Critical Miss

Inszomniások, kámón!

2010. január 29. 07:14 - Critmiss

Ha követtek tumblin, tudhatjátok, hogy új alvási mintázatot szeretnék beállítani, ami azt jelenti, hogy kábé este tizenegytől reggel negyed nyolcig akarok aludni, mint a bunda. Mindezt azért, hogy kedvesebb és egyben produktívabb, nem utolsósorban pedig egészségesebb legyek. (Doktori intelem is közbejátszott)

Alvástéren elég profi vagyok, mert korábban nagyon-nagyon nehezen ment nagyon-nagyon sokáig, és sokmindent kellett bevetnem, de átállástéren nincsenek tapasztalataim. Ezért az egyik kedvenc kis infóforrásomhoz, a wikihowhoz fordultam, ami szerint három hét múlva jő el a siker. Azt ott összegyűjtött tanácsokat érdemes elolvasni olyanoknak is, akik nemhogy átállni, de egyáltalán aludni sem tudnak. (Azért kicsit megszűröm, és közbeírom a saját tippjeimet is.) Szóval:

1. Állítsd be a megfelelő hőmérsékletet - nem jó a túl meleg, érdemes alvás előtt jól kiszellőztetni a szobát.

2. Sötétíts, halkíts (ha segít). Legyen nyugi körülötted, de persze ha félsz zaj és némi fény nélkül, halkan hallgathatod a TV-t. De max. fél órára állítsd be.

3. Csinálj valami nagyon unalmas dolgot - olvass egy kevésbé érdekes szöveget, esetleg kevésbé izgi zenét hallgass.

4. Lélegezz mélyen - fejfájás ellen is nagyon jó, és a hozzám hasonlóan légzéstechnikai antitálentumok számára is kivitelezhető a teljeslégzés, ahol annyi levegőt lélegzel be jó lassan, amennyit csak tudsz, és szintén lassan annyit préselsz ki magadból, amennyi csak lehetséges. A profik azt tanácsolják, hogy a kilégzés duplaannyi ideig tartson, mint a belégzés, mondjuk négy másodperccel szemben nyolcig. Ahogy jobban esik. Ezt érdemes legalább tíz percig csinálni.

5. Tanulj meg relaxálni - irtó jó. Én a Klinikákhoz jártam, ott két hónapig tanítják, hogyan kell. Autogén tréning a neve. Sajnos csak akkor használom, ha egyáltalán nem tudok elaludni, olyankor viszont általában pár perc, és durmolás.

6. Sportolj - a futás a legjobb, tele leszel oxigénnel. A bringázás is klassz. A lényeg az oxigénen kívül, hogy jól lefáradj. És nem kell félni tőle, mert meglepően hamar rá lehet kattanni, tényleg.

7. Mindig ugyanakkor feküdj és kelj - azt mondják, hogy hétvégén is, mondjuk én ezt nem tartom be.

Egy hosszabb listát itt is találhattok, de sok ismétlődés van benne. A legviccesebb tanács a "Képzeld azt, hogy egy számítógép vagy". :DDDD

Nekem a futás-relaxáció kombó segített leginkább, de van mégegy bónusztippem: Clipper Sleep easy alvótea. Közvetlenül a tervezett elalvás előtt kell inni, mert teljesen fejbevág. Elég viccesen le lehet bambulni tőle.

Na most tényleg túl sokat elmondtam magamról, de csak a közszolgálat éltet és nem tudom megtagadni önmagam. De kérdezzetek bátran, van még infóm. :)

(PV, figyelsz?)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr521704939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocol 2010.01.29. 10:11:42

Okes, és ezt a teát hol lehet beszerezni, érdekelne.

[corristo] 2010.01.29. 10:19:37

nem autogén az a tréning?

dzsefi 2010.01.29. 10:47:11

autonóm tréning? :))
gondolom autogén, ami a vegetatív (másképp autonóm) idegrendszert befolyásolja.

Csomag Olga · http://csomagolas.blog.hu/ 2010.01.29. 10:48:01

És az egész kezdetekor, előtte ne aludd ki magadat, hogy 11-kor tényleg el tudj aludni. :-)

Azért minden nap követni ezeket a tanácsokat, azt kell mondjam, elég fárasztó. Kinek van ideje nagyon unalmas dolgokat olvasni minden nap?!

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2010.01.29. 12:48:53

engem is ilyen kérdések foglalkoztatnak mostanában :) de én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ha az átlagos alvásszükségletem 8 és 9 óra közé esik (ennyi ideig hunyok, ha nincs vekker beállítva), akkor azt le lehet-e tornászni mondjuk egy átlag 6 órára. sőt, egyáltalán szabad ilyet, vagy csak megkeverem vele a szart? :)

Critmiss 2010.01.29. 13:32:28

@kocol: Szia, korábban majdnem minden bioboltban volt, mostanában kicsit kevesebb helyen. De van például a Mammutban abban a nagy bioboltban a másodikon, vagy Óbudán az Új udvarban, és asszem az Astoriánál is abban a bio ABC-ben.

@[sy]: Basszus, tényleg. Nem jó ez a késő esti posztírás, egyre többet hibázom. :)

@Csomag Olga: Éppen az a lényeg, hogy ki kell alakítani egy lefekvési szertartást. Egy ideig nyomasztó, de ha tényleg napi rutinná válik, automatikusan jön az álmosság.

@fritz kraft: Hát lehet, hogy megkevered vele. :) Egyébként nekem is pontosan az a bajom, hogy az évek múlásával sem csökken az alvásigényem, tehát pont ott vagyok, ahol mondjuk egy fejlődő kis tinédzser. Persze ha nagyon muszáj, elkezdhetsz kialakítani egy új rendet rövidebb alvással, csak az a lényeg, hogy tartsd magad szigorúan a meghatározott kelési és fekvési időpontokhoz.

anonimanonim (törölt) 2010.01.29. 23:21:53

most veszemészre hogy nem kommenteltem be még egy köszönömöt sem, semmit.

Köszönöm!

Többször elolvastam, tervezgetek már, és figyelek, hát hogyne figyelnék, ha már előre bejelentetted :)

Mozaik · http://mozaik.tumblr.com 2010.03.01. 14:51:02

Sziasztok inszomniások,

clipper sleep easy tea van nálunk (meg organic detox, ha valakit érint:-))

üdv
mozaik teaház és kávézó
király u. 18.
süti beállítások módosítása