Critical Miss

Ölt a Craigslist - frissítve

2009. április 28. 07:21 - Critmiss

Bocsánat, muszáj volt ezt a címet használom. A magyar sajtó címadási szokásait próbáltam rekonstruálni, ha már ők nem írnak a Craigslist-killerről.

Az előző héten ugyanis egy fickó (feltételezhetően) megölt egy nőt, akit a Craigslisten keresztül ismert meg. Az ügy elég szövevényes, nem is igazán érthető. Olyasmire hozták ki a sztorit, hogy a fickónak pénz kellett, mert a barátnője nagyon sokat költekezett. Ezért aztán más nőktől rabolt a pasas, mert már amúgy is adósságokba verte magát. Hozzá kötődik egy prostituált kirablása és most ez a gyilkosság is.

Mára elég sok bizonyítékot találtak ellene, sőt úgy vették észre, hogy megpróbálta felakasztani magát. Nade nem adják olyan forrón a kását - megfigyelés alatt tartják és egy olyan speciális ruhát adtak rá, ami megakadályozza, hogy kárt okozzon magában.

A Craigslist sem marad ki az ügyből - az eset miatt szigorúbb kontrollt, sőt a teljes "erotikus szolgáltatások" szekciót ki akarják gyomlálni belőle. Ezzel kapcsolatban úgy emlékszem, hogy a tulaj azt nyilatkozta, nincsenek a site-on fizetős szexhirdetések, ezeket rögtön törlik.

Vagy nem.

Régen böngésztem a hirdetéseket például a Pesti Estben vagy az Exitben, de emlékszem, hogy simán szerepeltek olyan aprók is a rovatban, amik teljesen egyértelműen szexmunkára hívtak. Webcam-lányok, ilyesmik... Érdekes, hogy ez simán, minden további nélkül megtörténhetett. Persze ezek a lapok is moshatják kezeiket, mondván nem az ő felelősségük, de azért nem kell hozzá hetvenesnél magasabb IQ, hogy az ilyesmit kiszúrják - szerintem.

Frissítés: végül megszűnik az erotikus szekció és egy állandó moderáció alá rendelt szexes rovat lesz helyette.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr121086542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

O'Seamus · http://www.hhanuman.blogspot.com/ 2009.04.28. 10:23:50

Hát ez vicces:) Asszem semmi nem történik véletlenül, épp az iwiw kapcsán gondolkodtam el azon, h az emberek a virtuális világban tízszer annyit kiadnak magukról, mint a valóságban. Ha én pszichopata sorozatgyilkos lennék, tuti h a neten halásznék mert a naivitási szint valamiért az egekben jár. És igen, az Exit és a PestiEst is teli van kamuhirdetésekkel, webcam lányokat meg matricákon vadásznak a Ráday utcán, tessék egyyszer végigsétálni nyitott szemmel. Hogy is volt az a népi bölcsesség, aki hülye haljon meg...
A cím tízpontos:D

Critmiss 2009.04.28. 11:17:35

Köszönöm, nagyon igyekeztem. :D
süti beállítások módosítása