Critical Miss elmegy szabira, kábé két hét múlva jön vissza. Addig is (olcsó módszer, elismeri) kishírek lőttetnek ki a zinternetbe. (Critical Miss)

Békésen békávéztam, békávézgattam, amikor egyszercsak a “kapaszkodjanak”, meg az “adjákátahelyüket” után kitört a sportvarázs és idétlen szlogeneket kellett hallgatnom. Konkrétan REKLÁM hangzott el, míg “közösségi közlekedési szolgáltatást” vettem igénybe. Azt hittem, hogy egy elb@szott sci-fiben vagyok, de minimum keveset aludtam.

El nem tudom képzelni, miből gondolták, hogy az ilyesmit majd tolerálja a “közösség”?

Ha reklámokkal pakolják tele a járműveket, vagy ha berlini módra kijelzőn futtatják őket, nekem mindegy, mert legfeljebb nem nézek oda. De amikor a hallójárataimba hatolnak a felhatalmazásom nélkül, akkor úgy érzem, hogy jogtalanság történik velem.

Két kérésem van a BKV-hoz:

1.    Soha többé ne játsszon le audioreklámokat a járatain.
2.    Ha mégis megteszi, adja olcsóbban a jegyeket!

Régóta próbálok rájönni, miért nem olvasom az Origót. De aztán sosem érdekelt annyira, hogy tényleg belegondoljak. Viszont amikor egyszer tudatosan kerestem rajta egy tökátlagos témát, nem találtam sehol. És akkor jöttem rá, mi a gond.

Az Origó tartalmi szerkezete teljesen lesarkított, leszabályozott: hírdobozokkal van telepakolva. Ugyan első pillantásra azt hinnéd, hogy egy tartalombirodalomba csöppentél, ez azonban korántsincs így.

Számos olyan elem hiányzik belőle, amitől egy site/médium színes és élő lesz, valamint igényes, “értékes” olvasóközönséget vonz.

Ilyenek például:

-    Vélemények
-    ebből következően arccal, egyéniséggel rendelkező, beazonosítható újságírók
-    Kultúra (!)

Van ugyan Zene meg Filmklub (az utóbbi például nagyon jó, már majdnem teljesértékű), meg Szórakozás, de számtalan téma nem kap helyet a site-on, maximum bekerül a programajánlóba, aztán el is van intézve. Nincs köze a vizuális kultúrához, a beleékelt Hg.hu inkább építészettel és design-nal foglalkozik, de kiállításokkal, képzőművészettel, vagy más művészeti ágakkal, mint irodalommal, színházzal stb-vel már nem.

Az Egészség rovat az konkrétan csak betegségekről szól. Wellness, fitness maximum nyomokban. De lehetne még sorolni.

Az egész egy látszólagosan rendezett téglahalmaz, ami nem nyer formát, nem ad ki egy házat. Mégcsak nem is hangulatos.

Hiányzik belőle az egyéniség. A mottója lényegében az: “A hír szent, véleményünk nincsen”.

Kár érte, mert szerintem tényleg jó alapanyag, lehetne mit kezdeni vele. Sok okos, normális ember dolgozik rajta.

A Guardian-ben volt egy cikk arról, hogy hogyan kezdődött el a temetési zenék választásának gyakorlata Angliában. Egy 15. századi zeneszerző rendelkezett (elvileg) elsőként arról, hogy temetése alatt a saját szerzeményét játsszák el. Ez egyébként nem sikerült, mert aznap a kanonok is meghalt, és mindenkit ez foglalt le.

Érdekes infó még, hogy a legtöbben a Brian életéből az "Always look on the bright side of life-ot" kérik.

A Facebook egyik programjában is megmondhatod a bemutatkozásodban, mit szeretnél a temetésed alatt hallgattatni a gyászolóiddal.

Én nem tudom, mi lenne az. Valaki? Ki mivel szeretne búcsúzni a legeslegvégső napon?

Tudom, hogy furcsának tűnik, hogy foglalkozom a kérdéssel, de higgyétek el, nincs rosszabb, mint egy esetlenül, az elhunyt ízlésével, személyiségével még csak véletlenül sem egyező, összebarkácsolt temetés. Szerintem az a legjobb, ha mindenki foglalkozik ezzel a kérdéssel is.

Összegyűjtöttem ide pár tipikus temetős dalt a netről, hát nemtom. Én egyiket sem választanám. :)

A Wall Street Journal új rovatot indított power asszonyoknak. Itt minden megvan, amit egy szigorúkosztümös nő szívesen elolvashat: karrier és család összeegyeztetése, sikeres női pályák, munkahelyi helyzetek kezelése, (elvileg) lifestyle stb.

A cikkeken kívül vannak blogok, videók amik egész jók. Ahogy elnézem a kommenteket és a fórumot, egész sokan olvassák, és a professzionális, szigorú tartalomhoz illeszkedve igen moderáltan szólnak hozzá.

Biztos voltak lapok, amik már korábban is megszólították ezt a célcsoportot, de ennyire rájuk szabva én még nem láttam médiumot. Általában dominálnak a rúzsok és a ruhák, meg a “nem számítanak a ráncok, de azért ne öregedj” típusú tartalmak.

Ráadásul a nagy lap tartalmaival össze van drótozva rendesen, mindenhonnan visszaléphetsz a férfias témákhoz. A lap készítői szerint a site széles spektrumot fed le, sokfajta nőnek szólnak, de ezzel én vitatkoznék. Azért CEO-ként lehet, hogy olvasnám.

(via PR Week Online)

Találtam egy cikket, ami szerint az orosz újgazdagok az utóbbi években erősen elkezdtek bevásárolni a műkincspiacon. Például az impresszionisták alkotásainak tulajdonosai között két évvel ezelőtt még három százalékos volt az oroszok aránya, mára ez az arány negyven százalékot ért el. Egyébként az orosz eredetű eladott alkotások száma is nő.

Nade a lényeg, hogy a legtöbben utálják ezeket az orosz újgazdagokat, és lenézik őket. A Times újságírója szerint viszont amit ma láthatunk, semmiben nem különbözik attól, mint amikor a nyolcvanas években kezdtek el bevásárolni az amerikai újgazdagok művészetből. Ezeket az embereket ma már nagyra tartják, hiszen vásárlásaikkal igen jelentős gyűjteményeket alakítottak ki. Szerinte majd remélhetőleg ugyanúgy fognak járni az emberek mondjuk a Daria Zhukova (Ambramovics barátnője) galériába, mint ma a Tate-be, vagy a Frickbe.

Az itthoni helyzetről nem tudok sokat, nem tudom, kik és miket vesznek az újgazdagok.

A témával kapcsolatban inkább az érdekel, hogy hol vannak a fiatalok? Azok, akiket érdekel a képzőművészet, és jól keresnek. Ők miért nem vesznek műtárgyakat? Most még viszonylag olcsón lehet fiatal kortárs munkákat kapni, gyakran egy designercucc áráért. Mégsem tülekednek tudomásom szerint. Lehet, hogy azért, mert a műtárgyvásárlás olyan őszülő topmenedzseres, Kogartos dolog?