Annyira meglepődtem, hogy egy amerikai site-on lényegében irodalmi riportra bukkantam, hogy meg kell osztanom veletek.
Szóval az úgy volt, hogy a Slate újságírója elment egy Altar nevű városba, Mexikóba. Ez a nyolcezres kis település az egyik legfontosabb emigráns-gyűjtőhely, ahol már a kereskedelem és a napi időbeosztás is ahhoz igazodik, hogy mikor és hogyan lehet lelépni az USÁ-ba. A boltokban például a sivatagon való átkeléshez szükséges szerszámok, ételek és italok várják a vevőket, az utcákat pedig fejvadászok járják új ügyfeleket keresve, hogy aztán lepasszolják őket a sivatagi átkelést vezetőknek.
Mindenki várakozik: a fejvadászok az újakra, a reménybeli emigránsok az átkelés megfelelő időpontjára vagy éppen a szükséges pénzre.
Sokan nem járnak sikerrel, nekik segítenek az olyan helyek, ahol ételt kaphatnak és ingyen megszállhatnak. Az egyik ilyen szervezet vezetője minden jelentkezővel egyenként elbeszélget. Csak olyanok maradhatnak ugyanis éjszakára, akik tényleg sikertelen akcióból tértek vissza és nem ittak alkoholt. Ezt az elvet nem is annyira könnyű érvényesíteni, mert sokan bepróbálkoznak, természetesen fejvadászok is.
Érdemes elolvasni, elég szépen megírt darab, és fotók is vannak hozzá. Ehhez a fülledt meleghez is pont illik.
Kieg: a cikk további darabokkal bővül, itt a következő és itt az azutáni.