Nem gondoltam volna, de ahogy átpörgettem, meg is vettem a Sartorialist képeiből összeválogatott könyvet, ami ugyan tavaly jelent meg, ez azonban nem zavar abban, hogy beszámoljak róla.
A könyv négy év termését gyűjti össze, 2005-től 2009-ig. Elég gondosan van megtervezve, és -szerkesztve, nem kis munka lehetett az összeállítása. Többségében szöveg és jelölés nélkül láthatók a képek, némelyik fontosabb anyaghoz egy-egy rövidebb kommentárt is fűzött a szerző, Scott Schuman.
Hogy mi értelme van valamit megvenni, amit egyébként bármikor végigpörgethetsz az interneten? Egyrészt ezek a képek rendesen ki vannak válogatva (bár néhány kedvencem kimaradt), valamint a könyvformátumnak megvan az az előnye, hogy ha megjegyezted vagy megjelölted, hol van a kedvenced, gyorsan odatalálsz. Nem kell görgetni, nem kell Readerben vagy más helyeken vesződni vele. Lapozgatva pedig gyorsabban lehet haladni, ugrálni egy-egy kép között.
Olyan ez, mint egy ötletkatalógus, ami jó esetben inspirál és új próbálkozásokra, valamint arra sarkall, hogy kicsit elengedd magad, és merj valamilyen lenni. Ebben az értelemben olyan, mint egy jól sikerült külföldi utazás, ami szintén ezzel jár. Ilyenkor gyorsan ki kell használni a helyzetet és valóban változtatni, amíg még tart a lendület.
Nem tudom, lehet-e kapni a könyvet itthon, de biztosan rendelhető. Érdemes!
Közben megmutatok pár kihagyott kedvenc képet.