Itt egy nagyon cuki esélylatolgatás az irodalmi Nobel-díj kihirdetése előttről. Eszébe sem jutott a szerzőnek a későbbi győztes. Azért lehet érdemes mégis elolvasni, mert elég részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az amerikaiak miért kapnak olyan ritkán irodalmi Nobel-díjat (röviden: nem moralizálnak). Érdekesség még, hogy itt is felmerült Barack Obama, mint aspiráns. (Bloomberg)

Damien Hirst az új kiállításán saját keze munkáját dícsérő festményeket állított ki. Nagyon rossz kritikákat kapott, de tényleg. További, vele kapcsolatos hír, hogy ebben az évben a képzőművészeti szcéna legbefolyásosabb embereinek listáján az első helyről a 48-ra esett. Szegény fiú. (BBC, Bloomberg)

Egyre csökken az igazi latino nevek népszerűsége az USÁ-ban. A Juan, a Juanita vagy a Manuel egyre kevesebb gyereket illet, inkább olyan neveket adnak a szülők, amik az angolszász kultúrában is elfogadottak, így a Victoria, Cecilia vagy a Hector egyre gyakoribb választás. Ja és elvileg 2025-ben az ország népességének 30 százaléka rendelkezik majd latino gyökerekkel. (Jezebel)

Az indie/független stb. filmeket gyártó Miramaxot igencsak racionalizálták: az átlag nyolc filmhez képest jövőre csak hármat fog készíteni, ami nem túl jó jel. Más, hasonló "butik" divíziók is hasonló változásokon mentek keresztül, eddig egyedül a Fox Searchlight tartja magát. A cikk írója szerint nagyon fontos, hogy továbbra is szülessenek ilyen filmek, mert a tartalmas, "lélekkel teli" szórakoztatás tartja életben Hollywood-ot. (Entertainment Weekly)

Mit tegyél, ha szeretnél segíteni a különböző katasztrófák áldozatain? A Slate PSR-tanácsadója szerint a legjobb, ha nem utólag küldözgeted a pénzedet, hanem olyan szervezetek számára adakozol, akik a veszélyeztetett területeken működnek és a megelőzésre összpontosítanak, és egyébként is: a legfontosabb lépések közvetlenül a katasztrófák után történnek, nem akkor, amikor például már a nemzetközi mentőcsapatok is a helyszínen vannak. Ezenkívül jobb, ha inkább pénzt küldesz, mert a gyakran haszontalan tárgyi adományok csak a gondot jelentik, ráadásul feleslegesen terhelik a környezetet. (Slate)

Egy cég fejlesztett egy szoftvert (Uplaya), ami megmondja, hogy sláger lesz-e az új számod, vagy nem. Viszonylag megbízhatónak tartják, de például egy régi nagy slágert, a Da da dá-t elég rosszul értékelte. A cég egyébként a nekik beküldött demókat is a szoftverrel vizsgálja, és ha valaki jó eredményt ér el, felkarolják. (NPR)

Egy kutató szerint nem az önző, kíméletlen magatartás áll érdekünkben, hanem egymás segítése - és ez belénk van programozva. Ha tehát azt tanították neked az elkeseredett szüleid, hogy legyél kemény és totál ne érdekeljen ki mit gondol, érdemes lesz ezt átértékelned és megtanulnod, hogy a legtutibb túlélési módszer a segítőkészség és hozzátenném, hogy a kedvesség is. (Seed)

Itt egy irtó vicces, útmutató arról, hogyan kell Homer Simpsont rajzolni. Bevallom, engem Marge jobban érdekelne, pláne a Playboyos címlap után, de azért ez is jó. (Wikihow)

Tegnap megtörtént, amire titkon mindig vágytam: sajtóanyagot kaptam a The Roomtól! Úgy érzem, hogy az a sok fáradságos munka, az állandó késő esti blogposztírás meghozta végre a gyümölcsét.

De tényleg, tökre örültem, mert végre egy olyan anyag landolt a bloggerpostaládámban, ami nagyon érdekelt. A közleményben ugyanis leírták, milyen tartalmakra lehet számítani a következő, tizedik lapszámban, amit ma a Merlinben tartott bulin lehet először megvenni.

Ha már ilyen rendesek voltak, hadd osszam meg veletek is:

A tizedik számot elvileg személyesebb hangvételűre vették, a szerkesztők szubjektív preferenciái voltak döntőek. Ők készítették az interjúkat is olyan személyiségekkel, mint például Glen Erler fotóművész, Eugene Souleiman fodrász, Jacques Polge, a Chanel "orra", Szőke Gábor grafikusművész, vagy Cécile Togni, aki a holnapi bulin is DJ-zni fog.

Az állandó gárda mellett Alnis Stalke, Emilio Tini és Emil Rebek is hozzájárult a munkához. Természetesen klassz modellek lesznek ebben a lapszámban is, Mihalik Enikő és Rajzák Kinga például a borítóra is felkerültek, ki-ki preferenciái szerint veheti meg az egyik vagy másik verziót.

A holnapi buli belépős lesz, de megéri szerintem. Waxman, Zságer Balázs, a Kunk és az említett Cécile Togni tolja majd a zenei kontentot.

Izgi!

Nagyon egyszerűen: felhívják őket mobilon. Kicsit részletesebben: mindegyik terrorszervezetnek megvannak a módszerei arra, hogy a híreiket tudassák a sajtóval. A leginkább médiatudatos egységeknek saját szóvivőik is vannak, ilyen például a Talibán, amely kettővel rendelkezik, eggyel keleten, eggyel pedig nyugaton. Ezek a szóvivők küldik ki a sajtóközleményeket, rajta a mobilszámukkal.

A szóvivők alkalmazása egyébként mindkét oldal számára kockázatos: az újságírókat gyakran elrabolják (ráadásul a beszélgetőpartnernél tutira van fegyver), a szóvivőket pedig bebörtönözhetik, ami már előfordult egyszer, és azóta feszültebb is lett a viszony.

Az Al-Kaidát a legnehezebb elérni, főleg, mert 2003 óta nincs szóvivőjük. (Az utolsó Irakba menekült.) De nem kell félteni őket: az as-Shahab Productions nevű vállalatuk gondoskodik arról, hogy elterjedjenek a videóik, a vezetőkkel készült interjúik, vagy a feltörekvő dzsihádistákról forgatott dokumentumfilmjeik. Közvetlen interjúkat általában nem adnak, de néha kivételt tesznek.

A leginkább természetesen az internetet használják a terroristák a híreik terítésére. Ha például az Al-Kaida készített egy videót, az erről szóló infót először a dzsihádista webfórumokon hinti el, majd fel is teszi a linket, és a terjesztőjére, az Al-Fajr Media Centerre bízza, hogy folytassa a munkát más fórumokon és P2P hálózatokon. A Talibán a saját honlapjára posztolja az új videókat, sajtóközleményeket.

A Hamász és a Hezbollah inkább politikai csoportosulásként kommunikál: felhasználóbarát honlapjuk van, állandó szóvivőjük, és rendszeresen tartanak sajtókonferenciát.