még mindig nem temetném. Viszont. Elkényeztetett felhasználóként új fejlesztésekre lenne igényem. Főleg a delicious-nél, meg a saját blogom esetében érzem, hogy olyan jó lenne, ha a címkék számának csökkentése érdekében “be lehetne kötögetni” az egyes címkéket egyes címkék alá.

Például nekem nagyon kellene egy “Egyéb” címke, ahová be tudnám tolni az összes olyan címkét, ami nem annyira fontos, de azért jó ha van. Így ez a blog is normálisabban nézne ki címke szempontból, mert ki az, aki ezt hajlandó átbogarászni?  A megjelenítés elég egyszerű lenne: amelyik címke alá több címke van rendelve, az más színű, vagy megjelenik a "sarkában" egy pluszjel. Ha pedig felé megyek a kurzorral, kis buborékokban feltűnnek az alárendelt tagek. Kicsit hasonlóan képzelem, mint a nemsokára megjelenő IndaGeo felületén megjelenő képeket.

Egy szépen rendezett címkegyűjtemény túl sok tudatosságot kíván meg, ezért jó lenne, ha kicsit rugalmasabb lenne a rendszer. De persze lehet, hogy valójában a céltalanul a világba blogoló és taggelő amatőrök kiutálására játszik az egész, mert jelenleg csak kifejezetten a szűk témakörre összpontosító bloggerek/taggelők számára használható a rendszer.

No lássuk csak a kishíreket, vagy azt, amire nem volt idő:

A Nagy Újság kritikusa szerint is az a helyzet, hogy Madonna most nem annyira "innovatív vállalat": nem a legtutibb új trendeket szimatolta ki, hanem totál befutott (és ronggyá játszott) zenészeket és producereket kért fel a kooperációra. A kritikus szerint ez nem annyira szuper, de egész őszinte.

Szerintem meglepő ez a tutizmus, valami bátrabbra számítottam volna. Most komolyan: Timbaland? Minden videoklipben neki riszálnak a csajok, meg Pharrell Williamsnek. Ilyen még a Snoop, de szerencsére Madonna is belátta, hogy ő már túl gagyi lett volna. (New York Times)

A Greenpeace most az olimpiai játékok szponzorai ellen akciózik. Riportot hoz nyilvánosságra arról, mit tettek a környezetért, illetve annak kárára. Emellett azt is megtudhatjuk, hogy Európában szeretnek kampányolni, mert itt még szabad, másrészt pedig sikeresnek ítélték meg az orángutános akciójukat. (Brandrepublic)

Bár New Yorkban létrehoztak biciglisávokat, az autósok ezt egyáltalán nem veszik figyelembe. Ezért néhány aktivista elkezdett igazi forgalmi jelzésnek ható felfestéseket készíteni, hátha ez majd segít. Szóval nem vagyunk egyedül a problémáinkkal. (New York Times)

Cuki és szuperhatékony kütyü az iPodról iPodra töltésre: MiShare. (The Coolhunter)

Update: Elképesztően jó gyűjtemény a legfontosabb webkettes innovációkról. (Trend Hunter)

Nemsokára elindul Lilly Allen zenei chat műsora, ahol a különböző site-okon (MySpace, Facebook, Youtube, Flickr) beküldött kérdésekre, képekre, videókra válaszol, ill. reagál a leányzó. BBC Three műsor lesz. (Trend Hunter ez is)

Ha kaptál egy ékszert a volt pasidtól, de nem akarod már hordani, mert rossz emlékeket ébreszt, add ell az exboyfriendjewelry.com-on. A szakítós történeteidet is megoszthatod. (Trend Hunter 3)