Critical Miss

Foglalt, foglalt, foglalt - lehetetlen zenekarnevet választani

2010. február 26. 07:24 - Critmiss

Mikor még fiatalok voltunk, viszonylag egyszerű volt zenekart alapítani, mert még könnyű volt nevet találni. (Ha valaki most azzal jönne, hogy mi köze a névnek a zenekar megalapításához - hát sok. Az teremti meg a kohéziót, sőt meghatározza a stílust, az irányt is. Nélküle nem indulnak be rendesen a dolgok).

Ma azonban már nagyon nehéz zenekarnevet találni, mert ha véletlenül ugyanazt találtad ki, mint más, nem hivatkozhatsz arra, hogy nem tudtál erről. Ott a Google, a MySpace, le lehet csekkolni, hogy a választott néven éppen ki fut.

A helyzet eléggé kétségbeejtő egyrészt azért, mert bármilyen kis sufnizenekar láthatóvá válik azzal, hogy felteszi magát a MySpace-re. Ráadásul, ha igazolja, hogy márpedig őt hallgatják vagy 64-en, akkor egyértelműen jogot formálhat a használt névre, feltéve, ha ő tette azt elsőként. Másrészt pedig azért kínos az egész, mert a probléma már olyan méreteket öltött, hogy a legbiztosabb megoldás teljesen értelmetlen vagy fura, véletlenszerűen összeválogatott szavak vagy mondatrészek választása névnek, ami meg a zenehallgatókat hozza zavarba.

A legrosszabb, amikor már kezd sikered lenni, erre valaki beszól és meg kell változtani a nevedet. Az új névvel viszont már lehet, hogy a korábbi rajongóid körében sem biztos, hogy népszerű leszel, legalábbis ezt mutatják a tapasztalatok.

Persze mi magyarok kicsit jobb helyzetben vagyunk, ha magyar nevet próbálunk meg kitatlálni, de már itthon is látni, hogy a feladat egyre nehezebb.

Szólj hozzá!
Címkék: zene amerika trend

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalmiss.blog.hu/api/trackback/id/tr721776100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása