A boldogságkutatás eléggé gyerekcipőben jár, de egyes kutatók már odáig elmennek, hogy azt tanulmányozzák, hogyan kellene megváltoztatni a törvényeket annak érdekében, hogy több ember lehessen boldog?

Az a tapasztalatuk ugyanis, hogy az emberek nem igazán jól lövik be, mitől és mennyire lesznek boldogok vagy boldogtalanok. A feltevésük szerint viszont ha az egyes boldogságkutatási eredményeknek megfelelően a társadalmi előírások kicsit változnának, akkor mivel alkalmazkodnunk kellene hozzájuk, automatice boldogabbak lennénk. Ilyen lehet például, ha növelik a minimálbért, lazítanak a válási procedúrán, vagy növelik a sebességhatárt.

Példa a tévhiteink cáfolatára, hogy a lottóötöstől nem leszünk hosszútávon boldogabbak, ha pedig valaki visszafordíthatatlanul megsérül, mondjuk lebénul, nem lesz annyira boldogtalan, mint gondolná. És ki hinné, de az sokkal jobban kikészít minket, ha valamink fáj, vagy állandó zajnak vagyunk kitéve, mintha mondjuk elvesztenénk a látásunkat. Ehhez valamiért nem tudunk hozzászokni. Ugyanez igaz a hosszú, zsúfolt reggeli BKV-zásra is.

A boldogságkutatók szerint ezeket a jelenségeket meg lehetne fogni, majd a törvénykezésben is érvényt kellene szerezni nekik. Az ellenzők szerint viszont ennyire nem kellene előreszaladni, amivel kicsit egyet tudok érteni. Ugyanis felhoznak a célkitűzés pártolói a cikkben egy olyan példát, hogy a testi fogyatékkal élőknek hiába fizet az állam kompenzációt, attól nem lesznek boldogabbak - hiszen alapvetően az a gondjuk, hogy el vannak zárva a társadalomtól. (Aha. És akkor ezt hogyan oldanák meg?)

Felmerül az a kérdés is, hogy egyáltalán mi a boldogság? Az, amikor jó hangulatban vagy, vagy amikor általában véve a helyeden vagy? Mire optimalizáljuk a társadalmat? Jókedvre vagy általános jó közérzetre?

Szerintem gondolkozzatok még egy kicsit ezen, fiúk.

Ti pedig addig szavazzatok: