Irtó jó és irtó hosszú írást találtam arról, hogyan fogunk túlélni: az eszünkkel, ahogy mindig is. A cikk elejét is érdemes elolvasni, de pár görgetés után jön az a rész, ahol az információs overkillről és a fragmentált figyelemről van szó.

Erről például azt mondja a cikk szerzője, Jamais Cascio (Clay Shirky-hez hasonlóan), hogy egyszerűen csak oldschool információfeldolgozási módszereink vannak és ez majd fejlődni fog, mert fejlődnie kell - nem lesz ugyanis kevesebb infó és nem lesz lassabb az áramlása sem. 

Aztán jönnek a különböző fejlődési lehetőségek részletei. A szerző szerint például az elég buta elképzelés, hogy majd az agyunkba épített chipekkel fogjuk felturbózni magunkat - ki bízná rá az agyát olyan gyártókra, akik mondjuk a telefonját vagy a számítógépét állítják elő? Ráadásul amint beépítik, már el is van avulva és majd lehet szégyenkezni a vintage cucc miatt a menőbb agychipesek előtt.

Lesznek viszont agydopping-szerek, meg a fókuszálást, döntéshozást elősegítő szimulációs alkalmazások. Ezek többek között olyan cuccok, amik figyelik a döntéseidet és a viselkedésedet egyfajta fókuszasszisztensként, és egy idő után alig feltűnően beavatkoznak, illetve átláthatóvá teszik az információkat.

Például a Twitteren azokat a csiripeket, amik valószínűsíthetően kevésbé érdekelnek majd téged, elhalványítják, sőt aztán el is tüntetik, míg ami viszont fontos lehet, azt kiemelik. Szóval elég high-tech lesz a világ, bár azoknak, akik benne fognak élni, annyira nem lesz izgi. Ami intellektuálisan érdekes lesz így előre tekintve, az az, hogy az egyes kultúrák milyen megoldásokat fognak használni és melyikre mondják majd, hogy elítélik.

Nagyon sok okos szempont és kijelentés van még a cikkben, ezt még kinyomtatni is érdemes. Hajrá!