Ahogy láttam, millió poszt született már a témában, dehát teljesen elkerülhetetlen a dolog, mert fontos élményt ad. A Culinaris Ízakadémiájáról van szó, ami a magamfajta, a konyhát csak a nevéről ismerő és nem igazán gasztrosznob ember számára maga volt a Disneyland.

Kicsit fáztam tőle, hiszen azt már látatlanban is lehet tudni, hogy az ilyen helyeken idegenekkel összeeresztve kell valaminek nagyon örülni, de mivel aztán tényleg nagyon érdekes a dolog és tényleg nagyon örülsz, az idegenek sem zavarnak különösebben.

A program elnevezése Francia konyha III. volt, a következő fogásokkal:

• Pirított vargánya borjúvesével, zelleres almasalátával
• Galambesszencia szezonzöldségekkel
• Marhanyelv savanyú káposztával, paszternák pürével
• Mont d’or sajt viola burgonyával
• Baba au rhum friss gyümölcsökkel

OMFG.

Nem szeretem a leveseket, de ezen az estén a galambesszencia volt a legjobb, és érdekes módon még a marhanyelv is ízlett, csak azért súlyosbított az élményen a nagyon furán ízesített savanyú káposzta. Kínáltak az ételekhez bort is (Vylian Bogyólé 2010, Bussay Esküvé 2008), amik igazság szerint annyira nem voltak kiemelkedőek, bár jól kiegészítették a fogásokat.

A dologban nemcsak az volt a jó, hogy iszonyú finom dolgokat lehetett enni, hanem még az olyan, alapjáraton érdektelen antitálentumok számára is izgalmas volt, mint én. Érdekes volt élőben látni a fűszerek arányát például, ez nekem nem megy egyáltalán. És fontos volt, hogy ezeket a fura húsfajtákat jó szakács által készítve ettük első alkalommal. Így bár nem valószínű, hogy mondjuk valaha is marhanyelvet vagy borjúvesét fogok rendelni, azért ha mégis szembejön, már nem fogok idegenkedni tőle.

Az is nagyon tetszett, hogy akik előadtak, teljesen bele vannak bolondulva a munkájukba és az ételek, a főzés iránti lelkesedésük átragad a vendégekre is, akik aztán még órákig az este fogásairól beszélnek.

Szóval akármennyire is úri mulatság ez, elhatároztuk, hogy negyedévente egyszer elmegyünk, amíg meg nem unjuk.