A blog fennállása óta eltelt években elképzelhetetlen, hogy ne írtam volna arról, mennyire utálom a hosszú leírásokat az irodalmi szövegekben. Főleg az zavar, ha magas homlokokról és beesett szemekről kell olvasnom, de sokan Jókai óta tudjuk, hogy a hosszas környezetleírás is zsibbasztó tud lenni.

Most nálam okosabb emberek végre teljesen nyíltan leírták, hogy a kortárs irodalomban aztán tényleg nincs helye az ilyesminek. Nem arról van persze szó, hogy a leírásokat teljesen ki kell irtani a szövegekből (bár én még azt is pártolnám a legtöbb esetben), hanem egyszerűen meg kell választani, hogy milyen eszközökkel mutatjuk be a körülményeket. Az a jó, ha mindez pontosan, lényegretörően történik, és az kap említést, ami fontos és ennek valódi hangulatteremtő ereje van.

A mai olvasók már csak korlátozott mértékben hajlandók a leírásokkal bajlódni, és a legjobb könyvek szerzői is azt kockáztatják, hogy egyszerűen továbblapoznak az emberek, ha éppen nem teszik le az egész könyvet olvasatlanul.

A Salon.com nem mindig van rendben, de ezzel a cikkel csak egyetérteni tudok.