A brilliáns csávó a blogjában most a nők és a siker kapcsolatáról elmélkedett. Kiakadt ugyanis azon, hogy egy egész jó képességű tanítványa ajánlást kért tőle, és amikor Clay Shirky megkérte, hogy vázlatosan írja már le, milyen típusú méltatásra lenne szüksége, egy szuperlatívuszokkal telepakolt szöveget kapott. Sokat kellett rajta tompítani, hogy tényleg fedje is a valóságot.

A szupertanárúr szerint ebben a kínos esetben biztosan szerepet játszott, hogy az illető férfi volt. Emiatt aztán elkezdett aggódni: végiggondolta, hogy a karon mennyi nő van, és hogy mennyien lettek volna képtelenek ilyen pr-szagú szöveget írni saját magukról. Nem az a gond szerinte, hogy mondjuk a nőkben nincs elég beléjük nevelt önbizalom, hanem az, hogy nem tudnak úgy viselkedni, mint egy saját magát felnagyító, azaz önturbózó seggfej. Ez pedig azért baj, mert ezáltal kevesebbet érnek el, mint amit egyébként seggfejként elérhetnének.

Visszagondolt egy saját esetre is, ahol egy tanár megkérdezte, hogy mennyire tud rajzolni? Arra azt mondta becsületesen, hogy nem igazán. Menne-e a tervrajz? (drafting egyébként, lehet, hogy nem jól fordítom). Erre meg már azt mondta, hogy igen, pedig egyáltalán nem volt igaz. De ez volt az ára, hogy bekerüljön a tanár órájára. Mert bekerült.    

Clay Shirky tehát azon búsul, hogy a nők képtelenek néha, amikor kéne, kicsit úgy viselkedni, mint egy narcisztikus barom. Azt mondja ráadásul, hogy az ugyanis lehetetlen, hogy egy nő (egy ember) úgy legyen energikus és öntudatos, hogy ne tűnjön narcisztikus baromnak. Ezt ugyanis nem a helyzet dönti el, hanem akik mindezt látják. Ha ők baromnak akarnak látni, úgy annak fognak. Ha pedig energikus és öntudatos nőt akarnak látni benned, akkor az ő szemükben olyan leszel. (Ezt én is nagyon gyakran mondogatom magamban).

Tehát alapvetően azzal kell megküzdeni, hogy ha valaki észre akarja vetetni magát, akkor a negatív véleményeket és az ítélkezést is fel kell vállalnia. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Vagy nem csinálsz semmit, vagy teszed, amit szeretnél, és nem érdekel, ki mit gondol. És miért ne inkább így tennél?

Ez elvileg nagyon jól működik, egy kutató például annak a merész lépésnek köszönheti a karrierjét, hogy írt egy levelet egy újságírónak, mondván „klassz a munkám, szerintem írnod kéne róla”. Nem érdekelte, hogy mit mondanak majd a kollegái.

Annak tehát, hogy a nők kevésbé érvényesülnek, egyrészt oka a szexizmus, másrészt viszont az, hogy a férfiaknak egyszerűen jobban megy az arrogancia, ráadásul kevésbé érdekli őket, ki mit gondol.

Szóval csajok, ha jónak gondoljátok magatokat, tudassátok azt a világgal, értem? Clay és én is ezt mondjuk nektek. :D